A Jó Pásztor, 1954. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)

1954-07-16 / 29. szám

rÁGE ÍL OLDAL ' >—-----­A JÓ PÁSZTÓI! A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Heg jelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József •— Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 53 HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ irta: KÁLMÁN JENŰ HERENDI PORCELÁN ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: y évre ............................. . . $5.00 One Year ....................................$5.00 I évre ......................................$3.00 Half Year ....................................$3.00 Altered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. GUATEMALAI TANULSÁG Régi jó időkben — például öt-hat év előtt, ami­kor a szovjet szándékai még nem mutatkoztak oly pőreségben — a guatemalai forradalom az újságok­ban alig kapott volna figyelmet. A világ hozzá volt i£(3okva a “banán köztársaságok” forradalmaihoz. Vajmi kevés jelentősége volt annak, hogy melyik tábornok mondatta le fegyvervégen elődjét. A forra­dalom a politizálás megszokott eszköze volt a világ­nak ama részén. Ezúttal azonban másról volt szó. Guatemalában a szovjet az első kísérletet tette arra, hogy megvesse lábát az amerikai kontinensen és hajszál hijján si­került neki. Ha az Arbenz-kormányzat meg nem bu­kik, lett volna az amerikai kontinensen egy ország, amely a Kremlinnek engedelmeskedik. A guatemalai események fontos tanulságot is nyújtanak. Bizonyítják, hogy egy primitiv, elmara­dott nép, amelynek nincs vesztenivalója, belevihető felelőtlen kalandokba. A tanulság persze nem üj, de ha a szomszédságunkban esik meg, a benyomás erő­sebb. A feladat, nemcsak Guatemala, hanem minden hozzá hasonló ország esetében az, hogy adni kell va­lamit nekik, amit érdemes megvédeni, amihez érde­mes ragaszkodni. Ez a valami: magasabb életszín­vonal ,egyéni szabadság, nagyobb közműveltség és méltóságteljesebb élet. Csak a napokban mondta Lester Pearson kana­­kai külügyminiszter, hogy nem hunyhatjuk be sze­münket a tény előtt, hogy a világnak egyik fele leír­hatatlan nyomorban él, és ezeknek a népeknek meg­segítése nem csupán emberbaráti kötelesség, hanem abszolút szükségesség a szabad népek érdekében. Ha nem követjük ezt az intést, biztosra vehet­jük, hogy nem Guatemala volt az utolsó állam, ahol a szovjet megkísérli megvetni a lábát. FEL ES LE Rio de Janeiro. — A brazil kormány közli, hogy az idei kávétermés bőségesebbnek bizonyult, mint hitték. A julius elsején véglegesen megállapított évi termés-eredmény 700,000 zsák kávéval több mint amennyire a termelésjelentések alapján eddig szá­mítottak. (Egy zsákban 132 font kávé van, tehát a többlet 92 millió font). Mit szól ehhez a nemzetközi kávéspekuláció? A feleletet erre a kérdésre megadja a követke­ző jelentés: New York. — Az egyesült Államok legnagyobb importáló vállalata, az A and P a három kávéja kö­zül a legolcsóbbnak árát 1 dollár 13 centről felemel­te 1 dollár 19 centre. A newyorki kávétőzsdén ezekben a forró na­pokban hűvös szellők lengedeznek, nemcsak azért, mert a termek air conditioninggal vannak felszerel­ve, hanem azért is, mert a spekulánsok attól tartanak, hogy a 700,000 zsák kávétöbblet jövő februárban vagy márciusban le fogja nyomni a kávé nagybani árát s akkor a spekulánsok, akik nagymennyiségben vásároltak fel fel “jövő kávét”, rosszul fognak járni: olcsóbban lesznek kénytelenek túladni a kávén, amit ezelőtt legmagasabb árakon vásároltak fel további áremelkedés reményében. Lassan, de biztosan őrölnek a malmok — kávét is, spekuláns-nyereségeket is. HOL AZ IGAZSÁG? Kis esetek gyakran világítanak meg nagy dol­gokat,' jellegzetes ellentmondásokat. így történt ez Indianapolisban is, ahol légi ria­dó gyakorlatokat rendeztek, amikoris a város minden lakója sietve tartozik a legközelebbi óvóhelyre me­nekülni. Paul Rogers, egy fiatal tengerész, éppen autójá­val haladt a városi parkon át, amikor a szirénák si­­vitani kezdtek. Paul, a jólnevelt polgár és tengerész, leállította a kocsit az előírásnak megfelelően és az óvóhelyre ment. Amikor visszatért 2 dolláros rendőri “tieketet” talált az autó ablakán. Paul nem fizette ki a bünte­tést. A bíró előtt azzal érvelt, hogy csak a rendelke­zéseknek tett eleget, amikor az autót a parkban hagyta. A rendőrbiró elmarasztalta, nem törődve az érveivel és a büntetés összegét 5 dollárra emelte fel. Indianapolis népe felháborodott az igazságta­lanságon és felzüdult a sajtó is. Még vagy huszon­három büntetéssel sújtott autós “lázadt fel” a ren­dőrség ellen és most a Board of Public Safety taná­csához feleíbbeztek. A közönségnek erős érzéke van aziránt, mi méltányos és mi igazságtalan. A bírák, akik ennyire elfásultak a jog követelményeivel, akik csak gépiesen, vakon mérik az igazságot, aligha ke­rülnek vissza a helyükre a legközelebbi választások alkalmával. Karász Péter szórakozottan forgatta az előjegyzési nap­tárt. Mint jóravaló adófizető polgár, ide könyvelte a jövő minden fontosabb mozzanatát: váltóesedékességet, sorsjegy­­huzási dátumokat, idézéseket, születésnapokat, szóval min­dent, ami egy polgári háztar­tásban adódhat. Ahogy négy lapot előrefor­gatott, szeme megakadt a kö­vetkező bejegyzésben: MÁJUS 15: Tízéves házas­sági évforduló! Összehúzta a szemét és el­gondolkozott: — Tíz esztendő, Istenem... Nagy idő, ha úgy vesszük, hogy ezt valakinek mellettem kellett eltöltenie. Minden ál­dott nap látni ezt az arcot, minden alkalommal megfigyel­ni ugyanazokat az élet jelensé­geket. . . Teszem én minden érdekesebb bejelentésnél a torkomat szoktam köszörül­ni. . . Vagy lefekvés előtt pa­pucsban végigcsoszogok a la­káson. . . Sok hibám van, ami türelmesebb embernek is az idegeire menne, mint a felesé­gemnek. . . No, és ez az arc... ez az elferdült orrsövény, ami még egy ifjúkori labdarugó­­meccs gyászos emléke. . . ez a tüskés szemöldök, ami úgy ugrik ki a homlokom alól, mint valami kefe. . . Azt hiszem, hogy tízévi állandó együttélés alatt még a belvederei Appoi­­lót is meg lehet unni. Ilyen megértő hangulatban sokáig eltűnődött Kárász Pé­téi', mig aztán egyszer diadal­masan az asztalra ütött. — Megvan! Tudom már, mivel lepem meg az asszonyt tízéves évfordulónkra. Bevo­nulok egy kozmetikai intézet­be és kicseréltetem az arco­mat. . . Tíz év után uj férjet ajándékozok a feleségemnek. * Mivel meglepetésről volt szó, Kárász azt az ürügyet találta ki, hogy üzleti ügyben néhány -bátys>— Viitf-ö)Ase.~k-eH utazni Be is csomagolt, el is utazott, de csak Becsig ment. Ott fel­vétette magát egy hires sza­natóriumba, ahol drága pén­zen különböző kozmetikai mű­téteket végeznek el a paciense­ken. — Ide figyeljen, Mari — mondta Kárászné a szakács­áénak, amikor az ura eluta­zott. — Legfőbb ideje, hogy a férjem nincs itthon, mert sze­retném már kicsit rendbeho­zatni magamat. Mindenek­előtt le szeretnék adni a sú­lyomból vagy tizenöt kilót, az orrommal sem vagyok kibékül­ve, mert túlságosan piszének találom, holott ma az egyenes görögszabásu orr a divat. A hajamat is át szeretném fes­tetni barnáról platinára. Szó­val, ezer és egy változtatni való van rajtam, nem is beszél­ve a bokavékonyitási eljárás­ról. Én tehát most bevonulok egy kozmetikai intézetbe. Ad­dig itt van magának a háztar­tás-pénz, a postát pedig min­dennap küldje utánam. Három hét múlva befutott Kárász Péter távirata: “Kedd esti bécsi gyorssal érkezem Vonatnál várj. Csó­kol: Apu.” * A jelzett nap estéjén Kárász csomagokkal megrakodva, be­csöngetett a saját lakásán. Roppant dühös volt és igy för­­medt az ajtót nyitó Marira: — Mi az? Miért nem vár­tak a vonatnál? Nem kapták meg a táviratomat?! Mari megdöbbenve nézett rá. — Uraságod, úgy látszik, ajtót tévesztett. . . Kit tetszik keresni ? — Hja ? — nevetett föl bol­dogan Kárász. — Nem ismert rám? Én vagyok a maga gaz­dája. Csak egy kicsit átszabat­­tam az arcomat. . . De hol a feleségem ? — A nagyságos asszony ki­ment a nagyságos ur elé a vo­­anthoz. — Úgy. . . és ő sem ismert rám. De viszont nekem kellett volna őt megismernem, ha egy­általán ott volna! Most Mari nevetett. — Hát persze, hiszen elfe­ő is. . . v’ , ' ■ — Mit ő is? ... a nagyságos asszony is átszabatta magát. Egészen más, mint amikor el tetszett menni. Kárász tűnődve letette cso-i magjait. — Ejnye, pedig végignéz­tem minden asszonyt az állo­máson. Vájjon melyik is lehe­tett? Az a magas, aranyszőke, vagy az az alacsony, molett, barna ? A Jó Pásztor Verses Krónikája Magyar hajnal... véres Kelet... Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ KEDVES MAGYAR TESTVÉR: uj magyar hajnalon uj magyar remények uj dalát hallgatom. Mohos sírok hantján uj füvek zsendülnek, láthatalan vonók uj dalt hegedülnek. Bár nincs orvoslása még a magyar jajnak, hallgatom már hangját néhány remény dalnak. Lesz majd uj magyar kéz, amely fegyvert foghat, lesz magyar lángolás, mely égig loboghat. Lesz majd uj őserő a csonka hazában: s uj tüzek lobbannak a nagy éjszakában. Újra álmodhatunk, utódról, elődről s uj álmot szőhetünk uj magyar jövőről! ÍRAMLIK AZ IDŐ, iramlik az élet; a sok békeálom ismét semmivé lett. Szegény békegalamb . . . nincs már menedéke: mint máshol, Genfben is elvetélt ia béke. Bár Churchill hajrázott: “félre a vitákkal, békét muszáj kötnünk a moszkovitákkal; elég volt a szóból . . . sőt több, mint tömérdek: Moszkvával a béke: több, mint világérdek!” . . . Én is azt óhajtom: bárcsak béke lenne s uj frigy lenne Chirchill moszkvai szerelme. De frigykötés előtt volna egy tanácsom: jól nézzen Uncle Sam túl a U. S. rácson. Szent eszme a béke! — szava szívnek, vérnek: de ne légyen abból csupán szovjet-érdek! INDOBAN GYENGE LETT a franciák karja s győzelmet károg már a vörösök varja. Az Indo erődök mind sorba ledőlnek s előre vetik már árnyát a jövőnek. Hirdeti már Kina: minden árat megér, hogyha Ázsiában nem lesz többé fehér! . . . Most vagy soha . . . amíg Páris, letört néma; amíg fojtogatja sok belső probléma. “ . . . Most vagy soha . . . amig Uncle Sam is hallgat s nem kezdi el még a véres 'lakodalmat. , . . így tüzel most Kína . . . így érez valóban s van sok félelmetes a tüzelő szóban! Eä EZ EGYSZER SAJÁT ZSEBÉBEN KOTORÁSZOTT Jay Gouldról, az amerikai milliomosról szól a következő kis történet: Gould a tőzsdén volt, a for­galom megindulása előtt mé­lyen elgondolkodva megállóit egy oszlopnál és a földre sze­gezvén tekintetét, kezeit a zse­beibe mélyesztette. A tőzsdelá­togatók között akadtak sokan milliomosok, akik Gouldhoz ké­pest szegény emberek voltak, nem lelhetett tehát csodálni, ha bizonyos irigykedéssel te­kintettek 6- százmilliók urára. Egyik nem állhatta meg, hogy Gould erős tőzsdespeku­lációira és mindenféle üzleti manipulációira célozva, meg ne jegyezze: — Barátaim, látjátok Goul­­dot? — Látjuk. — Nos hát, én mondom, az ritka eset! — Micsoda ? — kérdezték a körülállók. — Hogy a kezeit a zsebei­ben tartja. — Hát mi van abban? — Hogy mi van abban ? Hát nem ritkaság az, hogy a keze­it, amelyek eddig idegen zse­bekből kotorászták ki a millió­kat, most a saját zsebeiben tartja?. . . híres prímás KopácsyJózseUrolt veszpré­ván, egyik sétája aíkaimaval találkozott egy vén muzsikus­cigánnyal, aki alamizsnát kért tőle. — H«gy hívnak ? — kérdez­te a főpap. — Szelepcsényinek — volt a felelet. — Szelepesényi ? — csodál­­dozik Kopácsy — hisz az egy­kor hires prímás volt! — Ázs, ázs, — vágott köz­be nagy örömmel a cigány — ázs én voltam. Lám, még a püs­­pek ur is hallotta hiremet. JÓ KRITIKA Toldi István, a hetvenes évek jeles színműírója, bírála­tában egyszer nagyon lehor­dott egy fiatal színészt, aki er­re segédeit küldte el Toldiihoz. Toldi a segédeknek kijelentet­te, hogy ő nem akarta a fiatal színészt becsületében megsér­teni és csak mint színészt bí­rálta meg. Erről pedig a követ­kező nyilatkozatot állította ki: — Yiharfi ur épp olyan de­­irék emibier, mint amilyen rossz színész. Viharii ur tehát a legderakabb ember a vilá­gon. A FÜVÉSZ A szamosujvári utón egy öreg örmény kereskedő talál­kozott a városi orvossal, aki szenvedélyes növénygyüjtő volt. Az örménynek feltűnt, hogy az orvos mind a két ke­zében nagy csomó zöldséget szorongat,azért meg is kér­dezte kiváncsian: — Hát mik azak, daktar ur, a két kéziben ? Az orvos, semhogy botani­káról, flóráról, meg egyebek­ről beszéljen az örmény keres­kedőnek, mikor az úgy sem ér­tette volna meg, röviden igy felelt: — Tudja, öreg, csak afféle burjánok. — Hm, hm, — csodálkozik az örmény kereskedő — aztán mit csinál maga azakkal a bur­jánokkal? — Tanulgatok rajtuk — fe­lelt némi gondolkodás után az orvos. — Na’sze, küszünem in azt a tanalást, amit fagja maga Száztizenöt évvel ezelőtt, 1839jben a Bakony egyik kicsiny falujában megkezdte működését a magyar művészi ipar egyik legjelentősebb vállalko­zása, a Herendi Porcelángyár Alapitója a fazekas­­családból származó és a mesterségét kitünően értő, amellett kiváló művészi érzékű Fischer Mór. Gyára váltakozva hol egyéni vállalkozók, hol részvénytár­saságok kezébe került; volt, amikor gyönyörűen virág­zott, s volt, amikor a teljes bukáshoz közeledett, oly­annyira, hogy csak állami támogatással tudták fenn­tartani. Hazafias munkások A herendi gyár létrejötte és megerősödése a re­formkor időszakára esik, s a nemzeti ipart pártoló Védegyleti Mozgalom eredménye is. Az 1842-es El­ső Magyar Iparmükiállitáson dijat nyert és Kossuth elismerően nyilatkozott munkájáról. Herend veze­tőinek nemzeti érzületére jellemző, hogy sokan kö­zülük, maga Fischer is, résztvettek a szabadságharc­ban. De nem kevésbbé tanúskodik emelett az, hogy a gyár porcelánjain ebben az időben az idegen mo­tívumok mellett erős hangsúlyt kap a piros-fehér­­zöldszinü sávos diszités. A nép életéből vett jelene­tek is ekkor jelennek meg először a munkákon. Nem haszonra törekedtek A gyár alapitója azok közé a ritka vállalkozók közé tartozott, akik nemcsak a minél nagyobb üzleti hasznot nézik — hanem erkölcsi sikerre, művészi si­kerre is törekedett. Fischer szüntelenül kutatott, kí­sérletezett, különösen a legkorábbi alkotások tükrö­zik a stiluskeresés nehéz korszakát. Szárnyára vette a világhír Az első, külföldön is nagy feltűnést keltő ered­ményt 1844-ben érte el. A gyár ekkor egy meisseni étkészlet hiányzó darabjainak kiegészítésére kapott megbízást. Itt mutatkozott meg igazán komolyan Fi­scher művészi érzéke: az étkészlet pótlását meste­rien oldotta meg. Ezzel nemcsak biztosította gyárá­nak fennmaradását, hanem megszerezte a világhírne­vet is.' Fischer továbbfolytatta ezt az utat, újabb kí­sérletekkel megtévesztően másolta Európa nagyhírű porcelánjait. S később rátért a kínai porcelánok nem kifejezett másolására, hanem azok herendi stílusban való megoldására is. A stílusoknak és formáknak ez a sokfélesége biztosította a gyár fennmaradását és a továbbfejlő­dés lehetőségét, de egyben forrása lett Herend ■— méltán kifogásolt — “ezerarcú” művészetének is. Idegen diszitések —»-r művészei, jnár kezdetben mindenLg£eL hasznalnak, hogy a gyár keszitmé’nTei «miéi szeie-~ sebb igényt elégítsenek ki. A francia (Sévres), a né­met (Meissen) és más külföldi porcelángyárak stílu­sában készített tálak, vázák és étkészletek nemcsak a megtévesztően hü utánzás bravúros készségét di­csérik, de arról is tanúskodnak, hogy Herend művé­szei finom ízléssel, sajátos módon átalakítják, újjá­varázsolják ezeket a motívumokat. A meisseni eredetű “Tulipáncsokor”, a “Régi szász” stb. minták mellett a kínai stílusban készített porcelánok keleti motívumok felhasználását jelzik. Ugyanakkor már teljesen herendi eredetű állat­­plasztikák — mint például a “pikkelyes” kakas — is készültek a gyárban. Magyar Ízlés bh Az 1851-es londoni kiállításon Herend végkép biztosítja világhírnevét egy tállal; a legnagyobbal, melyet addig készített. Egymást követve jönnek lét­re a külföldi előképek után alkotott minták. Ugyan­akkor azonban, igen helyesen, már arra is törekszik, hogy hazait, a magyar hangot is megszólaltassa. A kiállítás anyagában ez a kettősség érzékelhetően mu­tatkozik. E kettősséget az is biztosítja, hogy a gyár munkásai részben külföldi mesterek, részben Herend szülöttei, akiknél a mesterség apáról fiúra száll és igy még a külföldi mintákba is észrevétlenül belop­ják a magyar ízlést. Ezt mutatják azok a munkák, amelyeken a magyar nép életéből vett jelenetek — begyárok, zenélő cigányok, pihenő vagy lovagló pász­torok — a magyar tájak festői szépsége, a magyar föld virágai és a magyar erdők madarai jelennek meg mint díszítő elemek. Sőt a magyar népművészet is utat talál a herendi porcelánokhoz. Arisztokrata vevők Hogy ez az oly korán megindult nemzeti stilus­­törekvés nem lehetett általános Herend művészeté­ben, annak oka kétségkívül az, hogy a porcelán vá­sárlói sokáig az arisztokrácia köréből kerültek ki, ennek ízlése pedig a nyugati porcelángyárak stílusá­nak másolására kényszeritette a gyárat. De e törek­vés szívósságát mutatja, hogy újra és újra felbukkan a gyár története folyamán. Porcelán szobrok A két világháború között újra részvénytársaság kezébe kerül a gyár, s az üzleti szellem háttérbe szo­rította a művészi szempontokat. Ez az időszak pro­dukciókban nem emeli Herend hírnevét, bár éppen ebben a korszakban a figurális alkotásokban igen ko­moly fellendülést mutat. Kiemelkedő szobrászaink alkotásait gyártják színes és fehér megoldásban, sőt vannak művészek, akik kimondottan a porcelánban való kivitelezésre készítenek a gyár számára munká­kat. csinálni. Mikar diák volt, ak-ban — jegyezte meg' az ör­­kar tanalta vuna meg a bur-mény és látható nem tetszés­­jánakat, nem mast vin kará-sel odébb ballagott. /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents