A Jó Pásztor, 1956. október-december (34. évfolyam, 43-52. szám)

1956-11-02 / 44. szám

2-iK OLDAL A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: )gy évre----------------------------$6.00 One Year________________:$6.0 'él^évre __________________$3.50 Half Year________________$3.5 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Offic oi Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. VÉNASSZONYOK NYARA Amerikában “Indián nyárnak” nevezik az őszi verőfény meleg ragyogását, amely megbizsergeti ereinket és csalóka reményt nyújt a kerteknek, lige­teknek, hogy a nyárnak még nincs vége. De az Ok­tóberi, novemberi ál-meleg máról-holnapra fagyhul­lámmal végződhet, mint az történt már számos eset­ben. Az idei nyár csak nevében volt “nyár”. Csúf hi­deg napok, hetek, hónapok rontották el az úgyneve­zett nyári vakációt. Most kaptunk pár heti kárpót­lást: hála az "indián nyárnak. De a szőrös hernyó bundája vastagabb az idén és szőrméje barnább. Eb­ből tudjuk, hogy az idén kemény télnek nézünk elé­be. Ne vezettessük hát félre magunkat a csalóka me­leggel, amely olyan kellemes ilyenkor ősszel. A hangyák szorgalmasan gyűjtik a télire való elemózsiát, a vándormadarak már szárnyra keltek és az esték hüse int bennünket, hogy ami késik, az nem múlik: a tél zord hidege feltartóztathatlanul közeleg felénk. MINDENKI SZAVAZZON! Az ország minden részében összemérték fegy­vereiket a politikai pártok a választási kampány so­rán. A jelöltek kifejtették álláspontjukat minden po­litikai kérdésben. Mi hallgattunk és figyeltünk; meg­beszéltük nézeteinket barátainkkal és gyakran azok­kal is, akik másképp vélekednek, mint mi. Volt időnk bőségesen arra, hogy végleges véleményünk kialakul­hasson. A vitatkozás és érvelés ideje végétért. Az elha­tározás napja közel van. Ha ezen a napon nem vég­zünk el személyesen egy rendkívül fontos aktust, hosszú hónapok fáradozásai a jelöltek és politikai pártok és programjuk mérlegelése körül — mind hiá­bavalók voltak. A választás napján, november 6-án, le kell ad­nunk szavazatunkat. Ezen alapszik a demokratikus kormányforma. Ez az amerikai polgár kiváltsága és egyszersmind kötelessége is. Kétségtelen, hogy úgy Eisenhower, mint Steven­son győzni szeretnének. De mind a ketten úgy ér­zik, hogy a demokrácia elvének sérelmével nyert győzelem, csak ál-győzelem volna, mert olyan kor­mány, amely nem képviseli a népet, csak bitorolja a hatalmat. Mindkét jelölt oly demokráciát kiván, mely nem elvont fogalom, hanem gyakorlat és tevékeny része­sedést, szabad választást követel a néptől. Senkisem Írhatja elő, kire szavazzunk és senki­­sem fogja tudni, hogy kire adtuk le szavazatunkat. Külömböző indokok külömböző elhatározást váltot­tak ki polgárainktól, de mindenki a saját legjobb be­látása szerint dönt. Legtöbben közülünk természe­tes és egyszerű tevékenységnek tekintik a demokrá­ciában élő polgárnak e szereplését. De sokan közü­lünk tudják, hogy a diktatúrák uralma alatt élő nép­milliók sohasem szavazhatnak szabadon. Megbecsülhetetlen jog ez és ezért büszkén és örömmel kell gyakorolnunk. Aki egy kis időveszte­ségtől vagy fáradságtól visszariad, gondolja meg: A polgárság nemtörődömsége, közömbössége minde­nütt diktatúrák létrejöttéhez vezetett. A KORMÁNYZÁS TITKA Macchiavelli, minden idők legnagyobb politikai elemzője, azt irta egyszer, hogy a kormányzás titka “elhitetni a néppel, hogy azt akarja, amit mi aka­runk.” Ezt a szövegezést nem tartjuk épen szeren­csének, de tény, hogy Macchiavelli óta sokan meg­próbálták. Mondhatnánk, hogy a diktatúrák és de­mokráciák között lényegében az a külömbség, hogy az előbbi erőszakkal akarja elhitetni a néppel, amit jónak tart, mig az utóbbi azt tartja jónak, mit a nép is jónak tart. Ezekben a napokban véres lázongások vannak a föld több pontján. A magyar nép véráldozatait ez­úttal figyelmen kívül hagyva — mert lapunk más helyén foglalkozunk vele — a marokkói lázadásokra hívjuk fel olvasóink figyelmét. Marokkot a franciák jól kormányozták — saját elgondolásuk szerint jól. Emelték iparát, kereskedelmét, javították a köz­egészséget és iskolázást. Nomád arabokból civilizált városi lakosságot csináltak. Ez eredmény. A HAZUGSÁGOK AKADÉMIÁJA Kampány-költségek a régi jó időkben Magyarhonban azokban az időkben még folyt a bor a vá­lasztók gégéjén és folyt az édes szó a jelöltek ajkán, mi­kor még Emmer Kornél pecke­sebben járt, s mikor még szám tálán libával több liba volt Magyarországon, mikor még Szende Béla magyar nadrágot viselt és Kemény miniszter a ferencvárosi burgerekhez járt vizitekre. Hát ezekben az időkben tör­tént, hogy Hódmezővásárhely volt képviselőjéhez beállított egy öregasszony és igy szólt hozzá: — Jó reggelt kívánok, nagy­ságos uram. Hogy mint szol­gált az éjjeli nyugodalma? Ej­nye, de friss színben van nagy ságod, hála legyen érte az Ur­nák . . . A “nagyságos demokrata” bámészan nézte a magyaros arcú asszony-nénit. Látott ő már százat, tán ezret is ilyen­formát, de hogy ezt az egyet látta volna valaha, nem emlé­kezett rá. — Ejnye, talán bizony nem is ösmer lelkem nagyságos uram? Nem-e? Ugy-e nem? Oh, oih! Hát én vagyok a Tóth Mjáthéné (Hódmezővásárhely­ről. Ejnye, ejnye galambom, nagyságos uram, hát nem is tudja, hogy az uram szokta a zászlóját hordani? . . . Hogy feledkezhetett meg rólunk annyira ? Dehogy, dehogy is . . Már hogy is ne lemékeznék, ott a templommal átellemben lakunk, abban a sárga kőház­ban . . . eperfa van a házunk előtt . . . No, ugy-e, ugy-e . . . A jelölt ur, mit tegyen, rá­hagyta, hogy emlékezik. Sőt talán képzeli is, hiszi is, hogy emlékezik. — Csizmadia az uram. A jó­módú Tóth Máté. Nagy korte­se nagyságodnak. Haragusz­­nak is rá sokan emiatt ... De csak hadd verje ki őket az irigység szeplője, nagyságos uram ... — Foglaljon helyet, kedves Tóthné asszonyom. Miben szol­gálhatok kegyednek? — Hát égy kis bajunk esett, ■kérem "alassan. Eljöttem az urammal. Síikor már összevet­tük a sok bort s haza készül­tünk, az uram elcsúszott a lö­­vasuton, kificamította a lábát hát már négy napja vagyunk tovább, mint ahogy számítot­tuk a költséget . . . Azért jöt­tem be, én galambom, nagysá­gos uram,'hogy vagy harminc forintocskát kérjek kölcsön, mig haza érünk. Azon nyom­ban tesszük postára. — Tudom, kedves Tóthné asszonyom. Szívesen teszem. A Jó Pásztor Verses Krónikája MERENGÉS Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ A NAGY ÉLETFÁRÓL hull az emberlevél; ma még hajráz, rohan és holnap már nem él. Mégsem gyötri lelkünk kinos, fájó tudat, hogy mig egyik görnyed, másik mindig mulat. Hogy sokaknak sorsa verejtékes pokol, sok meg Floridában nyaralgat valahol. Hogy sokan bányában hullatják vérüket s a bányabáróra tűzik fel érmüket. Sokan parkban hálnak, mert nem telik ágyra, sokan meg kincsüket hordják csak rakásra. S amig sok-sok hősnek fábul van a lába: másik, heje-huja, elmegy a korcsmába. HÚZD RÁ CIGÁNY, HÚZD RÁ: nem kérdem az árát; akármit is huzol, én vallom a kárát. Olvasó és múzsa engem korhol egyre: a pegazus bőrét ne húzzam a hegyre. Ne potyogtassam el rímeim a rögre; ne legyek koplaló vén igric örökre. Ne cirpeljek verset, ne faragjak nótát, vessek tüzbe minden rég elkopott kótát. Törd össze a lantot . . . kinek kell költészet? Nagyot kacag rajtad ivászat-evészet. Ha buzog is benned költészet és véna: költés helyett maradj százszor inkább néma. De a marokkóiaknak más az elgondolásuk arról, hogy milyen legyen a saját életük és hajlandók har­colni érte. Modem francia hadseregek tehetetlenek a lázadókkal szemben. A tanulság? Népeket nem le­het kormányozni akaratuk ellenére — és ez nemcsak a marokkóiakra vonatkozik. Aztán nem olyan nagyon sie­tős. Elment Tóthné asszony a harminc forinttal s alighogy betette maga után az ajtót, benyitott a vásárhelyi polgár­­mester. — Akárcsak Vásárhelyen volnék. Egyitek megy, a másik jön — mondja mosolyogva a képviselő. — Ki volt itt tőlünk? — Az az asszony, akivel a lépcsőn találkozhattál. — Az? Nem ösmerem. So­hasem láttam. — Már hogyne ösmemédJ Tóth Máténé. Csizmadia a fér­je. A templommal szemben la­kik. — No ott ugyan nem la­kik. Tóth Máté csizmadia nincs is Vásárhelyen. — Tyű! Akkor hát engem meglopott- az az asszony har­minc forinttal. — Jegyezd a “Választási költségek” című rubrikába. Oda is jegyezte az érdemes képviselő. Hanem nagy sze­rencséje volt ebben a szeren­csétlenségben, hogy harmad­napra, amint a Kerepesiuton sétált, egyszer csak megpil­lantotta Tóth Máténét. — Tóth Máténé! Álljon csak meg egy szóra. —- Könyörüljön rajtam, nagyságos uram. A kénysze­rűség a nyomor . . . — Jól van, jól van . . . meg­bocsátok egy feltétel alatt. Sőt kapni fog tőlem tiz forin­tot. — Mit kell cselekednem, ke­zét, lábát csókolom? — Lakik itt a Vas-utcában egy Násfay nevezetű képvi­selő, Erdélyből való. Rettene­tesen fösvény ember ... ha azt is lefőzi úgy, mint engem harminc forint erejéig, akkor én tőlem meg van még a tiz forint jutalom. — Megpróbálom a nagysá­god kedvéért, isten nevében. Meg is próbálta. Aznap este Násfay képvise­lő ur azzal a panasszal ült le a tarokkhoz a klubban, hogy mennyi mindenféle kiadása van az embernek . . . Ma is öt­ven forintot kellett kölcsönöz­ni egy kerületbeli asszonynak. — No, de — mondá — az ilyesmi mindig hasznos befek­tetés. A jó emberek pontosan megküldik . . .és a szívesség jóize a szájukban marad. — Persze, persze — szólt a vásárhelyi követ hamis szem­­hunyorgatással. — Az okos ember sok bolondot tesz meg a választói kedvéért. Másnap reggél Tóth Máténé megjelent a tiz forint juta­lomért. — Itt van öt forint — mon­dá a tréfás ur — a többiért poroljon be. S ezzel felölté kabátját és hihetőleg valami pártgyülés­­re ment dörgedelmes szónok-Franciaországnak egy vidéke, a Gascogne, ős­idők óta hires arról, hogy ott születnek a világ leg­hazugabb emberei. Moncrabeau városában van egy főiskola, amelyet a Hazugok Akadémiájának hívnak. Ez az akadémia minden esztendő májusának köze­pén tartja az évzáró vizsgáját. Hogy a Hazugok Akadémiája milyen régi, azt senki se tudja megállapítani. De minden jel arra mu­tat, hogy több évszázados múltra tekinthet vissza. A régi adatok bizonyítják, hogy az akadémia nö­vendékei csakis gascognei lakosok lehettek, később azonban megváltozott ez és most már másokat is fel­vesznek oda, az egyetlen kikötés csak az, hogy fran­ciának kell a növendéknek lenni. A dolgozatokat borítékba kell tenni és viaszkos pecséttel kell ellátni. A dolgozatoknál a hallgatóknak elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy hazudni — finoman kell. Vagyis ebben az iskolában arra tanítják meg a hall­gatókat, hogy a hazugság a hazugságért magáért van, nem pedig azért, hogy eszköz, legyen valami cél elérésében. Biztos, hogy ilyen értelmezésben ennek az akadémiának már valami köze van az irodalom­hoz is. i - * mm Whistler, a nagy amerikai festő, aki hires volt a szellemességéről, azt tartotta, hogy a hazugság a legfinomabb művészi forma. Költő hazudj, de rajt’ ne kapjanak ...” — taná­­ísolta Arany János a poétáknak a Vojtina Art Poeti­­:ájában. Ezzel szemben a gascognei hazugsági aka­­lémia azt tanácsolja, hogy a költő hazudjon, de kap­ják rajta. Tudják meg az emberek jóelőre, hogy itt hazugságról van szó — ellenben lássák azt is, hogy i hazugság művészi formában történik, van eleje, tözepe és vége, meg van komponálva, kerek, szép egész alkotás. A hazugsági akadémia vizsga dolgozatát úgy feli megkonstruálni, mint egy irodalmi alkotást. A dolgozatok megbirálásánál olyan komolyak a :süri tagjai, mintha a dolgozatokat az Academie Francaise elé nyújtanák be. CSODÁIM INDIÁNOK Közel 100,000 olyan indián él ebben az országban, ikiket a mi értelmezésünk szerint vallás nem érint és akiknek hitét őseiktől leszárma£tatott szellemi felfo­gás tartja életben. Az indiánoknak nincs egységes vallásuk. Műi­den törzsnek és vidéknek megvan a maga sajátos szj­­kása, ceremóniája és hite. A “nagy isteni szellem” mélyebb értelmű felfogását nem találja meg az er> ber egyetlen törzsben sem, bár minden törzs hisz jó §s rossz szellemekben, amik többnyire a természeti tünemények, tárgyak és állatok mögött sejtetik lé­tezésüket. így például egy szellem segíthet az indián betegségén. Ugyanis nem ismeri az indián a poklot sem ab­ban az értelemben, ahogy leírták. A szellemvilágba való lépése nem függ földi életétől vagy moráljától, hanem természetes következménykép jut oda. Érdekes a hite az indiánnak a varázslatban és a va­rázslóknak, akinek emberfeletti képessége, hogy a szellemeket befolyásolni tudja. Különösen megfogja az embert, hogy az indián, aki hisz a lélekben, azt tartja, hogy amikor az ember beteg, a lélek eltávo­zott ... A kuruzsló kötelessége tehát az eltávozott lelket visszahívni. Igen sok törzs hiszi, hogy a falvaik közelében egy láthatatlan épp olyan halott falu fekszik, ahová az élő elköltözik halála után. Az erkölcs igen magas fokra emelkedett az in­diánok között. Lelkiismeretük kifejlett, erős. A törzs hite szentirás volt: Aki nem tartotta be Ígéretét, vagy a törzs kebelében ellopott valamit, kiközösítet­ték. A gyilkosokat szintén erősen sújtották. Raymond A. Hare (balról), Amerika uj kairói kö­vete Egyiptomba érkezett. latot tartani a rendőrség, asek ellen—amiket Tisza Pista korrupció és mindenféle tár-meghonositott és terjedni en­­sadalmi botrányok és kinövAged. Robotrakétákat szállítanak az uj amerikai jetrepülőgépek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents