A Jó Pásztor, 1954. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)
1954-12-03 / 49. szám
i-IK OLDAL A Jó PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD^ Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította deg jelenik minden pénteken______Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József — Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office ■'36 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: gy évre ............................... • ■ $5.00 One Year ...................................$5.00 él évre ......................................$3.00 Half Year .................................$3.00 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. A BORTÖN — BÖRTÖN New York közelében, Eastview kisvárosban van egy megyei börtön, amely minden tekintetben priba. Ami a nagy hajók rangsorában a Queen Mary, ami a virágok világában az orchidea, ami a cukrászat remekei közt a Dobos torta, ami az izmos férfiak társadalmában a Joe Louis, ami Hollywoodban a Marilyn, az a börtönök ranglistáján az eastwoodi megyei börtön. A Federal Bureau of Prisons kiállította a bizonyítványt, hogy Eastwood egy A-l börtön. A kvártélyok tiszták, a diéta kitűnő, a bánásmód emberséges és a biztonság biztonságos. Miért emelt tehát Pearl Buck, a Nobel-dijas Írónő, panaszt és tiltakozást az ellen, hogy az Ellis Island vendégfogadó bezárása után a nem-kívánatos vagy talán-nem-kivánatos idegeneket ebbe a príma börtönbe zárják? . Azért, Írja most a New York Times, mert a börtön — börtön.. Börtönbe az való, akinek börtön jár. Lehet egy börtön príma vagy akár primisszima, az mégis csak börtön és az abban tartózkodás büntetés. Nem is szólva a fyörtöni életrendről, amely minden bennlakó számára egy és ugyanaz és a büntetésnek egy része. Tudjuk, hogy az ember a szokás rabja és elhiszszük, amit már sok börtönlakó irt vagy mondott: hogy egyes őrök gorombák, sőt embertelenek, nyilván a megszokás rabjai. Szabad-e embereket, akiknek semmi bünük, megalázó bánásmódnak kitenni? — kérdi a Times az illetékeseket. És tudjuk azt is, hogy a McCarran-féle bevándorlási törvény olyan kacskaringós Útvesztőkbe sodorja, amelyekből csak úgy tud kilábalni, hogy az áldozatot benn hagyja a csávában, ő pedig mossa a kezét, mondván, hogy a törvény törvény. Az ilyen felelősség-nem-vállalás áldozatainak börtönben van a helyük? Príma vagy primisszima börtönben? Örömmel állapítjuk > meg, hogy a világszerte nagy tekintélynek örvendő New York Times ezekre a visszásságokra felhívja az illetékeseknek és a nemzetnek a figyelmét. Megjegyzendő, hogy még a Mc- Carran törvény is, 242. fejezetében, előírja a “megfelelő helyen” őrzést, de. börtönt mint mégfelelő helyet nem említ. Igaz ugyan, hogy a McCarran törvény alapvető jogelméleti tétele az, hogy a bevándorlás nem jog, hanem ajándék Amerika részéről, de Amerika tekintélyének az egész világon nagyon árt az Ellis Island felhagyása után bevezetett vendéglátás a börtönben. Különösen ezekben a zavaros időkben, amikor ellenséges propagandisták lesik az alkalmat, hogy gyalázhassák Amerikát, a szabadság hazáját. HICSÖSÉK A HÜSOK HŐSÉNEK! Ugye, emlékeznek még: mindent Sztálin csinált. Mindent, ami szép volt és nagy. Sztálin volt a legnagyobb államférfi, a legnagyobb iró, és filozófus, a legkiválóbb nyelvész és természettudós, és persze a világtörténelem legnagyobb hadvezére. Most megjelent a szovjet lexikon uj kiadása és M betű alatt olvasni lehet, hogy mindez hazugság volt. Malenkov a Legnagyobb! Most már tudjuk, miért szenvedtek-vereséget a németek Moszkva alatt, Sztálingrádnál. Azért, mert akkor arrafelé járt Malenkov és megszervezte az ellenállást a náci-fasiszta ellenség ellen. Ez persze még csak a kezdet. Hogy Malenkov a legnagyobb irodalmi, művészeti és tudományos szakértő, az majd csak ezután következik. Az ilyesmit csak adagonkint lehet a népnek beadni. És persze semmisem biztos a szovjetben, még az sem biztos, hogy ki lövet agyon kit. Nem lehet tudni, hogyan végződik a versengés a szovjet urai közt. Egy napon hírét vesszük, hogy Malenkov agyonlövette Kruscsevet, vagyKrusesev agyonlövette Malenkovot. Akkor majd esetleg uj kiadást kell készíteni a szovjet lexikonból. “Moszkvánál, Sztálingrádnál Kruscsev elvtárs vitte győzelemre a szovjetet a náci-fasiszta ellenség ellen ...” Akkor a Pravda jelenteni fogja, hogy Malenkov hosszú időn át megtévesztette az orosz népet; hogy ő áruló volt és kém, a gonosz amerikai háborús uszítok titkos fullajtárja. Ahol az ördög ül a trónon, ilyesmik előfordulnak. ÜJKANABASOK ÉS KENSZ ELŐTT EK A torontói “Globe and Mail” vezércikke.. Fáradságos feladat volna — amelyre teljesen képtelenek is volnánk — megállapítani azt, hogy hány idegen származású kanadai lakos kerül bajba a rendőrséggel, szemben azokkal, akik itt születtek. Egy bizonyos. Kisebb a számuk, mint az itt születetteké. A pontos számokat nem ismerjük, de a valószínűség az, KIS HAJÓ A NAGY VIZEN Egy régi magyar tengerésztiszt feljegyzéseiből VISINSZKI MEGHALT Visinszki orosz helyettes külügyminiszter, a szovjet fő delegátusa az Egyesült Nemzetek Szervezetében, a múlt héten éppen egy ujablb gyűlölködő szónoklatot készített elő a New Yorkban, a Fifth Avenuen levő szovjetházban, rendre papírra vetette szokásos frázisait, hogy a gonosz amerikaiak mindenáron háborút akarnak, a szovjet ellenben békés szándékkal nyom el és rabol ki több mint egy tucat nemzetet. . . amikor hirtelenül kiesett a ceruza a kezéből és a szive felmondta a szolgálatot. Megszűnt dobogni a szív, amely mást mint gyűlöletet sohasem érzett. Három héttel 70. születésnapja előtt meghalt az Egyesült Nemzetek rossz szelleme. ÚRI HÁZBÓL . . . Visinszki régi orosz nemesi családból származott, kiváló jogi tudóssá képezte ki magát. Politikailag mint szociáldemokrata kezdte és csak pár évvel a bolsevik forradalom után állt át a szociáldemokrata mensevikek halálos ellenségeihez a kommunistákhoz. Mint átállók és árulók szokták, Visinszki is túltett uj párthivein, tulkiabálta a legvadabb kommunistákat is. A NAGY VALLATÓ Szomorú világhírre a harmincas években tett szert, amikor fő vádló volt az orosz kommunista mozgalom megteremtői — Trockij, Radek, Bucharin, Kamenev, istlb. —- elleni nagy perben, akik állítólag összeesküdtek a hatalmat bitorló Sztálin ellen. Soha ilyen bírósági tárgyalást nem látott a világ. A vádlottak szinte kéjelegtek a beismerésben. Például: Kanev volt pártvezér lelkes bolsevik cikkeit felolvasták és Visinszki, a főügyész, megjegyezte, hogy ez színlelt lelkesedés volt a párt eszméiért. Amire Kamenev kiigazitotta vádlóját: “Nem szemfényvesztés volt, hanem árulás.” Kamenev éppen úgy mint társai akasztófán végezte életét. Bueharint, a kommunista párt szellemi vezérét, Visinszki a perben igy jellemezte: “Apia bika volt, anyja koca.” A NAGY GYALÁZKODÓ Nem csoda, hogy az Egyesült Nemzetek szervezetében a gyalázkodás nagymesterének nyilvánult ez az ember. Miután a régi. pártvezéreket hóhér kézre adta, gyorsan emelkedett a ranglétrán Visinszki. Hamarosan külügyminiszter lett és csak Sztálin halála után fokozták le helyettes külügyminiszterré és U. N. fődelegátussá. Az Egyesült Nemzetek szervezetében egyedüli feladatának tekintette Amerika gyalázását és minden akció meghiúsítását. A tagadás rossz szelleme volt, a rossznak áldozta egész életét. Visinszki örökébe Malik lép — nem rosszabb, nem jobb. Ez az amerikai pilóta egy székben ül, amelyből könynyü kiesni. Ez egy kiröpitő szék. Ha baj van, ha ég vagy zuhan a repülőgép, gyorsan ki kell abból ugrani. Ez a szék egy gombnyomásra kidobja a repülőgépből a pilótát, akinek aztán gondja legyen rá, hogy nyomban kinyíljék az ejtőernyője, mert ettől függ, hogy ép bőrrel ér-e földet. Az Atlanti Óceánon vagyunk, alig pár nap távolságra az Egyenlítőtől. Majdnem teljes szélcsend van és hajónk, a Duna nevet viselő karcsú hadikorvett, csak lassan szeli az alig fodros tengert. A vonalat, melyet most járunk, a hajósok csak ritkán használják és mi teljesen magunkra vagyunk hagyatva. Azaz hogy mégsem. Egy nagy cápacsalád már napok óta követi hajónkat. Teljes számban vannak együtt: a him, nőstény és mintegy tizenkét cápa csemete. Úgy látszik azon ban, hogy a hajóról lefolyó moslék és ételhulladék nem elégíti ki a kiterjedt cápacsalád táplálkozási igényeit, mert nemsokára eltávoznak haj ónk oldala mellől. Csak az öreg nőstény maradt kitartóbb a többinél és valami jó falatra várva e hajó mögött követte tovább hajónkat. A hajómester most előhozatja a cápafogó horgot, mintegy két kilós besózott husdarabot tűz rá és azt a hajó farán a vízbe ereszti. Kíváncsian lessük ezután a pillanatot, amikor a nőstény cápa, félelmét leküzdve, bekapja az ízletes falatot. A tenger vizének átlátszóságánál fogva tisztán kivehet jük a körülbelül egy méternyire a viz színe alatt úszó állatnak hatalmas testét, mely azonban, valószínűleg sok évi tapasztalatai folytán, semmi hajlandóságot sem látszott mutatni az orra előtt úszkáló Ínycsiklandozó, de gyanús falat elfogyasztására. Elmúlt 1 nap, elmúlt a második nap, de a horog érintetlen maradt. A cápa azonban bámulatos kitartással követte hajónkat. Végre, harmadnap délelőtt a vaslánc, melyre a horog erősítve volt, a fedélzethez való dörzsölés által csikorogni kezdett. Letekintettünk. Éhes cápa A cápa, a hajósnép réme és ellensége horogra került. Az éhség leküzdötte a félelmet. Ott vergődött a hatalmas állat, torkában a majdnem fél méter hosszú, vastag vashoroggal, magas hullámokat verve félelmetesen erős farkával, Rögtön ott termettek a matrózok és a hátulsó, magasabb fedélzetről a parancsnoki hidra vezető lépcsőn keresztül a középső fedélzetre vonszolták a tengeri szörnyet. Vergődés közben farkával darabokra zúzta a lépcsőt. Érdekes volt látni, amint a megdühődött matrózok a hatalmas állatra vetették magukat. Pillanat alatt felmetszették a cápa hasát, amelyből 12 fiatal cápafiókát szedtek ki, Azután a gyomor felboncolásához láttak. A cápa tudvalevőleg igen falánk. Harsány nevetés kisérte az onnan előkerülő tárgyakat. Valóságos ószerraktárhoz hasonlított a gyomor belseje. Volt abban cipő, üveg, kalap, szögek, fadarabok, ruhafoszlányok, egy emberi comb csontja, ujságlapok, esernyőnyél és még több kemény tárgy. Bámulatos, hogy mennyire szívós és mily erős idegrendszerrel bir ez az állat. Már rég kiszedték a belső részeket, farkával még oly erősen csapkodott, hogy néhány matrózt leütött a lábáról. A feldarabolt részeket aztán a tengerbe hajították. Még aznap a szél erősbödött és mi óránként tiz tengeri mérföld gyorsasággal vitorláztunk az Egyenlítő felé. Az Óceán gyöngye Harmadnap reggel az árbóckosárban ülő őrszem szigetet jelzett. A közvetlen az Egyenlítőn fekvő San Thomé szigete elé értünk, mely a portugálok birtoka és amelyet buja növényzete, legelői és vizdus termékeny talaja meg enyhe éghajlata végett a hajósok az “Óceán gyöngyiének neveztek el. Idejövetelünknek célja főképen az volt, hogy élő szarvas marha-készlettel lássuk el hajónkat. A hatalmas és jól táplált ökröket még a délelőtt folyamán szállították hajónkra. Sajnos, nem sok hasznaink a gyönyörű állatokból, mert mire leölésre kerülnek a tenger annyira megviselte a magukkal tehetetlen és a tengeri betegségnek áldozatául esett állatokat, hogy azok húsát még a legviharedzettebb gyomru matróz is csaknem undorral fogyasztja el. Még aznap délután elhagytuk San Thomé szigetét, melynek keleti oldalán elhajózva, már csak egy óra választott el bennünket az Egyenlítőtől. A hajósnépnél hagyományos szokás, hogy a hajónak az utazás alkalmával az Egyenlítőn első Ízben való keresztülhaladását vidám, mulatságos ceremóniával megünnepelik. Délután négy óra volt. A legénység csoportokba verődve őgyelgett a fedélzeten. Mindenki a nagy és ünnepélyes pillanatot leste, amikor a hajó az Egyenlítőhöz ér. így telt el perc perc után, midőn egyszerre harsány, távolból jövő kiáltás törte meg a csendet. Minden szem azon pont felé irányult, ahonnan a kiáltás elhangzott, de a csendzavaró nem volt látható sehol. A következő pillanatban egy cifra rongyokba burkolt alak bukkan elő a hajó külső párkányzatán, majd a fedélzetre lépve a hídon álló paraTicSn&t felé tart, meghajol előtte és igy szól: A tenger istene — Én, a tenger istenének, Neptunnak udva rmestere, uramnak és parancsolómnak üdvözletét és üzenetét hozom. Mielőtt a hajó az Egyenlítőn általmenne, a személyzet köteles az előirt és szigorúan betartandó keresztelési szertartáson átesni, amely nélkül a hajó az Egyenlítőt át nem lépheti. Neptun isten udvarával rögtön meg fog jelenni a hajó fedélzetén, hogy az ünnepélyes aktust személyesen elvégezze. Ezután az udvarmester ur, ki üres óráiban altiszti szolgálatot végez a hajón, ismét meghajtva magát, ugyanazon a helyen, amelyen jött, eltűnt. (Folytatjuk) A BŐKEZŰ KOLDUS James Rothschild báró, a hires párisi bankár, egy napon ebédre hivta meg Eugene Delroix festőművészt. Delroix az ebéd ideje alatt oly figyelmesen és szakadatlanul szemlélte a házigazda arcát, hogy éz ebéd után megkérdezte ennek okát. Delroix azt válaszolta, hogy hónapok óta hiába kereste Párisban egy koldus mintaképét, melyre egyik uj festménye részére szüksége van, s most, különös meglepetésére felfedezte, hogy éppen Rotchild bárónak van olyan feje, aminőt ő eddig hiába keresett. — Milyen kár, tette hozzá a művész, — hogy a báró ur, ha már nem koldus, de legalább modellalak nem lehet. — Én, —szólt akkor Rotschild — nem szoktam irtózni az áldozatoktól, ha a művészetnek használhatok vele s hajlandó vagyok önt műtermében felkeresni, hogy modellt üljek. A műteremben a művész megfelelő ruhával látta el, kezébe hosszú botot adott és úgy helyezte el, mintha pihenve •ülne egy római templom lépcsőin. Egy fiatal művész, Delroix tanítványa,, akinek egyedül volt szabad belépnie a műterembe, annyira meglepődött a koldusnak láttán, hogy gratulált a mesternek e nagyszerű modell felfedezéséért. Mintha csakugyan az utcáról felszedett koldust látna maga előtt, titokban egy huszfrankost nyomott a mozdulatlanul ott ülő ágrólszakadt ember markába. Rothschild egy szempillantással megköszönte az adományt, s megtartotta a pénzt, de az adakozó eltávozta után tudakozódott felőle a művésznél. A fiatalember meglehetősen szegény volt, nagyobbrészt léc beadással tartotta fenn magát és csak anyagi gondjai akadályozták meg abban, hogy tehetségéhez méltón érvényesüljön. A fiatalember néhány hét múlva levelet kapott, melyből arról értesült, hogy a jótékonyság mindig megtermi a gyümölcsét; a könyörületből odaajándékozott huszfrankos kamatjai a Rothschild bankjában gyűltek össze, ahol a. fiatalember az egész kamatösszeget, tízezer frankot, mielőbb átvenni szíveskedjék. A Jó Pásztor Verses Krónikája • |L$zmsvk, gondolatait s kcjítófízfcó#l|réY®& ver*eJk, mint holnap a inából. KI TUDJA A GYORSAN elsuhanó mában, hogy a kelő holnap, mit rejthet magában? Szőlővenyigével ki tud szóba állni:- milyen hordóban fog lelke borrá válni? Ki tudhatja lelkünk szunnyadozó álmát, amely holnapunkba könnyű füstként száll át? Fénynek is van árnya, árnynak is van fénye: mi egy szívnek átok, másiknak reménye. Napok jönnek, mennek tűnő éltünk felett s ezer kérdésünkből egyre sincs felelet. Életnek-halálnak vagyunk hordozója: mily végre, mily célra? Isten a tudója! MERRE KONG, merre bug az Ég ércharangja? Hol az égő bokor s benne Isten hangja? Ki szólal meg végre az égi magasban? Hol van az igazság: eszmében vagy vasban? Mért kell tévelyegni? Vaksötétben járni? Mért kell az igazra örökösen várni? Latorkezek kockát dobnak az emberre; ki tudja, hogy hova? Ki tudja, hogy merre? Ki festett véresre minden Isten-telket? Ki ásta oly mélyre embernek a vermet? Hol van Isten lelke? Hol lebeg az áldás? Lesz-e hát a földön mégegyszer megváltás!? VÉDTÜK EURÓPÁT, védtük a Keresztet, mely a félhold helyett most Moszkvától reszket. Ha a magyar nincsen, tán századok óta félhold alatt nyögne most is Európa. Mialatt a magyar Európáért vérzett: itt-ott elmaradtunk s a Nyugat lenézett, így történhetett meg, most harmincöt éve, hogy a magyar széthullt, mint az oldott kéve. Akikért véreztünk, azok a hatalmak kegyetlen vérszomjjal öt részre szabdaltak. S mig halál sikolytól torzult el az arcunk: kis rabló államok nagyot hiztak rajtunk! hogy az idegenek száma kisebb, mint sok újságolvasó gondolja. A legtöbb ember csak átfutja a rendőrségi híreket. Ha a bűnös neve John Smith, az olvasót már nem is érdekli tovább a dolog, sok Smith van az országban. De ha a név idegen, méghozzá különös hangzású, valószínűleg sokáig emlékezni fog rá. Vagy ha a névre nem is emlékszik, az a tény, hogy1 “idegen” volt a bűnös, megmarad az emlékezetében, így történhetik, hogy az általános benyomás hamis lesz. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a más országból származottak nagy része olyan helyről jön, ahol azt szokta meg, hogy a rendőrség ellensége az embernek. Nyelvi nehézségeik is vannak. Ezek a hátrányok valószínűleg közrejátszanak, ha egy idegen a rendőrségre kerül.
