A Jó Pásztor, 1957. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1957-05-03 / 18. szám
4-IK OLDAT. A Jrt PÁSZTOR BÜY PERC ALATT LEOPOLDVILLE,. Congo, Afrika. — Dr. Albert Wöh'weiíxcr, a ríLigazeite ismert, Nobel-dijjal kitüntetetl :orv cm, tudós és emberbarát, az atomroliriantások •besziiinteiését jávabolta, mert az. atom és hidrogén bomba veszélyezteti- az emberiség létét. Az amerikai atombizottság .nyomban válaszolt: Az újabb kutatások eredménye szerint az atomrcbbantámál keletkező radioaktiv hamu veszélyét csökkenteni lehet. CAM AGUE Y, Guba. •— Letartóztattak 11 diákot, akik szervezkedtek, hogy segítséget tudjanak nyújtani a sziget keleti végében rejtőző Fidel Castro lázadó csapatának. Rajtaütésekre készültek a Batista elnökhö zhu csapatok ellen. MOSZKVA. — Egy év után újra leszállították egyes szükségleti cikkek árait. Olcsóbb lett a gramofon, a szardínia, a parfüm és az ébresztőóra. HÁGA. — Ivan Kurganoff volt szovjet egyetemi tanái az orosz emigránsok kongresszusán úgy nyilatkozott, 'hogy Oroszországban oly feszült a belső helyzet és oly súlyos ellentétek vannak a kommunista párt és a kormány közt, valamint a párton belül, hogy idővel a helyzet 'megérhet a forradalomra. SANTANDER, Sjanyolország. — Juan Fernandezt, a spanyol Rózsa Sándort, rejtekhelyén agyonlőtték. Fernandez kirabolta a gazdagokat és zsákmányát elosztotta a szegények közt. GREVENBICHT, Hollandia. — óriási szenzáiiót keltett ebben a kisvárosban az a hír, hogy a falusi jegyző, Ger Greijn, május 30-án oltár elé vezeti üzt ve választottját. Bizony nagy szenzáció ez, mert tudni kell, hogy Greijn megcsontosodott agglegény (és az marad május 30-ig), hogy ő a megalapítója az országos agglegény és vénlány szövetségnek, melynek állapító közgyűlését május 30-ra hi via össze. De azt rebesgetik a faluban, hogy az alapitó közgyűlés elmarad. MILANO. — A rádió utján kihirdették a következő figyelmeztetést : “Az a tolvai, aki egy orvos autójából egy üveget ellopott, a világért se igyon 'óbból, mert az üvegben nem Chianti bor van, hanem halálos méreg”. PEKING. — A kínai kommunista rádió jelenti, Rogy a Dalai Láma, a tibeti buddhisták szent embere, elköltözött ezer éves, ezer szobából álló palotájából és modern lakóházba költözött, ahol négy szoba van és minden kényelmi berendezés. Szent emberekre "ossz idők járnak ott, ahol az istentelen kommunisták az urak. SALTA, Argentina. — Leandro Toseanot valami kis lopás miatt letartóztatták, mire ő bevallotta, hogy ő követte el azt a kettős gyilkosságot — két fivér megölését —, amelyért Carlo's Quintanilla bolíviai lakost 18 évi börtönre Ítélték. A bolíviai az ártatlanul reá kimért büntetésből 10 évet már leült. HAIFA, Izrael. — A városi tanács három éven át foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy1 eltiltsa-e földimogyoró majszolá. át a színházakban. Végül erncleletet bocsátottak ki, mely szerint a rágcsálása és a dióhéj elszólása kihágás, 50 dollárig terjedő pénzbírsággal büntetendő. BARI, Olaszország. — Mindent, ami egy detektivregényhez szükséges, egy csomóban talált a rendőrség egy ládában: Egy emberi csontvázat, egy Mussolini korszakából való olasz nemzeti lobogót, egy ujságkivágást 1949 január 12-ről és két katonai lepedőt. A nyomozás még nem vezetett nyomra. FUKUOK A, Japán. — Udvarias piketelők félreálltak az útból, amikor 10 fiatal pár a közös lakodalomra bevonult a sztrájk alatt álló üzlet banketttermébe. Még zenei kíséretet is adtaik a lakodalmi menetnek, unionista dalokat énekeltek. BOGOTA, Colombia. — A kormány közli, hogy Veraque községben banditák, rendőri és katonai uniformisokban, fosztogatni kezdtek, három háznak minden egyes lakóját néhány szobába zárták. Amikor aztán észrevették, hogy foglyaik közül ketten elszoktok, attól kellett tartamok, hogy ezek fel fogják lármázni a rendőrséget. Bosszúból lefejezték a lakat alatt őrzött lakók közül a férfiakat, huszonkettőt. A két elmenekült férfi csakugyan értesítette a rendőrséget és a katonaságot; ezek körülzárták Veraque falut, agyonlőttek ötöt a banditák közül. Később 41 banditát elfogtak. TRIPOLI, Libia. — Ebben az északafrikai arab országban szárazság miatt 'éhínség f enyegetett. Amerika 25,000 tonna búzát ajánlott fel és amerikai hajók egyre-másra hozzák a buzaszállitmányokat. WASHINGTON. — A kormány elhatározta, hogy 200 legmodernebb' lökhajtásos harci repülőgépet ad Tito jugoszláviai kommunista diktátornak, hogy ez erélyesebben tudjon szembeszállni a szovjettel. „ . Amerikai pilóta leszállt kinai földön és kiszabadított a kommunista rabságból egy túszként tartott kisfiút A történet, amit itt elmondunk, hihetetlen. De igaz. Oly időket élünk, amikor lehetet- j len dolgok megtörténnek, amikor lehetetlen missziókra kell; vállalkozniok veszedelemmel■ dacolni merészelő embereknek. Történetünk hőse Henry j Bush 42 éves, amerikai állam- ( polgár, egy venezuelai repülő-' társaság pilótája. Szabadságát töltötte Hong Hongban, az angol gyarmati szigeten, amely az egyedüli érintkezési pont a kommunista Kina és a sszabad világ között. Hong Kongban Bush megismerekdett egy ugyancsak amerikai pilótával, aki ott, Délkelet-Ázsiában egy repülőtársaság szolgálatában áll. Nevezzük Mr. X-nek, mert Bush nem árulhatja el a nevét, nehogy ottani, délkeletázsiai állását veszélyeztesse. Hong Hongban telefonhívást kaptak, egy kinai hölgy találkozóra hivta meg őket egy finom étterembe. A csinos és első szóra magas műveltségűnek tetsző kinai hölgy a következő történetet tárta eléjük: Hat évvel ezelőtt egy dúsgazdag kinai üzletember elhatározta, hogy otthagyja a hazáját, ahol üzletemberekre a kommunista uralom alatt rossz idők várnak. Sikerült is repülőgépen elmenekülnie a kommunista Kínából, de kisfiát az utolsó pillanatban hűtlen szolgája elszakította tőle, elrabolta. Ez a szolgája, mint elekor kiderült, a kommunisták besúgója és ügynöke volt. Azóta a kisfiút a kinai kommunista kormány mint túszt tartja vissza — folytatta előadását a kinai hölgy a hongkongi étteremben. — A gazdag üzletember Amerikából kénytelen időről időre nagyobb összegeket Hong Hongon át Kínába átutalni, nehogy fiának baja essék. (Az amerikai pilóták megértéssel hallgatták eddig a kinai hölgy előadását, hiszen tudják, mint általában Amerikában nagyon sokan tudják, hogy a kinai kommunisták Amerikában élő kínaiakat hasonló szarolási manőverekkel nagy összegek küldésére kényszerítenek.) Ámulva hallgatták az amerikai pilóták a folytatást: Mi célbői kérte őket erre a találkozóra a csinos és müveit kinai hölgy? Nagyon különös célból: — Ki kell szabadítani azt a kisfiút a kommunista Kina rabságából! A kínai hölgy kész tervet terjesztett az amerikai pilóták elé. Átadott nekik egy térképet, amely pontosan megmutatta a helyet, Hunan tartományban, ahol a kisfiút meg lehet találni. Hogyan tudnak a pilóták oda eljutni? Először is, üljenek csónakba, utazzanak a közeli Macao portugál gyarmatszigetre. Ott repülőgép vár rájuk, és egy kínai származású és kinai kinézésű portugál soffőr. így is történt, hajnali 3 órakor a két amerikai pilóta Macao szigetén találkozott a kinai-portugál soffőrrel. Ez elvezette őket egy privát repülőtérre. Ott beszálltak egy hidroplánba és velük ment egy kinai mechanikus, aki a kalauz szerepére vállalkozott. A kinai mechanikus kalauzolásával és a pontos térkép útmutatása szerint repültek a ! tiltott birodalomba, a kommu- j nista Kínába. Repülésük hegyvidékeken át vezette őket, de ők nem a hegyek felett, hanem a völgyeken át repültek, 500-1000 láb magasságban, I hogy fel ne fedezhessék őket. 350 mérföldet repültek, nagyobbára északi irányban, és eljutottak Hunan tartomány egyik kis falvába, amelynek a szélén leszállásra alkalmas térséget láttak. Leszálltak. Vártak. Vártak a truckra, amely hogy kellő időben ott lesz, arról Hong ! Kongban a kinai hölgy biztosította őket. Alig két percet kellett vár| niok. Megjött a truck. És ben| ne ült a hajtó mellett egy 12 ^ évesnek tetsző fiú. A fiú, aki mindenről tudott, j nyomban beszállt a hidroplánba. És a hidroplán nyomban felszállt és vitte őket — vissza Macao szigetére. A szigeten egy kinai dzsank (csónak) várta őket, elvitte őket Hong' Hongba. Ott abban az étté-Ha hirtelen pénz áll a házhoz. í... BRIDGEPORT, Conn. — Peter Zakals 55 éves edénymosogató októberben az Irish Sweepstakes sorsjátékon 56,000 dollárt nyert. 'Ma 3000 dollár adóssága van. Ennyivel tartozik az adóhivatalnak. — így szeretem én ezt, — mondta. — Elmúltak a paradicsomi élet gyönyörei és én boldog vágyóik, hogy visszatérhetek kedvenc foglalkozásomhoz, az eüénymosogatáshoz. Bizony, bizony, heti 40 dollár fizetéssel is léhet boldog az ember! Mi történt a hat hónap alatt, mialatt az 56,000 dollár vagyon 3000 dollár adóssággá apadt? Olvassák: — Mit csináltam e hat hónap alatt? Éltem. De nem mondhatom, hogy boldog voltam, Itt volt a sok pénz, hát el kellett költeni. Muszáj volt elkölteni. Nekem nincs nyugodalmam addig, amig pénzem van. Túl kellett adni a temérdek pénzen. Folytatás: Megyek vissza a régi helyemre és kérni fogom a Bosst, vegyen engem vissza edénymosogatónak. — Soha többé nem akar gazdag lenni? —‘ Dehogynem! És valahogy úgy érzem, hogy nemcsak akarok ismét sok pénzt nyerni, hanem fogok is. Júniusban megint szerencsét próbálok a sweestaken és nyerni fogok. Vissza a hathónapi paradicsomi élet históriájához. Hogyan adott túl a temérdek pénzen a szerencsefia? Bridgeportból többször ellátogatott New Yorkba, de nem vonaton utazott, mint szegény emberek szoktak, hanem bérkocsival. Egyszer privát repülőgépet rendelt, egyedül repült Miamiba, azonkívül még négyszer üdült Floridában. Miamiban a drága hotelek közül kikereste a legdrágábbat, ott pezsgős lakomára látta vendégül barátait. Barátait, akikkel pár perccel előbb ismerkedett meg. Aratásuk volt a pincéreknek: mindegyik 100 dollár borravalót, inkább pezsgőrevalót kapott. Egy éjjeli mulatóhe'yen széles jókedvében pezsgőt rendelt valamennyi vetkőző táncosnőnek. 2. BROOKLYN, N. Y. — Joseph Vitale nagy összeget nyert az Irish Sweepstaken és mindjárt elküldött 200 dollárt Albert J. O’Briennek, a bronxvillei Lawrence kórház igazgatójának. Miért? Az igazgató felkutatta a kórház régi iratait, a megfizetett és -meg nem fizetett számlákat, és végül rátalált Joseph Vitale rekordjára.___ Joseph Vitale szegény ember volt, 16 évvel ezelőtt ingyen kezelték a Lawrence kórházban. 3. NEW YORK — Charles Pan Dórén, a Columbia egyetem 4500 dolláros angol tanítója és a televízió 129,000 dolláros nyerője, egy időre lekerült a TV kérdés-felelet programjáról és ezt a szünetet arra használta fel, hogy a Virgin szigetekre repült és ott feleségül vette titkárnőjét, Geraldine Ann Bernsteint, Házaságával gapcsolatban' jövőre legalább 20,000 dollárral kevesebb jövedelmi adót kell fizetnie. 4. NEW YORK — LOS ANGELES — Sok pénzt nyertek a kisfiúk, a 10 éves Róbert Strom és a 11 éves Leonard Ross, a televízión és, bár az adóhivatal többet vesz el abból, mint amennyit hagy, mégis marad elég. Robert már eddig 192,000 dollárt nyert és felviheti még 256,000 dollárra, Leonard megállt 164,000 dollárnál Minthogy kiskorúak, nyereségeikét majd csak évek múltával fogja a bank kiadni — bőséges kamatokkal — és az adóhivatal minden évben le fogja fölözni ezeket a kamatokat is. Sebaj, mire felnőnek, nem lesz anyagi gondjuk. Robert gondjait már most enyhítik, amennyiben nyereségét nem egyszerre, hanem három évi részletekben fogják kifizetni, hogy kevesebb adó jusson a kormánynak. Legutóbbi TV vizsgáján a bronxi csodagyereknek megmutatták a nyári égboltozatot és a fiúnak meg kellett jelölnie a hét csillagcsoportot, amelyekben legnagyobb méretű csillagok vannak. Megfelelt: Scorpius, Cygnus, Lyra, Aquilla, Bootes, Leo és Virgo. Aztán, a TV vizsga után, azt kérdetzék tőle, mit fog csinálni a sok pénzzel? Erre az egyszerű kérdésre nem tudott megfelelni. Azt mondta: “Én még nagyon fiatal vagyok ilyen fontos elhatározáshoz. remiben, ahol az első beszélgetés folyt, találkoztak a csinos kinai hölggyel és férjével, a gazdag üzletemberrel, a kommunista rabságiból kiszabadított fiú szüleivel. A kinai üzletember 10,000 dollár jutalmat ajánlott fel a két amerikai pilótának, de ezek visszautasították a pénzjutalmat, mire a kinai pár értékes ajándékot adott nekik: arany órát, «zafír gyűrűt és két dobozt tele régi művészi értékű tárgyakkal. Elképzelhető Mrs. Elsie Bush massapequai (Long Island) asszony meglepetése, amikor Hong Hongból telefonhívást kapott. Egyetlen fia Henry Bush hivta fel és elmondta neki ezt a hátborzongató históriát, nyolc órai kalandját a tiltott kommunista birodalom egén és a hunani far • lu szélén. A fantasztikus repülés hire nyomban elterjedt a szomszédságban. Mrs. Bush azt mondta, hogy a fia már sokszor csinált olyasmit, amire mások aligha mertek volna vállalkozni, például repülőgépen hozott Ázsiából, Afrikából vadállatokat. De ilyen még veszedelmesebb vállalkozás, a kinai' kommunista birodalomba merészkedés — ez még őt is meglepte. “Viszontlátásra májusban”. — ezzel elbúcsúzott a telefonon át a mamájától a hajmeresztő bátorságáról most már .ország-világ előtt ismert Henry Bush. HIGGADT ÉS TEMPERAMENTUMOS. PITTSBURGH. — Raymond Harber jelentette a rendőrségnek, hogy a lakója, William C. Kelly, megbolondult, kidobta az ablakon át a televíziót, a gramofont és több bútordarabot. De mire a rendőrök eljöttek, Harber már megnyugodott és kijelentette, hogy nem tesz formális panaszt lakója ellen. Elvégre, mondta, az is számit, hogy William nyolc év óta példásan nyugodt és csendes lakó volt. És különben is, amit kidobott az ablakon, az mind sajátja volt. És mit mondott William, miért kapott dührohamot? — Nem tudom, — mondta —, csak egyszerre úgy éreztem, hogy szabad folyást kell engednem a temperamentumomnak. NEHÉZ FUVAR BOSTON. — Egy markos betörő Th. Colantuono biztosítási ügynök lakásából elvitt 5000 dájmot és 360 kvódert JERUZSÁLEM. — Gogi, a rendőrség boxer nyomozókutyája, a napokban saját kezdeményezésre egy bűnöző nyomára vezette Fuchs Mordecháj rendőrt. Fuchs a mohamedán temetője közelében végezte éjszakai körútját, amikor a kutya ugatni kezdett és kísérőjét el vonszolta egy kőhöz, amelyen egy 17 éves fiú ült a sötétben. A rendőr kérdésére a fin elmondotta, hogy fél az apjától és nem mer hazamenni. A rendőr bekísérte az őrszobába, ahol a fiit bevallotta, hogy előző nap ellopta a ,■ tanítójának az erszényét és , az abban talált pénzt elköltötte. • N «' A rendőrség megállapitottá hogy a fiú már többször volt elitélve kisebb lopásokért. Mikor az apának jelentették, hogy a fiú őrizetben van és-a >. rendőrség hajlandó óvadék ellenében szabadlábra helyézni, az apa azt válaszolta, hogy ő | nem hajlandó letenni az óva< . dékot.-----------OD ÁZOK A ÉLETVESZÉLYES VETKŐZÉS SINGAPORE. — Rose Chan csinos kinai meztelentáncosnő izgalmas jelentben lépett fel egy kabaréiban: egy óriáskígyóval viaskodott és eközben teljesen meztelenre vetkőzött. De mire sikerült minden egyes ruhadarabját levetni, a 155 font súlyú óriáskigyó oly j szorosan a meztelen testére tekerőzött, hogy három mar-' kos férfi csak nagy erőfeszítéssel tudta róla lehámozni a tekergő óriást, A kis csinosnak szerencsére nem esett nagyobb baja, a kórházban hamarosan - magához tért ájulásából és pár nappal utóbb a kabaréban megismételte veszedelmes vetkőzését. IDEGENFORGALOM ( .4 — Ez itt, uraim és hölgyeim az óriás vízesés. A hölgyek szíveskedjenek egy pillanatra abbahagyni a beszédet, hogy hallhassuk a viz dörgését. BARÁTNŐK -W , , — kukáról nem is tudok mást mondani csak jót. • — Igazán? Akkor beszéljünk valaki mástól. A Teamsters union pittsburghi hivatala előtt két bábut akasztottak fel a munkások, az egyik Dave Beck, a másik Einar Mohn, alelnök, N *--w >m i ninrrrtmnii'iuMiwirMuiiti i~ UTAZÁS A Fíill) KÖRŰI birodalomban Kaland a tiltott mit tegyen alt uj gazdag? SOKFÉLEKÉPPEN LEHET SOK PÉNZT ELKÖLTENI ELHERDÁLNI, MEGTAKARÍTANI