A Jó Pásztor, 1956. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1956-03-02 / 9. szám
2-IK OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1*5028 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: £gy évre ________________$6.00 fél évre -------------------------$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year________________$6.00 Half Year________________$3.50 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. A VANDÁLOK A vandálok egy germániikus jellegű törzs voltak az ókorban és a szótár egy kifejezést köszönhet nekik: a vandalizmust. A népvándorlás kóborlő törzsei közül ők voltak a legkegyetlenebbek, elpusztítottak mindent, ami utjukba került, érzéketlenek voltak a civilizációval szemben és értelmetlenül pusztítottak. Manapság az értelmetlen pusztítást vandalizmusnak nevezik. Vandalizmus — ez napjaink egyik társadalmi betegsége az ifjúság körében. Alig múlik el nap, hogy ne olvasnánk hirt, imitt, vagy amott iskolákat rongálnak, ímagánházakat szennyeznek Ifcie vagy ablakokat törnek be és így tovább. A rendőrség tehetetlen velük szemben. A rendőrség csak elfoghatja a bűnöst, de nem lehet rendőrt állítani minden romboló hajlamú ifjú mellé. Könnyű lenne a jelenséget az éretlen, tetterőtől bugyborékoló ifjúsággal mentegetni. “Még nem nőtt be a fejük lágya” — mondják egyesek mentegetőzve. Felületes érvelés, mert sose hallottunk arról, hogy az ifjú tetterőnek romboló hajlamokkal kell megnyilatkozniok. A romboló hajlam létezik, de a társadalom kötelessége megfékezni. Nem a társadalom megtorló szerveire gondolunk, a bíróságra és rendőrségre, hanem azokra, akiknek felelőssége a nevelés: a szülőikre és az iskolára elsősorban. Rettegve gondolunk arra, milyen felnőttek lesznek azokból, akik gyerekkorukban rombolásban élik ki hajlamaikat. A praktikus ellenmódszerek egyike az lehetne, hogy a szülőket vonjuk felelősségre gyermekeik tettéért. Valakinek kell a felelősséget vállalni, ha mai felfogásunk szerint a kiskorú egyén felelőtlen tettéért. FELELŐTLEN FECSEGÉS Nixon alelnök egy kortesbeszédélben azzal büszkélkedett, hogy minden, ami ebben az országban jó, a republikánus pártnak köszönhető. Még a Legfelsőbb Bíróság döntése a fehérek és négerek iskolai elkülönítése ellen is a republikánus főbíró, Earl Warren érdeme! Az egész országban felháborodást keltett ez a felelőtlen fecsegés. Először is, a Legfelsőbb Bíróságon nincsenek republikánusok és demokraták, hanem mindenkitől, a pártoktól is független bírák, és másodszor, ha már felelőtlen politikát akar valaki becsempészni a Legfelsőbb Bíróságiba, annyi engedményt talán mégis tehetne az igazságnak, hogy megemlítené, hogy a Legfelsőbb Bíróság kilenc tagja közül hetet nem a republikánus Eisenhower nevezett ki, hanem a demokrata Roosevelt és Truman. Ami pedig a dolog érdemét illeti, a faji megkülönböztetés elleni harcot nem Nixon, vagy Eisenhower találta ki, hanem Franklin D. Roosevelt kezdeményezte. Republikánus lapok is rámutatnak arra, hogy Amerikában választási években szokásos az igazságnak hol kiszinezése, hol kiforgatása, de van egy határ, amelyet még kortesbeszédekben sem szabad túllépni. A reménytelenség, úgy látszik, rossz politikai tanácsadó . . . AMERIKA SZIVE A hírre, hogy Európában hóviharok, árvizek és fagyhullám éhínséget és 800 ember halálát okozták, megmozdult Amerika. Eisenhower elnök utasította európai követeit, hogy 19 országban tudják meg, hol és mire van azonnali szükség. Négy csatlósország is kap amerikai élelmiszert, gyógyszert. Közöttük van Magyarország is. Nem a kommunisták, a magyar nép kapja ezt a segítséget, akár a múlt esztendőben, amikor szintén elemi csapások sújtották Magyarországot. A Duna vize kiáradt, hó, jég borítja a földeket, szénhiány van és bár Amerikát szintén elemi csapások sújtják, megnyitja magtárait, hogy a magyarok ne éhezzenek tovább. A szovjet, amely csak gesztusokat tud nyújtani, frázisokat és propagandát, nem mozdult meg ezekben a hetekben, holott a csatlósországok népeinek keserves verejtékes munkájának gyümölcsét szedik le már több mint egy évtizede. A már hurokra került kis országok sorsával nem törődik. Azokra vetette ki hálóját, amelyeket még nem ért el, amelyek még sem-Joseph Fisher és felesége Chicagóban hat fogadott gyerekükkel. Azért vették magukhoz őket, mert a gyerekek — közöttük japán, néger és kínai is — nem kellettek másoknak. Szép kémnő rejtélye Irta: TÖMÖRI PÁL A lángvöröshaju, izgató szépsgü dán művésznő 1917 telén telepedett meg a francia fővárosnak abban a fölöttébb elegáns szállodájában, melynek világhírt azóta az a szálló termeiben lefolyt világtörténeti fontosságú nemzetközi konferencia adott. Nem tartozott e hölgy ama idegen fáncos vagy énekes pillangók rajába, kiket a “fény városa” szédítő bűvkörébe csal és kiknek nevét sikamlós kalandok, egy különösebb táncattrakció, egy nagy nevű szerető vagy a pillanatnyi divatszeszély múló fellángolása dobja rövid napokig a sajtó hasábjaira. Oly nagyúri hölgy volt tetőtőltalpig, hogy viselkedéséhez a pletyka árnyéka se fért. Pedig nem élt rejtőző életet: végigcsinálta az egész párisi szezont, sportot, táncot és a főúri körökben akkoriját dívó hazafias célú jótékony estélyek sorát. Belépett, mint illett, valamely hadisebesülteket ápoló nagyúri egyesületbe is és nemcsak pénztárcája volt mindig nyitva e nemes célra* de ő maga sem restéit lelkes buzgalommal résztvenni az ápolás önzetlen munkájában, s mint semleges idegenhez illik, egyként foglalkozott német és francia sebesültekkel. Asszony! szeretettel dédelgette őket, ajándékokat vitt nekik. Többek között egy haláltmegvető fiú, kit gépének váratlanul keletkezett defektusa hullatott egyik földerítő repülőút ja végén francia kezekbe. De nem ez volt az egyetlen páciense a dán hölgynek és a ■ Faubourg- Saint-Germain nem egy történelmi nevű szeladonja irigyelte meg a frontról vérrel borítva érkezett parasztfiukat, kiknek e csodás asszony részéről több figyelem jutott ki, mint az elegáns udvarlói bármelyikének. A verduni állások sakkrejvénye Egy ägyancsak északi, semleges állam egyik követségi titkárával tartott fenn a dán szépség aránylag legbizalmasabb viszonyt. Egy közös szenvedély kötötte öszsze kettejüket: a sakk. Végtelen tornákat vívtak a 64 kockán és állandó vásárlói voltak minden szaklapnak és sakmellékletnek, mely fejtörő sakkrejtvényeket közölt. Hanem egyszer hiába dugta össze fejét a lánghajzatu művésznő és a feketeüstökü tiszt “Fehér indul és öt lépésben mattot ad” ... ez a matt sehogyansem volt kieszelhető. — Igazán kiváncsi vagyok —c kiáltott fel végül a hölgy — hogy kopenhágai barátaink többre mennének-e vele? — Azt hamar megtudhatjuk — nevetett a tiszt. — Holnap indul a diplomáciai kurírunk: átadom, neki a rejtvényt egy borítékban: holnap estére már a hágai sakklub kezében lesz. És igy is történt. De a kis titkár oly büszke volt a nagy nővel való bizalmas viszonyára, hogy az egész követségnek elbeszélte és sorra mutogatta mindenkinek a nevezetes sakkrejtvényt: minden diplomata végipróbálta rajta tudását.- Az is, aki titokban jó fizetésért a francia hír szerzőosztály ügynöke volt a semleges követség tagjai között. A Quai des Oirfévres-en nagyon megbámulták ezt a . nyomtatott s a k krejtvényt, melyen pedig nem volt semmi különös látható. (A túlbuzgó ügynök egyszerűen megvette az illető sakklap e számának egyik példányát, hogy jelentéséhez csatolja: maga sem vélte, hogy bánni fontossága van, csupán az utasításhoz tartotta magát, hogy híven jelentést tegyen a legjelentóktelenebb epizódról is.) A megdöbbentő az volt a dologban, hogy a Quai des Orfévresnek e sakkrejtvényéből két példánya volt! Az elsőt a foglyul ejtett német repülőtiszt zsebében találták. Korábban, mintsem az nyomtatásban egy párisi lapban megjelent! Ezt a sakkrejtvényt igazán érdemes volt a francia felderitőtiszteknek megfejteniük. A megfejtés egyszerű volt, valóságos Kolumbus-tojása — csak rá kellett jönni! A gyalogosok gyalogezredeket jelentettek, a király nehéz tüzérséget, a királynő a tábori tüzérségnek centrumát, a ló természetesen a lovasságot, a futár a repülőosztagot és a bástya a háttérben — a főhadiszállást. A sakktábla 64 /mezője helyébe persze a verduni szektor térképét kellett helyettesíteni, amely fölött a német repülő végezte a felderítő repülést, mielőtt lehullott volna a francia állások közé. A szép színésznő az elmés rejtvényt életével fizette meg. BÖLCS BESZÉD Kant német bölcsészt egy alkalommal meghívták házassági tanúnak. A házasulandók között azonban igen nagy volt A Jó Pásztor Verses Krónikája SZENT KÁRPÁTUNK Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ Dicsőszent Kárpátunk fejedelmi ormán Ott tündökölt a Nap Árpád büszke szobrán. Ott állt a honszerző szobra a hegy hátán, mint örökös őrszem az örökös vártán. Ő volt Kárpátunknak ércbronz koronája, s minden magyar bizva tekintett fel rája. S tudjátok, mit tettek a bitorló törpék? Kárpátunk szent szobrát vadul összetörték. Összetört részeit a mélységbe dobták, s táncot járt felette oláh, szerb és zsobrák. Bocskorok tiporták, gyáván leköpdösték, azt hitték, a magyart most végleg megölték. Hallga csak: szellemek suhannak az éjben, mi zug, mi morajlik a kárpáti mélyben? A magyar tűzhányó éled most ott alant: megmozdul a mélyben sok néma ősi hant. Majd tüzek élednek, sisteregnek, zugnak, s összefogózkodva nagy tűzvésszé gyulnak. Égfelé tör a láng, háborog a láva, leomlik a mélybe, uj hegységgé válva. Honszerzők lelkei, akik itt csatáztak, porladó hamvukból tüzzé-lánggá válnak. Honfoglaló ősök porladó szent vére: mint tüzes lángcsóvák, csapkodnak az égre, Őseink leikéből felcsap az ős erő, reszket, szürkül minden bitorló vakmerő. S mintha a lángokban Isten lelke égne, a mélyből bronz Árpád fénylik fel az égre. Sistereg a mélység, minden szem elvakul: sarlós vörös címer a lávás mélybe hull. Sziklák hasadoznak, tüzes kráter nyílik, haragvó csóvája felcsap most az égig. És nézd, nézd a vöröst, az uj “honszerzőket”: A tüzkráter szája mind elnyeli őket. Lángját szent Kárpátunk az Ég felé szórja, s tüz-zápor hull alá minden birtolóra. A szabadságharc anekdota kincse A SZABADSÁG TESTE ÉS VÉRE Podhorinynél csúnyán kikapott a német. Barkó tábornok minden ezredesét megsebesítették s egy csöpp, hogy ő is ott nem hagyta a fogát. Mikor eltakarodtak a németek, Andrejkoviese Endre, a görög katolikus kispapból lett tüzérhadnagy ütegével fennmaradt a Szarikahegy ormán, hogy ha netalán a ravasz német az éj leple alatt visszafordulna, megint illendően fogadhassa. A lőporból már kifogyott. Czobor Márton uradalmi gazdasági Írnok estef elé a munkácsi várból uradalmi előfogaton hozott ugyan lőport, de az átázott, síkos és meredek hegyi utcn nem volt képes felvontatni s letette a szőlőkben. A pórnép már visszatért a faluba és ivott, mulatott, hogy a németeket kiverték. Podhoriny község lelkipásztora, az ősz Csurgovics Mihály, attól tartva, hogy a nedves földön a lőpor átázik és használhatatlan lesz, zsákokat kerített, abba rakosgatta a lőport és egy zsákot vállára kapva, felvitte a hegy ormára. Persze izzadott a robosztus öreg, de mégis felhordta; a tüzérek oly fáradtak voltak, hogy majd mindnyájan aludtak s nem segíthettek neki. Andrejkovics nagyon megköszönte az öregnek ezt a szívességét. — Örülök, hogy legalább ennyit tehetek hazámnak — válaszolta az ősz lelkipásztor —, hej volnék csak fiatalabb, én se maradtam volna otthon! — De minek is cipelte tisztelendő atyám azokat a zsákokat, majd felhordtuk volna ;mi, ha szorított volna a csizmánk — jegyezte meg Lángfi László. — Bizony a lőpor nem Krisztus teste és vére — mondta Sing hadnagy. — A szabadságnak, fiam, a lőpor a Megváltó teste, a vére pedig ti vagytok, kedves fiatal vitézek, — mondta az ősz lelkész, aztán bort, kalácsot, szalonnát hozott fel nekik ,hogy annál több legyen bennök a szabadság vére. LELŐTTE A SZARKA LOVÁT A beregmegyei határszélen, az április 22-én vívott podhorínyi ütközetben a diadal oroszlánrésze Mandics Pál kapitányt illeti, aki vadasi zászlóaljával anélkül, hogy erre parancsot kapott volna, gyors menetben vonult a harctérre. Miikor csapatát ügyesen elosztotta, észrevette, hogy a Latorcán túl a svalizsérek közt egy fehérköpenyeges törzstiszt nagy fennszóval osztogatja a parancsokat. Odavágtatott Lánvfi László tűzmesterhez s a lármás németre mutatva, így szólt: — Tűzmester, lőj je le az az ugráló szarkát! Lányfi azonnal céllba vette, az ágyú eldördült s a fehér köpönyeges alak lovastul együtt a földre zuhant. Több tiszt futott hozzá és fölemelték. Ez a támadó sereg vezére, Borlo. tábornok volt. Az ágyúgolyó csak a- lovát ölte meg. Lányfi megvakarta a füle tövét s bosszúsan mormolta: — Ejnye, ejnye, ha tudtam volna, hogy tábornok az ebadta, nem a lóba, hanem az ő hasába küldtem volna a golyót. AZ APOSTOL A Vécsey-hadlest romjait a fegyverletétel után Nagyváradra kisérték. Itt elszállásolták őket s a tisztek neveit jegyzőkönyvbe vették. Az alantas tisztek útlevelet és 25 forintot kaptak az oroszok főhadipénztárából, aztán szélnek eresztették: őket. Az öszszeirásnál az orosz fülek előtt nagyon furcsa hangzású magyar nevek miatt sok komikus félreértés történt, ami a buba merült honvédtiszteket is megnevettette. A legmulatságosabb volt egy Apostol Simon nevű tüzér tiszt esete. — Hogy hívják? — kérdezte tőle németül az esztlandi orosz főhadnagy. — Simon Apostol — válaszolta a tüzértiszt. A muszka nagyot bámult, aztán újból megkérdezte, hogy mi a neve. A válasz ugyanaz volt. — Mi az ördög? El akarja hitetni velem, hogy maga Simon apostol? A honvédtisztek közt csendes derültség támadt. — Bocsánat, az én nevem Simon Apostol. A muszka egy pillanatgi reá bámult, majd hirtelen ráreccsentett: — De hát mi közöm nekem a gúnynevéhez! Mondja meg az igazi nevét! — Apostol Simon. — No hát ez istentelenség! Mondja meg legalább mi a vezeték- és mi a keresztneve? ! A honvédtiszt erre lassan tagolva mondta el a vezeték- és keresztnevét: Apostol Simon. — Kolléga, vigyázzon magára — fenyegette meg a muszka, mert ha valami hamis nevet mondott, hát lesz a kancsukának dolga. a korkülömbség, mert a vőlegény 75, a menyasszony pedig csak 21 éves volt. A násznép között ott settenkedett egy idősebb hölgy, aki mindenáron beszédbe akart elegyedni a bölccsel. — Mondja csak, kedves professzor ur, vájjon származhatik-e ebből a házasságból gyermek? — kérdezte Kanttól. Kant néhány pillanatig mereven ránézett a kérdezőre, és utána igy szólt: — Remélni nem lehet, de f élni lehet tőle. legesek. Ezeknek Ígér segítséget szokatlan bőkezűséggel. A magyar éhezők jajkiáltását a szomszédban nem hallják, de a tengerentúl, Amerikában megmozdultak a segítő kezek.
