A Jó Pásztor, 1956. október-december (34. évfolyam, 43-52. szám)

1956-11-23 / 47. szám

2-iK OLDAL A JO PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Publighed by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: (Ügy évre---------------------!SE.$6.00 One Year_________________S6.01 Pél évre----------------------------$3.50 Half Year_________________$3.5( ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Offic( of Cleveland. Ohio, under the Act of March 3rd. 1879. HÁLAADÁS Thanksgiving Day a legrégibb amerikai ünnep. Eredete 335 évre vezethető vissza, a massachusettsi, plymouthi kolónia háromnapig tartó lakomájára. A pilgrimek, akiket Angliában üldöztek, mert elszakad­tak az angol egyháztól, 1620-ban a Mayflower hajón Amerikába hajóztak, hogy itt szabadon gyakorolhas­sák a vallást, amelyben hittek. A kis hajót a vihar megtépte és 102 utasa, férfiak, nők és gyermekek, már több mint három hónapig szenvedtek az utón, amikor november havában Cape Cod homokos part­jain sikerült horgonyt vetniök. . A hosszadalmas utazás kimentette élelmiszer­készleteiket. Terveik szerint az újvilág délebben fek­vő tájain kellett volna kikötniük és nem az északi homokos vidéken, ahol késő ősszel semmi lehetőség sem volt arra, hogy veteményes kerteket kezdjenek, így mielőtt még a tavaszi ültetéshez foghattak volna, sokan elpusztultak közülük a rossz táplálkozás kö­vetkeztében. Tavaszfelé egy indián állított be hozzájuk és an­golul szólította meg a csodálkozó pilgrimeket. Sa­­moset volt a neve, aki korábbi telepesektől tanulta meg a nyelvet. A pilgrimek megosztották vele so­vány éléskamrájuk tartalmát, viszont Samoset há­lából megtanította őket, hogyan kell indián kukori­cát ültetni és hal hulladékokkal megtermékenyíteni a talajt. Samoset ott is maradt, mint indiánvezető és tolmács. Az 1621-iki tavaszi évszak meleg esőt hozott a vidékre. Több indián is meglátogatta őket, Massa­­soit törzsfőnökkel együtt. Az ősz azután foőséges ter­mést hozott, úgy hogy a telep kormányzója, William Bradford háromnapi ünnepet rendelt el. Az indiánok ■* j- is~rncg1'iwták*d lakomára, HÁLAADÁS NAPJÁN Szive magyar volt — nyelve idegen Emlékezés Liszt Pereme, aki magyar faluban szüle­­tett, franciául beszélt és német földön halt meg Hetven év múlt el azóta, hogy a magyar nemzet és vele együtt az egész müveit világ elvesztette minden idők és minden népek egyik legna­gyobb zeneművészét, Lisz Fe­rencet. Távol hazájától, Bay­­reuthban, a Wagner-kultusz Mekkájában halt meg Liszt Ferenc, akinek szive, lelke, művészi valójának legjava magyar volt. Kitűnik ez nem­csak leveleiből és egyéb hát­rahagyott Írásából, valamint a magyarsággal szemben kö­zel félszázadon át tanúsított külső viselkedéséből; minden­nél sokkal erősebb bizonysá­got tesz róla az ötven és egy­néhány magyar tárgyú, ma­gyar alkalomra és magyar ihlettséggel szerzett zenemű, amelyekkel a leghathatósab­­ban hozzájárult a magyar nemzeti géniusz művészi be­csének világszerte történt el­ismeréséhez. Ha Liszt Ferenc irodalmi hagyatékában kutatunk, lép­­ten-nyomon akadhatunk a hamisítatlan magyar haza­fias ság nyomaira. Ezek a megnyilatkozások annál meg­­hatóbbak, mert teljesen men­tesek az anyagi önzésnek ár­nyékától. Már alig huszonhét éves korában, 1838 május ha­vának végén ezt Írja Velen­céből Mas'sard Lambertnek a pesti nagy árvíz okozta pusz­­titásck 'hírére: Egy súlyos esemény hire oly érzelmet ébresztett fel én­­benneim. amely mindaddig --------------------------------------­csak szunnyadt. Reggel egy velencei lapban részletes tu­dósítást olvastam a pesti sze­rencsétlenségről. Ez a vész­­hir valósággal megrázó ha­tással volt reám. Valami rend­kívüli részvét, egy ellenállha­tatlan belső szükség arra kényszeritett, hogy a sok sze­rencsétlen emberen segítsek. Ezek a lelki folyamatok a ha­za fogalmát érttették meg ve­lem. Szivemben a gyermekko­ri emlékek tiszta, érintetlen kincseire akadtam. “Miagam is ehhez az erőteljes néphez tartozom, így kiáltottam fel, — én is fia vagyok ennek az őseredeti nemzetnek. Oh, én távoli szülőföldem! Én mesz­­szeágazó nagy családom! A te kiáltó fájdalmad visszaszó­lított körödbe . . . ” aki az angolok nem kis meglepetésére kilencvened magával jelent meg az ünnep reggelén. Az indián ven­dégek legjobb vadászaikat küldték ki az erdőbe, akik csakhamar öt hatalmas őzzel megrakodva tértek vissza. A gyarmatosok vadkacsákat, ludakat és puly­kákat lőttek le, amit halakkal, rákokkal tetéztek meg. A rendelkezésre álló kukoricakenyér, szilva és hagy­ma kiegészítette az ételek rendjét, úgy hogy gazdák és vendégeik kiadós lakomát csaphattak. A háromnapi ünneplés befejeztével Bradford kormányzó megállapította ugyan, hogy az élelmiszer készletek alaposan lecsökkentek, hogy nyárig be kell osztaniok azt, amijük megmaradt, de bízott az iste­ni gondviselésben, hogy az majd ismét megsegíti őket. Ez az eredete Thanksgiving Day hagyományá­nak. Ahogy az évek múltak, az amerikaiaknak mind több okuk lett arra, hogy Isten különös gondviselé­séért hálát adjanak. Ma a világ leghatalmasabb nem­zete vagyunk, akik termékeinket más országok né­peivel is szívesen megosztjuk. Mindenkinek van sze­mélyes oka arra, hogy hálát adjon Teremtőjének. FÉL GYŐZELEM Az izraeli hadvezetőség még csak hozzávetőle­ges becslést tud adni a Sinai félszigeten az egyipto­miaktól elvett fegyverek mennyiségéről és értékéről. A becslések 50 és 70 millió dollár közt vannak. A zsákmány legnagyobb része orosz eredetű. Az izraeli vezérkar főnöke szerint az orosz fegyverek mennyi­sége nagyobb volt a szükségesnél, több, mint ameny­­nyit az egyiptomiak használhattak volna .Továbbá, ugyancsak a vezérkari főnök szakvéleménye szerint, a fegyverek közt voltak legmodernebbek, komplikál­tak, csak alapos mechanikai ismeretekkel biró ka­tonák kezelhetők. Ilyen katonái Nassernek csak kis számban vannak, miértis nem lehet semmi kétség afelől, hogy a fegyvereket az oroszok a maguk ré­szére szállították, vagyis az volt az elgondolásuk, hogy egy napon bevonulnak Egyipomba és ott ké­szen találják a teljes katonai felszerelést. Az izraeli vezérkarnak ezt a felfogását megerő­síti az angol kormány is. Ők is tisztában vannak az­zal, hogy a szovjet nem csak azért fegyverezte fel Egyiptomot, hogy Izraelt tönkreverhesse, hanem — elsősorban — azért, hogy megvethesse a lábát a Kö­zép-Keleten, az arab világ urává legyen, Nyugat- Európát megfossza ,az arab olajtól, gazolintól és ez­zel az európai védelmi szövetséget annyira meggyen­­gitse, hogy bátran megkockáztathatja a világháborút az egész világ meghódítására. Ezeknek a tényeknek és összefüggéseknek tük­rében világos kép alakul ki: Az angolok, franciák és A Jó Pásztor Verses Krónikája FARKASOK DALA Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ MOST IS DÜBÖRÖG MÉG a véres zivatar s vérző homlokával tovább küzd a magyar. Kering fölöttünk még muszkák vérkarója, bolsi acél sasok, ragadozó héja. Muszka tank dübörög, nem egy, de ezernyi, a magyart akarja mind-mind leteperni. Muszka ágyuüteg, muszka kozák-szotnyák a magyar hősöket zúzzák és tiporják. Vér csillog a rögön, az őszi vetésen . . . nem feledem soha, jól emlékbe vésem. Zug a szél, sirása pusztulásról zenél: mégis küzd a magyar és jobb sorsot remél. SEGÍTSÉGÉRT SIKOLT Hungária Asszony, hogy a magyar felett szabad sors virrasszon. Le a rabtartókkal, le a zsarnoksággal, szembenézünk, ha kell, inkább száz halállal. Szabad világ: egykor mi ozmántól védtünk, segíteni ti is fogtok-e hát nékünk? Hallga, a magyar nép segítségért sikolt, döntsük hát meg együtt a bősz muszka pokolt. A magyarok hona ezer éves ország s hónukat a muszkák mégis elkobozzák. Indulj szabad világ! A küzdők már várnak s zengjük együtt dalát a szent szabadságnak! FELVIRRAD MÉG EGYSZER Magyarország napja s boldog lesz, ki éltét majd e Naptól kapja. Most még letiporva, most még összezúzva a rabság igáját véresen is huzza. Muszkaszij a lábán, de fegyver kezében s hőssé magasodik a szent harc hevében. Rajta magyar, rajta! Álld tovább a harcod, senki nem harcolt még ennél szentebb harcot. Rohamuk áttöri a muszkák bősz hadát és lelkesen zengik a farkasok dalát: “Fázunk és éhezünk, átlőve oldalunk, de szabadok leszünk, avagy mind meghalunk!” izraeliek mégis jól tették, hogy az Egyesült Nemze­tek elveivel dacolva támadtak. Mert sikerült megsem­misíteniük és zsákmányolniok az Egyiptomnak kül­dött orosz fegyverek jó részét, sikerült enyhíteniük a közelkeleti háborús veszélyt és most az Egyesült Nemzetek szervezete és elsősorban Amerika által kö­vetelt visszavonulást végrehajthatják abban a tudat­ban, hogy há nem is győztek, mindenesetre nyertek. Azonnal hazasiet és fényes sikerrel hangversenyez az ár­vízkárosultak javára. Ugyan­ezt teszi teljes önzetlenséggel még számos más alkalommal, egészen 1886-ban bekövetke­zett haláláig. Sok ezer forin­tot tesznek azok az összegek, melyeket ilyen módon Magyar ország emberbaráti, kulturá­lis é-s zenemüvelési céljainak * juttatott. Egyik német életrajzírója (Nohl) is nem csekély fontos­ságot tulajdonit Liszt Ferenc művészeti fejlődése szem­pontjából a magyar hazasze­retet erőteljes fölébredésé­nek. Hangoztatja, hogy “az a fiatalkorában is már nagy szellemű művésziélek se volt képes* kivetkőzni a nemzeti összetartozás eleven érzésé­ből, jóllehet már akkor úgy látszott mintha művészetének és műveltségének világpolgári jelleménél fogva, teljesen el­nyomta volna magában a nem­zeti különlétre irányuló belső szükségességét. 1840 január elsején óriási lelkesedés közepette diszkar­­dot nyújtanak át neki a Nem­zeti Színházban. Ezt a hatal­mas ovációt Liszt a követke­ző francia beszéddel köszönte meg; Kedves honfitársaim! — lehetetlen énnekem Önökben csupán közönséget látnom. Ezt a kardot egy oly nemzet kép­viselői ajánlották fel nekem, amelynek vitézsége és lovagi­assága közismert és átaláno­­san csodált. Én ezt a kardot egész életemben mint leg­becsesebb és a szív e in­nék legkedvesebb tárgyát fo­gom megőrizni. Engedjék meg nekem, mint olyan embernek, aki dicsőség­nek tartja, hogy ebben az or­szágban született, hogy ezen­túl is müveimmel és cseleke­deteimmel háláljam meg az önök jóságát. Magyarország­nak nem kell hátul maradnia bármely dicsőségre nézve; ez az ország fiainak hősiességé­nél és képességeinél fogva a ŐSZINTE BESZED Szókimondó ember úgy beszél, ahogy érez Bemard Shaw angol humorista iró egy alka­lommal egy nagyobb társaságban volt, ahol egy gondolatolvasó produkálta magát. — Az ön gondolatát is el tudom olvasni, mester — fordult fontoskodva Shawhoz. A kegyetlen iró igy vágott vissza: — Hogy lehet az akkor, hogy még nem takaro­dott el innen? ❖ * * Rabelais, a kiváló francia szatirikus iró, — nagy­­tudományu orvos is volt. Egy alkalommal egy be­teg asszonyhoz hívták. Rabelais megtapogatta a be­teg pulzusát és megkérdezte: — Hány éves? ( — Nyolcvankilenc, — felelte gyönge hangon a beteg. — Nyolcvankilenc éves! — kiáltott fel a doktor és ellökte az öregasszony kezét. — Hát meddig akar­ja még cipelni az életét? S azzal otthagyta a beteget. ❖ * Maurice Dekobra francia iró előtt egyszer pa­naszkodott egy színházigazgató, hogy ügyei nagyon rosszul állanak. — Tekintélyes kiadásaim vannak — mondta az írónak — a házbér, az adó, a személyzet, a művészek. Egyszóval: minden reggel, amikor az ágyból felke­lek, háromezer frank kiadásam van. — Miért nem marad az ágyban? — kérdezte Debokra. ❖ * * Alfonso spanyol király egy katonai lázadás után személyesen szeretett volna meggyőződni csapatai­nak hűségéről. Elhatározta tehát, hogy megszólit né­hány katonát, kik egy laktanya előtt mint őrszemek teljesitettek szolgálatot. — Tudod-e, ki vagyok? — kérdezte az egyik ka­tonától. — A legmagasabb feljebbvalód. Ha most megparancsolnák neked, hogy lőjj rám, mit csinál­nál? — Engedelmeskednék, felség — felelte a katona. Másik három katona ugyanezt felelte. Azonban az ötödik katona, akit megszólított, ki­jelentette, hogy nem lőne. — Derék fiú vagy — szólt a király megelégedet­ten. — Végre találok egy embert, ki királya eletét fölébe helyezi parancsainak. De mondjad csak, miért nem lőnél reám? — Mert kürtös vagyok, felség — felelte a katona. * * ' * Adolf György, Schaumburg-Lippe hercegség fe­jedelme, amidőn lSöS^ban Frankfurtban a fejedel­mek kongresszusa ülésezett, a város által rendezett nagy ünnepélyen is megjelent, amelyre Frankfurt város előkelőségei is hivatalosak voltak. A német szövetség fejedelmei a diszterem külön elzárt része­ben kis asztaloknál ültek és élénk társalgásba m rültek. Egyszerre általános mozgás támadt a felséges uraságok között. A koronás fők felemelkedtek, hogy egy épen körükbe lépő, semmit se mutató pici uracs­kát üdvözöljenek: csupán Adolf György herceg ma­radt az összes jelenlevők bámulatára ülve. Erre odalépett hozzá a hesseni választófejede­lem és ezt súgta a fülébe: — De, kedves herceg, ón nem fogja ezt az urat üdvözölni? Nem tudja, kicsoda ez az ur? — Nem. — Hi ez Rothchild báró. — Eh mit! Semmi közöm hozzá! Egy fillérrel • sem tartozom neki. nemzetek élén van hivatva ha­ladni. Szeretett honfitársaim, iha kell hogy újra kardot ránt­sunk és vérünket ontsuk, tör­ténjék ez utolsó csöppig a mi jogunkért, királyunkért és ha­zánkért . . . Hogy nem olcsó szóvirág, hanem mélyen átérzett való­ság volt a tetterős harci kész­ségnek ez a fellobbanása, mu­tatja az a tény, hogy Liszt Fe­renc nyolc évvel később benső barátságot tartott a szabad­ságharc egyik legideálisabb alakjával, az első felelős mi­nisztérium elnökével, Battyá­­ny Lajos gróffal, akinek tra­gikus halálára szerezte 1849- ben Fünerailles (Temetés) cí­mű és 1849 octobre 6 alcím­mel ellátott gyász-zenedarab­ját. Petőfi Sándor a költő csal­hatatlan ösztönével már 1840- ben egészen a miénknek tudta Liszt Ferencet. Hozzá irta Pá­pán azt a sokat idézett versét, amelynek kezdősorai: Hirhedett zenésze a világ­nak. Bárhová juss, mindig hű rokon. A költemény végső akkord- í ja mély bepillantást enged azokba a hő vágyakba, ame­lyeket a magyar nemzet nagy­jai Liszt Ferencre nézve ak­koriban tápláltak: Állj közénk és mondjuk: Hála égnek, Még van lelke Árpád nemzetének . . . A mester azonban nem kard­dal állt a magyarok közé, ha­nem távol az öldöklő fegyve­rek zajától folytatta világhó­dító diadalutját mint magyar művész. A szabadságharc le­zajlását követő hetedik év­ben, 1856 nyarán Pestre megy, hogy a hercegprimási bazili­ka felszentelése alkalmára szerzett esztergomi miséjét személyesen dirigálja. Néhány évvel később újra Pesten jár és innen francia nyelvű leve­let ir Sayn-Wittgenstein Ka­róim hercegnőhöz, amelyben magyar földön ezúttal szerzett legfrissebb benyomásait ily- ‘ képen írja le: (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents