A Jó Pásztor, 1955. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1955-07-29 / 30. szám

2-IK OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: ágy évre _________________$6.00 Fél évre _________________$3.50 SUBSCRIPTION RATES­One YeiV ________________$6.00 Half Year ________________$3.50 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. TÜRELEM, 62 ÉVES NŐK! V rib A mult héten jelentettük, hogy a (képviselőház illetékes bizottsága javaslatot készített el, amely sze­rint nők már 62 éves korban, munkaképtelenné vált férfiak pedig már 50 éves korukban megkapják a Social Security nyugdijat, illetőleg segélyt. Ez a hír­adásunk nyilván lelkesedésre hangolta az idősebb magyar nőket, mert. Clevelandiban és egyebütt már másnap megrohanták a Social Security hivatalt és kérték az őket már 65 éves koruk előtt megillető ked­vezményeket. A clevelandi Social Security hivatal ijedten kér­dezte tőlünk: “Mi történt? Talán akaratlanul félre­vezették, hamis illúziókba ringatták a 62, 63 és 64 éves magyar nőket?” Nem, mi a tényeket irtuk meg; azt, hogy a képviselőházi bizottság ezt javasolja és hogy a képviselőház után a szenátusnak is lesz bele­szólása a dologba. Tehát: türelem, asszonyok, várja­nak még legalább egy évig, mert a szenátus már va­kációra készül és ebben az évben nem foglalkozhat a 62 éves asszonyok boldogitásával. Türelem rózsát terem — jövőre már penzióért folyamodhatnak azok a nők is, akik ma még csak 61 évesek . . . A Social Security hivatal számítása szerint már a készülő törvény érvényességének első évében 800,- 000 nő számíthat nyugdíjra, 400 millió dollár összeg­ben. Az ;50 éven felüli munkaképtelenek száma pe­dig körülijeiül 250,000 lesz és nyugdijaik évi öüszege 200 millió dollár. A biztosítás kiterjesztése körülbe­lül 200,000 ügyv^ÉMfcÉLgorvost, állatorvost és sze­mészt fog érinten^l^Bgyakorló orvosok továbbra is a Social Security ibmositás keretén kívül marad­nak. HAZTÖRVENYSZÉK NEHÉZ MILLIOMOSNAK LENNI Olvasva a hirt, hogy égy Gulbenkian nevű ör­mény származású milliomos, aki a világ olajtermelé­sének 6 százalékát tartotta a kezében, 88 éves korá­ban meghalt. Eszünkbe jut a mi Bemard Barackunk­nak megjegyzése, hogy: “nehéz ma milliomosnak lenni”. Már tudniillik milliókat összegyűjteni ma­napság. Gulbenkian, akárcsak Baruch, abban az idő­ben szerezték millióikat, amikor a magas adók úgy­szólván ismeretlenek voltak. Egy ember magáénak mondhatta, amit kereset. Gulbenkian ezer millió dol­lárt mondhatott magáénak. Természetesen nem sajnáljuk a mai gazdago­kat, de a mai gazdasági jellege más, mint a régié volt. Ma nincsenek gigászi magánvagyonok, hanem rész­vénytársasági vagyonok. Egy Morgan, egy Rockefel­ler, egy Astor pályafutása a 20-ik század közepén elképzelhetetlen. Ezt a változást senki se sirassa. Mert ha nehéz k milliomodnak lenni, annál magasabb lett az élet­színvonala az átlagembernek. Tudniillik a részvény­­társasági vagyon jobban eloszlik, mint a személyes magánvagyon. A General Motors a világ legnagyobb részvénytársasága, de nincs “tulajdonosa”, mert tu­lajdonosa sokszázezer kisember, aki részvényeit megvásárolta és belőlük jövedelmet élvez. A fordu­lat tehát mindnyájunk javát szolgálja és a vén ör­ményt azzal a tudattal parentálhatjuk el, hogy vele az utolsó bölények egyike szállt sírba — az utolsó nagy milliomosok egyike. A jövő a sok kis halé, nem a nagy cápáké. A kastély felől örvendező kutyák csaholva futottak az autó felé, aztán amint meg­pillantották a vendéget, meg­mérgesedett ugatással tar­tottak lépést á kocsival. A Verádéról a házigazda közeli­tett lefelé lassultan. Mire a legalsó lépcsőfokhoz ért, az autó is megállt a ház előtt. — Milyen szép itt tenálad, — mondta a vendég, miután kezet .szorított a házigazdá­val és visszanézve az elha­gyott, széles alléra, mély lé­legzetet vett, egész testével érezve e pusztai hely nyugal­mát és csöndjét a városi élet zsivaja után. Jókedvű volt és örült a nehány békességes napnak, amit itt fog eltölteni. — No csak egyre beljebb, — mondta Undy a házigazdái szívélyesség és büszkeség hangján, ölelő mozdulattal a vendég hátát veregetve — majd ha lerakodtál és szét­nézel alaposabban, fogod csak látni igazán hogy milyen szép ez a hely. Szétütött a kutyák között, majd az inasra ripakodott, hogy iparkodjon már azokkal a bőröndökkel. Ugyanakkor gyorsharaggal elvörösödött az arca, de a vendégre nézve, felvidult, barna kalapját mélyen a szemébe huzva. Ba­ráti karolással vitte a vendé­geket a kastély régi traktusa felé, ahol a vendégszobák vol­tak. Sötét helyiségen kellett keresztülmenniök. — Ezzel gyújtasz, ezzel meg oltasz — magyarázta Undy a villanykapcsolók használatát. Egy pillanatra rábocsátotta a Irta SZITNYAI ZOLTÁN villanyfényt a rideg előtérre - és fukar gyorsasággal eloltot­ta. Majd mintha attól félne, hogy a vendég nem jól értette meg, amit mondott és veszen­dőbe megy néhány áramérték másodszor is megismételte nyomatékkai: — Látod, ezzel oltasz. A vendég megbocsátó mo­sollyal ment utána. Ő már ré­gen ismerte Undynak azt a gyöngéjét, hogy féltve őrz minden garasát. Különben is előre elhatározta, hogy túl teszi magát a házigazda eset leges bogarain. Ő nem az em­berért jött ide, hanem a nyu­galmat adó csöndért, a ma­gányt nyújtó erdős park tá­voli sétautjaiért meg a ka­lászos földekért, ahol majd elnézi a földműves ember munkájának felemelő ősi lát­ványát. Mialatt lerakodott és kezet mosott a vendégszobában, Un­dy hosszadalmasan elmagya­rázta, hogy a szomszédos he­lyiség az iroda. Ezt azonban nem szabad szó szerint értel­mezni, mert világéletében semmit se utál jobban, mint az irka-firkát. írás- helyett in­kább leemeli a telefonkagylót, őt persze nem hívhatják fel akármikor. Későnkelő ember és parancsba adta a postá­nak, hogy déli tiz óra előtt senki fia kedvéért ide ne mer­jenek zörögni a lakására. — Kiskirály vagy itt te ba­rátom, — mosolygott ismét a vendég. Ez az elnevezés láthatóan tetszett a házigazdának. Sem­mit se hallott szívesebben, más emberi végtagok csak 24 órával az eső előtt kez­denek sajogni. Az uj nemzedék farmerei egész esztendőiben biztonsággal intézhetik ia vetést, aratást, kaszálást, kapálást, ültetést, -mert az Idő járás jelentő Intézet szinte percre mondja meg, mikor lesz szárazság, vagy sóik eső. Ami pedig az esőt illeti, az máris rendelésre ér­kezik, akár az árjegyzékekből kiválasztott árucik­kek. Néhány dollárért könnyű záport, párszáz dollár­ért kiadós esőt kaphatunk. Az álmoskönyvek, kalendáriumok jóslataira nem lesz kiváncsi többé senki. Á Jó Pásztor Verses Krónikája ÖRÖKÖS NAGYPÉNTEK Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ NINCSENEK TITKOK TÖBBÉ? A csillagászati intézet szerint az időjárás, már­mint az, ami következni fog, nem a jövő titka többé. A Smithsonian Institute hatvan évre előre meg tudja jósolni az időt bármelyik vidéken, ha az illető kör­nyék meteorológiai jelentéseit —évekre visszamenő­leg — tanulmányozhatják. Az időjárás viszontagságai ugyanis kisebb el­téréssel ismétlődnek évről-évre. Kilengéseik, eltéré­sek csak akkor vannak, ha földrengés támad, tűzhá­nyó tör ki, tornádó tombol, vagy atombomba robban. Rendes esetiben a -természet valósággal menet­rend szerint hozza az évszakokat. Ha ilyen tempó­ban halad az időjóslás tudománya, akkor a biztositó intézetek, amelyek a “szeszélyes” időjárásra fogad­nak el fogadásokat, becsukhatják kapuikat. A leveli béka tudományára sem lesz -kiváncsi senki. A reu­iGyászos rímtől rimel ajkunkon az ének, 'mert a magyar útja örökös Nagypéntek. 'Vörös Nagypéntek ez . . . azért sir a nóta: betették a magyart hármas koporsóba. Nagyhatalmiaké volt az első koporsó, náciké a másik ... a vörös az utolsó. Koporsó fedele vörössel borítva: “Itt nyugszol örökre!” — ez van reá Írva. A vörös pokolból egyre dől a láva, amely magyar földön sziklává van válva. (De talán közéig már valami szent varázs: 'a szivekben dobol már a feltámadás! Fellángol a hitünk, hirdeti az ének: '“Sohasem volt, sohasem lesz örökös Nagypéntek!’ Magyar Nagypéntekünk Trianonban támadt, ott feszítették meg egykori hazánkat. A nagy kinkeresztet vállára ott tették, öt részre szabdalták, aztán eltemették. A sirt befalazták, sziklákkal elzárták s a győzelmi táncot a sir felett járták. De a sírnak nincsen örök éjszakája: erre tanít minket Jézus szent példája. Hány év telik el még? Hány sötét határnap, Magyar Nagypéntekből mikor lesz vasárnap? Dupla Nagypénteket zeng a magyar ajka, muszka kancsukával uralkodnak rajta. A magyart tiporja a vörös kárhozat, s tiz éve a magyar a véres áldozat. Hogyan, miként történt? Szabad már az osztrák, de a magyar népet még egyre tiporják. Elég volt, elég volt! — égre sir a vétek, öklüket rázzák már az eltiport népek. !Nem tarthat már soká sorsunk éjszakája, feltámadó hitünk fényt vetít már rája. S hirdeti m ajd ajkunk búgva, zengve, áldva: muszkától a magyar végre meg lesz váltva! ’lint, ami gazdagságának, ha­talmának valóságára emlé­keztette. Egész belevidámlott tőle. Az uriszobába térve, félt­ve őrzött pálinkásüveget emelt ki a bezárt szekrény­ből. Mert ha az ember nem Lart lakat alatt mindent, a ■sivány cselédek apránkint el­­őpkodják. Majd mind idege­nebben keresgélt egy fiókban Mire visszafordult, haragtó1 vörösre lobbant az arca. — Pista, az apád mindenit — üvöltött ki az ajtón. Aztár oporzékolva támadt a belépő :nasra: — Már megint te ga •ázdálkodtál itt, bitang! Vald ^e, hogy kiloptad a fiókból a cigarettákat. — Azt a- tolvajt szeretném ’átni, aki a nagyságos úrtól :s tud lopni valamit, — felel­te egykedvűen az inas. — Csak nézz a tükörbe és­­megláthatod a gazembert. De hiszen ez volt az utolsó eset s vedd tudomásul . . . Az inas a könyvállványhoz ’épett és leemelt onnan egy dobozt: — Ez az ? Undy meghökkenve nézett a dobozra. Zavarában nem felelt mindjárt, aztán, hogy fölülke­rekedjen röstelkedésén, zsör­tölődve morogta: — Mert olyan vadbarom vagy, hogy össze-vissza ra­kod a dolgokat, ahelyett hogy ’’endet tartanál. A fotelekbe ereszkedve el­füstöltek néhány cigarettát, az italból is -ürítettek néhány pohárkával. — Ha úgy tetszik, — indít­ványozta Undy — most el­nézhetünk a földekre, ma gamnak is van arravivő dol­gom. .Nagy fejére visszake­rült a vásott vászonkalap és markos tenyerébe a somfabot. A ház előtt homokfu4ó várt rájuk. A vendég már el is he­lyezkedett az ülésen, de Undy megpillantotta a soffőrt, aki a kerítés léceit festette át és dühös ordítással rohant át az udvaron: — Te semmiházi, te naplo­pó, reggel óta még a feléig se iutottál? Úgy penalized eze­ket a lécekek> mintha Mun­kácsy lennél. — Ha a nagyságos, urnák így nem ió, — felelte komo "an a soffőr — hozasson egy mázolót magának. — Még van képed felesein' is ? Hát nem kikötöttem, hogy apuikor nincs dolgod a kocsi­val, azt végzed el, ami egyéb munka akad a ház körül? Éls Le még járatni mered a szá­lat ? A somfabotot fenyegetően megsuhantotta. Aztán sar­con fordult és ment a kocsi felé. A sofőr meg úgy állt ott a festéktől vörös ecsettel a vezében. mintha azt után? akarná hajítani. A vendéget mind nagyobl iöbbenet töltötte el. Hát ige megy ez itt? Minden semmi égért dühöngő házigazda és dkalmazottak, akikben mái íkarnyi tisztelet sincsen irán­­a? De Undy mindebből úgy áts-zik, mit sem érzett, mo olyogva ült be a vendég mel é s kurta parancsszóval szól4 ’el a kocsisnak: — Mehetünk. Dombok közt kanyargóit rnlük a dülőut, a kócaházi er­­'őség sűrűjében. — Ez az én nemzeti par om — magyarázta Undy kinyújtott botjával széles vet rajzolt a levegőbe, mint­­a e mozdulattal éreztetn karná azt a háromszázhol as erdőséget, mely egy tag an nyúlt el tőlük keletre. — tt egy fát ki nem vágatok é: ie puskás ember be nem te éti a lábát. Itt barátom ug' Inek vadonszabadságban ál rtok és növények, amint Is en adta nekik az életet. (Folytatjuk.) Leánykérés a királyi palotában Viktória angol királynő férjhezmenetele igen regényes módon játszódott le. Midőn Viktória 1837- b;en tizennyolc éves korában trónra lépett, az ország­nak az volt az óhajtása, hogy menjen férjhez. Már megvolt a* maga titkos ideálja, Albert kóburgi her­ceg személyében, ki 1839-ben meglátogatta Angliát 3 mindenkinek megakadt a szeme a deli, szellemes ifjún. Minthogy az etikett szabályai tiltották azt, hogy a királynőt feleségül kérje vele nem egyenrangú fér­­i, a királynő magához hivatta Lord Melbourne mi­nisztert és közölte vele, hogy kész Albert hercegnek kezet nyújtani. Hosszas tanácskozások után úgy döntöttek, hogy a királynő hajlandóságának jelét adja, s ha ezt a herceg kedvezően fogadja, akkor a királynő őt egy közvetett házassági ajánlatra bátorítja fel. Nemsokára rá udvari vál volt s ez alkalommal a királynő virágcsokrot adott a hercegnek. Albert nem tehette a feszesen begombolt uniformisa gomb­lyukálba, tehát elővette zsebkését, fölmetszette egyen­ruháját a szive táján s a virágot oda tette. A következő napon Albert herceg a királynőhöz ment, kit miniszterei vettek körül s kijelentvén, hogy a legközelebbi napokban elutazik, ékes szavakkal vett búcsút a királynőtől, megköszönve neki azt a vendégszeretetet, melyben Angliában részesült. — Ha fenséged oly jól érezte magát Angliában, nem lenne hajlandó örökre nálunk maradni? — kér­­dé a királynő mélyen elpirulva. — Életemet adnám, ha örökre itt lehetnék — mondá a herceg. Másnap a királynő a herceget különkihallgatá­­son fogadta tanuk nélkül s a következő évben meg­volt az egybekelés. KAPITALISTA ELVTÁRSAK A moszkvai T-rud, az úgy­­levezett szakszervezetek lap­­ia, jelenti, hogy egy kisebt jyár vezetői két éven át csi­nos profitra tettek szert az­által, hogy a hivatalos két shift mellett titokban még egy harmadik shiftet dolgoz­tattak és az igy készült por­sitették. Amikor a kapitalista tur­pisságra rájöttek, már körül-A CÁR KUTYÁJA Wieniawsky Henrik, a kiváló lengyel hegedű­művész érdekes kalandját beszélte el egy oroszor­szági vendégszerepléséről: Egy napon meghívást kaptam az udvartól, hogy őfelsége előtt hegedüljek. Én megjelentem a kitű­zött órában. Bevezettek egy pompás terembe. Egy­szerre feltárul a szárnyas ajtó s belép rajta a cár. Ugyancsak meghökkentem, mert a cár nyomában be­­:ammog egy borzasztó, fekete, bozontos szörnyeteg, ^gy valóságos medve szabadon, őfelsége fölötte ke­gyes hozzám, elhelyezkedik egy karosszékben s lá­baihoz odatelepszik a roppant medve, mely, miután jól szemügyre vettem, nem volt más, mint egy óriási jjfundlandi kutya, mely a cár ellen intézett utolsó nerénylet óta sohasem hagyta el őfelségét. A cár, miután kegyelmesen üdvözölt, kifejezte óhajtását, hogy művészetemben gyönyörködhessék s ón elkezdtem hegedűmből néhány hangot, a szörnyű ab egyszerre csak elkezdi hegyezni ia füleit, azután fölemeli nagy Széles fejét s mereven rám szegezi sö­tétbarna szemeit. Eleinte nem gondoltam vele s játszottam tovább. De a kutya csendesen felemelkedett s igy állott szem­jen velem. Ebben a pillanatban inkább medve, mint tíutya volt. Szemeimmel tartva mozdulatait, tovább hegedülök: mire az újfundlandi medve lassan, de ha­­:ározottan felém tart. Elrémülve félre akarok ugrani és segítségért ki­­iltani, amikor a borzasztó állat odatelepszik lábaim­­íoz s ölembe teszi mindkét elülső lábát s úgy tekint rám. Oly bátorsággal, mely Osztrolenka mellett bi­zonnyal diadalt aratott volna, összeszedem magamat :s játszom tovább, míg a szörnyeteg mindig feljebb és feljebb kapaszkodik súlyos talpaival s amint én a /onót fel s alá húzogatom, a borzasztó állat orra azon mód követi kezem minden mozdulatát. Ha eltátja szonyatos száját, sohasem hegedülök többé. Mit te­gyek? E szörnyű helyzetben eszembe jut Orpheus, aki hajdan vadállatokat szelídített játékával. Nos hát — gondoltam magamban — az én kitűnő Arnati hege­­lüm se rosszabb az Orpheus dorombjánál; ami an­­íak sikerülhetett, miért ne sikerülne nekem is, kivált niután nincs más menekvés, mint hogy ezt a ször­­íyeteget megbüvöljem. Haláraszánt bátorsággal hegedülök tovább s gondolom magamban: no Henrik, hátha most utol­jára hegedülsz. De az állat egyre magasabbra emeli fejét, egyre leservesebben húzom vonómat, hogy öklömet szájá­­íoz ne* üssem, már érzem forró lehelletét. Ekkor meg­szólal a cár & mosolyogva kérdezi: — Alkalmatlan önnek az a kutya? — Sőt ellenkezőleg, — mondom udvaronci szel­lemességgel —, attól tartok, inkább én vagyok neki alkalmatlan. A cár nevetett és visszahívta. tékákat a zugpiacon értéke- belül két millió rubel profitot zsebeltek be a kommunista gyárvezetők. 20 és 25 évi bör­tönbüntetéseket kaptak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents