A Jó Pásztor, 1957. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1957-04-26 / 17. szám
2-IK OLDAL A jó PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon! CHerry 1-5028 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre__________________$6.00 í’él évre ______________$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year ________________$6.00 Half Year________________$3.50 Entered, as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. A FEGYVEREKRŐL Van egy történelmi elmélet, amely szerint a fegyvereik a végén mindig elsülnek. (A magyar kiszólás szerint a kapanyél is elsülhet.) Másszóval, ha népek szorgalmasan gyártanak fegyvereket, abból előbb-utóbb háború lesz. Innen származik a “lefegyverzés” elmélete. Hagyjuk ablka, vagy korlátozzuk a fegyverek gyártását, nehogy háború legyen belőle. Megfontoltabb gondolkodók azt hiszik, a másik oldaláról kell a kérdést megfogni: ki kell küszöbölni a háborút, tehát a fegyverkezés okát. Mert tény az, hogy a kormányok nem szívesen fegyverkeznek. Még a szovjet sem fegyverkezne, ha meg lenne győződve, hogy fegyverek nélkül is elérheti céljait. A fegyverkezés költséges és a nemzeti energiák túl nagy része szívódik fel benne. Igen ám, de egyetlen országot sem lehet lebeszélni a fegyverkezésről, ha azt hiszi, nemzeti érdekei veszélyben vannak, vagy pedig baljóslatú szándékai vannak. Mindenki emlékszik a régi német viccre a harmincas évekből, amikor Németországnak meg volt tiltva a fegyverkezés és egy babakocsi gyárban egy uj munkás ezt mondja a főmérnöknek: “Akárhogy rakom össze ezt a babakocsit, mindig csak gépfegyver jön ki belőle”. Az igazság az, hogy népek titokban vagy nyíltan, de mindig fegyverkezni fognak, ha céljuk van vele. Ha pedig nincs céljuk, nem szükséges ellenőrizni őket, úgysem fognak fegyverkezni. Látva a nagy, — de mindig sikertelen — 'erőfeszítést a lefegyverzési konferenciákon, arra gondolunk, egy újabb ilyen konferencia küszöbén, hogy ne próbáljuk lebeszélni egymást a fegyverkezésről — próbáljuk inkább feleslegessé tenni. HALÁLSUGÁR A szovjetsajtó halálsugárnak nevezi az atomrobbanás következtében támadó radioaktiv sugarakat, melyeik hatása, szerintük, végzetes lehet az emberiségre nézve. Még ha nem is kerül sor háborúra, ezek a sugarak, a sok bomb ás kísérlet utójátékai, nagy tömegben áthatolnak az emberek szervein és biológiai változásokat okoznak az emberi szervezetiben. Mégném született utódaink vallják majd kárát. Leszármazottaink elkorcsosulhatnak. Megható, mennyire aggódik a szovjet az utókorért. De hogyan egyeztetik ezt össze saját atomkisérleteikkel? Az elmúlt hetekben hét bombát robbantottak Szibériában, -nem törődve Japán tiltakozásával. Japán fölött napokon át zuhogott a gyilkos atomhamu-eső. Krustyev és Bulganin elvtárs emiatt elfelejtettek sopánkodni. Fordított esetben, ha Japán robbant és a rádióaktiv eső szovjet földön zuhog, nyilván csak úgy reszketett volna a felháborodástól a Kremlin. Kanadai biológusok, radioaktiv sugarakkal kísérletezve, arra a megállapításra jutottak, 'hogy azok befolyást gyakorolnak az emberi agyvelőre. Állatok agyveleje, értelme, figyelme eltompult a sugarak hatása alatt. Szép kilátásaink vannak, hogy ha a bombarobbantásokat nem hagyják abba, mivel a szovjet mindenféle nemzetiközi megegyezésnek útját szegte. így néz ki majd a mesterséges bolygó, amelyet a jövő évben fognak kilőni a világűrbe Amerikából. Majd ezer esztendővel ezelőtt történt. II. Henrik német császár kételkedett neje hitvesi hűségében. A császárné, hogy ártatlanságát bizonyítsa, Istent hívta tanúnak, akként, hogy meztelen talpával sorban felállított izzó ekevasakon lépdelt végig. Mikor pedig lelépvén az utolsó tüzes vasdarabról, lábát megvizsgálták, teljesen épnek találták, a császár térdreborulva könyörgött igaztalanul megvádolt felesége bocsánatáért. Londonban nemrég felújították a középkorban szokásban volt tüzes istenítéletet. Igaz, hogy csak egyetlen alkalomra, egy érdekes és szinte megfejthetetlen kísérlet kedvéért. Egy indus vállalkozott rá, hogy meztelen lábbal átgázol izzó széndarabokon. A próba színhelyén nagy csomó orvos, sebész, fizikus, idegorvos, és a természettudományok képviselői jelentek meg. Két árkot szinültig megtöltöttek, fával és faszénnel és a kísérlet reggelén nyolc órakor fneggyujtották. A tüzet állandóan fenntartották. Az indus levetette cipőjét, harisnyáját, nadrágját feltürte és elszánt nyugalommal nekiindult az egyik ároknak. Egy sereg természettudományosán iskolázott és minden babonás elfogultságtól mentes szem kisérte figyelemmel min den lépését. Ohó, itt nem lehet csalni! Dolgoztak a fényképezőgépek és a filmfelvevők a tudósok az árokban elhelye(kockázatos munka volt a roppant hőség miatt), a magas termetű indus azonban szótlanul, lassan lépdelt az árok hosszában az izzó szénrétegen, mig csak végére nem ért. Arcán egy moccanás sem árulta el, hogy fájdalmat érez. Majd másodszor is végigsétált a tüzes árkon, ugyanolyan egykedvű nyugalommal. A hölgyek némelyikét már az ájulás kerülgette, sőt néhány idegesebb riporternek is kellemetlenül ludbőrözött a "háta. Akkor aztán az indus felszólította az ellenőrző bizottságot, vizsgálják meg talpát. És a tudósok saját szemükkel meggyőzőek a hihetetlenről. Talpán, arflÉppyáltalán nem volt elkérjWídve, a legcsekélyebb égési seb, sőt még kivö-ELLENMONDó IRÁNYZATOK Egy közgazdasági szakíró felhívja a figyelmet, miért nehéz megoldani a1 farmk ér délit. Az amerikai farmer — mondja — többet termel, mint valaha, de az amerikai közönség kevesebbet eszik, mint valaha. A di1 Itázás már nemcsak nők, hanem férfiak körében is divat. Az orvosok eléggé megijesztették a közönséget, hogy az eihizottság szívbajt okozhat. Erre eddig nem gondoltak a farmkérdés szakértői. Tény, hogy egyre kevesebb kenyeret és. tésztát eszünk, de a farmer több búzát termel. Tény, hogy kevesebb zsíros sertéshúst eszünk, de a sertésállomány létszáma emelkedik. Még a vajat is megnézzük, milyen vastagon kenjük a kenyérre, de a tejgazdaságok több vajat termelnek. Csoda-e, hogy mindenből roppant feleslegünk van? Mi a megoldás? Együnk többet? Dr. White, a hires szivgyógyász mondta a napokban, hogy ha anynyit ennénk, amennyit az élelmiszertermelő érdekeltségek szeretnék, időnek előtte kerülnénk a sírba. Őszintén szólva, nem tudunk javasolni semmi A Jó Pásztor Verses Krónikája I&TEN MALMA ŐRÖL Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ Szivemben most újra uj áhítat támadt: “Uram, esdeklésre nyitom fel számat. Kinek szekerében Naplovak vágtatnak; Te ki tudója vagy minden rab magyarnak; Te, ki tudod bűnünk és tudod erényünk: ne hagyd széjjelfolyni drága magyar vérünk. Oszlasd el felettünk fellegét a gyásznak: halld csak, a Kremlinben rajtunk hahotáznak. Add, hegy a cenkektől többé sohse féljünk, add, hogy újra régi dicsőségben éljünk. Fogadd el imánkat, ha hazánkról szólunk, s törüld le a bolsi szennyet végre rólunk. Sebe van a hitnek, árnyéka a Jónak, nincs többé hatása panasznak és szónak. Hiába sírjuk el: “Szent magyar szabadság”— utána jen nyomban bolsi-muszka rabság. Tudjuk jól, Kremlinben a vörös hatalmak nem békét, de Örök elnyomást akarnak. S hogy letiporhassák az egész világot, ácsolják, építik a nagy vörös jármot. Timur Kán, Dzsingisz Kán ezért fegyverkeznek, s veszni, pusztulni kell békés százezreknek. S addig zengik egyre: Béke . . . Béke . . . Béke: tudjuk háború lesz mégis csak a vége. De azért hinnünk kell: Isten malma Őröl, s lepereg az őrlés a nagy malomkőről. Elrejtőzik olykor egy-egy kis szem búza, de a titkos Nagy Kéz azt is visszahúzza. A nagy törvény elől szökni lehetetlen, egy szem sem maradhat végre őröletlen. Lassan őröl olykor bár az égi malom, az igazságosztó égi nagy hatalom, de biztosan őröl! — És százszor jaj annak, kinek megőrlendő bümnagvai vannak. Akár hamarosan, akár később másszor: bűnhődni fog mind a nagy leszámoláskor! rösödés sem volt látható; testhőmérsékletét a kísérlet előtt és után lemérve, egyenlőnek találták. Az izzó szénen járkáló talpak tehát még fel sem melegedtek! Az indus a második árok végiglépdelésére nem vállalkozott és ihasonl óképen nem volt hajlandó a kísérletet harmadszor sem megismételni, azzal az indokolással, hogy a szigorú tudományos ellenőrzés megfosztotta sérthetetlenségét biztositó erőitől és most már épp úgy nyomorékká perzselné lábát, mint akármelyik más közönséges halandó. Vonakodása egyáltalán nem csökkentette az osztatlan bámulatot, különösen, amikor kevéssel utóbb a közönség soraiból egy angol fiatalember megirigyelte az indus dicsőségét és levetvén cipőjét, meg akarta mutatni, hogy ő is van olyan “legény az — árkon . ..” Ám, alig néhány lépés után csúnyán összeégett lábfejjel, sziszegve ugrott az árok szélére és feladta a küzdelmét. Eddig a tények. A magyarázat pedig? Mert “magyarázatnak kell lennie, akárminő érthetetlen is a dolog és akármennyire nem húzható rá egyetlen ismert tudományos tapasztalat kaptafájára sem. Természetfeletti dolgok és hatalmak nincsenek. De igenis vannak és lehetnek még számunkra ismeretlen természeti törvények és folyamatok, amelyekhez mai tudományunk még nem férkőzhetett hozzá. Talán ezek között kell keresnünk a csodálatos kísérlet titkát? Vagy akad rá már ma is elfogadható magyarázat? Némelyek a közismert Leidenfrost-féle tüneményben vélik megtalálhatni. A forró kályhalapra hullott vízcsepp egyideig megőrzi cseppfolyós állapotát és sisteregve, vigan szökell rajta, mert a körülötte képződött gőzréteg oltalmazza a gyors elpárolgástól. Talán hasonló védőréteg képződött az indus talpán is a “tüzönjárás” alatt — esetleg végsőkig fokozott akaraterő, idegbehatás, lelki folyamatok következtében? Nem tudjuk. megoldást. De volna egy kérdésünk: Ha olyan roppant felesleg van minden farmtermékből, miért emelkedik hétről-hétre az élelmiszer ára? híres jós baljóslatai Egy hires látnokról érdekes könyv jelent meg századunk elején Londonban. Címe: ‘‘Egy előkelő jós visszaemlékezései”. A szerzője az. a Frédéric S., valószínűleg egy francia, ki a cár udvarában is szerepet játszott, mint jövendőm ondó s mint szellemidéző. Könyvében azt állítja, hogy alig van Európának fejedelmi személye, kit jóslataival meg ne örvendeztetett, vagy báláira ne rémitett volna. Azt írja ,hogy a cárné f öltétlenül hisz az álmokban és a jelekben s le is írja egy álmát, melyet koronázása előestéjén álmodott. Egy vén muzsik jelent meg neki álmában, vérrel borítva s igy szólt hozzá: — Szibériából gyalogoltam ide, hogy meglássam fölimagaszjtaltatásod napját és kozákjaid megöltek. Az álom oly élénk volt, hogy a cárné kiküldött valakit megtudni, hogy nem történt e valami Szerencsétlenség. A cár nevetett, de hogy feleségét megnyugtassa, telefonált a házi miniszternek, megkérdvén tőle, hogy mint folyt le a szabad ég alatt rendezett népünnepély. A miniszter visszatelefonált, hogy kétezer ember veszett el a kozákok lovának patkói alatt, vagy zuhant a mezőt átszelő hatalmas árokba. A német császár — írja a szerző — épp úgy fél a tizenhármai számtól, mint nagybátyja, VII. Edvárd angol király félt. A császár rendületlenül meg van győződve arról, hogy gyilkos kéz által fog meghalni. Ezt többször megjósolták neki magyar cigányok, mikor trónörökös korában Rudolf trónörököst látogatta meg Bécsiben. Azt mondják, hogy a császár mindig erről a jóslatról beszélt bizalmas körben. Ausztria császárja, Ferenc József is mindig előre 'megérzi a szerencsétlenségeket. Erzsébet királyné meggyilkolása előtt pár hónappal komor előérzet gyötörte s többizben felkiáltott: — Bárcsak elmúlt volna már ez az esztendő! A szerző Erzsébet királynéval a katasztrófa előtt találkozott San Remoban. Megkérték, hogy látogasson meg egy hercegnőt. A hercegnőt egy másik hölgy társaságában találta, kinek halvány1 * arca, előkelő külseje s mélységes bánatot kifejező tekintete nagy benyomást tett rá. — Hadd mutatom be egy előkelő barátnőmnek, ki nagyon érdeklődik a jövőbelátás iránt. Az előkelő gyász ruhás hölgy bájosan mosolygott, s csakhamar okkulista témákba merültünk bele. • Frederic S. elmondta, neki a Hohenzollern-ház hires fehér asszonyának történetét, aki a berlini királyi palotában mindig megjelenik egy-egy családtag 'halála előtt. — Ki lehet ez a fehér hölgy? — kérdezte a hercegnő. — Azt mondják, hogy Orlamonde Ágnes grófnő szelleme, aki megölte férjét és két gyermekét, mert akadályai voltaik annak, hogy a császár egyik ősével házasságra léphessen. — Szeretném, ha az én jövőmpt is megjósolná, — rnondá a gyászruhás hölgy. — Valaki azt jósolta, hogy én és két nővérem erőszakos halállal mülünk ki. Nem: félek az ilyen haláltól. Sokkal inkák Ibi ezt, mint szüntelenül szoimorkodni. — Ah, Madame, az ön élete nem közönséges élet, — kiáltottam fel —, mert éreztem, hogy mi van számára rendelve. Sokáig mélységes szomorúság gyötörte, a leküzdhetetlen bánat rág most is a szivén. Nem mondhatok egyebet. — Mert nem akar, — rnondá az előkelő gyászruhás hölgy megható jósággal. — Sejtem, hogy mit lát előre, de méltányló«! hallgatását. — Most megmondom, hogy kivel beszélt, — szólt közbe a hercegnő. — Erzsébet, Ausztria császárné javai • Frederic S. egyszer Sorrentóban sétált s kalapját elfujta a szél, éppen két ur felé. Az egyik utána eredt a kalapnak, elfogta s visszaadta neki. Azután beszélgetni kezdtek Olaszországról s az olaszokról. Néhány hét imulva Frederic S. Firenzében járt s ezt mondta neki valaki: — A kalapja megkerült. Fogadok, nem tudja, hogy ki szalad Sorrentóban a kalapja után. — Fogalmam sincs róla. — Umberto, Olaszország királya. Őfelsége kérdezősködött ön után, s mikor megtudta, hogy Frederic S., a látnok, nagyon érdeklődött ön után. Jelenleg itt van s bizonyos, 'hogy magához rendeli önt. Magához rendelte, Frederic S. el is ment s óva intette a királyt a közelgő veszedelemtől. A király nevetett. A következő héten agyonlőtték Monzában. II. Lipót belga király szintén megkérdezte Frederic St.-t. Ostendében történt a találkozás. “Semmi tiszteletet sem vagyok képes érezni a király emléke iránt — írja Frederic S. Ö Megtestesülése volt a bűnös Koburgok minden vétkének. Kapzsi, lelkiismeretlen pénzharácsoló. Szinte vonzotta valami az alsóbbrendüek felé s egy vén ikujon benyomását tette rám. Mert tényleg az is volt, s akkor érez(Folytatása a 6-ik oldalon) . SZÉP SZÉP I. Vilmos német császár egyidőben Karlsbadban üdült. Mikor a fürdősétányon leült egy padra és csendesen szivarozgatott, egyszer- csak arra jön egy vidéki magyar ur, aki hosszuszáru pipából eregette a füstöt és se szó, se beszéd, leült a császár mellé. — Ki maga ? — kérdezte a császár. A pipás ember csodálkozva nézett a kérdezőre és mondta: — Istvánffy alispán vagyok Magyarországból. — Szép! — válaszolta I. Vilmos. — No és ki maga? — kérdezte most már az alispán. — Én a németek császára vagyok, — felelte Vilmos császár emelt hangon. — Az is szép! — bólintott rá a magyar és tovább pöfékelt pipájából.
