A Jó Pásztor, 1955. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-07 / 1. szám

2-IK OLDAL A JÓ PÁSZTOR Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József —- Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office ’36 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 1_____________53_____________________________ ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: tfy évre ... . . . $5.00 One Year ...................................$5.00 él évre .....................................$3.00 Half Year ..................................$3.00 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland. Ohio, under the Act of March 3rd. 1879. A KÉTÉLŰ FEGYVER Nehogy azt gondoljuk, a kommunista propagan­da részére tiszta haszon a UN szószéke. Néha nagyon is kétélű fegyvernek bizonyul. A szovjet néha kény­telen az igazi arcát megmutatni, mint például a kényszermunka javaslat esetéiben történt. A UN előtt egy javaslat feküdt, amely megtiltja a kényszermunka használatát, mint “a politikai kényszer és büntetés eszközét”. A nagygyűlés a ja­vaslatot 31-5 arányban megszavazta és mit gondol­nak olvasóink, honnan származott az 5 ellenszava­zat? Természetesen a szovjet blocktól, amely a kény­szermunkát továbbra is fenn akarja tartani, mint “a politikai kényszer és büntetés eszközét”. Itt van egy eset, amikor a UN szószékén át bebi­zonyosodott a szovjet kormányzati módszer rettene­tes embertelensége. A puszta tény, hogy a szovjet kénytelen volt a javaslat ellen szavazni, bizonyíték a világ előtt, hogy Moszkva a kényszermunkát a kor­mányzat természetes eszközének tekinti. Ebben ter­mészetesen semmi uj nincs, régen tudunk a szibériai milliós munkatáborokról, de ezúttal a szovjet kény­telen volt azokat bevallani, amikor a javaslat ellen szavazott. Az ilyen incidens ellenpropaganda szempontjá­ból valóságos drágakő. Amerikának nincs szüksége rá, hogy világgá kürtölje. Maguk a diplomaták fog­ják saját hazájukban közhírré tenni, hogy a mézes­mázos szovjet propagandának mennyi az értéke és milyen világ jönne azokban az országokban, melyek ma még mentesek Moszkva befolyásától. A szovjet sok hamis hirt terjesztett a világban a UN nyilvánossága utján, de ezúttal megégette az ujját. A szovjet azt hireszteli magáról, hogy “a mun­kások paradicsoma”, de nagyon sok munkás a világ minden részén arra fog gondolni, hogy kényszer pa­radicsomot nem szeret. A viz kék lett és hideg, mint a palatábla, amelyre nem ir már senki' semmit és a patak nem locsog már a hidlábak ár­nyékában, csak sziszeg és der­mesztőén kúszik, mint a kigyó. És tiszta már a patak, mint a hideg ész, amelyben min­den benne van, az önzés hideg ablaka mögött, ám ez a min­den nem ad senkinek semmit. Csak van. A füzek főléjük hajlanak, mert már megszokták, de mondanivalójuk nekik si-ncá. Minden leveilüket elküldték is­meretlen tájakra és választ már nem várnak, mert jön tél. A malomgát partján pár szál virág didereg, bugájuk zászlaja elnyúlik, mint a hideg füst. A viz mintha nem is moz­dulna, mégis reszket a nád és reggeltől estig reménytelenül integet. S a gát vizében egy kis kacsa úszkál. Bukik, úszik, megrázza ma­gát, úszik és nem fog semmit. A malomablakból nézi a molnár. Bukik, úszik a kis kacsa. — Hideg lehet az a viz — gondolja a molnár és megráz­kódik. A malomszoba is hideg és ebben a hidegben nem lehet mosakodni és öltözködni. Tü­zet kellene rakni, ámbár kevés a fa. De azután mégis tüzet rak és a terjengő melegben vidá­man lengeni kezd a gerendán egy pókháló. — Na — nézi a molnár a pókhálót — te sem fickándo­­zol sokáig. Asszony jön a ház­hoz. A kályha pattog s a tűz ha­­zsártosan pöröl egy kis ned­vességgel, ami a tuskóban ma­radt. De a szoba melegszik. Az ablakon felszívódik a pára, serceg a borotva.---- Npm huzo'k S7.firlmt — TÉL Irta: FEKETE ISTVÁN gondolta a molnár —, minek ? A fekete is megteszi. Ne gon­dolja az asszony, hogy fut utána. Hogyne! Amennyit ő hoz, annyi itt is van. Nem hol­mi bolond legényházasság lesz ez. Jó, ha ezt észreveszi Ma­riska? Hát ezelőtt, harminc évvel . , . ámbár igen rendes, tiszta asszony. És a tésztája csudakönnyü és a kenyere is hires. Megy a délelőtt, mozdulat­lan az ég, a tűz pattog. A kis kacsa úszik, bukik egyre. — A bolond — nézi a mol­nár felöltözve sötét ruhájában —, a bolond, hiszen nem fog semmit. És milyen vidám! A csizma kicsit szőrit, ezért fel s alá járkál a szobában. A csizma keményen nyikorog, mint valamikor régen, amikor ez divat volt. — Bolondság volt! — le­gyint a molnár. — Rámás csiz­ma, meg virág, meg pitykés mellény. A tarisznya meg üres. De most már nem üres! Kint hidegen folyik a viz, a malom áll. — Micsoda bolondos kapko­dás volt akkor, felesleges sut­togások, nevetgélések, meg minden . . . Most más. Az asz­­szony jön a házhoz, okosan és vagyonosán. A tűzre már nem tesz, mert már látni őket. Elül Mariska és utána a sógor. A sógor is nagyon akarja ezt a házassá­got. — Persze -— mosolyog a molnár —, itt nincs gyermek és a sógor okos ember. Ámbár még nem sógor ... és hat gyer­meke van. Most jönnek el a ház mellett s a sógor mutatja az asszony­nak, milyen szép nagy ház. A mozdulatain látszik a széles dicséret. Aztán az istállóra mutat... * — Azt elhiszem! — hunyo­rog a molnár. — Két pár ló, VAN, DE NINCS Kruscsev, a szovjet gazdasági főigazgatója, ki­jelentette, hogy élelmiszerhiány Oroszországban nin­csen és mégis van. Ezt úgy kell érteni, fejtegette, hogy volna elég élelmiszer, de az embereknek több pénz van a zsebükben, mint élelmiszer a piacon s ez a viszás helyzet azt a látszatott kelti, hogy élelmiszer­­hiány Van. Mit kell tenni? Többet termelni. A városokból sokaknak vissza kell vándorolniok a falvakba. Mindez nekünk nem újság, ezt hallottuk Rákosi Mátyástól is. Rákosi, aki a szalámiszeletelésen kívül a kétlaki munkás frázist is saját szellemi terméké­nek tekintheti, Sztálin alatt kiadta a jelszót: “A fal­vak népe jöjjön a városokba!” Most, Malenkov és Kruscsev alatt, fordit egyet a jelszón: “A városok népe menjen a falvakba!” Ide-oda terelik a népet, mint barmot. Moszkvában a jószágigazgató kiadja a jelszót és. a földeken, a ma­gyar és töbki gyarmatok földjein, Rákosi, Nagy, Ge­ro és a többi pásztorok hol ide, hol oda hajtják bá­ránycsordáikat. ROPPANT ÉRDEKES MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS A pesti Szabad Népben olvassuk, hogy a Képző­­művészeti Főiskolában roppant érdekes művészet­történeti kiállítást rendezett Bortnyik Sándor festő­művész. A régebbi festőművészek közismert alkotá­sait, például Leonardo da Vinci Mona Lisáját, mai stílusban festve kifigurázta. Mai stilus köztudomás szerint az úgynevezett realizmust jelenti, vagyis a minden idők legnagyobb müértőjének, Sztálinnak előírása szerinti művészetet. A sztálini realizmus ér­telmében a festőművésznek fő feladata a kommu­nista gazdasági rend dicsőítése, a kommunista élet felsőbbrendűségének ábrázolása. Azért nevezi a Szabad Nép ezt a kiállítást rop­­pont érdekesnek, mert itt Bortnyik Sándor bebizo­­nyitja, hogy minden eddigi polgári művészet az ural­kodó osztályokat szolgálta ki, mig a sztálini realista festészet az igazi kultúrát, a kommunista kultúrát vi­szi győzelemre. Ilyen badarságokat kell lenyelniük a Szabad Nép olvasóinak. Feltéve, hogy olvassák. Sztálin barátja Az egyik moszkvai képtár büszkesége az a hatalmas olaj­­festmény, amely Sztálint leg­hívebb munkatársai körében ábrázolja. Mindjárt jobbjánál ott áll a szovjet fő támasza, Beria, a nagyhatalmú, rette­gett országos rendőrfőnök, Hitler után a történelem 2. számú tömeggyilkosa. A Jó Pásztor Verses Krónikája 1955 Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ Az idő zárjában égi kulcs csikordult: elmúlt uj esztendő megint újba fordult. Mit hoz a holnapunk? Mit hoz a jövendő? Melyik ösvény, amely bizton követendő? Melyik a békének szentelt égi útja, s melyik az öröklét bibliai kútja? Vájjon, mit takarnak a mennybéli szférák s fellege a gyásznak, hány országon ér át? Horniét közéig a vész: keletről, északról? S vájjon milyen sors van írva a magyarról? Elsorvad-e lassan, vagy muszkák sarlója lesz-e ezeréves léte takarója? Egyezerkilencszáz és ötvenöt éve, mikor földre hullt az égi sugárkéve. Amikor az Ige földi testek öltött, s minden földi lelket fényével megtöltött. Közel kétezer év telt él már azóta, s mostsem tisztult meg még lelkünk ősbozótja. Újévnek hajnalán Égre száll a lelkünk: hogy lehetne végre boldogságra lelnünk? Nagy távolban most is fénylik még a jászol, s örök szent fényével lelkűnkig világok Mért lesz hát hitványak játéka az élet, mért nem száll lelkűnkbe az égi szemlélet? Újév van! Fénysugár száll felénk az Égből, Isteni üzenet égi messzeségből: “Minden ujesztendő egy-egy újabb próba, mit hajóztok be majd az élethajóba? Háborút vagy békét? Bűnök kink eresztjét? Éltek megóvását, vagy a vére vesztét? Ki jut földön szóhoz? Ember vagy az állat? Jóra vagy gonoszra nyitod-e fel szádat? Mert ki hogy rak féket bünrey szenvedélyre, úgy kap:a jutalmát erre az uj évre!” Égből szitál a szó: “Vagy pokol vagy Éden: Emberek, legyetek jobbak az uj évben!” Uj évnek hajnalán ránk szitál a jóság, de mire földre ér, más lesz a valóság. Az égi fény földön sötétséggé válik: zsoltárt énekelünk s fegyverkezünk állig. Nem számit a törvény, nem számit az élet; hiányzik lelkűnkből az égi szemlélet. Mégis kémlel lelkünk a nagy-sötét éjbe s száz kérdés pereg le lelkünk éjjelébe. Jó szerencse, hogy a sürü égi fátyol sohasem lebben fel a sok kívánságtól. így még nm is sejtve a titkos jövendőt: fohász kél ajkunkon: BOLDOG UJESZTENDŐT! Illetőleg: állt a tömeggyil­kos a diktátor jobbjánál. Már nem áll ott. Átmázolták az ar­cát s az most Kruesevet, az uj gazdasági főigazgatót ábrázol­ja. Múlnak az idők múlnak, el­múlnak hírességek és hatal­masságok a szovjetvilágban. Beriát agyonlövette Malenkov és ki tudja, egy napon talán Krucsev agyonlöveti Malen­­kovot... meg hat tehén ... a sógor azt hiszi, a házban vagyok, ahon­nét nem látom őket. És trakta van az asztalon. Csalódik a sógor! Ez igaz. A ház ajtaja nyitva és a háztüznézők a malom felé indulnak. Csendesen. A sógor már nem mutogat, arca tűnő­dő és kicsit ellenséges. Azon gondolkodik: látta-e a molnár őket és a mozdulatokat, me­lyekkel a házat szinte meg­ölelte. A mosdóviz még ott van a széken, javinni már nem lehet, azért a molnár az ágy alá dug­ja. A viz kiloccsan... de be­felé. — Még szerencse — gondol­ja bosszúsan és kinyitja az aj­tót a vendégeknek. Arcán még ott oldódik ajbosszuság. — Látta — gondolja a só­gor —, látta, a fene egye meg. De azért azt mondja: —• Aki legyén, az legény! Csikorog a csizma, pattog a tűz ... Az asszony leül, de előbb jól megnézi a széket. — Azt hittük, a házban vár bennünket. — Miért? — Hát... csak úgy gondol­tam. Mégis. — Többnyire itt vagyok. — Persze. — Majd aztán felmegyünk. Itt megbeszéljük a dolgot, az­tán felmegyünk. De nem mennek fel. A szo­ba lassan kihűl, a viz kifolyik az ágy alól, a pókháló meg­nyugszik, mintha finom kis szárnya megérezné, hogy nem lesz neki semmi baja. A molnár szerződést akar, az asszony meg azt mondja: becsület is van a világon. Ed­dig se volt szó szerződésről. — Eddig nem — mondja a molnár és dühösen nézi csiz­máját, mely minden mozdu­latra nyikorog. — Eddig nem, de nem vagyunk gyerekek. — Nem — legyint az asz­­szony — és éppen csak ez a baj. Hát majd meggondoljuk. Aztán elmennek. Nehezen mennek el és a molnár — ami­kor már felkelnek — nehezen ereszti el őket. De már feláll­tak és most már el kell men­ni. Az asszony suhogó szoknyá­val kimegy a tisztaság a szo­bából és az ut mellett ott a szép ház .. . Elmentek. A molnár nézi az utat, nézi a mozdulatlan vizet. A tűz elaludt s a hamuban halott a lehunytszemü szomo­rúság. KIS RÓNI KA MAGYAR A MAGYARNAK! Palóczi Horváth Ádám, a szittya magyar poéta egy hi­res gúnyolódó verset irt. A versben a németekről nem va­lami hízelgőén emlékezett meg. Azért azután Ferenc ki­rály maga elé idézte a költőt. A kemény magyar poéta el is ment Budára, de nem találta ott a magyar királyt és a né­met kapus durva elutasítását volt kénytelen zsebrevágni. Palóczi Horváth elment innen Visegrádra, de ott se akadt rá a királyra. Továbbra ment Tahira, ahonnan az Esterházy lakájai utasították el. A költő ezzel megelégelte az utazást és hazament Losonczra gondol­ván: a király maga elé idéz­te, ment is, kereste is itthon a magyar királyt, de bizony nem akadt rá, már pedig ő nem tehet arról, ha a királyt sehol se találja. Végre is erőszakkal kellett a kemény nyakú költőt — Bécsbe vinni, mert nem akar­ta elhinni, hogy a király a csá­szár rezidenciájában lakik. Fe­renc király és császár hosszú német beszédben korholta meg a költőt, aki mélyen és egy­kedvűen hallgatott. — Nos, nincs semmi ment­sége? — kérdezte németül az uralkodó. » — Van — felelte Palóczi Horváth magyarul. — Majesz­­tét, niksz dajcs! (Felség, nem értek németül!) A RÉGI PEST ÉLETÉBŐL “MINEK IS IVOTT?” •— Van-e férje? , — Hát van is, nem is. — Hogy értsük? ___ __ __ __ _________ — Tetszik tudni, csakúgy össze vagyunk állva az urammal. Már hét esztendeje együttrójjuk. — Miért nem esküdnek meg? Már a gyerekek miatt... — Nagy sor volna. Az a sok szaladgálás . . . az­tán minek? Az anyám is csak úgy vét. Igen gyakori ez a párbeszéd, amikor egy-egy kopottas munkásasszony ügyes-bajos dolgai miatt beállít a budapesti rendőrségre a kültelkek vackai­ból, ahol igy egyszerűen lekicsinylik a formát S oly szaporán teremnek a vadházasságok. Sajátos tradíció, mely apáról-fiura, ncmzedék­­ről-nemzedékre szállt.' A pesti főkapitányság egyik főtisztviselője me­sélte : Egyizben előttem állt valami Gulyás Jánosné. Magával hozta két gyerekét is. Egyre-másra a Miskáról — már mint az ő urá­ról — beszélt, aki tegnap megint úgy vágta fültövön, hogy még most is meglátszik a helye. Azt jött bepa­naszolni. — Micsoda Miska, hisz maga Gulyás Jánosné! — Az volnék, de nem is. Lump, pernahajder volt a János. Meg is szökött tőlem, s otthagyott az egy gyermekemmel. . . — Hát a másik? Az a mostanitól való? — Dehogy, — mástól! Tudja tekintetes ur, az ember próbálgat ezekkel a férfiakkal. Csak akad va­lamire való egyszer, gondolja. Hanem az egyik olyan gazember, mint a másik — fejezte be Gulyás János­né keserű meggyőződéssel. VADHÁZASOK Elmondunk egy esetet a heti krónikákból, vad­­házasok tanyájáról. A férfi munkásember volt. Hol dolgozott, hol nem. Az asszony azok közül való, akik a holtomiglan­­holtomiglant nem veszik túlságosan komolyan. Igaz, hogy Csepey Zsigmond sem vette nagyon szivére, s nem akadékoskodott, mikor az asszony Bendes Gá­borral közös háztartásra lépett. Hét esztendeig szedték le emigyen a szerelem fájáról a vadvirágokat. Bendes Gáboréknál is gyorsan csődöt mondott a szerelem, kivált mikor a férfi mindikább cselekvő­­leg azt az elvet kezdte vallani, hogy “az asszony ver­ve jó!” Közben szorgalmasan nekilátott a pálinkának, onnan gyűjtve erőt a házi perpatvarokra, amelyek mind élesebbek lettek, mikor az asszony is hasonló fegyverhez folyamodott. Ő is ivott. Bendes Gábor igen helyes s bölcs dolognak ta­lálta, ha iszik, de megütközött azon, ha élete párja is szaporán találta üríteni a kupicákat. A sok botránkozásnak a vége verekedés lett és Bendesékneik erzsébetfalvai tanyáján nem egy Ízben zajos jelenetek folytak le. így történt az a minap is. A férfi részegen állított be haza. De jókedve egyszerre haraggá változott: az asz­­szony is részeg volt. Két dudás nem fér el a csárdában, de két részeg is bájosan. Bendes tehát mindenekelőtt élénk szemrehányá­sokat tett életepárjának, ami természetesen rögtön csattanósan kezdődött, mire az asszony kést kapott fel az asztalról és . . . No de hadd mondja el a többit Bendes Gábor, aki másnap reggel tökéletesen elázva állított Ibe egy fő városi ügyvéd irodájába. — Valami kis bajom van! — motyogta elszon­­tyolodottan. — Csak ki vele! Majd elintézzük. Hát mi az? — Tegnap az asszonyommal egy keveset össze­kaptam ... Az a bestia folyton iszik, — folytatta Bendes Gábor s nagyot csuklott hozzá — hát.. . meg­mondtam neki, hogy ez nem járja. Elég, ha én iszom. Oszt’ hajbakaptunk ezen . . . Azt hiszem ostoba fe­jével beleszaladt a baltámba. Tessen talán megnézni, hogy él-e, hal-e . . . Az ügyvéd nem sokat habozott. A dühöngő nap­számost kocsiba tette s azon melegiben a főkapitány­ságra ha jött vele. És a rendőrség telefon kérdezősködésére bizony csakhamar kiderült, hogy Csepey Zsigmondné vér­be fagyva holtan fekszik a vadházasok tanyáján, fe­je szörnyen eléktelenitve baltacsapásoktól . . . Bendes Gábor ezt nyugodtan tudomásul vette. Csak ennyit motyogott nehéz nyelvével: — Minek is ivott? !. . . . Eisenhower elnöknek geítysburgi farmján ilyen szép fekete Angus tehenei vannak. (THE GOOD SHEPHERD; ________Founder; B. T. TÁRKÁNY alapította__________ leg jelenik minden pénteken Published every Friday

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents