A Jó Pásztor, 1955. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1955-07-01 / 26. szám

£-IK OLDAL

A JÓ PÁSZTOR

(THE GOOD SHEPHERD;

Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította

Megjelenik minden pénteken

Published every Friday

Published by — Kiadó

THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY

Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO

Telefon: CHerry 1-5028

■4m* 53

ELŐFIZETÉSI DIJAK:

Egy évre __________________$6.00

Fél évre __________________§3.50

SUBSCRIPTION RATES:

One Year ________________$6.00

Half Year ________________$3.50

ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879.

A FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZAT

Julius 4, az amerikai függetlenségi nyilatkozat évfordulója, isok amerikai szeméiben már csak a nyár hivatalos kezdete, tűzijátékokat és családi kirándulásokat jelent. A nap igazi jelentőségéről azonban nem szabadna elfeledkeznünk a nyárideji pihenőnap vidámságai közepette. Az idén a nagyjelentőségű nyilatkozat ünnepélyes aláírásának 179-iik évfordulója lesz.

1776 julius 1-én a Howe generális hadseregét szállító angol flotta New York kikötőjébe hatolt, mig Philadelphiában, onnan kilencven mérföldnyire, ugyanabban az időben a nemrégen megalakult Continental Congress latolgatta a virginiai határozati javaslat sorsát, amely szerint “egyesült gyarmatainkat szabad és független államokká nyilvánítjuk”. A három nappal későbben aláirt Függetlenségi Nyilatkozat ennek a határozatnak a megindokolása volt, a világ többi népeivel özemben.

Estére a kiküldöttek nagyrészét a függetlenség kikiáltása mellé állította a massaehusettsi John Adams lelkes érvelése, julius 2-án pedig George Washington híradása is megérkezett az angolok new yorki váratlan támadásáról. A tizenhárom gyarmat erre egyhangúan a függetlenség mellett foglalt állást, mert az ingadozók is megtértek egymás után.

1776 julius 2 — mondotta John Adams —, aki később az Egyesült Államok elnöke lett, “örökké nevezetes nap marad Amerika történetéiben. Késő generációk is meg fognak emlékezni e nap jelentőségéről”.

Julius 3-án már a Függetlenségi Nyilatkozat szövege felett indult meg a vita, amelynek vázlatát Thomas Jefferson készítette el, hogy a világ előtt igazolja a gyarmatok elszakadását. Julius 4-én történt meg a szavazás, amelynek folyamán a 13 gyarmat képviselői az elfogadás mellett adták le szavazatukat. Téves azonban azt hinni, hogy a nyilatkozatot e napon mindenki aláírta volna. Cisak John Hancock, a Continental Congress elnöke látta el aláírásával az okmányt, hogy azt hivatalossá tegye. Augusztus 2-ig tartott, amig mind az 56 kiküldött tényleg aláírta a “Tizenhárom Amerikai Egyesült Állam Egybehangzó Nyilatkozatát”.

1776 julius 8-án, a philadelphiai State House udvarán, amelynek ma “Independence Square” a neve, ismét felolvasták a szöveget, miközben a helyi katonai őrség felvonult és a harangok is megkondultak. Az első formális ünnepséget 1777 julius 4-én, az első évforduló alkalmával tartották meg Philadelphiában. Azóta törvényes ünnepnappá vált juliuis 4 mind a 48 államban, az ország fővárosában és minden amerikai területen.

A Függetlenségi Nyilatkozat ima is élő dokumentum. Mikor a Legfelsőbb Bíróság tavaly az iskolákban való faji megkülömböztetés ellen döntött, uj fényt adott a második paragrafus emlékezetes kezdő szavainak: “Magától értetődő igazságnak tartjuk, hogy minden ember egyenlőnek született és hogy a Teremtő őket az élethez, a szabadsághoz és a boldoguláshoz való elidegenithetetlen jogokkal ruházta fel”. A Függetlenségi Nyilatkozat demokratikus szelleme politikánk sarkalatos pontjává lett. A kormány hatalmát a néptől nyeri, a kormány szolgája és nem mestere a népnek, a törvényhozókat azért választottuk, hogy képviseljék akaratunkat és ha ezt elmulasztanák, a képviseletet megvonhatjuk tőlük.

Nincs nemzet, amelynek a születésnapja hasonlóan lélekemelő körülmények közt folyt volna le. A szabadság iránti rajongás, amely a Függetlenségi Nyilatkozat rugója volt, a nemzetet egész története folyamán hűségesen vezette. Amerika hatalmas nemzetté vált és a szabadság hívei ma innen várnak útmutatást és bátorítást.

JAJ A KUPÁKNAK

A magyarországi paraisztüldözések folytatódnak. A vörös kormány most úgy próbálja a kisgazdákat a kiszabott kvóta beszolgáltatására, hogy megtiltotta földjeik eladását. Kevés föld maradt magántulajdonban, ezeket a “kulákoknak” csúfolt kisparasztokat sanyargatják legjobban.

Alig pár hete közölte a magyar rádió, hogy a kolhozokba való tömörülést tovább folytatják és

___A JŐ PÁSZTOR__________________

KINCSKERESŐK

A falu határának legszélesebb földszalagjai Üszögös Ambrus nevén állottak. Mikor meghalt a felesége, az öreg átadta a villanyelet a fiataloknak. Szétosztotta a földeket, mert úgy gondolta, hogy ezentúl ő már csak vendégeskedik a két leányánál, meg a vőnek ment fiánál. A gyermekek azonban szívtelenek voltak. Egymáshoz küldözgették tartásra az öreget. Küldözgették, amíg meg nem unta az eresz alatt való életet. Hazajött.

A hegyen'egy kis kápolna állott. Annak az oldalához Ambrus félszert ragasztott. Kitapasztotta sárral és lakásul elfogadta. Tehette, mert a kápolna az ő valamokori földjén épült.

Ettől kezdve úgy tett, miként a remeték. Imádkozott, búcsúkra járt. Rengeteg jámbor könyvet és olvasmányt gyűjtött maga köré, amiből előbb csak magát tanította, azután másokat is. Rádolgozatlanul, csak úgy kegyelemből senkitől sem fogadott el semmit. Megjavította az olvasókat; képrámákat, feszületeket faragott; sótartót, orsót, miegymást esztergályozott. Ebből annyit szerzett, hogy telente a vadaknak is jutott belőle. A madarak rászállottak a vállára, az őzikék, nyulak meg a tenyeréből ettek.

Gyerekei akkor már szégyelték a dolgot, de Ambrust semmivel sem tudták elcsalni, a remeteségből. Hiába, belekóstolt a szabadságba, amit a jó szándékkal vállalt sze-Irta MAGYAR FERENC

génység és a tiszta lélek szerzett neki.

Farsangtól husvétig az estéket nagyobbrészt a faluban töltötte. Az ivókban, fonóházaknál, disznótorokon. Mindenütt, ahol sok ember jött öszsze. Ilyenkor azután bőkezűen osztogatta szét Istenhez for-| dúlt szép életének, meg jámbor könyveinek gazdagságát. Elgondolkoztató, épületes történetek, jeles példák voltak ezek, amiket époly szívesen hallgatott a nép, akárcsak a missziós prédikációkat.

Hadd mondjak el egyet a sok közül, amit egy régi farsangkezdőn hallottam tőle. Talán ma is tanulságos! Hiszen, ha változott is azóta a világ, a csetlő-botló ember most is azok felé a változatlan és örökkévaló dolgok felé igazodik, mint Üszögös Ambrus idejében.

*

A Takardel-Dülő akkor még erdő volt. Mikor kivágták az öreg fákat, a tisztás közepén egy szépalaku halmocskát találtak. Mondják, hogy valaki látta is akkoriban, hogy éjzsakának idején megfényesedik a halom s a fűben fürgén táncolnak az aranypénzek. Hányják magukat a permetező holdfényben. Három bátor legény vállalkozott, hogy megássa a földet, mert biztosan kincs van a halom alatt.

Ástak is de a fogadást, amit tettek, nem jól tartották. Az egyikük elkáromkodta magát, amire viz fakadt az ásott gödörben. Nem hagyták magukat. A kalapjukkal szedték

volna a vizet, de az egyre több lett. Levették a csizmát, beléálltak, hogy eltapodják a forrást. Hát, egyszerre csak elsüllyedtek, mintha feneketlen kút nyelte volna el őket. Az anyjuknak álmában jelentette meg az angyal, hogy mi lett velük.

Az lett, hogy a vízben egy gyeplőszárnyi hosszút buktak; akkor a lábuk egy márványa jtóiba ütközött. Kinyitották az ajtót, s ráakadtak egy grádicsra.

A hosszú grádicson leindulván, mélyen a föld alatt egy tágas udvarba, jutottak. Innen meg egy széles főkapun által egy nagy csillogó palotába. A palota közepén, az oszlopos márványcsarnokban terített asztalnál egy hatalmas király ült a királynéval; sok csillogó ruhás udvari néppel. Ettek, ittak mulattak; csak hangjuk nem hallatszott. Egy szegletben arany tálon ludtojás nagyságú kárbunkur lus kő ragyogott. Ettől vette az egész palota a fényességet. Annak ellenében lévő szegletiben pedig egy feketeruhás ember állott. Kezében a megvont ijj. Homlokára Írva: Én vagyok az elkerülhetetlen. Senki az én nyilamat el nem kerüli!

Tovább járták a palota termeit. Mindenütt fény és pompa. Selymekbe öltözött szépasszonyok csalogatták őket a táncba, de mikor a derekukat megfogták volna, azok kővé meredtek. Lejutának a pincébe is, ahol a boroshordók telis-tele álltak aranyszínű borokkal. Megkóstolták, de az ital megkeseredett a szájukban. Elkerültek a tágas istállóba is. Ülnének a szép lovakra, de azon nyomban azok is kővé merednek.

Egy álló esztendeig jártak igy a végtelen palotában és minden szépet és csodálatosat megláthattak. De csak láthattak. I

íme, igy jár, ki a kincseket ott keresi, ahol csak enyészeti lakozik és örömét abban ta-j lálja, ami elmúlik a nap leál-■ ioztával.

Az ember a halálnak rabja, a földi helynek csak vendége: atalmenő utonjáró.

Átmenő utón járónak azért mondom az embert, mert akár ébren van, akár aluszik, akár eszik vagy akár iszik, akár egyebet cselekszik: folyvást halad a halál kapuja felé.

Amikor tehát a világ kisértései hozzád férkőznek, jusson eszedbe az ő háládatlansága, akinek ha egész életedben kedvét keresed is, semmi egyébbel nem fizet, hanem bűnnel és enyésző haszontalan Ságokkal. Hasonló a világ a csalfa madárhoz, kinek, hí fészkéhez közelit a madarász, úgy tetteti magát, mintha nem tudna repülni, csak lépegetni. Midőn pedig maga után már messzire csalta a mada rászt, akkor felreppen és tovaszáll. így csalja el a földön valók zabolátlan élvezése is Isten szerelmétől és szolgála tától az embereket.

így szólott Ambrus, aztán felállt, Szent József oltalmá ba ajánlotta a házat és a ben ne lakókat. Csontos kézénél hüvelykjével keresztet rajzol a szemöldökfára. A kitárt ajtón át egy nyaláb pára lökő dött utánta az éjszakába Nemsokára a falu végén ugat ták a kutyák. A félrehuzot szőttes függöny mögött, a pi ciny ablak keretében, a kővé; muskátli ágak -közül még so káig néztük, amint a holdfenj ben csillogó ösvényen kapasz kodik felfelé a hegyoldalon éí eltűnik valahol egy mogyoró bokor, meg a csillagos ég kö zött.

BÜNBÁNAT

DAYTON, O. — Vasárnap reggel az Our Lady of the Ro sari plébánia ajtaján kopogtatott egy fiatál ember. A plébánossal volt sürgős beszélnivnlója:

— Az éjjel betörtem egy

i .....—......v.............................................A Jó Pásztor Verses Krónikája

i" ■■ ■!■...........— t—" í 1 T~

Boldogság... Illanó kékmadái...

Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ

■-----------------*

Olykor álmot látunk: álmát jónak szépnek, virágját, gyümölcsét a békevetésnek.

Behegedt a sebe a porladó sirnak, hol egykor csatáztak, most virágok nyílnak. Álmunkban nincs öles, csak béke, csak élet, nincs többé pusztulás, romlás, végítélet.

Nincs több könny, csalódás, vérontás és átok; csak szeretet, jóság; zengő dalvirágok.

Elfeledünk lassan minden szörnyűséget, s trónjára ültetjük a Tisztát és Szépet. Boldogságfutamok zengenek a hárfákon:

— valóra válik-e egykor ez az álom?

Boldogság: csak egy szó; mégis milyen drága; egész életünknek igért-világa.

Látszat, égi ösvény, — csalóka káprázat: bírni kell, mert másként nincs rá magyarázat. Szivvirág, mit fénnyel, könnyel kell öntözni, kinyilásra csak igy lehet ösztönözni.

De, ha már kinyílt is tűdjuk-e ápolni, s szivárvány színeit elővarázsolni?

Elveszitni százszor könnyebb, mint elnyerni, de ha elveszítjük, nem pótolja semmi.

Ámde a legtöbbször arról sincs tudásunk, amikor kinyílik b-Mdogságvirágunk.

Boldogságvágyunknak nincsen pihenője, s lelkünk örök vágya, hogy színekbe szője.

Olykor elfásulunk s nincs róla sejtésünk, mikor bimbózni kezd boldogságvetésünk.

Csillannak a fények, hamuinak az ábnyak, mint kékmadara a képzelt boldogságnak.

Tiéd a Kék Madár . . . gyönyörködve nézed, puszta látása már mámorba igézett.

De ha kékmadarad jobban szemre veszed: rémülve látod, hogy üres már a kezed.

S mig fájón kérdezed: újra tiéd lesz-e?.....................

A Kék Madár régen, elrepült már messze!

egyre több paraszt lába alól húzzák ki a földet, közösségbe kényszerítve őket.

A termelést úgy remélték fokozni, hogy1 a munkanél-kül maradt gyári- munkásokat vidékre vezé'nyelték kapálni, kaszálni. “Földnélküli Jánosoknak” ’csúfolják a jövevényeket a parasztok. A “száműzött” ipari munkások és a földművesek között mindennaposak a súrlódások. A magyar népet már csak egy remény élteti: talán jön egy fordulat, amely majd kiszorítja :E3 oroszokat Magyarországból. Akkor aztán következik majd az igazi “leszámolás” a nép ellenségeivel.

OPERETT HERCEGSÉG

Thackeray, multszázadbeli angol iró, Hiúság Vására című humoros regényében irta le egy századeleji német hercegség életét.

A pumperniekeli szinház jólismert éis- nevezetes Németország e táján Kissé pangani kezdett, amikor a jelenlegi nagyherceg ifjúkorában ragaszkodott hozzá, hogy saját operáit játsszák benne, és azt mondják, egy napon, amikor jelein volt a próbán, és ott ült a földszinten, dühében összetört egy bauszuskürtöt a túl lassan dirigáló karmester fején. Ugyanebben az időben Sophie hercegnő családias vígjátékokat irt, amelyeket végighallgatni nagyon sivár szórakozás lehetett. De a herceg most már csak magántársaságokban adja elő zenéjét és a hercegnő csak a kis udvarába ellátogató kedves, előkelő idegeneket szerencsélteti színdarabjaival.

Az udvart nem csekély kényelemmel és ragyogással rendezték be. Bál esetén, mégha négyszázan ülnek is a vacsoránál, minden négy emberre jut egy skárlátruhás, paszomá-nyos inas és mindenkinek ezüstön tálainak. Az ünnepélyek és szórakozások sora soha nem szakad félbe és a hercegnek éppúgy megvannak a maga kamarásai és lovászimestereit, a hercegnőnek pedig a maga udvarmesternője és urvarhölgyei, mint bármelyik más hatalmasabb hatalmasságnak.

Az alkotmány: mérsékelt zsarnokság kamarával enyhítve, amelyet vagy összehívnak, vagy nem. Annyi bizonyos ,hogy pumperniekeli tartózkodásom idején soha me-m hallottam az üléseiről. A miniszterelnök egy második emeleti lakásban lakik, a külügyminiszter pedig a Zwieback-eukrászda fölötti kényelmes lakást foglalta el. A hadsereg -egyetlen nagyszerű zenekarból állt, amely a színpadon is teljesítette kötelességét, ahol nagyon kellemes látvány volt, végignézni a török ritkákban, kifestve és fakardokkal, vagy mint római harcosok, kürttel és harsonával menetelő derék fiukat — mondom, kellemes volt őket igy viszontlátni este, miután -egész délelőtt az Aur-eliuü-téren hallgatta őket az ember.

Ott játszottak a kávéházzal szemben, ahol reggeliztünk. A zenekaron kívül volt még a hadseregnek e-gy díszes és számos tagból álló tisztikara és azt aiszem, néhány közlegénye is. A szabályos őrszemeken kívül három-négy huszárnak öltöztetett ember is szokott szolgálatot tenni a palotában, de lóháton sohasem láttam őket és mire való is lett volna a lovasság teljes -békeidőben, és hova az ördögbe is -nyargaltak volna a huszárok?

Mindenki — ez a mindenki persze csak azokra vonatkozik, akik nemesek, mert aimi a polgárokat illeti, csak nem várják el tőlük, hogy tudomást vegyünk róluk? — meglátogatta egymást, Madame le Burst őkegyelmessége hetenként egyszer fogadott, Madame de Schnurrbart, őkegyelmességének is megvolt a maga heti fogadóestélye, a színházban kétszer így héten volt előadás, hetenként egyszer az udvariéi volt kegyes fogadás, úgy, hogy az ember élete a pumpernickeli igénytelen módon az örömök szakadatlan láncolata volt.

Hogy viszály is előfordult a városban, senki sem agadta. A politikát szenvedélyesen űzték Pumperíickelben és a pártok élesen szembenáll-tak egymással. A Strumpff-frakcióval a Lederlunk-párt álltl szemben, egyiket a mi követünk támogatta, a másikat pedig a francia ügyvivő, Monsieur de MacabauJ Ja a mi követünk kiállt Madame Strumpff mellett] nki nyilvánvalóan a nagyobb énekesnő volt kettőjüilJ lözül és három hangjeggyel terjedelmesebb volt J lángja, mint vetélytársnőjenek, Madame Lederlungl vak — mondom, ha a mi követünk bármilyen vél j nényit hangoztatott, elegendő volt ahhoz, hogy I irancia diplomata azonnal ellentmondjon.

A városban mindenki vagy, az egyik vagy a ml lk párthoz tartózott. Annyi bizonyos, hogy LedeB mg asszony csinos kis teremtés volt és a hangi már amennyiben ilyenről beszélni lehet nála) ni ;yon édes volt és ahhoz sem fér kétség, hol trump ff asszony már túl volt első ifjúságán és szél ágén és bizonyos, hogy tulkövér volt: ha például ronnambula utolsó jelenetében hálói-ngben és Iái ássál kezében lépett a szilire és ki kellett bújnia ■ ólakon és végigmenni a malom deszkáján, alig ti a magát -kipréselni az ablakon, a deszka pedig ni !ig meghajolt és megreccsent a súlya alatt —, H ogy kivágja az opera fináléját! és milyen érzel! dtöréssel vetette magát Elvino karjába . . . ml logy agyon nem nyomta! Mig a kis Lederlunk . . .HH át hagyjuk ezt a pletykát . . Tény, hogy ez aflH

lő volt a francia és az angol párt lobogója Pumlü íic-kelfcen s a társaság aszerint oszlott ketté, lmi| :ét nagy nemzet közül melyikhez húzott. Hjj

izletbe, sok pénzt raboltam. Good-bye! V

; egész éjjel nem tudtam eladni. Itt van mind a pénz, y nicklit se költöttem el be-A zsákmány, amit az üíl! tulajdonos visszakapott, jL20l dollár készpénz volt s csolckeH