A Jó Pásztor, 1957. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1957-05-03 / 18. szám
2-IK OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőig és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO _ Telefon: CHerry 1-5028 «*?»■ 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre __:________________$6.00 Fél évre __________________$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year_________________$6.00 Half Year -_______________$3.50 Intered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. AMIT MEGESZÜNK . . . Egy sann erikái kiszólás szerint az ember ‘abból áll, amit megeszik”. Szerintünk ugyan még sóik: másból is áll, mert az embernek többek közt lelke is van, nemcsak teste. De egy Dr. Wayne Ross nevű orvos némileg igazolni látszik tanulmányaival, hogy az ember az, amit eszik. Nem pontosan. A dolog ugyanis igy áll: Dr. Ross szembeszáll orvostársainak ama nézetével, hogy a diéta rendkívül fontos bizonyos betegségeik elkerülésében. Például igazolatlannak látja azt az állítást, hogy a zsíros étkezés érelmeszedést okozhat, vagy a husnemü hiánya bizonyos szervi zavarokat okozhat. Szerinte létezik egy ’‘nemzeti diéta” és az emberek szervezete ahhoz idomul. Példaként felhozza, hogy például az eszkimók kizárólag ihu-son és zsíron élnek, friss gyümölcsöt ésfőzeléket sohasem esznek, mégis kevesebb köztük az érelmeszesedés, mint bárhol a világon. És vannak népeik, amelyek úgyszólván csak friss gyümölcsön és főzeléken élnek:, mégsem mutatnak több szervezeti zavart, mint más népeik, sőt talán kevesebbet. Szerinte a szervezet “megtanulja”, hogyan lehet a részére legfontosabb tápanyagot kivonni bármely élelmiszerből. Nem vagyunk képesek hozzászólni a tudományos kérdéshez, de egy megjegyzésünk lenne. Az emberek úgysem azt eözik, ami javukra válik, hanem, ami Ízlik. Minek hát tudományosan vitatkozni azon, hogy mit együnk? HIVATALOS PÉNZPOCSÉKOLÁS Nixon alelnek már bejárta a fél világot, se szeri lse száma a tengerentúli országoknak, ahol a vezérekkel beszélget, a néppel barátkozik, a gyerekeik fejét 'simogatja és cifra népi vagy törzsi jelmezbe öltözködik. És valahányszor egy ilyen kiruccanásáról hazajön, előadást tart és jelenti, hogy uj barátokat szerzett Amerikának. Az egyik uj barátunk Szukarno indonéziai élnék. Szukámét igy dicsőítette Nixciri: “Ő a népét a gyarmati elnyomásból függetlenségbe vezette és most békében uj teljesítmények felé vezeti, mint tette annakidején a mi elnökünk, George Washington.” Hát bizony nem egészen igy áll a dolog. Inkább azt lehet mondani, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Ugyanis a napokban Szukarno kijelentette hogy a demokrácia rendszere nem felel meg az ő népének, jobb annál az orosz és az egyiptomi rendszer: a népet felülről kell dirigálni. Ez a baleset mutatja, milyen oktalan éü felesleges az a sok utazás, uj barátok toborzása. Olyankor szívélyes' kölcsönös üdvözléseik és pobárköszöntek hangzanak el, de dőreség volna azt hinni, hogy az ilyen formalitásoknak és fecsegéseknek kézzelfogható haszna lehet. Kár a temérdek pénzért, amibe Nixon utazásai kerülnek. Barátokat toborzoni lehet is, kell is. De ennék nem az a módja, hogy az alelnök a csinos feleségével mindenfelé utazgat, diskurál, kezet fog, simogat, fényképezőgépbe mosolyog. MIT ÉRDEMES TANULNI? A jó pap, állítólag, holtig tanul, — de a legtöbb ember inkább csak az iskolában tanul. A kérdés most az, hogy mit tanuljon az iskolában. Közoktatási körökben most vita folyik arról, hogy ‘'hasznos” tantárgyakat, mint például könyvelést, — aminek később hasizmát veheti az “életben” is, “vagy pedig olyan haszontalan tárgyaikat, mint latin vagy művészettörténet etb. tani'tsanaik-e. Ez a kérdés természetesen olyan régi, mint maga a tanítás. Európában például sokkal tagozottabfcak a középiskolák, mint nálunk. Külön iskolatípusok vannak a gyakorlati tantárgyakra és külön a humanista tudományokhoz. Európának régebbi tapasztalata van a közoktatásban — bár az nem olyan demokratikusan széleskörű, mint ebben az országban — és igy az európai tanulságot készséggel elfogadhatjuk. A tapasztalat az, hogy nincs haszontalan tantárgy. A középiskola első célja nem az, hogy praktikus tudnivalókra készítse elő a diákokat — erre ott vannak a szakiskolák —, hanem, hogy szellemi izmokat neveljen. És bár igaz a régi latin közmondás: Non scholae séd mtae discimuis — nem az iskolának, hanem az élet-‘ !> VU&Ui CIUUJ JL1 vgy VÍV MV«1 UiVOlvA OVg V9 UUICa V lAAUV IU VAfkVKK ViWj J ■ 1 ‘ YH V í ,1A LlJLl IV* zúdítsák a völgybe, mielőtt nagyobb bajt okoz. John Hermann fotóriportert a lavina elsodorta és meghalt, de halála előtt néhány perccel ezt a felvételt készítette. Jókai Mór — az újságírók tanítómestere 1848 Március Idusának, a sajtószabadság kivívásának 50-ik évfordulóján a budapesti újságírók egyesülete szabadság-lakomát rendezett. A jubiláris alkalommal Mikszáth Kálmán, az újságírók akkori elnöke, még fejtörős problémák megoldásán fáradozott, melyek közül kiemelkedett az a közéleti illemszabály, hogy ki üljön a nagy asztalnál az elnök jobbjánál — Szilágyi Dezső, az országgyűlés elnöke, vagy Schlauch Lőrinc, az ünnepségre meghívott nagyváradi bíboros érsek? A problémát a ravasz vén palóc úgy oldotta meg, hogy Bánffy miniszterelnököt ültette arra a díszhelyre . . . A második szabadság-banketen 1900 március 15-én Széli Kálmán miniszterelnök vezetésével megjelent a/, egész kormány, valamint megjelent Perczel Dezső a Ház elnöke, Kossuth Ferenc és a politikai meg a tudományos világ soksok kiválósága. Altkor Vészi József volt az újságírók elnöke. Az ünnepi szónok pedig Jókai Mór volt, ki páratlan szeretetreméltósággal, hely énként nagy derültséget keltve mesélte el, hogy milyen is volt az ujságcsinálás a Bach korszakban, a cenzúra korszakában. — A szerkesztőnek szigorúan kötelező szerződése volt a nyomdász-kiadóval, amely szerint a szerkesztő esti 8 óráig az utolsó kéziratot átszolgáltatni köteles « nyomdai faktornak. A kia K ellenben tartozik az egész i ’pszöveget kefelevonatiban v, korrektornak rendelkezés r . bocsátani pontban kilenc óráig, bogy a köteles példányt tiz órára a dunaparti rendőrségi palota cenzori osztályán benyújthassák — mondta Jókai. A rendőrbiztos köteles volt tizenegy óráig veretTplajbásszal megjelölni azokat a cikkeket, amelyeknek megjelenését aggodalmasnak találta. Akkor sietett a nyomdába lefoglalni a A Jó Pásztor Verses Krónikája látomások Irta* SZEGEDY LÁSZLÓ Messze kerekedik egy nagy atomfelhó, Reszketünk bár tőle, egyszer mégis eljő. Sötéten villannak borús látomások, távoli Egeken néma villámlások. Mely a fényt követi: a dörgés még néma, de sejtésünk szárnyán az is hallik néha. Vizek színét mégcsak szellő borzolgatja, fák zsenge lombjait zefir csókolgatja. De láthatlan kezek véres sorsot Írnak, 5 tán a régen porló sírok is felnyílnak. Kilép majd medréből patak, folyó, tenger, " a nagy véres árban elmerül az ember. Sejtés és valóság összefolynak egybe; haragos villámok csapkodnak a hegybe. Tüzes meteorok tengerek vizébe— “A” bomba, “H” bomba városok szivébe. Jelenések könyve szörnyvalóra válva: Lángolnak a hegyek, foly a tüzes láva. Lapályos völgyeken vérfolyamok futnak, s halottja van minden rejtett földi zugnak. Elmerül a jelen, elmerül a holnap, a Zenith és Nadir egymásba omolnak. Bárhová futnál is, a balsors rád talál, s csúcsra hág a győző, a dübörgő halál. Felkészül a világ végső nagy tusára: mi vár a magyarra, mi vár a USA-ra? Elsülyedünk-e a vérnek tengerében, avagy mentősziget leszünk a nagy éjben? Lerzünk-e a népek világitó tornya? Leszünk-e uj jövőnk uj Ararát torriya? Zugó tengerárban leszünk-e a szikla? Lángol-e lelkűnkben az éltető szikra? Világitófáklya leszünk-e az éjben, vagy déli harangszó a nagy messzeségben? Indulnak a népek, ki erre, ki arra: milyen küldetés vár vajon a magyarra? nők tanulunk — az a nézetünk, hogy a szellemi izmokat az életiben is jól lehet használni. Azt a diákot, akinek szellemi izmait az iskolában megedzették, nem kel] félteni az életben sem. lapot. Ott volt még a főszemély : a tördelő. Annak a betűszedő-állványán sorbarakva állottak a kész, kiszedett tartalék cikkek különböző nagyságban. Ezeket úgy hívták, hogy “semlegesített cikkek”. Azok közül a rendőrbiztossal egyetértőleg kikerestek egyet, amely a sorok száma szerint a kiveresplajbászozott helyét betöltötte. Ezzel bevolt fejezve a munka: a lap mehetett a sajtóba. Féltizenkettőkor már szerkesztő, munkatárs, korrektor, betűszedő, mind aludta az igazak álmát, ki otthon, ki a Gambrinusban. ' Reggelre kelve a szerkesztő maga is kiváncsi volt, hogy mi van a lapjában, és ugyan nagyot bámult, mikor az erdélyi országgyűlés helyett ott találta az Aphroezza tenderalatti vulkánsziget fejlődését, az intendáns elleni kemény támadás helyén a buritai háromszinii kandúrt és a legújabb állami kölcsön bírálata helyett, a “G” betű használata felett szakszerű értekezést. — Hanem a munka kényelmes volt. Telegramokkal a szerkesztőket nem nyugtalanították. A vidéki levelezők ellátták a lapot a vármegyei tudósításokkal és báli hírekkel. Semmi sem volt sürgős. Az 1848-iki március 13-i bécsi forradalomról a pesti hírlapok csak március 17-én értesítették olvasóikat: négy nappal a forradalom után. És én közvetlen szerzője vagyok annak a fordulatnak, amely ettől a paradicsomi állapottól a magyar hírlapírókat megfosztotta ! — Amikor a hajdani lapszerkesztő este nyolc órakor az irótollát a hajához törülte: akkor ül le munkáját megkezdeni a mai hírlapíró. A főszerkesztő hidgevizes borogatást tesz a fejére, és Írja a vezércikket a napi politika legújabb eseményéről. Akkor jött haza a klubból, hol értekezett a pártvezérekkel, képviselőkkel teljesen tájékozva a bonyolult helyzet útvesztőjében. Az országgyűlési tudósitó saját élményeit hozza összhangzásba a kőnyomatoséval. A külföldész belefekszik az angol, francia, német lapokba; a törvényszéki szemlész hozza a kedélyes tolvajok és a kikapós asszonyok vígjátékét; az irodaszolga kiüríti a táskájából a postán jött leveleket, azokat a felelős szerkesztő felbontja elolvassa, meghúzza, megcsillagozza, utasítással ellátja, vagy a papírkosárba dobja. Későn ront be a szinbiráló és hozzáfog a premier-előadás szellemes ismertetéséhez, helyet szorítván magának a fővárosi újdondász meg a ibőrzebakter között. Éjfélkor jönnek a táviratok a ■ világ minden részéből. Azokat hirtelen lefordítani, osztályozni kell! Ezalatt a korrektorok abban (serénykednek, ho^y a ki-DIKTÁL A DIKTÁTOR Miután az Amerika és Egyiptom közt folyt az alkudozások a Szuez csatorna használatáról eredménytelenek maradtak, Amerika az ügyet az Egyesült Nemzetek 'biztonsági bizottsága elé utalta. Erre Nasser egyiptomi diktátor kihirdette végleges és változhatatlan akaratát, hogy a Szuez csatorna az ő csatornája és ő azt úgy igazgatja, ahogy neki tetszik. Ennek a hirdetménynek csak politikai jelentősége van. Gyakorlati jelentősége inkább annak a ténynek van, (hogy Nasser győzelmét már előbb tudomásul vette a világ minden ha jóstársasága. Minden nemzet hajói már alávetették magukat Nasser diikitálásiániak, közvetlenül Nassernek fizetik a vámot, nem pedig a régi Szuez Társaságnak, amelyet Nasser tavaly júliusban kisajátított. IGEN ÉS NEM Nasser, akit tavaly novemberben Washington és Moszkva egyesült erővel diadalra segített a franciák, angolok és izraeliek ellen, most még csúfol ódik is. Kijelentette, hogy szigorúan a Szuez csatorna igazgatására vonatkozó régi konstantinápolyi egyezmény alapján jár el. Vagyis: a csatorna nyitva áll minden nemzet hajói számára, kivéve Izraelt, mert Egyiptom háborúban van Izraellel. Ezen a ponton Nassernek nem cöufolódnia, hanem magyarázkodnia illenék. Ha ő azt tartja, hogy Egyiptom lés Izrael közt háború van, milyen alapon, milyen jogon emelt panaszt az Egyesült Nemzetek fórumán az izraeli támadási — aggresszió — miatt? Háborúban nincsen meg-neim-engedett támadás, aggresszió. Háborúiban az egyik fél támad, a másik védekezik és egyik sem mehet panasszal az Egyesült Nemzetekhez. A SZOVJET ÁRNYÉKA Hogy az Egyesült Nemzetek mégis elfogadták, sőt jogosnak találták az egyiptomi diktátor panaszát, annak nem nemzetközi-jogi alapja volt, hanem az aggodalom, hogy a, szovjet beavatkozik és esetleg világháborúra kerül Sor. Senkiseim kételkedik abban, hogy az egyiptomi diktátor álláspontja az izraeli hajózás kérdésében jogtalan, és mindenki emlékezik arra, hogy 1955-ben az Egyesült Nemzetek biztonsági tanácsa kimondta, hegy a hajózási tilalom jogtalan, utasította Egyiptomot, hogy engedje át az izraeli hajókat a csatornán. De azért a helyzet megváltozott. Ma Egyiptom a szovjetnek csatlósa és az Egyesült Nemzetek .biztonsági tanácsában a szovjet vétót emel minden oly javaslat ellen, amely egyiptomi csatlósa ellen irányulna. így hát hiába viszi Amerika a szuezi kérdést a biztonsági tanács elé, ott a szovjet vétó minden akciót lehetetlenné tesz. Nasser győzelme végleges — egyelőre. Végleges és egyelőre — ezek egymásnak ellentmondó szavak, de a mostani világban oly csekélység, mint ellentmondás, nemi sziámit. Háború vagy béke — csak ez számit. SPANGDAHLiEN, Németország. — 34,000 láb magasságban lebegett egy T-33 amerikai lökkajtásos repülőgép, amikor a pilóta hirtelenül ájuldozni kezdett, oxigénhiány miatt. Kísérője, aki még Doha azelőtt jetrepülőgépet nem vezetett, nyomban átvette a vezetést és 15 percen át erős szélviharban tartotta a “gyeplőt”, amíg a pilóta magához tért. 18,000 láb magasságban a pilóta magához tért és sikerrel végrehajtotta a leszállást. A kíséret, John R. Teure törzsömmé stiert, kitüntették. szedett hasábokat mulatságos sajtóhibákkal lássák el. A felelős szerkesztő mind a hetvenkét hasábat mégegyszer elolvassa, de még a harmadik csésze feketekávénál hoznak neki egy legfrissebb hirt, aminek helyet kell szorítani. Hajnalra, jár az idő, mire mindannyian mehetnek vacsorázni, j így mesélt Jókai. Hát bi- j zony ma valahogy másképen megy az a lapcsinálás, mint ahogy Móric bácsi elképzeli. Sokkal több csinja-binja van neki. Mikor Jókai Mór a fehér asztal mellett ezeket a kedves dolgokat elmesélte, akkor még fiatal portéka volt a telefon is, az írógépet pedig nem ismerték a redakciók. De ezenkívül a lapcsinálás sok mindenféle egyéb technikáját sem ismerték. Abban azonban igaza volt Jókainak már akkor is, hogy bizony-bizony rengeteg dologhoz kellett értenie az újságírónak, ha rendben ki akar-! ta szolgálni olvasóit. — A magyar hirlapiró — mesélte Jókai Mór, — ha kell magvető, kertész, kazda, iró, prédikátor, egyházfi, harangozó, halottbemondó, vőfély, és poéta. A magyar hirlapiró, ha arra kerül a sor, pénzt gyűjt a jótékonyság számára,1 emberbarát, helyszerző, közellenör, diplomata, prókátor, bíró, néptribun, városszája, városatya, országgyűlési képviselő és rettegett szónok. A magyar hirlapiró kereskedő, nemzetgazdász, időjós, életmentő, patikus, szakács, erkölcsfinomitó, sportsman, lóismerő, vadász, tanácsadó, nőnevelő és tudakozó intézet. A magyar hirlapiró szabó, piperész, divatárus, és a hálószobák belső titkos tanácsosa. Szinész, muzsikus, és amellett még költő is, sőt tudós, iskolamester, akárhányszor még katonának, sőt vitéznek is kell lenne, mert az igazságot olykor pisztollyal kell megvédeni. De a magyar hirlapiró alchimista is, aki a papirosból aranyat, és viszont az aranyból papirost is tud csinálni. Ezenfelül a magyar hírlapírónak még a politikához is kell érteni. De ez nem múlhatatlanul szükséges. Ennyi mindenféle terhet rakott a ti vállaltokra a sajtószabadság. És mindennek én voltam az értelmi szerzője! . . . Drága Jókai Mór igy mondta el, hogy milyen volt, és milyenné lett az újságírás. Ha élne — vájjon, mit mondana az ujságesinálásrról ma?
