A Jó Pásztor, 1955. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-14 / 2. szám
z-íK OLDAL A JÖ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; (________Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Regjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József •— Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office ^36 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon; CHerry 1=5028 ______________ 53____________________ ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: gy évre ............................ . . $5.00 One Year ....................................$5.00 él évre ................................ $3.00 Half Year ....................f_____$3.00 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. GARANTÁLT ÉVI JÖVEDELEM Toporciy János és képviselő méhész I elolt Irta: MIKSZÁTH KÁLMÁN “Garantált évi jövedelem” — ezt a három szót , jó lesz megjegyeznünk, mert ez egy hatalmas mun- . kás akció jelszava lesz jövőre és az elkövetkező évek- } ben. A szervezett munkásság valósággal forradalmi { újítást, eddig elgondól-hatatlan vívmányt akar kihar- 1 colni: az időleges elbocsátások rémének likvidálását, az egész évi folytonos kereset biztosítását. « Ez egyszerűen hangzik, de nagyon bonyolult 1 probléma. Némely iparoknak munkaszezónjaik és 1 munkaszüneti időszakjaik vannak. A legtöbb ipar- * ban a rendelések hol megáradnak, hol leapadnak. Sok iparban — például a nagy automobil iparban — ; az uj modelek előkészítése idején szünetel.a gyártás. ' És a munkások uniói követelik, hogy mindezektől a körülményektől függetlenül a munkaadók az év fo- , lyamán egyenletesen fizessenek bért minden munkásuknak. Ha bonyolult is a probléma, nem képtelenség az, amit az uniók követelnek. Ugyanis lehet raktárra készletre dolgozni, ha nincs is rendelés. Persze az ipar idegenkedik ettől, már csak azért is, mert a raktárra gyártás a befektetett tőke terméketlen keverésére vezet, nagy üzemekben dollármilliókra menő kamatveszteségre. De az uniók nem engednek követelésükből s jövőre erőteljes támadásra készülnek. Az autómunkások uniója áll az élen, az fogja a hadjáratot megindítani. Huszonöt millió dollár sztrájkalapot gyűjtenek, hogy esetleges sztrájk utján is kierőszakolhassák követelésük teljesítését. És utánuk jönnek a többi nagy ipari uniók: acél, gumi és villanyossági ipari uniók. És ha ezek a nagy uniók győznek, a garantált évi kereset elve a gyakorlatba mehet át más, kisebb iparokban is. A részletekről ráérünk beszélni. Hogy csak a "legfontosabbat említsük: arra nem gondolnak az uniók, hogy gyártásra kényszerítsék a vállalatot akkor,- amiikor annak nézete szerint a gyártás felesleges. Ily esetben megengednék egyes munkások időleges elbocsátását, ele — a munkaadó köteles lenne a munkanélküli segélyt kiegészíteni a teljes bér öszszegéig. Ezen a ponton az évi garantált kereset már a nemzet összességének érdekét érinti. Mert ha ez a terv megvalósul, az ipar az időlegesen “letett” munkásoknak járó fizetéseket belekalkulálná az áruk árába és igy végeredményben az évi keresetet mindenki fizetné, aki árut vásárol. Az egész nemzet adót fizetne a szervezett* munkásságnak, ugyanakkor, amikor az uniókon kívül álló munkások és “fehérgallérosok” részére a megélhetéshez szükséges fizetést nem garantálja senki, még ha az évnek minden napján dolgoznak is. A SZENÁTUS JELENTI . . . A szenátus külügyi bizottságának jelentése' a magyarországi állapotokról nem azért fontos, mert újdonságot tartalmaz, hanem, mert messzire hallatszig, — még Magyarországra is. A bizottsági jelentés részletesen kifejti, hogy hála a magyar nép passzív ellenállásának, a kommunista kormányzat ingatag lábon áll az országban. A kis engedmények, amelyeket a kommunisták tettek az elmúlt évben, annak jelei, hogy félnek a nyílt ellenállástól. Amikor a földek egy része műveletlen marad és a munkásság csendben szabotálja a termelési terveket, amikor az egyházellenes politika dacára a közönség tüntetőén ragaszkodik vallásához — ezek olyan jelek, amelyek előtt a kommunisták sem hunyhatják be szemüket. ___ Tévedés ne essék: a nyílt ellenállásnak a terror és a vörös hadsereg jelenlétében semmi esélye sem lenne. De erre nincs is szükség, ez felesleges vérontás lenne. A passzív ellenállás, amely keresztezi a kommunisták minden számítását, hatásosabb. Bennünket, magyarokat különös elégtétellel tölt el Wiley szenátornak, a bizottság elnökének előszava a jelentéshez. “Lelkesítő és.reménytkeltő — írja Wiley szenátor — egy leigázott országban ilyen ellenállást látni”. Valóban az. Wiley szenátor hozzátehétte volna, hogy az ezeréves magyar történelem során a magyar nép már többször átvészelt idegen uralmakat és nemzeti szellemiben megerősödve került ki belőlük. Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar nép a világ szeme előtt ilyen lelkesítő példával jár elől a kommunizmus elleni harcban. Nem tudjuk, hogy szenvedései még meddig tartanak, de egyet tudunk: nem lesznek hiábavalók. Egy nap távirat érkezett a kis vidéki városkába. A távirat azt adta tudtul, hogy az országos képviselőjük, az ünnepelt hazafi és szónok meghalt ... Nosza hamar koszorút, deputációt! Megy a deputáeió, eltemetik, s megindulnak a kombinációk: ki lesz az uj képviselő? Eközben vidám vacsora van valahol, talán éppen a polgármesternél, aki már mindent elért, amit az ember elérhet (ugyanis királyi tanácsos), jelen vannak a kolompos emberekből is néhányan. Szóba jön a dolog. Végigj ártatják eszüket az üresedésben levő országos nevezetességekben: kit lehetne, ki volna jó? Egyik is mond valakit, másik is a “maradék emberek” közül. így időközben nemigen lehet turkálni az excellenciások közt. Ejh, nem kell a csont! Mit gondoltok, urak, hátha jobb volna már egyszer magunk közül választani valakit? De kit ? .. . Kátyódi Istvánt! Ugyan eredj vele, az már nagyon öreg, nem arra való. Hát Maranyai Gáborhoz mit szóltok? Az még nagyon fital. Nem rossz volna talán Szabó Ferenc? Az katolikus, a kálvinisták nem szavaznának rá! Legyen hát Tülök Sámuel. Arra meg a katolikusok nem szavaznának, mert lutheránus. Addig hányják-vetik a helyi notabilitásokat, mig végre valamelyik ráakad Toporczy Jánosra. Az ám, Toporczy János!. .. Az egészen derék ember. És tarokkozni is tud. Válasszuk meg Toporczyt! Másnap már fölkeresik Toporczyt a méhesében, ahol csöndesen szunyókál ebéd után a méhdöngés mellett. — Tudod, miért jöttünk? — Tudom. Tarokkozni akartok. V » — — Nem egészen azért. — No, ugyan miért? Valamivel komolyabb arcot vág a polgármester a szokásosnál és előadja: — Hát, barátom, arról van sző, hogy, mint jól tudod, meghalt a képviselőnk és most választani kell valakit helyette. Nem akarunk kapkodni ide-oda, hanem arra gondoltunk, hogy vállald el például te. Az idő igen rövid, mozogni kell. Ha beleegyezel, hozzálátunk, lanszirozzuk a nevedet s a többi magától megy. Toporczy, a derék, reális, igénytelen Toporczy ámuló szemeket mereszt: — Engem ? Képviselőnek ? Hát az eszetek ment el? Hát értek én az affélékhez? Hát tudok én szónokolni, államügyeket megvitatni? Hát azt hiszitek ti, hogy én olyan szamár vagyok, aki nem látom be, mekkora szamár vagyok ? Erre aztán megindulnak az ellenvetések: “de igy, de úgy”, Toporczy azonban nem enged: — Egy szót sem többet. Hallani sem akarok erről. Most hát már el van utasítva a jelöltség, de a hiúsági bacillus ott marad a jámbor, igénytelen Toporczy fejében. Este lefekvéskor, mikor a gyertyáját eloltja, mikor a papucsát leveti, eszébe jut az eset és még egyszer átéli, amit a polgármesterék beszéltek. ... Csak egy szavamba került volna. Csak egy szavamba ... Éjjel oda álmodja magát az országházi zöld padokba ... Ott ül előtte mind a nyolc miniszter. A miniszterelnök most feláll ,hozzá megy és kezet fog vele. Toporczyt ez annyira meghatja, hogy fölébred . .. Egész nap gondolkozó, kedvetlen és izgatott... A hiúsági bacillus dolgozik Terjeszkedik benne. Másnap vagy harmadnap találkozik a polgármesterékkel a kuglizóban. De az egész mulatság untatja most, a szokott tréfák, kedélyeskedések, Ízetleneknek látszanak előtte. Szinte bosszantja, hogy oly hamar tértek fölötte napirendre, még csak elő sem hozzák többé a jelöltséget.- Ah, végpiJiA polgármester mégis tesz egy észrevételt: — Ej, ej, János, nem hittem volna, hogy olyan makacs ember vagy. Toporczy szeme lángot vet, s hangja reszketeggé válik: — Hát megmondom neked őszintén — suttogja bizalmasan —, nálam pénzkérdés az egész. Ez a kis vagyonkám van, magam szereztem, éppen annyi, hogy nyugodtan, szé-KÉMKEDETT Joseph S. Petersen az országos kémelháritó szolgálat tisztviselője, szigorúan bizalmas adatokat elárult a holland kormánynak, többek közt azt, hogy a kémelháritási szolgálat megfejtette a holland titkosírást. Az alexandriai (Va.) szövetségi bíró Petersent kémkedés büntette miatt 7 évi börtönre ítélte. A Jó Pásztor Verses Krónikája ÚJÉV Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ Fáradt óesztendő sírjába hanyatlott, Ujesztendő szór rá most feledés-hantot. Hangzik is már sirján a halotti beszéd: Csalódás és bánat szálldosnak most feléd. Múlt évben a balsors szántott világszerte: reményvetésünket a jég mind elverte. Sötét a jövő is, de mégis van remény s fény csillog sorsverte életünk peremén. Ki tudja, miként lesz, élünk vagy halódunk; győzünk vagy ezredszer újra csak csalódunk? Minden uj esztendő szebbet, jobbat Ígér s az év végén újra gyászos lesz a cégér. Dübörög az uj év: létünk uj folyója, rajta hánykolódik éltünk uj hajója. Fehér hab, zugó hab szennyes hullámháton, morajlik az örvény* fenyeget a zátony. Hogy küzdünk meg ennyi bajjal, ennyi vésszel? megáld-e az Isten elég hittel, ésszel? Mert a hit iránytű, józan ész a kormány s szivünk a lobogó a főárbóc ormán. Zátonyra jutunk-e, avagy révbe érünk: Merre, hova sodor forró bűnös vérünk? merre, mikor köt ki életünk hajója? Mindhiába kérdjük: Isten a tudója! Hallom a vigságot, de lelked nem látom, felelsz-e, ha kérdlek, jó felebarátom? Gyötör-e az élet, kinoz-e a tudat, mikor egyik vérzik, a másik csak mulat? Mikor sokak sorsa kínzó földi pokol: te pedig a Délen telelgetsz valahol? Egyik ember bőven hullatja a vérét s te tűzöd melledre küzdelmei érmét. Egyik embert nyúzzák, operálják, metszik: másik meg kéjesen puha ágyban fekszik. Egy szemét vesztette, vagy már nincsen lába: másik, heje-huja, csárdást lejt a bálba. Vájjon uj év végén más lesz-e a mérleg? Ezen vivődik most sok-sok emberiélek! pen megélhetek belőle, nem í akarnám megapasztani. — Hiszen, ha csak pénzké- f dés! — kiált fel vigan a pol- 1 gármester. — Igenis, csupán pénzkér- I dés. (Lám, a politikai késziiletlenség már nem akadály többé.) 2 Hanem rá is rohannak men- :] ten: i — Miféle pénzekről be- } szélsz te.? Költségekről, va- c gyonapasztásról. Kell is ide ' pénz! Garantirozom neked, hogy egy garasodba se kerül, ' ha nem akarod. Hiszen élő em- ( bér vagy, magad is tudod, hát : mikor került itt a választás í pénzbe ? — Éppen ez! — folytatja érzékeny hangon. — Ti vagy- I tok a legjobb barátaim, ti ös- ; mertek. Én egyszerű ember vagyok, de egy ambícióm mégis van; hogy ha mandátumot adnak a polgártársaim, hát adják bizalomból. — Mi, hát elfogadod? — Ha gondoljátok... ha 1 azt hiszitek ... de kijelentem, hogy én egy árva garast sem 5 költők. 1 A nagy. elhatározás tehát : megtörtént. Toporczy neve lansziroztatik, mint a párt jelöltjéé, s megválasztása a helyi lap szerint több mint bizonyos. i A választás néhány nap 1 múlva lesz s az első árnyéka, • amit előre vet, megjelenik egy , szép reggel Toporczynál a j kortes képében. — Tekintetes uram, azért jöttem, hogy valami kocsmát : kellene bérelni nekünk is. — Miféle kocsmát? — Hát ahová gyülekezni ; fognak a hi veink. — Hagyjon nekem békét. ^ Nem akarok hallani se az ef- ; félékről. j > — Én nem bánom, tekintetes uram, de akkor aztán ma- j gára tessék vetni, ha ... — Hát jól van no. A maga * kedvéért megteszem, ámbár elvem ellen van. Menjen hát, beszéljen valamelyik koesmá- ' 1 rossal. Visszajön a kortes egy jó [ óra múlva, roppant megnyúlt ' arccal: — Mondtam, ugye? Elkéstünk! Minden kocsmát lefoglalt az ellenfél. Toporczy ijedten ugrott fel: — Hát már most mit csináljunk? — Nem tudom én, kérem alássan. — Menjen, Ígérjen nekik kettős árat. A kortes kettős árt Ígért a kocsmáért és megkapta, de másnap megint beállított Toporczy hoz : — Megint baj van, tekintetes uram. — No mi az ? — Banda kellene. — Banda? Hát lakodalmat tartok én, vagy mit? Egy krajcárt sem adok érti-e ? — Hiszen nem is kell, kérem alássan, mert már vége van, minden bandát lefoglalt az ellenfél, a Klupka Pistát, a Sváb Gyurkát — még a malacbandát is, a Kugyi Palkót. No még igy se jártam soha, — dörmögte fejvakarva a kortes. Toporczy izgatottan formed t rá. — Hát akkor mit áll itt? Fusson í-ögtön a sürgönyhivatalba és sürgönyözzön Szegedre vagy Szentesre, hogy a banda készen legyen. Bandának okvetlenül lenni kell, akármibe kerüljön is. Érti? Másnap még savanyúbb arccal állitjbe a kortes: — Mi baj van megint? — Elvesztünk, t e k i ntetes uram ... Toporczy elsápadt. — Végünk van, tekintetes uram. — Szóljon, az istenért! ... — Az ellenfél fizpti a voksolhat ... Mind vele mennek az embereink. — Lehetetlen — hörgi Toporczy —, akkor hát mi is fizetünk . .. igen, fizetünk. — Nem győzzük, tekintetes Z uram. | — Azt én jobban tudom, OROSZlANVAMSZ NAPIÖIÄBÖL Afrika pusztaságait érdekes vadkutya lakja, ötös-ötvenes csoportokba verődve üzi-hajtja kiszemelt áldozatát, amig az üldözött el nem pusztul irtózatos fogai marásától. E tarka hiéna-farkasoktól nem biztos a hatalmas jávorantilop sem, sőt — mint a négerek beszélik — félve kerülik el a találkozást e haddal a vadmacskák, az alattomos leopárd, s még az afrikai pusztaságok legnagyobb ragadozója, az oroszlán is. Ennek a szóbeszédnek ellentmond az alábbi vadásztörténetem. ZSIRÁFBORJAK NYOMÁBAN Már egy hete keresztül-kasul hajtottuk a mimózás szavannát, hogy zsiráfborjut fogjunk. Eredmény nélkül. Fogtunk ugyan lantszarvu antilopot, impalaborjut, de zsiráfot nem sikerült. Igaz, hogy a borjak már nagyok voltak, tehát igen nehéz volt a befogásuk. Végre idejében észrevettünk egy zsiráfcsapatot, amelyben két borjú is volt. Felállítottuk a hurokhálót és a hajtás megindult. Egy-két ember ügyetlensége folytán azonban — mikor már azt hittem, hogy a drága zsákmány az enyém — az üzöttek kitörtek és munkánk, erőfeszítésünk kárbaveszett. Megpróbáltuk ugyan a menekülők útját elvágni, de hiába. Pedig ha csak néhány másodperccel gyorsabbak vagyunk, mienk a zsákmány. A MEGZAVART REGGELI Holtfáradtan vonultam el egy hegygerinc sziklapárkányára, s ott — jobb dolog hiányában — hozzáláttam a reggelimhez. A hegy háta mögött lassan összeszedték a hurokhálókat. Alig kezdtem a reggelihez* a lapályból megriadt gnu-bika bőgősére lettem figyelmes. Odapillantok, s látom, hogy két gnu-bika rohan zászlóként lobogó farokkal, őrült iramban. A kis akácosból pedig kiperdül egy, kettő . . . összesen hét hiéna-farkas. Azt hitttem, hogy előlük menekülnek a bikák. Hirtelen azonban más kép ragadta meg a figyelmemet. A hiéna-farkasok ugyanis rá se hederitettek a gnukra, hanem lassan, libasorban oldalogva, visszayisszafordultak és az utolsó, a legöregebb, panaszos, üvöltő hangon lassan visszaugatott az akácos felé, ahonnan lomha szárnycsapásokkal emelkedett fel néhány keselyű. Sejtettem, hogy oroszlánok elöl vonul el a kutyanéprég. Rendes körülmények között rohantam volna le a begyről a zsákmány után. De most fáradtan kedvetlenül szürcsöltem tovább teámat. A kis akácerdőt azonban mégis szemmel tartottam. Arra tévedt egyik emberem,, Matikó. Már távolról integettem neki, hogy nézze meg a hiéna-farkasok acsar'kodásának okát. Messzelátón keresztül látom, hogy óvatosan az akácos belseje felé lopakodik. Feszült figyelemmel néztünk utána. Egy-két perc múlva visszarohant és lándzsával, kezével integetve jelezte, hogy siessünk, rohanjunk hozzá. Fegyverhordozómtól, az óriási termetű Magombétól elkaptam a nehéz, elefántölő puskát, s már futás közben kiszedtem a teljesköpenyü lövedékkel töltött töltényeket és helyükre ólomhegyüeket tettem, amig odaértünk, azután súgva mondta, hogy két oroszlánra akadt, amelyek morogva a bozótba húzódtak. Megmutatta azt is, merre tartott a him, merre a nőstény. AZ OROSZLÁNT MENTŐ PUSKASZÍJ A him nyomába indultam. Alig tettem két-háromszáz lépést, amikor oldalt, mintegy negyven lépésnyire tisztán, egész oldalát mutatva előttem állt az “öregur”, a szép, sárgasörényü hknoroszlán. Nem akartam fejtetőm, mert ezáltal sokat vészit az értékéből. (Még ilyen helyzetben is kénytelen igy gondolkozni a gyűjtő-kutató). A nyakon bajos a biztos halálos lövés helyét kiválasztani a sörény miatt. Tehát váll-lapon kell eltalálni — határoztam el magamban —, de úgy, hogy ne igen mozoghasson utána. Lassan emeltem a puskámat, de a szija — nem tudom hogyan — belegabalyodott a messzelátómba és igy nem tudtam célba venni az oroszlánt. Szép lassan kibontottam a szíjakat, de abban a pillanatban a gyönyörű állat még egyet felémmordult, s egy ugrással benn termett a bozótban. Utánafutottam, hogy majd az egyik tisztáson puskavégre kapom, de a szomszédos bozótból kihallatszó mérges morgás állj-t parancsolt. A FEKETESÖRÉNYES PUSKAVÉGRE KERÜL Szitkozódtam, mert azt hittem, a nőstényoroszlán rohan felém. De nem az volt. Valami feketeség igyekezett felém a Ibozót között. Egyszercsak irányt változtatott s hirtelen megláthattam. Fekete sörényű himoroszlán törtetett ki a bozótból, mintegy nyolc, van lépésnyire tőlem. Dübörögve rohant át az alig húsz lépés hosszú tisztáson. Puskám abban a pillanatban eldördült, s a hatalmas test bukfencet vetve elterült. ; Miközben az állat bőrét lenyúztam, a felettünk • kóválygó keselyük között megjelent néhány marabu si. Egyikük leszállt egy száraz fára, ahonnan kis Win■ ehester puskám egy-kettőre leemelte. Szerencsém volt. A lelőtt marabu olyan szép tollazattal pompázott, amilyet még sohasem láttam. így vezettek a hiéna-farkasok értékes vadászzsákmány nyomára. így jutott a birtokomba a fe'ketej sörényű oroszlán bőre, s a marabu gyönyörű tollazata. győzzük-e vagy nem győzzük. Meg kell lenni, punktum. Ha az egész vagyonom rámegy is. Toporczy most már vesztegetni kezd és őrülten pazarol. A polgármesterék odaj árnak a nyakára és takarékosságra intik. — Okosan bánj a pénzzel, János. Hiszen úgyis melletted a valószínűség, ha nem költesz is olyan botorul. Toporczy türelmetlenül üt az asztalra: — Ejh, nekem a bizonyosság kell. Ti nem értitek az effélét. Nekem a képviselőség nem pénzkérdés.
