A Jó Pásztor, 1954. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)

1954-10-01 / 40. szám

4-IKL OLDAL i Pknma Élet a vasíüMSny miíjjött Sztahanovisták leszaeh az év végére! A “'Nevelj uj bányászt”-mozgalom a pécsi bá­nyákban is egyre jobban terjed. A fiatal bányászok nevelésében az élen jár Páncél Ferenc, a Széchenyi­­akna frontbrigádjának vezetője, aki egyúttal kiváló munkás is. Az ilyen brigádba szívesen kérik felvételüket a fiatalok. Ezt tette nemrégen Szabó Illés csillés és Bittner Ferenc vájár. Bittner elvtársnak bizony ak­koriban még igen hiányosak voltak szakmai tapasz­talatai. Alig-alig érte el a nyolcvan százalékot. Ma pedig már a tzáz százalékot is meghaladja. A kol­lektíva elhatározta, hogy őt és a csapat többi ifjú tagját az év végéig sztahanovistává neveli. A fiatal bányászokat már a legújabb munka­­módszerekre tanítják. A “Rufli”-módszer honosodott meg náluk. Egyharmados telepítésű munkahelyen dolgoznak, a faellátást együttesen oldják meg s igy a fában soha nincs hiány. A brigád tagjai képessé­gük szerint kapják feladatukat. Érről Páncél elvtárs gondoskodik, aki felváltva oktatja beosztottjait. Legközelebbi céljuk, hogy a brigád a bányásznapra sztahanovistákhoz illő teljesítményt nyújtson. Nagy Sándor, pécsi szénbányász. Sztahanovista iervtdteljesités A pesti Népszava humoristája jelenti: Az ózdi mozi gépésze az utóbbi időben jelentős mértékben túlteljesíti vetítési tervét. A legújabb hírek szerint a kiváló gépész már egy óra tíz perc alatt levetíti a kétórás műsort és célul tűzte ki, hogy az egyórás fil­meket rö /idesen öt perc alatt pergeti. így a közön­ségnek majd be sem kell már mennie a moziba, elég lesz, ha a jegyet megvásárolja. Unr.sp etó ti és ünnep után Szomorú Magyarország, ott folyton ünnepelnek. Kongresszust, konvenciót, pártgyülést, hazai jubileu­mokat, orosz jubb imokat ünnepelnek . . . úgy ünne­pelnek, hogy a Felsőbbség kiadja a jelszót: Hajrá, az ilyen meg olyan ünnepélyt megelőző hetekben min­denki erején felül dolgozzék, hogy ha eljön a nagy nap, bii dión állhassanak ki a Felsőbbség elé és szé­gyen nélkül nézhessenek egymás szemébe! . . . Túl­teljesíteni a normát a kongresszus tiszteletére, az al­kotmány tiszteletére, a felszabadulás tiszteletére, a bolsevik forradalom évfordulójának tiszteletére, a Kun Béla-féle forradalom JJszteietérct • ...4L Oceania.,-) _s, oL'uíS : azt Ráktrt forradalomnak! KeH TM fázni, mert Kun Bélát a nagy Sztálin agyon­lövette és az ő nevét az 1919 évi magyarországi pro­letárdiktatúrával kapcsolatban sem emlékbeszédek­ben ©műteni, sem az újságokban kinyomatni nem sza­bad.) ^ ^ m Egyszóval ünnep előtt túlteljesíteni kell. És ünnep után pihenés következik? Nem. Olvassuk a pesti Népszava kis riportsoro­zatát az augusztus 20 (Nem Szent István Napja, ha­nem “Alkotmányunk ötödik Évfordulója) előtti “ün­nepi műszakot’1’ követő hétköznapi műszakok prog­ramjáról és első teljesítményeiről: Szénbányászat A szénbányák többségében augusztus 20 után is töretlenül folyik tovább a verseny. A pécsi, a tatabá­nyai, a mátravidéki szénbányászok, sőt több közép­­dünántuli üzem dolgozói is kimagasló eredményeket érnek el a bányásznapi versenyben, a szénadósság törlesztéséért folyó küzdelemben. Az élenjárók örvendetesen szélesedő gárdájá­hoz, sajnos, még mindig nem csatlakozott a komlói, a dorogi, a borsodi és a nógrádi szénbányászok nagy ré­sze. _____»J.*. ly.____JSSii.. . Épitőanyagipar A Csongrádi Téglagyár dolgozói a közelmúltban javították meg a téglaprések versenyében eddig elért legmagasabb eredményt. Kilencórás műszakban órán­ként 11.604 téglát gyártottak. A nemes versengésben most a Lőrinci Téglagyár “Ifju-Gárda”-brigádja ke­rült az élre: hétfőn nyolc és fél óra alatt 106.120 tég­lát gyártottak, ez 12.485-ös óraátlagot jelent. i Könnyűipar A könnyűipari minisztérium jelenti: Most egy éve, hogy a Divat Cipőgyárban megkezdték a “papu­csok” gyártását. Sok hiba és bosszúság adódott abból, hogy a cipők sarkait a talp és az oldalrésszel együtt vonták be, mert a későbbi műveleteknél könnyen el­csúszott, elferdült a sarok. Tizenöt Százalékra emel­kedett ezekután a müsz ki hibák száma. Csehszlovák tapasz, latok felhasználásával most uj technológiát • ' tek be a gyár vágómühelyében. A cipők sarkait teljesen külön készítik el és később illesztik öss' a cipővel. Ezáltal elejét veszik a sarkok esetleges deformációjának. A műhely zt vállalta, hogy három százalékra csökkenti a hibás cipők arányát. t Kohászat CBHF H- - -----­­................ 1,1 Az ünnepek után is fokozódik a verseny lendüle­te a horsodnádasdi acélműben. Fejes Gábor brigádja 122,8, Harko Sándor brigádja pedig 111.5 százalékra teljesítette előirányzatát Az olvasztárok ezzel esedé­kes havi tervükön felül o: ven tonna acélt gyártottak. Légi taxi — az uj angol rakélahajiásos kis repülőgép, amelynek sebessége óránként 600 mérföld, súlya mindössze 6000 font. Európa védelmére fel fogják használni. Hogyan ccigcznak a minden hajjal megkent ámen­kai cseMnxaJék? j! *|f«|ffjlM Amikor az F. B. I. emberei elfogták C. T. Taylort, Ameri­ka fiz legveszedelmesebb bű­nözőinek egyikét, és megmo­tozták, Taylor előkelő nyuga­lommal egy drága töltőtollat húzott ki a zsebéből: — Ez az egyetlen fegyver, amelyre szükségem van — mondta mosolyogva —, ezzel minden összeget megszerzek. Taylor, aki a rendőrség sze­rint az ország legügyesebb csekkhamisitója, ezzel csak azt a jólismert tényt állapítot­ta meg, mely egyre nagyobb gondot okoz az üzletemberek­nek, bankoknak és a rendőr­ségnek. A csekkhamisitások száma az utóbbi időben fan­tasztikus mérveket öltött. A rendőrség kimutatást ké­szített, mely szerint az elmúlt évben a csekkcsalók több mint 600,000,000 dollái'ral károsí­tották meg áldozataikat. A je­lenlegi statisztika szerint a csekkek 20 százaléka hamis, vagy fedezetlen. Magában New York városában az érték­telen csekkek száma 1953-ban az előző évhez viszonyítva 38 százalékkal emelkedett. A fellendülésnek a csekk­csalás terén több oka van. E- gyike az is hogy a második világháború óta a pénzforga­lom 90 százalékának a lebo­nyolítása csekkel történik. A másik, fontosabb ok az, hogy a csekkcsalás a bűnözések leg­könnyebb és legkevesebb koc­kázattal járó ága. Azt azon­ban tévedés lenne hinni, hogy a csalásokat csak a minden hájjal megkent gazemberek követik el. Ami a hatóságokat a legjobban aggasztja, az, hogy az amatör csalók száma évről-évre szaporodik. A ta­valy kibocsájtott hamis csek­kek felét olyan egyének ad­ták, akiknek ez volt az első összeütközésük a törvénnyel. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy minden 5-.ik csekkosaló nó' volt. A csalásoknak különböző formái vannak — fedezetlen csekkek, csekk, melynek az összegét nagyobbra hamisí­tották, vagy az aláirást hami­sították. A hivatásos bűnöző a fenti csalások egyikére specializál­ja magát. A legügyesebb csa­lók egyike egy állástalan uta­zó volt, akinek az volt a trükk­je, hogy a legfinomabb üzle­tekbe bement és a legdrágább dolgokat mint ajándékot meg­vette és ismert emberek címé­re elküldte. Például egy day­­toni üzletben megvett egy drá­ga golf felszerelést és egy kár­tya kíséretében elküldte Ni­xon alelnök cimére. A csaló “ajándék listáján” még az el­nök is szerepelt. A fedezetlen csekket, amellyel fizetett, leg­alább kétszer akkora összegre volt kiállítva. A kiszolgáló személyzetre olyan nagy benyomást tett az ügynök nemlétező “baráti kö­rével”, hogy eszükbe sem ju­tott leigazolni a csalót. Halászati engedéllyel szer­zett tízezreket egy Jack Sacks nevű csaló. Az volt a trükkje, hogy a nagy irodaházakon ha­ladt át forgalmas délutánokon és óvatlan percben zsebre vá­gott egy csomó levelet, melyek az asztalon hevertek. Ugyan­csak hidegvérrel markolta fel a postaládákra helyezett üz­leti leveleket. Ha csekket ta­lált bennük, ezeken “kisebb­változtatásokat” ( eszközölt. Másnap, amikor a csekket be­váltotta a bankban, előző nap kiváltott halászati engedély­­lye igazolta magát. Mondani sem kell tán, hogy a “license” a csekken szereplő névre volt kiállítva. Jacksonvilleben pe­dig egyetlen nap három kü­lönféle névre kiállított halá­szati engedéllyel három ilyen lopott csekket váltott be kész­pénzre és nyugodtan távozott. A legtöbb hamis csekket kereskedők váltják be. Egy newyorki fűszeres azzal kér­kedett, hogy őt még soha sem tette lóvá rossz csekkel. Egy nap fehér vászonkabátos jó­­megjelenésü férfi jelent meg az üzletében, vásárolt pár dol­lárért, aztán átnyújtott egy csekket, amelyet egy pácien­sétől kapott, mandula műtét­ért. Hallva, hogy orvossal áll szemben, a fűszeres beváltot­ta a csekket és készpénzben fizette ki a különbözetet az állítólagos doktornak. Az FBI figyelmeztette az érdekelteket, hogy főleg fia­talkorunktól ne fogadjanak el csekkeket, csak ha ismerik szüleiket. Ezek a fiatalok tud­ják, hogy ha kiderül a csalás, “a mama majd lesirja a dol­got” addig könyörögve, mig a kereskedő ellágyul és nem tesz jelentést. A csekkcsalók, akármilyen ügyesek, leleményesek, előbb­­utóbb csak hurokra kerülnek. Addig jár a korsó a kútra, a mig eltörik. A csaló valahol csak elkövet egy kis hibát és rendszerint narancshéjon csú­szik el. INDIANAPOLIS. — A Bur­rows Telephone Co. előfizetői a telefondíjak emelését kérik a Public Service Commission­­tól. Ilyesmire még nem volt példa, mondja a P. S. Commis­sion. Eddig mindig csak a te­lefontársaságok kértek enge­délyt díjemelésre. Annak a csudának, hogy most a tele­fonhasználói kérik az emelést, az a magyarázata, hogy 1. meg vannak elégedve a szol­gálattal és 2. az, hogy ennek a kis telefontársaságnak nin­csen elég pénze, hogy ügyvé­det fogadjon a szükségessé vált díjemelés szorgalmazásá­ra. A társaság Delphi és Lo­­gansport közt bonyolítja le a telefon kapcsolatot. A közön­ség a havi díjszabásnak 1.75- ről 3.50-re való emelését ké­ri. * CINCINNATI. — Frede­­rickGray egy 5 dolláros ban­kót lopott Heywood Dorsey bibliájából. Dorsey a pénzt an­nál a lapnál rejtette el, ame­lyen a Tízparancsolat áll, mégis ellopta Gray. OMAHA, Neb. — Mrs. An­gela Miitchel 15 év óta fizetés nélkül dolgozik az egyetem orvosi laboratóriumában, he­ti öt és fél napot, napi 8 órát. Úgy dolgozik, mint a fizetéses alkalmazottak, még a szoká­sos vakációt is ugyanúgy ve­szi igénybe minden évben. De fizetést a világért se fogadna el, és jó fizetéssel járó álláso­kat se fogad el, pedig már többször ajánlatokat kapott. “Nekem itt a helyem, that’s all”, mondja. Az egyetem szá­mítása szerint körülbelül 45,- 000 dollár értékű munkát vég­zett eddig Mrs. Angela in­gyen. * CLEVELAND, O. — Hy­­mie Zimmernek kissapkaké­­szitő műhelye van a St. Clair Avenuen. Nagyon kevés üzlet­bért fizetett, havi 20 dollárt, amikor bérbevette a helyisé­get, és ezt idővel nevetsége­sen csekélynek találta. Ezért pár év múlva, se szó se beszéd, 25 dolláros csekket küldött a ház tulajdonosának, Mrs. An­drew Scbneidemek. A land­lady tiltakozott, visszaküldte a csekket, de Zimmer nem tá­gított, ráerőszakolta a bér­emelést. Most újra felemelte a bért, 30 dollárra, landlady megint tiltakozott, de hiába, a kis sapkakészitő erőszakos­sága ellenállhatatlannak bizo­nyult most is. . . . hogy ha nem innánk al­koholtartalmú italokat, a ban­kokban 9,000,000 dollárunk lenne takarékbetétekben. . . . hogy az orvosi tudo­mány haladása folytán Ame­rikában és más civilizált or­szágokban egyre magasabb életkort érnek el az emberek, — de átlagos 100 éves korral csak Bolivia őslakói, az indiá­nok dicsekedhetnek. . . . hogy az amerikai posta­bélyegek ragacsa nemcsak jó­ízű, hanem tápláló is. Per­sze jóllakni nem lehet 3-cen­­tes bélyegek nyalogatásával. . . . hogy az élelmiszerha­­misitás az ember egyik legré­gibb hasznothozó időtöltése. A régi rómaiak nagyon szigo­rúan büntették. Angliában 1203-ban hozták az első tör­vényt az é'lelmiszerhamisitók ellen. A hamisítóikkal egyenlő szigorú elbánásban részesül­tek a hamis mértéket haszná­ló csalók. Rómában a piacté­ren még ma is lehet látni egy kőoszlopba vájt bemélyedést, hogy a pék nem takarékosko­dott-e a liszttel. . .. hogy Egyiptomban nem­csak az autóknak, hanem a tevéknek is van hivatalos rendszámuk és rendszámtáb­lájuk. PÁRIS. — Aga Khan, a világ egyik leggazda­gabb embere, aki egész életét európai mulatóhelye­ken és lóversenyhelyeken töltötte, súlyos betegségbe esett. Ezért megüzente hivő népének a messzi Indiá­ba, hogy ebben az évben nem látogat haza, a méré­si ünnepség elrnarad. A mérési népünnepély tudva­levőleg abban áll, hogy az öreg világi és egyházi törzsfőnököt mérlegre teszik és amennyi fontot nyom, annyi font aranyat vagy drágakövet kap a néptől. De hozzá kell tenni, hogy Aga Khan ezt az ajándékot mindig visszaajándékozza a népnek, is­kolák és kórházak építése céljára. Most, hogy az öreg Aga Khan állítólag halálán van, már megkez­dődött a találgatás, hogy kik kapják mérhetetlen nagy vagyonát. Egyedüli törvényes örököse a fia, Ali Khan, aki szintén Európa mulatóhelyein és ló­versenyterein tölti az életét és arról is nevezetes, hogy 4'övid ideig férje volt a vöröshaju brooklyni Ritának. Most Rita Hayworth brooklyni ügyvédje közhírré tette, hogy mohamedán törvény szerint az öreg Khan vagyonát a fiatal Khan örökli, de abból egyötödrész ennek gyermekét illeti: az ötéves Jas­­mint, Ali és Rita leányát. JESSUP, Md. — Lawrence Banton, egy rossza útra tévedt fiatalember, rablás miatt félévre a Mary­land állami börtönbe került. Büntetésének a felét már leülte, amikor hirtelenül, váratlanul a szabadság reménysugara világított be cellájába. Azt olvasta az újságban, hogy a kongresszus elé terjesztettek egy törvényjavaslatot, amely szerint potyajegyet kap bárki Moszkvába utazásra, ha Amerikából aszovjet­­paradicsomba vágyik. Banton mindjárt jelentkezett egy szabadjegyért, de nagy szomorúságára közölték vele, hogy a kongresszus elvetette azt a szép remény­séget keltő javaslatot. HEIDELGERG. — A német-cseh határon lövöl­dözés volt: a cseh határőrök lőttek egy honfitársuk­ra, aki kiszökött a cseh szovjetparadicsomból, és az amerikai katonai járőrre, amely éppen arrafelé ha­ladt. A cseh szökevénynek sikerült átjutni a vasfüg­gönyön. ____ GELA, Szicília. — Zsákbamacska ajándékot kapott a város, és ebből erkölcsi és művészeti hábo­rúság lett. Még* a múlt évben történt, hogy Szicília tartományi korványzó testületé Salvatore Aldisio szenátornak, kiváló érdemei elismeréséül, egy_ mű­vészi szobrot ajándékozott. A szenátor, még mielőtt a szobrot megkapta, odaajándékozta azt szülőváro­sának, Gelának, és a gelai városatyák úgy határoz­tak, hogy a szép szobrot a város főterén a szökőkút medencéjében helyezik el magás márvány oszlopon. Most megérkezett a szobor és a múlt héten eljött a nagy nap, a szoborleleplezés napja. Amikor lehullt a fátyol a szoborról, a nép mormolni kezdett: “Szép cica”, mondta az egyik, de “pfuj, ledér leány!” ki­áltották többen. Egy asszony megvetéssel mondta: “Ledér vagy nem ledér, bánom is én, de — pucér!” Müértők is akadtak szép számiban a főtéren és ki­mondták a szentenciát: “Remek művészi alkotás.” A nóta vége: Gela főterén ott diszeleg egy botrány­keltő szép művészi alkotás. DENVER, Colo. — Ralph Lee jelentette a ren­dőrségen, hogy raktárából ismeretlen .tettesek ellop­tak 14,000 tojást. Remélem, mondotta Lee, meg is fogják enni. Ugyanis azok mind záptojások. CATTEjRICK, Anglia. — W. McIntyre közka­tona engedély nélkül otthagyta a katonaságot és csak négy hónap után akadtak nyomára. Azzel véde­kezett, hogy azért szökött meg, mert bajtársai “vén kopasznak” csúfolták. Pedig hát ő nem tehet arról, hogy 18 éves korában már egyetlenegyhajszála sin­csen. Öt napi szobafogságot kapott — nagyon eny­he bütetést. Dulles (baloldali) és Eden, Amerika és Anglia külügymi­niszterei, egy nézeten vannak az európai védelem kérdé­sében: Miután a franciák meghiúsították az európai közös haderő tervét, az európai védelmi szövetségbe be kell von­ni Németországot. v címletű hamis csekk ■m

Next

/
Thumbnails
Contents