A Jó Pásztor, 1954. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)
1954-07-09 / 28. szám
A JÓ PÁSZTOB V'AGE 2. OLDAL A Jd PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by >— Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József ■— Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 53 SZÍNES életkép irta: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: ‘«,'y évre ............................. . . $5.00 One Year ...................................$5.00 fél évre ,...................................$3.00 Half Year ...................................$3.00 Intered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. AZ "EGYÜTTÉLÉSRŐL" Emlékezetes, hogy Churchill miniszterelnök, mielőtt elhagyta Amerikát, búcsúbeszédében azt mondta: türelemmel és megértéssel kell próbálkoznunk a szovjettel való együttélésre, mert a másik legjobb lehetőség: “győzelem a romokon^’. Békés népek körében a türelemre és együttélésre való intés mindig lefegyverző, de azt hisszük, Eisenhower elnökünk nyilatkozata helyes megvilágításba helyezte ezt a bonyolult kérdést. Az elnök elismeri, hogy a világ reménye a békés együttműködésben rejlik, és ha rajtunk múlik, az együttműködés nem fog elmaradni. De — tette hozzá az elnök — ez az ország nem fog hozzájárulni egyezményekhez, amelyek más népeket rabszol- Jraságiba döntenek. Másszóval: rabszolgaság árán nem fogadjuk el a szovjet “békefeltételeket”. Azt hisszük, ennél jobban nem lehet összegezni az amerikai nép közérzését. Békés nép vagyunk — de nem szeretjük a temető békéjét az élők részére. A szovjet kitünően megfér azokkal a népekkel, melyek alávetik magukat parancsuralmának vagy érdekeit szolgálják. Más népeknél csak az erélyt respektálja. Együtt élni — nem azt jelenti, hogy alárendelt helyzetben élni. Amerika például képes megférni azokkal az országokkal is, amelyek nem fogadják el irányítását vagy politikai filozófiáját. Számos alkalommal vannak viszályaink barátainkkal és szomszédainkkal, de a lehetőség, hogy megtámadjuk őket sohasem merül fel. Ha majd tudjuk, hogy a Kremlinnek is lehet ellenmondani kockázat nélkül, azt mondjuk, hogy a békés együttélés lehetséges. ROBBANÓ CSOLLAGOK JP*., világűrben ismét felrobbant egy csillag. Irtózatos távolságban, húszmillió évvel ezelőtt semmisült meg ez az égitest, de a fény csak most jutott el hozzánk ezzel az üzenettel. Mi okozza ezt a robbanást, erre nézve csillagászaink még csak találgatásokra vannak utalva. Min-j den valószínűség szerint a hidrogén gáz “egyensúlyát” borítja fel valamilyen más elem és ez vezet katasztrófához. A robbanás — mint a fényelemzés igazolja — azonos a hidrogénbomba robbanásával, csak éppen, hogy sokmillió hidrogén bomba kellene ahhoz, hogy ilyen explóziót mesterséges utón produkálhassunk. Minden nép képzeletét izgatja a kíváncsiság: mi lehet a világűrben? Amerikában komolyan foglalkoznak a világűr-rakéta építés tervével A szovjet sem akar lemondani és a kommunista sajtó most már a tervrajzokat is ismerteti: milyen módon remélik kiröpiteni rakétájukat a Mars bolygó felé. Augusztusban olyan közel kerül a Földhöz a titokzatos bolygó, mint még soha, és a csillagászoknak alkalmuk lesz távcsöveik segítségével tanulmányozni ezt a rejtelmes égitestet. Talán megtudjuk végre, valóban van-e élet a Marson? Érdemes lesz-e az embereknek az életüket kockáztatni azért, hogy lábukat a szomszéd bolygó földére tehessék? KÁVÉ A kávé drága s bármennyit is panaszkodnak a háziasszonyok, attól nem lesz olcsóbb. Olyan a kávé, mint az időjárás: panaszra nem hallgat. Cselekedni kell, nem beszélni. Gondoskodni kell arról, hogy megint legyen kávé bőségesen, mert ha van elég kávé, enged a gőgjéből s olcsóbban adja magát. Cselekedni elsősorban Amerikának van oka, két okból: Először azért, mert az amerikai nép megszokta a kávét s nem hajlandó lemondani arról. Húsz év óta az évi fejenkinti kávéfogyasztás 19 fontról 24 fontra emelkedett. És másodszor azért, mert Amerika a legnagyobb vevője a kávénak. A múlt évben 1500 millió dollárért vásároltunk kávét; ez tiz százaléka az amerikai összbehozatalnak. Truman elnök, aki a világkommunizmus elleni harcban többet tett, mint bárki más, már évekkel ezelőtt élet'beléptette a Point Four név alatt ismert programot, amelynek lényege az, hogy ha megsegítjük a kezdetleges, szűkölködő népeket, a kommunizmus elveszti náluk a varázsát. Ez a program nem abban áll, hogy enni adunk az éheseknek, hanem megsegítjük őket abban, hogy elegendő ennivalót tudjanak termelni. Nos, ennek a programnak keretében kísérli meg most az illetékes országos hatóság, a Foreign Operations Administration, hogy megtörje a kávédrágaságot. Meg akarja tanítani a kávétermelő nemzeteket több és jobb kávé termesztésére. A FOA hivatal szakértői most bejárják az egész világot és mindenünnen hoznak kávécserje magvakat és palántákat. Ezeknek keresztezésével igyekez-Az élet aranyfája Papíron minden politikai rendszer gyönyörű. Valamenynyit a boldogságra és boldogitásra vágyakon# értelem eszel te ki, beléje sűrítve tapasztalatát, leleményét és jószándékát. Nem is akad olyan politikai rendszer, melyben ne lelnék valami különösen nemeset és megszivlelendőt. Mindössze az a baj, hogy mihelyt megvalósítják őket, olyan gyarlónk és tökéletlenek lesznek, mint az emberek, akik megvalósították s tartalmat adtak nekik. így az összes politikai rendszerek fölöttébb hasonlítanak az emberekhez és egymáshoz. Goethe ezt irta: “Szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája.” Ez igaz. De a politikában az ellenkező az igaz. Ott az elmélet arany — még a legzöldebb elmélet is — és kopott, korhatag, könynyes és szürke az élet fája. Narancs Kültelki villamoson sovány, fogatlan asszony. Mellette négy-öt éves gyermeke. Az is sovány. Arca savószin. Ruhácskája rongyos. Ülnek egymás mellett. Nem beszélnek. Miről is beszélnének? Hallgatnak. Egy megállónál a fiú narancsokat lát az utcán. Vékony fej hangocskáján tagolva-nyügösen kérleli anyját: — A-nyu-ka ve-gyen nekem egy na-ran-csot. Az anya inkább a kocsi közönségének fele, zavartan, de vidáman, valami hideg mosollyal: — Ez azt akarná, hogy az egész Pestet megvegyem neki . . . Müláb A társaskocsiban egy leány mülábat visz. Cipő' és harisnya is van a mülábon, már teljesen kész, csak ép majd fel kell csatolnia a tulajdonosának. Egyszerre leesik a müláb a földre. — Kopp, — mondja tompa fahangon. Egy fiatalember fölemeli a mülábat, átnyújtja a leánynak. A leány megköszöni figyelmét. . — Nem fájt? — gondolják magukban az emberek, akik most valami furcsa részvéttel tekintenek a leány felé. A leány az ölébe fogja a mülábat és porolgatja, mintha a müláb sipesontját simogatná, mely ha megütik, sokáig szokott sajogni. Erkölcs A hős az, aki ember létére emberfölötti dolgot müvei. A A Jó Pásztor Verses Krónikája HOVA, MERRE EMBER? Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ HOVA, MERRE EMBER? Meleged van, fázol? Kulturásdit mímelsz s háborúsdit játszol. Mi a végső célod? Jót vagy rosszat tenni? Gazdagabbra hizni, másokát elverni’ ? “Ez kevés ... az kevés ...” — Egyre csak az® bőgöd s akármennyid van is, még többre vágy gőgőd. Nem hiszel a hitben, csak a szerzésvágyban, s idő előtt elkopsz a nagy rohanásban. Egyre késiilődöl a nagy életbálra; nem gondolsz eszmére, szépre, ideálra. Pénzre van hangolva lelkedben a nagy dal: pedig ezt a sírba nem viszed magaddal! HOVA, MERRE EMBER? Szárazon vagy? ázol? Autózol és repülsz vagy csak vitorlázol? Hol repül a lelked? Mélységben, magasban? Vagy csak úgy botorkálsz a nagy életgazban? Tudom: fürdőzöl is; van szép fürdőkádad; fürdeted a tested; megmosod a lábad. Van talán házad is; s hozzá füves telked: de miben és mikor fürdeted a lelked? Miért küzdesz, harcolsz, loholsz szakadatlan? Mi az ideálod? Bankbetét a bankban? ... S ne haragudj Ember, ha halkan megkérdem: Mikor imádkoztál a templomban térden? HOVA, MERRE EMBER? Lábad vérben gázol: elvérzel majd lassan, hogyha nem vigyázol. Isten reád bízta: jót vagy rosszat válasz, és te választottál: atombombát gyártasz! Büszke vagy elmédre; alkotsz szakadatlan, forr és bugyborékol a nagy életkatlan. Gyárak füstölögnek, kohók dübörögnek; rabszolga-dandárok forognak, sürögnek. . . . S idő-őfelsége lemosolyg az Égből; időtlen-időkből, távol messzeségből: “Rá van vésve régen, fűre, fára, kőre: a Nagyteremtővel ne versenyezz — dőre!” hős csodatévő. A hős “túlszárnyalja önmagát.” Nyilvánvaló, hogy egy embertől csak annyi telik, mint egy embertől. Az ember nem tehet csodát és sohase “szárnyalhatja túl önmagát”, mert bármily hatalmasat alkot is, képességeinek határai között marad. Ez a követelmény, melyet a régi görögök ép úgy halottak, mint mi, túllő a célon. Istenit vár tőlünk, azért, hogy emberek maradhassunk. Érzésünkhöz szól és nem értelmünkhöz, hiszen értelmünk a fellengző ellen mondást azonnal észreveszi és badarság-* nak tartja. A tulcsigázott intelem arra számit, hogy majd megedzi akaratunkat. Kérdés azonban, hogy ezzel nem ép az ellenkezőt' éri-e el- Kérdés, hogy a lehetetlen föladat láttán a törekvők nem ■csüggednek-e el. Kérdés, hogy ez nem szegi-e végkép kedvüket az embereknek? Konfucius, a kinaiak tanítómestere sohasem élt ilyen eszközzel, ö az észre hivatkozik, csekély erőnket hangsúlyozza. — Mindig távol állott tőlem, — jelentette ki tanítványainak —, hogy a dolgok ősokát kutassam, melyet az emberi értelem nem foghat föl, vagy hogy rendkívüli tetteket vigyek véghez, melyek — úgy látszik — nem egyeztethetők az ember természetével. Micsoda becsületes egy bölcs. Bámulom őt. IS MÓNIKA ni fognak kitermeszteni olyan kávéfajtákat, amelyek minőségben jobbak és betegségekkel — baktériumokkal és rovarokkal — szemben ellenállóképesek. Floridában — ahol a kávé megterem, de nem elég kiadósán — kísérleti telepet létesítenek kávécserje nemesítés céljából. És egyben felajánlják a világ fő kávétermesztő országainak Amerika szolgálatait. Máris több délamerikai országból, Indiából, Ceylonból, Abbessziniából megjött a válasz erre az ajánlatra: köszönik Amerika segítségét és igyekezni fognak az itt szerzendő tapasztalatokat hazájukban hasznosítani. A floridai kísérleti telep munkálatainak igen nagy fontosságuk van. Ugyanis a délamerikai kávétermesztés fokozásához szükséges más országokból származó magvak és palánták felhasználása, de Brazília és a többi kávétermesztő országok jelenleg tiltják ezeknek behozatalát, mert rettegnek a növénybetegségektől, amelyek ezekkel a magvakkal és palántákkal együtt beiutnának az országaikba. Emlékeznek arra, hogy néhány évvel ezelőtt egy “keleti levélrozsda” nevű betegség majdnem teljesen elpusztította Ceylon sziget kávéültetvényeit. FŰZFAPOÉTA XIV. Lajosról, a franciák nagy irodalompártoló és pompakedvelő királyáról beszéli el e kedves történetet Sévigné asszony, a világhírű levélíró. Tudvalevő, hogy Lajos uralkodása alatt születtek a francia irodalom legnagyobbjai. Voltaire, Racine, Moliére stb. az ő bőkezű pártfogása mellett fejlesztették ki szellemüket, melynek fénye betöltötte a müveit világot. Valóságos irodalmi köztársaságnak nevezhetjük az ő udvarát, hol például, egy ebéd alkalmával, maga a király szeletelte föl Moliére fácánpecsenyéjét. Udvarában az irodalom nagyjai vezettek, ők képezték állandó kíséretét is. Tudjuk, hogy Rákóczi a szerencsétlen kimenetelű szabadságharc után szintén az ő udvarában keresett és talált menedéket. Nos, ez a sok nagy költő az ő fogékony szellemére sem lehetett hatás nélkül. Az ihletés egy percében Lajos egy verset irt. Zsebébe teszi a kis költeményt és séta közben megmutatja Feuliádé marquisnak: — Nézze, kedves márki. Mióta tudják, hogy mennyire szeretem az irodalmat, halomszámra küldik a verseket hozzám. Igazán borzasztó, menynyi ostobaságot kell nekem elolvasni. Itt van például, ez is micsoda sületlenség. És átadja neki költeményét. A marquis figyelmesfen elolvasta és megvető ajkbigygyesztéssel omndta: — Hülyeség! — Ugy-e meg kellene ver ni az ilyen versfirkárszt, hogy elmenjen a kedve a vers Írástól — folytatja a királyi — Valóban ... — mondja rá mosolyogva a marquis. — Akkor hát vegye ezt a pálcát és húzzon rám, mert ezt én írtam. ARANYESÖ Rio de Janeiroban María de Brito asszony oly alaposan porolta ki a férje nadrágját az ötödik emeleten levő lakásuk ablakából, hogy legalább ezer brazíliai dollár röpködött a levegőben és lent az utcán sokan a járókelők közül pár dollárral gazdagabban álltak odébb. ÉJJELI KAJMÁNVADÁSZAT AZURUCARAI ŐSLÁPBAN Molnár Gábor brazíliai útleírása Komor felhőtömegek gomolyogtak az urucarai ősmocsárnak zajokkal teli erdős lápja felett. Odaát a nádi ingovány nyugati erdővonulata peremén, vérvörössel csíkozott a felhőgomolyos égbolt. Lenyugodott a nap. Nádi csöszmötölés, rikoltó és kelepelő zajok. Nyugszik az urucarai erdős mocsár nappala, hogy életrekeljen a küzdelmekkel teli ősláp éjjelének élete. Szúnyogok döngenek üveghangokon perti tanyákon és az apró vérszivók ezerszámra tolongnak szúnyoghálónk falán. Csendben pihen három vadászkisérőm, Juan, Abilio és Manuel, az alacsony fákra kifeszitett függőágyak alatt. Magam függőágyamban heverek és innen, a szúnyogháló alól hallgatom a sok üveghangot, amely odakinn folyik. Úszó vadállatok Falubeli st.-annai szállásunkat kora délután hagytuk el, hogy itt, az embertől nem látott őslápon jacare assukra és jacare tingákra. a veszedelmes krokodil-félékre vadászunk. Magyarországon csak fekete, illetve pápaszemes kajmánnak nevezik fajtáikat. Úgy tervezzük, hogy reggelre, ha nem ütközünk bele valami akadályba, megrakjuk erdős szigetünk partját ezekkel az elejtett vizi duvadakkal. Mert ebben a nádi világban egy eddig nem használt vadászfogásra készülünk. Igaz, amennyire uj, annyira veszedelmes ez az atumani vizeken tőlünk kipróbált vadászmód, mivel ezen az éjjelen csónakraszállva fogunk szembekerülni azzal a fenevadtömeggel, amely a fekete vízben tolong-locsong, támad és védekezik. Szúnyogok éjjeli pihenője Gondolatom odafordul az egyre sűrűbb rajokban jelentkező, üveghangokon muzsikáló szunyoghadesreghez, amely odakinn dobol, táncol a szúnyogháló falán. Mennyire nagyszerű a bölcs Természet rendelkezése, hogy ez a vad, sokszor a jacare tingák és jacare ássuk tömegénél is veszedelmesebb szúnyoghadsereg esti tiz óra után úgy eltakarodik, hogy hírmondónak is alig marad belőle. Persze ez az embernek, yápi vadállatnak kedvező könnyebbség csak úgy reggeli három óráig tart, akkor újra előözönlenek rejtekhelyükből s kezdődik élűiről a harc az idetévedt ember, az ingoványbeli vadállat és a- szúnyog, a carapanol közt. De reggelre újra !de, a biztos védelmet nyújtó szúnyoghálók alá huzóddunk a sok üveghangu ellenség elől, mivel — igy reméljük — addigra eredményesen befejezzük az éjjeli jacare-vadászatot. Odakinn eközben beállt a teljes sötétség. Dohányfüstöt ver felém a lebbenő szellő, enyhén nyikorog egy függőágy tartókötele a fatörzsön, amelyre kötötték. Ez a nyikorgás jelzi, hogy valamelyik erdei vadász ringatja, hintázza magát függőágyában. Susog a vízparton, a partrahuzott ladik körül a parti nád, a napirusz-sás. Beljebb a fekete viz pedig loccsan és innen is, onnan is erős torokhangok, böffenések hangzanak. Duvadak beszélgetnek — Beszélgetnek, uram, a jacare tingák meg a jacare ássuk, hallod? — hangzik felém jobbról, a szúnyogháló alól Juan szava. Cigarettaparázs enyhe fénye világit a fedőhálók alól, megindul a beszélgetés. Telik az idő. Közben zeng, suhog és csobban a mocsár, az Élet küzd az Élettel, fajta, fajtája fennmaradásáért. * Tiz óra után elcsendesül a szunyogszerenád és egyre gyérebben koccantgatnak odakinn a szúnyogok apró üvegpoharaikon. Majd az is elhallgat. Szijbafont karórám világitó számlapjára pillantok. Mindjárt féltizenegy. Koromsötét van. Felettünk felhőtömegek gomolyognak. Egyetlen csillag fénye sem szüremlik le az urucarai ősláp tavas, nádas világra. Indulás — Gyerünk, kezdjük meg a jacare-vadászatot! -f fordulok ki recsegő kötélzetü függőágyamból s a Szúnyoghálót felhajtva talpraállok. Ropognak csont jaim, izmaim, ahogy nagyot nyújtózom, mert ez az őslápi pihenés egy cseppet sem volt üdítő. Sorban bújnak ki a mozduló tülhállók< alól brazil kísérőim. Felvillan a nagy fényerejü Winchestervadászlámpám, bevilágítja az alacsony, bokros, repedezett talajú terepet. Egy-két hét múlva iszapos, csúszós sártömeg lesz ez a sziget, lassan elborítja a meginduló esőzésektől megduzzaló tavak és a iápvilágot összekötő természetes csatornák vize. Kísérőim alacsony, rongyos, rövidnadrágos emberek. Hónuk alatt ott pihen a rövidcsövű Winchester, övükben pedig ott az élesrefent kés. Beszédünk eddig sem volt szapora, most se hangzik sok szó. Lámpám fénynyalábja rákuszik a parti papirusz-sásra, a repedezett vízparton elfekvő ladikra. Puskák szigonyok kerülnek a csónakfenékbe, a többi ,a szükséges szerszámhoz. Nekidőlve taszítjuk bele a vízparton legázolt nádba a csónakot. Benn a tavi nádban és a sásleveleken, mint afféle tiszaháti szentjánosbogarak, világitórovarok ülnek, röpködnek. Beljebb a vízben is felparázslik valami, ahogy a fehér fénynyaláb rácsuszik. Egy szempár villan — Amott, uram! — figyelmeztet Juan — Az már az! — Az a fénysugárban tündöklő tüzparázs nem más. mint egy pápaszemes vagy fekete kajmánnak a lámpafényben parázsként tündöklő szeme. (Folyt, a S. oldalon)
