A Jó Pásztor, 1956. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-06 / 1. szám

2-ík OLDAL

A JÓ PÁSZTOR

A JÓ PÁSZTOR

(THE GOOD SHEPHERD;

Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította

Megjelenik minden pénteken

Published every Friday

Published by — Kiadó

THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY

Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO

Telefon: CHerry 1-5028

«»•» 53

ELŐFIZETÉSI DIJAK:

£gy évre__________________$6.00

Fél évre __________________$3.50

SUBSCRIPTION RATES:

One Year ________________$6.00

Half Year ________________$3.50

ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879.

A HARKÁLYOK ETETÉSE

A harkályok etetése — nem tréfálunk — a közmüvek legnagyobb gondja. Az olvasó nem fogja eltalálni, miért. A harkályok tudvalévőén a fák kérgét kopogtatják, rágcsálják. Ahol nincs elég fa, a táviró, telefon és villanyáramvezetékek póznáit teszik tönkre. A közmüvek legutóbb 3 millió dollárt adtak a Pennsylvania egyetemnek, találjanak ki valami anyagot, mellyel bevonhatják az oszlopokat, mert amit ők próbáltak, nem ér semmit. A harkályok kopogtatása milliókra menő kiadásokat okoz a vállalatoknak.

Most olvassunk egy javaslatról, amely “Levél a szerkesztőhöz” formában jelent meg az egyik újságban és meglep bennünket észszerüségével. Nem lehetetlen, hogy a legjobb megoldás a közmüvek gondjaira.

Miért kopogtatja a harkály a fák kérgét? Táplálékot keresi, egy bizonyos fajta savas zsiradékot, amely a fák kérgében van. Miért ne lehetne odaadni a harkálynak, amit keres? Lyukakat lehetne fúrni a póznákba, azokat megtölteni zsírral, a harkály megenné a zsírt és békében hagyná a póznákat.

Eszünkbe jut, hogy valami hasonló megoldást lehetne alkalmazni az emberieknél is. Az ember is akkor okozza a legtöbb kárt, ha nincs mit ennie. Ha odaadjuk neki a zsírt — és a zsírt csak jelképesen értjük —, megszűnne kártevő lenni. Egyszerű, nemde?

GYÁROSOK BALESETEI

A magyarországi lapokban tallózva, gyakran olvassunk olyan balesetekrőUmmelyek g^írtulajdonosckkal esnek meg. Példáur a nehéz emelő daru a gyártulajdonos fejére esik és agyonveri.

Mit keres a gyártulajdonos a nehéz daru alatt?

Kenyeret keres. Mert, tetszik tudni, az a gyártulajdonos munkás. Sztálin példamutatására Rákosi Mátyás adta neki azt a titulust, kiadván a jelszót : “Tiéd a gyár, magadnak dolgozol!”

De a jelszó csak jelszó és a tények tények maradnak, dacolva a jelszóval. Itt-ott a pesti lapokban is találkozunk olyan tudósításokkal, amelyekben erőltetésről, munkahajszáról és ebből folyó balesetekről van szó. Sokáig mi, akik a Jó Pásztort írjuk, egyedül kiáltottuk a pusztáiba a hajrá szót, aminél jobban aligha lehet jellemezni a gyártulajdonos-munkások fő baját és panaszát. Meglepett tehát bennünket, amikor nemrég a pesti Szabad Népben olvastunk “hóvégi hajráról”. Oly heves a hajsza, a hajrá, hogy már saját lapjukban is hajszát, hajrát emlegetnek néha az elvtársak.

Most a pesti Népszavában találtuk ezt a tanulságot kis újsághírt, illő megjegyzéssel spékelve:

“Pénzbírsággal sújtottak több gazdasági vezetőt a munkavédelmi szabályok megsértése miatt. Az Óbudai Hajógyár igazgatóját, Borka Attilát, a munkavédelmi előírások és óvórendszabályok megsértése miatt 500 forint birsággal sújtotta a Vasas Szakszervezet Budapesti Bizottsága! Megbüntették továbbá Hargitai Sándort, a Ganz Vagon főosztályvezetőjét, Kiss Istvánt, a Gheorghiu-Dej Hajógyár igazgatóját, Ajkai Lászlót, az Acélöntő és Csőgyár főmérnökét is. Úgy látszik, hogy egyes vezetőkön nem fog a figyelmeztetés. A dolgozók testi épsége védelmében nem törődve, a munkavédelem szabályainak fitytyet-hányva akarják megvalósítani feladataikat.”

Elszomorító ez az őszinte vallomás. Övék a gyár, maguknak dolgoznak? Kommunista lelkesedéssel önként teszik ki magukat súlyos üzemi baleseteknek? No, Sir, ezt még a pesti Népszava, a nem-létező magyarországi szakszervezetek hivatalos közlönye sem meri állítani. A gyártulajdonos-munkás felett állnak a nagyfejüek, és ha nagy baj történik, azoknak kell odtartaniok a hátukat.

Ez a keserű valóság. De mert még ma is, orosz rabságban is, hü marad régi szokásához, sírva vigad a magyar. Tréfával enyhíti keserűségét. Például:

Megy a vonat, megy a vonat Kőbányára. A gyár kapujánál megáll a vonat. Az első kocsiból kiszáll egy munkás, meglobogtatja a zsebkendőjét és harsányan felkiált:

— Végállomás! Gyártulajdonosok kiszállni!

MÁTYÁS KIRÁLY ESZES BOLONDJA

Irta: SZÉP ERNŐ

Repülőfelvétel a brookhaveni National Laboratory épülő telepéről, amely a legújabb atomközpont. Hatmillió dolláros költséggel fog felépülni, hogy atomkutatásokat végezzenek itt orvosok és biokémikusok.

Az ármány os Po'bj ebrád György cseh király ellen viselt hadat Mátyás király; egyszer a sátorában a vezéreivel mulatozott, Uj lakival, Zápolyaival, Kinizsivel, Geréb Péterrel. Túl voltak már a tanakodáson, hát csak az időt töltötték, mindenféle tréfás beszédekkel. Már akkor bent volt a sátorban a király bolondja is, mert az is mellette volt urának a hosszú táborozások alatt.

Felvetette Mátyás azt a kérdést, hogy vájjon miből van a legtöbb a világon?

Kinizsi azt mondta:

— Szegény emberből.

Újlaki azt mondta:

— Gyerekekből, mert az több, mint a szegény.

Zápolyai azt mondta:

— Fűszál több a földön, mint gyerek.

Geréb Péter meg azt mondta:

— De csillag több van az égen, mint fűszál a földön.

Mátyás- király ránézett a bolondra, aki ott kuksolt egy zsámolyon a sarokban:

— No, komám, te mit gondolsz?

— Azt gondolom, komám,

hogy orvosból van a legtöbb a világon.

Nevették a vezérek ezt a gondolatot, a király is. nevetett:

— Igazán bolond vagy, komám, ha olyan bolondot gondolsz.

A bolond, hogy igy kinevették, felállott, kiment, átalment a szomszéd kis sátorba, amelyik az ő kvártélya volt. Úgy látták az urak, hogy nagyon elbusulta magát a bolond.

Egy perc alig telik el, hát hallják, hogy keservesen óbégat a bolond a sátorban, mintha csak elevenen akarnák megnyuzni.

Rögtön jönnek is, jelentik a királynak, hogy a kedves bolondja nagyon rosszul van, talán a végit járja. Felkelnek az urak, a király is, átalsietnek a bolondhoz, vájjon mi lelte szegényt?

Hát az a földön fekszik, csak nyög keservesen. Kérdik hol fáj, mi fáj, nem szól semmit, csak rugkapál, csak vonit, ahogy hozzá érnek.

Nagyon sajni törték a fejüket, mit kéne csinálni?

Azt mondja Zápolyai:

— Hamar, piócát hozzatok, az. lesz könnyebbségbe!

Geréb Péter azt mondta:

— Öntsétek le egy veder hideg vizzel!

Kinizsi meg gyürkőzött:

— Nem a, hanem jól összetapogatom az egész testét a nyavalyásnak, attól, tudom, talpra áll.

Bsgyülekeztek többen a sátorba főemberek, az is mind kommendált 'valamit, egyik meleg bort, másik valami gyógyító gyökér levét, harmadik ráolvasást, nem is lehetett már egyiknek a szavát a másiktól érteni.

Felugrik ám a bolond, semmi baja, azt mondja huncut pofával a királynak:

— Látod, komám, ezt a tucat doktort itt a sátorban? Ha ezen a kicsi helyen ennyi az orvos, mennyi lehet az egész világon?

Örült Mátyás a bolond beszédének, cseppet se haragudott, hogy igy bolonddá tette őtet az urakkal együtt a bolond.

HASZNOS LECKE

A még 15 éves 14. Lajos előtt néhány tulhizelgő udvaronc nem minden célzás nélkül szóba hozta, hogy a szultánok minő irigylésrernéltó korlátlan hatalommal uralkodnak az alattvalók élete és vagyona felett.

A fiatal király szemei szokatlan szenvedély fényétől csillantak meg erre a megjegyzésre, amidőn d’Estrées marsall, aki csakhamar átlátta az udvaroncok észrevételeinek káros hatását, nyomatékosan közbeszólt:

— Felség! Nagyon is igaz, amit ezek az urak újságoltak; de én csak azt akarom mégis megjegyezni, hogy amióta emlékszem, az erőszakos szultánok közül hármat az: elégedetlen alattvalók meg is fojtottak.

HÖMPÖLYÖG AZ IDŐ

Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ

AZ IDŐ VÉN FÁJA újra hajt egy ágat, igy olvasztja össze tegnapunkkal mánkat. Levelek a napok, az ágak az évek, ágakon a rügyek a feslő remények.

Egy-egy rügy elhervad, egyegy ág elszárad s a küzdésbe lelkünk gyakran belefárad. Hulló levél, tört ág életünk jelképe, igy hervad el éltünk sok-sok szép reménye. Miként hulló levél, meghempergünk sárban, miként letörött ág sodródunk az árban.

De ha aranyból van titkos lélekpénzünk: még fénylöbbre csiszol örök küzdő éltünk.

TOVÁBB MEGY, NEM ÁLL MEG a vén idő-óra. s ujjongva uj évet olvasunk le róla.

Ujjongunk, minthogyha kincset leltünk volna, mintha Isten áldón főbbünk hajolna.

És mi a valóság? E pár szóban fér el: közelebb jutottunk a sirhoz egy évvel.

Kezdem az uj évet: az óévet zárom: lássuk, mily évszám van Írva a naptáron?

Mit számlál az uj év, mely most földre lépett? Tizenkilencszázat és ötvethat évet.

Jézustól mostanig nem is oly nagy távol: születése most is lelkűnkben világok S ha lelkűnkben hordjuk a nagy messzelátót, megpillanthatjuk még talán a Megváltót?

HÖMPÖLYÖG AZ IDŐ: az uj év folyója s rajta hánykolódik életünk hajója.

Fehér hab, véres hab zugó hullámháton: morajlik ^iz örvény, fenyeget a zátony.

Hogy küzdünk meg sok-sok bajjal, ezer vésszel? Megáld-e az Isten elég hittel, ésszel?

Hit lesz-e iránytűnk s józan ész a kormány? Szivünk lesz-e zászló a főárbóc ormán?

Ha igy lesz, testvérek, biztos révbe érünk s nem sodor uj bűnbe meleg, piros vérünk.

Akkor az uj évben sorsunk Isten óvja s nem fut uj zátonyra életünk hajója.

ÚJSÁGÍRÓ siker

II. György angol királynak bejelentették, hogy egy újságírót alaposan meg fognak büntetni azért, mert abból az Okból, bogy a trónbeszéd a lapjában a többi lapokat megelőzze, saját maga csinált egy trónbeszédet és közzétette.

A király behozatta magának az illető lappéldányt és végigolvasta a trónbeszédet..

— Helyes! — szólt a király. — Azt az újságírót a legenyhébben kell megbüntetni, mert elolvastam az ő trónbeszédét és megvallom, hogy az övé sokkal jobb az enyémnél

KESERŰ HUM.OR

Heine súlyos betegen feküdt, mozdulni sem tudott, és két ápolónő ép egy újonnan vetett ágyba vitte át, amikor egyik barátja meglátogatta:

— Nos, hogy vagy Henrik? — kérdezte.

— Nagyon jól, — felelte a beteg költő — amint látod, a nők még mindig a tenyerükön hordanak.

% I V

i V hím>- Itt». ■*. *r

A szabadságharc anekdotakincse

NEM FOG KI A HUSZÁRON A NÉMET

Temesvárról, amelyet gróf Vécsey Károly ostromolt, kétezer nő és gyermek szeretett volna kimenekülni. Vécsey egy havi könyörgés után engedett kérésüknek. Potemkin Ödön huszárhadnagyot egy trombitással küldte a vár elé, hogy közölje a parancsnokkal e nagylelkű elhatározását.

Tóth Jancsi, a kürtös huszár, az előőrsön maradt, Potemkint a várba vezették. Mikor visszatért, a huszárt már nagyon rózsás állapotban találta. A németek egyre itatták, hogy valami titkot vehessenek ki belőle. Hanem a huszár azért eszén volt és sokkal furfangosabb, semhogy kifoghattak volna rajta.

— Mit beszéltél a németnek, mig egyedül voltál? — kérdezte tőle Potemkin.

> — Hát biz én csak felelgettem nekik, válaszolta a trombitás. — Azt kérdezi az egyik jámbor német: Bajtárs, sokan vagytok-e kint?

— És te mit feleltél reá?

— Azt mondtam nekik, hogy mindössze hárman vagyunk. A tábornok ur, a hadnagyom, akivel idejöttem és én.

— Igazán ezt mondtad ? — nevetett Potemkin.

— Ezt én, de még hozzátettem, hogy én mást nem ismerek s igy meg nem mondhatom, hogy hányán vagyunk.

— Jól tetted, hogy lefőzted őket.

— S képzelje, hadnagy ur — folytatta a huszár, — az egyik német tiszt még azt is mondta nekem, hogy maradjak náluk.

— Hm.

— Nem akartam megsérteni, hát csak annyit, mondtam neki, hogy jobb odakint, mert ott kedvére lovagolhat a huszár.

— Mért nem mondtad neki, hogy fogjanak el ha tudnak?

— A számon volt ez, de csak annyit tettem hozzá: Nem bolondultam meg, hogy német legyek, ha magyar lehetek.

CSAK UTÁNAM, FIAM!

Mikor Branyiszkónál a 33-ik tót zászlóalj csatarendbe állott, Guyon eléjük lovagolt és igy szólt:

— Elől dupla lénung — hátul kartács.

Erdősi Imre, 'a hős piarista tábori pap pedig a rohamjelre feltartotta a keresztet s tótul igy kiáltott:

— Csák utánam, fiam!

És a föllelkesült zászlóalj oroszlánként rohant előre.

A győzelem után hozzájuk lovagolt Guyon, nagyon megdicsérte őket s ezzel végezte beszédét:

— Két hónapra dupla lénung.

Egy jókedvű huszártiszt erre Guyonhoz fordult:

— Hát a páter mit kap?

— Lelki abszoluciót! — mondta mosolyogva.

FŐBELÖVETEM

A branyiszkói csata kezdetén Radenich János hadnagyhoz, az örödik fél lovasüteg parancsnokához nyargalt Guyon ezredes s ráparancsolt, hogy nyomuljon előre.

— Nem lehet! — mondta a hadnagy.

— Hogy mondta? — fordult vissza Guyon.

— Nem lehet előnyomulnunk, mig az ellenség ágyúit gránátokkal ki nem ugrasztjuk az első hegykanyarulatból.

— Előre, vagy főbelövetem! — kiáltotta Guyon.

— Itt állok, ezredes ur, de ami nem lehet, az azután se lehet.

Ezalatt megtöltötték az ágyukat s elsütötték s tüzéreink megfordultak.

— Most azonban már lehet, ezredes ur — szólt Radenich s a lovasüteg előre vágtatott.

A MEZÍTLÁBAS VITÉZEK

A békési önkéntes zászlóalj nagyobbrészt mezítláb és gatyában vonult az aradi táborba. A többi jól felszerelt nemzetőrök gúnyolni kezdték őket.

— No, ti mezítlábas vitézek, mit csináltok, ha a tarló felé kerget a német?

— Kergeti a nagyapátokat — vágták vissza dühösen a békésiek.

— Hát a jégen hogy fogtok csúszkálni mezítláb meg gatyaszárban?

— Lehúzzuk mi addig a németről a csizmát.

— Le ám, ha puska helyett paszulykaró volna a kezükben.

— No majd elválik, ki lesz elől: mi, vagy ti — szóltak önérzetesen a békésiek.

Nemsokára aztán Máriássy János “kedves önkénteseinek” nevezte őket s legelsők voltak abban a rohamtámadásban, amelyet éjjel Arad vára ellen intéztek s ők szenvedték a legnagyobb veszteséget. Máriássy pedig a honvédelmi bizottmányhoz intézett felterjesztésében a legnagyobb dicsérettel halmozta el őket.

k Jó Pásztor Verses Krónikája