A Jó Pásztor, 1954. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)
1954-08-13 / 24. (33.) szám
\\ TIJDOMA1V1 i I VILÁdÁBÓL ! i *------------------------------------------ ---# A VITORLÁSHAJÓTÓL A TENGERJÁRÓ GŐZHAJÓIG Egy barcelonai lakos, Blasco de Garay már 1543- ban kísérletezett gőzgéppel, de eredményeiről semmit sem tudunk. Kerek két századdal e spanyol után a francia Denis Papin gőzgépet helyezett egy csónakba. Aztán vizrebocsátotta a különös külsejű hajócskát, hogy az saját erejéből hajózza be a Fuldától Weserig terjedő viziutat. Elég merészség volt a weseri halászok előtt kattogó hajójával kísérletezni, mert a halászok, félve attól, hogy iparuknak árthat, Papin hajóját izzé-porrá törték. így az első gőzhajó külsejéről fogalmunk sincs. Papin halála után több mint egy évszázaddal, egy dr. John Allen nevű angol kapott szabadalmat “bizonyos erők alkalmazására gépek hajtásához, amelyek egy hajót szélcsendben előre hajtanak, miáltal a hajózás részére számtalan előny származhatik, főképpen tengeri harcok esetén”. Bár ismerjük a szabadalmat, de magáról a hajóról semmit sem tudunk. 1736-ban bizonyos Jonathan Huls, angol órásmester, nyilvánosságra hozta egy “újonnan feltalált gép leírását és rajzát, melynek segítségével minden fajtájú hajó elindulhat a kikötőből és befuthat a kikötőbe szél- és tengerjárás ellenére, sőt szélcsendben is.” De az emberek nem hittek a gőzös jövőjében. Nem nyitották ki az erszényüket. Azoknak a feltalálóknak sem lett több sikerük, akik a szárazfölden próbálkoztak a gőzgéppel. 1774- ben négy francia feltaláló Watt legújabb gőzgépét betette egy hajóba és üzembe helyezte. Meghívták a párki akadémia, tudósait, hogy tekintsék meg a kis hajót, amint a Szajna hullámain tovakattog. A tudós urak el is jöttek, de a gőzös egyáltalán nem gyakorolt rájuk semmiféle hatást. Sőt a királyhoz intézett hivatalos jelentésükben egyenesen azt ajánlották, hogv a négy feltaláló szabadalom iránti kérvényét utasítsák el. Ez az eset Európa már közmondásossá vált maradi szellemét példázza. De a modernnek tartott Amerikában sem voltak fogékonyabbak az emberek a haladás iránt. Még ha saját szemükkel láttak is ilyen gőzöst, vagy ha sétahajóztakis annak fedélzetén, sőt, ha bizonyosak voltak is benne, hogy egy ilyen gőzhajó minden időjárásban pontosan közeledik: az amerikai kereskedők csak a fejüket rázták és nemet mondtak. E hajókban ők sem láttak jövőt és vonakodtak egy centet is beleölni ilyen széllelbélelt tervbe. A köztudat szerint Robert Fulton a gőzhajó feltalálója. Valójában John Fitchet illeti ez a dicsőség, Az Egyesült Államok kongresszusa még emlékművel is állított neki. A U.S.-nek képei vannak John Fitch hajóiról. Birtokában vannak a Philadelphia—Trenton útvonal utazási menetrendjei. Ezek mindkét város újságjaiban is megjelentek, húsz évvel korábban, mielőtt Fulton “Clermont”-ja New-Yorkból Albanyba hajózott. Mégis Fultoné a dicsőség, és Fitch neve z legtöbb ember előtt ismeretlen. Fitch költséges kísérleteihez senkitől sem kapott egy fillért sem. A szükséges tőkét maga teremtette elő rézmetszéssel és térképrajzolással. Meg is építette az első gőzhajót, amely a hajófaron lévő bonyolult lapátrendszer vidám kelepelése mellett büszkén siklott le ? Delaware folyón. Viszont a nyilvánosság, csakúgy, mint a bankárok, a legkisebb érdeklődést sem mutatták iránta. Fitch ekkor néhány amerikai állam törvényhozótestületéhez fordult segítségért, de sikertelenül. A közvélemény nem hitt találmányában. Az öregedő Fitch ekkor Párisba utazott utolsó összekuporgatott garasai feláldozásával. Azonban itt sem talált megértőkre, mert mindenkit a forradalom láza tartott hatalmában. Fitch szomorúan visszatért hazájába és öt évvel később végső nyomorában és kétségbeesésében öngyilkos lett. Gőzösei elkallódtak és az utókor csak egy félszázad múlva hozta nyilvánosságra emlékezéseit. Fultont viszont alig földelték be, a könyvpiacon máris megjelent az első “Robert Fultor hivatalos élettörténete”. Tulajdonképen mi is volt az. ami Fultonnak utólag ilyen nagy dicsőséget hozott? Fultont a már idős James Watt a gőzgép feltalálója beszélte rá, hogy legyen mérnök, mert erős hajlamot fedezett fel benne a mechanikai dolgok iránt. Fultpn meg is fogadta a tanácsot. 1803-ban egy kis 18 méter hosszúságú hajót mutatott be a francia tengernagyoknak. A hajót gőzgép hajtotta négy és fél tengeri mérföldnyi sebességgel. A tengernagyok teljesen közömbösek marad-KÉPESLAP Chicago felhőkarcolói A JÓ PÁSZTÓI!-- - -Wyoming állemben él a legtöbb indián Amerikában. Az évszázados ellenségek már megbarátkoztak a fehér emberrel, jó szomszédok lettek. Most nagy ünnepséget rendeznek, festő menetben vonulnak fel Sheridan város utcáin. Clevelandi Hírek wr NAGY FERENC CLEVELANDBAN A Magyar \ap ünnepi szónoka lesz Cleveland és környéke magyarságának kiemelkedő társadalmi eseménye lesz a Magyar Nap, melyet a helyi egyletek és egyházak Nagybizottsága rendez augusztus 15-én NAGY FERENC Vlagyarország v. miniszterelnöke a Puritas Springs Parkban. A nagy magyar találkozó jelentőségét mutatja az a tény is, hogy ez alkalommal a magyar ságot üdvözölni fogják: Lausche kormányzó, Celebrezze polgármester és Burke volt polgármester, U. S. szenátor. A magyar ünnepi beszédet Nagy Ferenc volt miniszterelnök tartja. Nagy Ferencnél senkisem hivatottabb arra, hogy a magyarság és — az angolnyelvü sajtó beszámolóin át — a nemzet elé tárja a mostani magyarországi helyzetet, és senkisem tudja világosabban megjelölni a szabadságért és demokráciáért folyó harc útját, mint ő, aki ezt az utat járta és az ellenség harcmodorát alaposan kitapasztalta. Érthető ezért, hogy az amerikai kormány is őt tartja az óhazai rab magyarság és az itt élő demokratikus magyarság élharcosának és illetékes szószólójának. Az amerikai kormány nemrég Japánba küldte Nagy Ferencet előadó körútra s a szigetország minden részéből jelentették, hogy a vasfüggöny mögötti életet ismertető és a szovjetrabság elleni harc útjait mutató előadásai mély hatást gyakoroltak a szovjettel veszélyes szomszédságban élő japán népre. Messzibb vidékekről is már okán bejelentették megjelenésüket a clevelandi Magyar Napon, hogy meghallgathassák Nagy Ferenc beszámoló és felvilágosító beszédét. MEGÚJÍTOTTÁK fogalmukat A Szent József apácarendben sokan megújították fogadalmukat, köztük; Sister Agnes Therese, a volt Ehász Jean, a Garfield Heightsen 5129 E. 114th Streeten lakó Ehász Mihály és neje leánya, valamint, mister M. Philip, a volt Cservenyák Joan, a 3570 E. 113rd Streeten lakó Cservenyák Ferenc és neje leánya. Pártolja hirdetőinket! tak. Egyetlen francia hatalmasság sem ismerte fel, hogy Fulton olyan valamit kínál nekik, amelynek sesegitségével elvakult franciák legforróbb vágya valósággá válna: az a vágy, hogy Anglia tengeri uralmának megadják a kegyelemdöfést. Fulton nem vesztette el kedvét. Rőtért Livingstonban, New York állam első kancellárjában hathatós támogatót talált. Ettől kezdve a dolgok gyorsan haladtak. 1807-ben elkészült a “Clermont”-ra keresztelt gőzöse, amely saját gőzzel hajózott New Yorkból Albanyba. Ennek az eseménynek tulajdonképpen valamennyi amerikai hazafi szivét büszkeséggel kellett volna eltöltenie, de bizony nem igy volt. A legtöbb ember a gőzhajózást továbbra is csak csekély jelentőségű dolognak tartotta. Sőt! A farmerek azt állították, hogy ezeknek a tüzes hajóknak a pokoli zsivaja és bűié megrontja teheneik tejét. Mindazonáltal elhibázott dolog volna, ha ezt a közömbösséget pusztán az emberek közmondásos maradiasságának tulajdonitanók. Volt ennek még egy más oka is. Ez az volt, hogy amikor a gőzhajók még gyermekcipőiket taposták, a vitorláshajók már a tö-j kéletesség oly magas fokán állottak, hogy minden , szükségletet kielégítettek. Miért kísérletezzünk hát olyasvalamivel, ami a kikötőket füsttel, korommal és utálatos zajjal tölti be? — gondolták az emberek. A gőzhajók akkor kezdtek fölénybe kerülni a vitorlásokkal szemben, amikor a gőzhajók építésében vassal kezdték helyettesíteni a fát. Az első nagyobb (3500 fonás) vasgőzös, a hires “Himalaya” 1853-ban épült. A hajónak kezdettől fogva nagy sikere volt. A brit kormány a krimi háború számára csapatszállítónak vette meg. Az üzletemberek ebből merítették azt a tervüket, hogy nagy tengerentúli gőzhijózási társaságokat alapítottak a kivándorlók szállítására. Ugyanis ebben az időben kezdték Európa éhező tömegei Amerikát “felfedezni”. A hajóstársaságok vagyonokat kerestek a kivándorlókon. Ä SZENT ISTVÁN ÜNNEPÉLYEN TALÁLKOZNI FOGUNK! így köszönnek el egymástól a magyar ismerősök és rokonok. Amint már úgy is tudjuk, a Szent István ünnepség előkészületei szorgalmasan folynak. -Az is közis-' mert, hogy ez évben is az országos katolikus biztositó, az Amerikai Magyar Katolikus Egylet vállalta a Katolikus Aggmenház területén tartandó Szent István ünnepség rendezését. A Szent István-napi bizottság elnöke, amint ez már hagyományos Clevelandban, a katolikus és magyar közéletben nagy megbecsülésnek örvendő Petrásh Lajos biró. Petrásh Lajos biró a Szent István-napi előkészületekről a következőkben tájékoztatja a clevelandi magyarságot: A bizottság munkája már folyamatban van. Legutóbbi összejövetelünkön az ünnepség színhelyén, az Aggmenházban felosztottuk a rendezés felelősségteljes munkáját. Elmondhatom azt az örömhírt, hogy Méltóságos Begin püspök ur is meg fog jelenni ezévi Szent István ünnepségünkön. Mária évben vagyunk és Szűz Mária Magyarország védőass^onya. A püspök ur a Mária-évre való tekintettel közöttünk, Mária sokat szenvedő gyermekei köpött akar lenni, amikor Szent Istvánra emlékezünk, aki Mária védelmébe ajánlotta Magyarországot. Jegyezzük most már fel: augusztus 22-én lesz Szent István ünnepünk az Ist e n i Megváltó Aggmenház Lander roadi (Chagrin Falls) területén. Kezdődik délután fél 3-kor, a Mindenkor Segítő Szűz Anya kápolnájánál egyházi szertartással, melyet Begin püspök ur vezet. A bizottság legközelebb augusztus 10- én, kedden este gyűl össze a Kát. Egylet irodahelyiségéban, 11623 Buckeye Rd. Hívunk minden magyart, aki Szent István országépitésének maradandóságában é s történelmi hivatásában, jövendő jelentőségében hisz. Kocsival nem rendelkezők kijutását lehetővé teszi a bizottság, mert kielégítő autóbuszjárat indul minden magyar egyházközségtől. Tehát Szent István ünnepén, augusztus 22-én, vasárnap Chagrin Fallson találkozni fogunk. Az Isten Megváltó Aggmenház dezőnek, továbbá Szokoláéknak, akik a partyhoz az összes süteményt és kenyeret ajándékozták. Továbbá mindazoknak, akik a vállalkozást áldozatos közreműködésükkel sikeressé tették. A jó Isten bőséges áldása legyen a jutalmuk ! Csirkepaprikás az Aggmenházban: Julius 14-én az Aggmenházi Bizottság fáradhatatlan tagjai ízletes csirkepaprikással várták az Aggmenház vendégeit. A nagy sürgésforgás nem volt hiába. Kitűnő szakácsmüvészetük és szorgos munkájuk ngyszerü eredményt hozott. Nemcsak magyar vendégeinknek Ízlett, hanem azoknak i.s, akiknek ez volt életükben az első csirkepaprikásuk. Sokan sajnálatukat fejezték ki, hogy nem vasárnap volt, akkor még többen jöttek volna el. A lábasak és fazekak igy is kiürültek s az elszámolás szép eredményt ért el. Hálás köszönetünket tolmácsoljuk áldozatos munkásainknak és mindazoknak, akik megjelenésükkel a vacsorát sikeressé tették. Az Isteni Megváltó Aggmenháza. Ä Clevelandi iggntenház kis hírei A Dunántúli Egyesület kártyadélutánja Máriát dicsérni hivek jöjjetek . . . Nagyboldogasszony ünnepét, amely most vasárnap lesz, minden Mária tisztelő különös áhítattal igyekszik megülni. Nekünk magyaroknak kétszeresen is drága ez a nap, mert ezen lett az Egek Királynéja Magyaror szág Nagyasszonya, minden magyarnak szeretett pártfogója és oltalmazója. Rt. Rév. Msgr. Köller Endre, a méltóságos püspök úrtól kieszközölte, hogy az Aggmenházi Mindenkor Segítő Szűz Anya Kegykápolnájánál augusztus 15-én, most vasárnap ünnepélyes tábori szentmise lehessen, igy hát Nagy- Boldogasszony napját a legünnepélyesebb keretekben ünnepelhetjük meg. Akiknek nincs kocsijuk, azok részére! autóbuszok lesznek. Jelentkezni lehet méltóságos Köller Endre prelátus urnái, Fodor Józsefnénél, tel: RA 1-8906,: BUCKEYE JEWELERS BRTT T TANSOK. ÓRAK ÉKSZEREK. EZtTSTrtK KITŰNŐ ÓRA ÉS ÉKSZER JAV ITaS 11611 BUCKEYE RD. CLEVELAND 20. OHIO Tel: RA 1-0584 OPTIKUS SZOLGÁLAT Szemorvosa előírását gondosan és pontosan teljesítjük. Szemüvegeket javítunk, szorosabbra csinálunk. — Előirt üveget megfelelővel pótolunk PRECISION OPTICAL DISPENSING CO. L. V. PROHASKA — Magyarul beszélünk. 8915 Euclid Ave., rioveland. Ohio CE 1-4961 22580 Lake Shore ItlvH. PE 1-5779 3550 Warrens vilin Center Rd. SK 1-0112 KAY SOMMER. színen van a hangsúly Divatos festés 1927 óta! 13918 Potomac - Cleveland, O. MU 1-1315 — Krajnyák Andrásnénál, tel: WA 1-3494, Lulovits Lajosnénál, tel: WA 1-8586, Csehek Józsefnénél, LO 1-6986. Vasárnapra esik Nagyboldogasszony napja, egy kis jóakarattal ki-ki meglátogathatja a Mindenkor Segítő Szűz Anya Kegyhelyét. Az Aggmenház Vezetősége. Gyógyszer recepteket a lesdelkiismeretesebben elkészítünk R. W. McLEOD BOulevard 2-2200 The Kurtz Drug Co. 1471 ^ Detroit Avenue Lakewood!, Ohio Az E. S. Dunántúli Egyesüket augusztus 15-én, vasárnap lél után 2 órai kezdettel kártyapartyt rendez Kovács Kálnán elnök, 11207 Forest Avenue alatti otthonának kertjében. Az adomány 50 cent. A vendégeknek süteményeket és kávét szolgálnak fel. Ajtódijak i.s lesznek a kártyapartyn, amely a tagság utolsó találkozója az ősz előtt. L0VÁSZY IMRE Házi Készítésű Kolbászok F-1 é* F-2 Stand Wp*i Sídéi Market Hont# • HA .10 SZEXET AKAR MOST VÁSÁROLJON! GONDOS ÉS PONTOS SZÁLLÍTÁS (Kívánságára részletekben is fizethet) DENISON COAL CO. 7008 Reálison Ave. WO 1-7100 Cleveland, Ohia Dr. Samuel H. Sheppard vallatása « SAG» I. OLDAL —-----Felvétel Tatár György éa Patócs Kató egyik táncszámából. A miivészpár nagy műsort adott múlt vasárnap a Verhovay Teremben.