A Jó Pásztor, 1956. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1956-04-27 / 17. szám
{Bridgeport. Conn ÉS KÖRNYÉKE IreJavesetS: HAHN B. JANOS IreJaS 878 Bsttwieit A?#»»» (Hsrráth Magyar Patika) Lakkal 260 Masitais Gwaa Straat — T.lafoal ED 3-4939 KÁRTYA-DÉLUTÁNOK ; r Dacára a zuhogó esőnek szépszámú közönség jelent meg a múlt vasárnap a Szent Név Társulat kártya délutánján, amely több mint 500 dollárt eredményezett az egyház javára. Somogyi Elemér hatalmas olajfestménye is ki lett sorsolva, a Smlley cég ajándékát, egy gyönyörű asztali lámpát, Father Seregély nyerte meg. A konyhán Horváth Ignáoné vezetésével az Oltáregylet asszonyai dolgoztak, 8 zsák lisztből készítettek fánkot és mind elfogyott, a felszolgálást az Anyák Köre asszonyai végezték Hornyák Jánosné elnök vezetése mellett. * Vasárnap, április 29-én délután 3 órakor a Katolikus Egylet bridgeporti Szent László osztálya fogja rendezni az iskolában szokásos kártya-délutánját, amelynek tiszta haszna jótékony célra lesz fordítva. Egyéb szórakoztató játékok is lesznek és fánkot lehet majd vásárolni délelőtt az iskolában. EGYHÁZI VACSORA A Szent Erzsébet Oltáregylet vezetősége kéri a (bridgeporti Szent István Egyházközség tagjait és barátait, hogy vasárnap, május 6-án este 6 órakor nagyszámban jelenjenek meg az egyházi vacsorán és vegyék meg a jegyeket elővételben az Oltáregylet asszonyainál. HALOTT AINK Ipacs Lukács (1710 W. 'Broad St. Stratford, akinek üzlete volt a Spruce St.-en 69 éves korában ehunyt 3 heti betegség után. A Szent István r. k. templomból történt a temetése. __Lapocska József (52 Bryant St.) 62 éves korában elhunyt hosszú betegség után. Temetése a Szentháromság r. k. templomiból történt. SZEMÉLYI ÉS CSALÁDI HÍREK Mitcihel Breiner, a westporti United Carpet Store tulajdonosa, súlyos operáción esett keresztül a Bridgeport kórházban. * Horváth Miklós magyar patikus e héten ünnepelte meg gyógyszertárának 44-ilk évi fennállását ugyanazon a helyen, a Bostwiok Ave. és Bine St. sarkán. 21 év óta az Amerikai Miagyar Népszava irodája is a patikában van. * Zotyák Jánosné (138 Whittier St.) 72-ik születésnapját ünnepelte meg családi ,ikörben. * Házassági évfordulóikat ünnepeltek a héten: Kozma Ferenc és neje (Albion St.) a 48-ikat, Sváb Imre és neje (Mt. Grove St.) a 43-ikat, Baranyár István és neje a 35-iket, Hiuyber Ferenc és neje a '27-iket. * Ezüstlakodalmukat ünnepeltek Nagy András és neje (85 Nutmeg Road) a családi és a barátok körében. k * Ivanoso Kálmán s neje (43 Amikor a gyász szomorú órája elérkezik, lelkiismeretes körültekintéssel vigyázunk a legkisebb részletre is. Köszönjük a magyarság szivet pártfogását. CONVERY and HANLEY Tematkezők és Balzsamozók 460 SUMMER STREET STAMFORD, CONN. Telefon: 3-1411 Myrtle Ave. Danbury) Nancy leányát a St. Peter templomiban vezette az oltár elé a múlt szombaton Armindió Mendes. * A North Ave. Ref. Egyház kebelében működő 36-ik cserkész csapat két tagját, Tövis Richard és Kovács Donaldot tüntette ki Nt Böszörményi István lelkész. * Sánta István és neje (Stratford) fia Donald eljegyezte Trejsner Ede és neje (New Haven) leányát Jane-t. McKEESPORTI HÍREK Közli Debreceni Ferenc MEGALAKULT AZ ÖREG AMERIKÁSOK CSALÁDJA Gondos előkészítés után megvalósult McKeesport idősebb magyarjainak elgondolása: megalakult a MícKeesporti öegamerikás Magyarok Családja. Az alakuló ülés lelkes hangulatban folyt le, több mint 150-en jelentek meg, akik immár egy nagy magyar családnak a tagjai. Az amerikai és a magyar himnusz eléneklése után megválasztották a Család tisztikarát: Családfő Kotroezó Ignác, második családfő Tóth Ferenc, íródeák Gavallér Bálint, számadó Vámosi János, pénztáros Debreczeni Ferenc, ellenőrök Kovács László és Gergely János, a vigalmi bizottság tagjai Szalai János, Baráti János, Bertók János, Földy István, Kovács Bertalan, Miákai Péter és Fejes Menyhért. A megválasztott tisztviselőket Nt. Bütösi János, az első ref. egyház lelkipásztora eskette fel, aki az alapszabályok írásba foglalását is magára vállalta. A Család tagjai évente 1 dollárt fizetnék be, az első befizetés julius 1-ig esedékes. Felvesznek férfiakat és nőket, vailásfcülömbségre vaíó tekintet nélkül. HALÁLOZÁS Fehér Sándor április 10-én otthonában hirtelenül meghalt 71 éves korában. A Szt. István r. k. templomban Ft. Novak Raymond plébános által végzett gyászszertartás után nagy részvét mellett a Versailles temetőben helyezték örök nyugalomra. A Bács-Bodrog megyei óbecse városában született, 32 év óta McKeesport lakója volt. A National Tube munkása volt, nyugalomba vonult néhány év , előtt. A magyar egyházi és egyleti életben mindig lelkesen vett részt, a Társaskörnek sok 'éven át titkára volt. Gyászolják: özvegye szül. Farkas Krisztina, leányai: Malaiin Mrs. Brenner (Diamond, Pa.) Manci Mrs. Durivage (Providence, R. I.) fia Zoltán, egy unoka. SVÉDORSZÁG FEGYVERGYÁRAT SZÁLLÍTOTT EGYIPTOMNAK A svéd fegyveripar ellenőrző hatósága megerősítette azt a hirt, hogy Svédország teljes gyárfelszerelést szállított Egyiptomnak 1945 típusú géppisztolyok és automatikus puskák gyártására. A •Kairó egyik külvárosában felépített gyár már 1954-ben megkezdte ezeknek a fegyvereknek a gyártását. Előzőleg egyiptomi technikusokat és szakértőket képeztek ki különböző svéd fegyvergyárakban. Ezenfelül az egyik nagy svéd fegyvergyár legalább tiz technikust küldött ki a kairói gyárba. COLLINS FUNERAL HOME ALAPÍTVA 1898-ban TEMETKEZÉSI VaL» ALKOZÓK ÉS BALZSAMOZÓK 92 EAST AVENUE NORWALK. CONN. 22 FLAX HILL ROAr SOUTH NORWALK. CONN. Talefonszám jJ* *-1 tail »«appal) 6-0747 A 7(5 PÄSSTBif F" s-nr ucuAt: INNEN-ONNAN JAKAB ANDRÁS A Jó Pásztor utazó képviselői* 234 Wilson Street Johnstown» Pfc Telefon: 37-8395 törzsőrmester volt. gát töltötte otthon HALÁLOZÁS szabadsá-ARANYLAKODALOM MILWAUKEE, Wis. — Lengyel József és felesége április 9-én ünnepelték meg házasságuk 50-ik évfordulóját. Lengyel József bányász volt világéietében, az óhazában 23 éven át a bánszállási kőszénbányában dolgozott, 1923-ban jött feleségével a Borsod megyei Sajónémeti községből ide Amerikába és itt, Hlinoisban, mindjárt bányába ment dolgozni. A jubiláló házaspárnak egy fia és egy leánya van, József, aki az óhazában született, és Mariska. Van öt unokájuk is, ezek közül egy leány már férjnél van a másik útban a házasság felé. Az egyik unoka az itteni magyar Kultur Szövetség rádiójának bemondója. GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS Youngstown Sheet & Tube, miután ez év elején 40 millió dollárt irányzott elő építkezésre és modernizálásra, most újabb 20 millió dollár költséggel készül kibővíteni Mahoning-völgyi üzemeit. J. L. Mauthre, a, 'vállalat elnöke, d a r ü Iá t ó a m nyilatkozott Youngstown jövőjéről, ipari fejlődéséről, ami kapcsolatban áll egyrészt az általános, országos gazdasági fellendüléssel, másrészt a St. Lawrence folyam szabályozásával. Ugyancsak kedvező jeli uj automobil gyártási üzemeik létesülése Ohio állam észáki érszében. SZEMÉLYI HÍR ELLWOOD CITY, Pa. — •Petro József, 87 éves, a napokban ünnepelte meg születési évfordulóját, szerető csalálJja körében. Kilenc gyermeke és 21 unoka vette kerül a még mindig fiatalos öregamerikás magyart. TÁNCMULATSÁG JOHNSTOWN, Pa. A William Penn Fraternal Association Bowling Clubja Táncmulatságot rendez május 6-án, vasárnap, este 7:30 kezdettel, a Szent Imre templom termében, Sixth Ave., Cambria City. Nagy Art cigányzenekara fog muzsikálni, Joe Baldwin pittsburghi hegedűművésszel az élen. Ételről és frissítőkről gondoskodva lesz. 80 ÉVES COATESVILLE, Pa. — Rátony Sándor a napokban ünnepelte meg 80-ik születésnapját. Ezt a szép alkalmat a világért se mulasztotta volna el a fia, tehát fogta magát, felkelt kórházi ágyából és elment a papának jókivánatait személyesen átadni. A papa nem ölelhette magához kedves fiát, mert ennek két eltörött bordája még nem nőtt össze. ELNÉMULT A TELEFON PALM SPRINGS, Cal. — Tóth Rieharnét, aki ápolónő a Desert kórházban, telefonon felhívta a férje. Csak néhány szót váltottak, a telefon elnémult. Nemsokára a mentők behoztak egy haldokló férfit, golyóval vérző fejében. Tóth Richard volt. Tóth Richard a puskáját tisztogatta otthon és köziben felhívta a feleségét. Jobb kezében tartotta a puskát, balkezében tartotta a hallgatót, amikor a feleségével beszélt. A puska elsült, ezért némult el a telefon. Tóth Richard marine YOUNGSTOWN, O. — Husóczky Józsefivé szül. Oldal Erzsébet 60 éves korában házassága 43-ik évében április 10-én elhunyt. Temetése a Szabó kápolnából és a Szent István r. k. templomiból nagy részvét mellett ment végbe április 13-án. Ft. Török Dezső végezte a gyászszertartást. Az elhunyt a Zemplén megyei Bodrogoiaszi községből 34 év előtt jött Younigstowniba, az itteni egyházi és egyleti életben tevékeny részt vett, férje éveken át ügykezelője volt a Bridgeporti Szövetség youngstowni 16-iik fiókjának. Gyászolják: férje, testvérei itt és az óhazában. PHILADELPHIA Él KORNYÉKE SZÉKELY ZOLTÁN IRODAVEZETŐ 1ST 1 N. FRANKLIN STREET FR 7-8205 Közli: BAYER W. BÉLA, irodavezető 269 College Street Toronto 2-B, Ont., Canada Telefon: WA 4-3965 Lakai: BA 1-8324 KITŰNŐ MAGYAR DIÁK MEGÖLTE ÉDESANYJÁT TORONTO, Ont. — Szabó Jánosné kora hajnalban szokása szerint virág- és zöldség kertjében dolgozott. A férje a városba ment, műtrágyát, venni. 17 éves József fia pedig biciklin az Etobicoke rendőrállomásra -ment és jelentette: “Agyonlőttem, az édesanyámat.” Azonnal kiszállt a rendőrség a hat akeres -Szabó farmon. A házban csak a család nagy fekete kandúrját találták, a virágháziban a gerániumok közt holtan feküdt Szabó Erzsébet asszony. Két fejlövés okozta halálát. Miért gyilkolta meg József az édesanyját ? Nem lehet tudni, ő maga -sem tudja. A szomszédok azt mondják, hogy Jóska jóindulatú, dolgos, szerény fiú volt, az iskola igazgatója azt mondja, róla, hogy kitűnő, szorgalmas, eszes diák volt. Amikor nem volt a tanulmányaival elfoglalva a kertben dolgozott, sokszor hajnaltól éjjelig. Talán a túlf eszített munka megviselte, ö s s z e roppantotta ? Nem lehet tudni. A családban egy idő óta vita volt. Az apa el akarta adni a farmot, az anya ezt ellenezte, főleg azért, mert elköltözésük esetén a fiúnak más iskolába ikellne menni és — igy gondolta ő — mindent elölről kellene kezdenie. Mi volt a fiú véleménye? A rendőrség még nincsen tisztába azzal, hogy József helyeselte vagy ellenezte-e a birtok eladását. Mlég csak annyit tud mondani a nyomozást vezető rendőrfőnök, hogy, úgy látszik, a fiú leikében felgyülemlett valami, ami a szörnyű tettben robbant ki. A másik Szabó fiú, az ifjabb János, Mirnico városban él, taxisoffőr. GYÖNGYVIRÁG BÁL A REF. EGYHÁZNÁL Április 28-án, szombat este hangulatosnok ígérkező gyöngyvirág ibál lesz a 1233 N. Franklin streeti ref. egyház dísztermében, amelyre nagyban készül a város és környéke magyarsága, tudva azt, hogy a református egyház mulatságain mindig jó magyar társaságban lehet jól szórakozni. Sándor Jenő hegedűművész és kitűnő magyar zenekara fogja azenét szolgáltatni. Magyaros hangulatról, finom -ételekről és hűsítő italokról gondoskodni fog a figyelmes rendezőség. A város és környéke magyarságának testvéri találkozója lesz a szombat esti gyöngyvirág bál. SZÉKELY ZOLTÁN NOTESZÉBŐL Születésnapjuk alkalmával szívélyesen üdvözöljük: Pereszlényi Miklóst, Láng Dezsőt, Rose Miklóst, Mrs. Anri erseht, Mrs. Helen Ebnert, a manayuniki Mrs. Novákot és öz'V. Nagy Imrémét és a phoenixrríllei Mrs. Kocsit. * Május 6-án, vasárnap délután lesz a 1435 Germantown Ave. Jótékonysági Egyletben a Szent Szív rom. lkat. magyar egyház javára. A rendező asszonyok: Fenyvessi Pálné, Mírs. Varga és Mrs. Helen Berkes. * Május 26-án, szombatom este szezonzáró tánccal egybekötött díszvacsora lesz a Munkás Dalárdában. * A 1811 N. Franklin streeti irodámban megvásárólható magyar könyvek: Úsztok 1st ván, “Ne Legyen Több Há-Pittsburgh és Környéke ZOLA ÉS A GÁZLÁMPÁK Zola Emil hátrahagyott könyvtárában terjedelmes füzetre bukkantak, amelyben csak utcanevek és számok vannak. Hosszas kutatás után kitűnt, hogy Zolának az volt a hobbyja, hogy -statisztikát készített Páris összes gázlámpáiról. Zola füzetében kilencezerhatszáz utcanév és közel hetvenezer gázlámpa pózna található. A nagy iró maga is tudta, hogy u. n. mathomániában szenved, de orvosai nem tartották szükségesnek, hogy kezeltesse magát az ellen, mert a gázlámpák összeirásával kapcsolatos . szórakozása kitűnő kikapcsolódási eszköznek bizonyult. A sors különös játéka, hogy Zola maga is a gáz áldozata lett. A tűzhelyből kiáramlott széngáz ölte meg. SOUTH BEND ES VIDÉKÉ SZERKESZTŐSIG ÉS KIADÓHÍV AT ALi 1736 Ea#t 22nd St., Cleveland 14. Ohio Chicago! Iroda — vese tő] e Frank Imre, 8341 Prairie. Chicago IS. I1L, telefon TRlangl* 4-1225 MUNKANÉLKÜLISÉG St. Joseph megyében márciusban a munkában állók száma 93,500 volt, 900-al kevesebb, mint februárban. A segélyezett munkanélküliek száma 6400 volt, 900-al több, mint. februárban. A munkanélküliek tábora tovább növekedett és ennek csaknem kizárólag az automobilipari leépítések az okai. Még több munkás lenne munka nélkül, ha más iparokban nem mutatkoznék javulás. A helyzet további rosszabbodásától kell tartani, mert az autóiparban és a mezőgazdasági gépgyártásban további leépítések várhatók. Az orvosi tudomány ELISMERI a méhfulánk mérgének hatását reumatikus esetekben. A “MUSCULAID” egyedüli olyan bedörzsölő módszer, mely méhfiv lánkmérget tartalmaz. — Fájd»lomnélküli enyhitőleg hat. Reumr, arthritis, viszértagulás, görcs, hu* 'és, stb. esetekben. Ne szenvedjen. - Kérjen INGYENES bővebb érísitést. Cim: JOHN TÓTH, 1143 íillcrest Road, South Bend 17, ,nd. Telefon. 2-7609. MAGYAR FÉNYKÉPEK A KIÁLLÍTÁSON Az idei Nemzetközi Fénykép Kiállításon, amely április 22-én záródik, a pittsburghi Carnegie Szépművészeti Múzeumban, négy pompás magyarországi fénykép is -szerepel: Pálvölgyi Ferenctől (Budapest) “Szelíd hangulat”, Tóth Istvántól' (Cegléd) “Egy vadász arcképe”, Vadas Jolántól (Budapest) “Beszélgetés” Veres Márthától “Badarság”. Amerikából az ismert Tlhorefc (Török) Miksától, aki állandó kiállítója az amerikai fényképészeti tárlatoknak, “Divatos bitkár”. Érdemes az érdekességekben gazdag művészi tárlatot megtekinteni. ÖSZTÖNDÍJAT NYERT MAGYAR DIÁKOK Teljes ösztöndíjat nyert a pittsburghi Duquesne egyetemre Szakách A. Borbála, aki a Sharon High Schoolt végezte; félös-ztöndijat nyert a bedfordi, O.jSzáraz M. Vida. A mekeeporti Babjak József, a pittsburghi Carnegie Technológiái Főiskola diákja, a Lewis A. Younig-féle ösztöndíjat nyerte el a bányászat, kohászat s kőolaj további tanulmányozására. PÉNZT KAPHATNAK AZ ADÓSZEDŐTŐL A Pittsburgh-kerületi adó hivatal újabb hirdetése szerint a következő magyar származásuák kaphatnak befizetett jövedelmi adójukból visszajáró összeget, ha jelentkeznek : Arnócziky Steve, Longue Vue dub, Verona, Árvay Andy, McKees Rocks, Koczika John, Mészáros John Latrobe, és Míklósh C. John. MAGYAR EST A PITTSBURGHI EGYETEMEN A Pittsburghi Egyetem Stephen Foster Memorial termében április 14-én, szombat este Magyar Est volt, magas színvonalú művészi műsorral. Utána kávét, teát és süteményt szolgáltaik fel a magyar asszonyok és többen szép összegeket adományoztak a nemzetiségi terem színes ablakaira, melyek mindegyike 500 dollárba kerül. A műsort Banes-Bányácsky Gay vezette le. A magyar himnuszt a közönség Bársony Margit vezetésével énekelte el- A (közönséget Dr. Gömöry Sámuel elnök üdvözölte. Köszöntő szavakat mondott Mrs. Ruth Crawford Mitchell is, a nemzetiségi termek igazgatója, aki egyben bemutatta Charles Elliot helyettes igazgatót is. Magyar népdalokkal lelkes tapsot arattak Barilló András, Halász Etelka kis ér étével, Bársony Margit, Irene Rotinour' kíséretével, nagyon tetszettek a szép magyar nóták, táncok, amelyeket Tátrai Erzsiké, Szemén Rosemarie lejtetek, ugyancsak szép sikere volt Kregecz Ágost művészi 'hegedű játékának. A szépen sikerült Magyar Esten a William Penn Fraternális Egyesületet Somogyi Gyula pénztárnok, Stelikovics Albert titkár és Phillips Richard igazgató képviselték. HALÁLOZÁS Coraopolison meghalt Faragó A. János, valamint Tóth né Erzsébet s McKees Rocksban Horváth Pál, Rácky Anna férje. RUHÁT AZ ÓHAZÁBA Ha óhazai rokonaiknak és barátaiknak ruhaneműt akarnak küldeni, térjenek be a 3821 Lorain Avenun levő West Side Thrift Shopba — ott látni fognak nagyon sok jó, tiszta ruhát férfiaknak, nőknek, gyermekeknek, és válogassanak a nagy készletből. Nagyon olcsó áron vásárolhatnak ott igen jó állapotban levő, teljesen tiszta ruhadarabokat, amelyekért hálásak lesznek óhazai szeretteik. Kevés áldozattal sok jót tehetnek tehát, ha használt ruhát a West Side Thrift Shopban vásárolnak, 3821 Lorain Avenun. A telefonszám WOodbine 1-4023. ború”, és Nt. Szabó Lászlóné, költői lélekkel megirt könyve. Megérkeztek az óhazából a legszebb magyar operett hanglemezek: Leányvásár, Tatrájárás, Lilli bárómé, Marica Grófnő, Cigányprímás, stb. Az Egyesült Államokban csak tőlünk rendelhetők. A RÁDIÓ MŰSOROS DÉLUTÁNJÁRÓL Május 20-án, vasárnap magasszinvonálu műsoros délután és este lesz a magyar rádió javára a 1144 N. 4-i'k utcai Munkás Dalárda terme ben. A műsor fémypomtai lesznek: Pauk Margitka, az egyik legbájosabb és legtehetségesebb szübrett primadonna ének és tánc számokkal, Kondor Mriska, a legszebb és kulturált hangú énekesnő s Kulcsár Endre, hang lemez és rádió népdal énekes és Sándor Jenő hegedűművész. és népszerű magyar zenekarának játéka. Egy Motorola rádió-óra és egy villany pirító lesz kisorsolva. Kérjük a kedves magyar asszonyokat, hogy sor solási tárgyakat és süteményeket ajándékozzanak a magyar rádió javára. NAGY MAGYAR TALÁLKOZÓ Május 12-én, .szombat este nagyszabású Magyar Tlalál■kozó lesz a new brumswieki Szent László Teremben, a St. László hitközség védnöksége alatt. A vacsorát a Hajdú Né meth Lajos vendéglő késziti. Városunkból nagyszámban fognak átrándulni erre a hangulatosnak Ígérkező összejövetelre, tekintettel arra, hogy Hajdú Németh Lajosnak Philadelphiában is szépszámú barátai vannak. Jegyeik kaphatók Székely Zoltán irodájában. ELŐFIZETŐK FIGYELMÉBE Palmerton és Slattingjton, Pa.-i olvasóink szives figyelmét szeretném felhívni, hogy városunkban lapunkra csakis .1. GYERMELI megbízottunknak van joga előfizetéseket felvenni és nyugtázni. Mr. Gyermeli címe: 605 Lehigh Street, Palmerton Pa......... CVYASZ ESETÉN figyelmes kiszolgálást kaphat ANTON B. URBAN Magyar temetkezési vállalat modernül berendezett gyászkápolnájában 1428 GERMANTOWN AVE. PHILADELPHIA, . PA. T.l.frm: «T "RÉGI JÓ NAPOK" (?) Bizonyos, hogy nem a, háziasszony élvezte a régi jó időket—ha összehasonlitja a fárasztó házi teendők • elvégzését a mai idők villanyoBsáigi háztartási eszközök csodáival. A modern mosógép csupán egyike a csodálatos eszközöknek, amelyet csakis a villanyosság tett lehetővé. PHILADELPHIA ELECTRIC COMPANY ÜZLETI VEZETÉS ALATT ÁLLÓ, ADÓT FIZETŐ KÖZSZOLGÁLATI VÁLLALAT KÖZEL 100,000 RÉSZVÉNYES TULAJDONÁBAN. Kanadai Hírek