A Jó Pásztor, 1954. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)
1954-07-09 / 28. szám
a Jő pAsztob FACHS 7. OLDAL A FEJEDELEM TITK A Történelmi 111 IVn REGÉNY mm IRTA: BOROSS VILMOS —Akkor hát vezessük a nagyvezérhez. Talán kapunk tőle egynéhány aranyat. A 'két janicsár visszament Balassához s alázatos hangon felkérték, hogy jöjjön velük. Szakadó esőben, pokoli sötétben, bokáig gázolva az agyagos földben, mentek aztán Szokoli nagyvezért keresni. XLV. Fejezet. A SZULTÁN KALANDJA. Mikor már vagy tizezer ember a zimonyi vár oldalait ellepte, Szulejmán császár is megindult táborával, hogy a zimonyi Hunyad vár előtt újonnan felállitott sátrát elfoglalja. Az eső megeredt, villámlott, mennydörgött, de l Szülejmánt az ilyen csekélységek nem tartóztatták [fel útjában. ■ Sötét arabs paripáján fejedelmi előkelőséggel »lovagolt és jókedvűen beszélgetett a mellette lovagló ftörök urakkal. Aga, a császári főlovászmester, külöfnös kegyeltje volt a szultánnak. Délceg, szép ember, 'sötét barna arcbőrrel, tüzes, nagy fekete szemekkel s olyan nagy fekete szakállal, minő kettő sem volt a török birodalomban. Aga szorosan a császár mellett lovagolt. Aranyfonálból szőtt drága ruhájukról csurgott a viz. A gazdag bársony és selyem lótakaró és nyereg át és átázott, hanem azért a szultán és kísérete jókedvűen társalogtak. — A holnapi ünnepélyen János Zsigmondot négy paripával akarom megajándékozni, — mondotta a szultán. — A lovak legyenek kéznél, kötőfékük selyemből, takarójuk a legfinomabb bársonyból legyen. — Igen, felség, — viszonzá Aga alázatosan. — A császári ménes legszebb négy arabs paripáját választom ki és a legfinomabb takarókat téríttetem rájuk. — Előbb azonban földig alázom az ifjú fejedelmet. Sok van a rováson, velem csúnyán bánt, meg is sebesültem, e miatt a porban kell előttem fetrengenie! — Nagyon helyes, felség, — mondotta Aga, — a hetyke, gőgös fejedelmet meg kell törni, meg kell leckéztetni. — Hallom, értékes ajándékokkal jött? — Úgy hallottam én is. Annyi aranyat és ezüstöt lozott, hogy száz ember fogja felséged lábaihoz leakni. — E szerint nagyon meg van ijedve az önhitt fejedelem. A megalázás bevezetéséül szállítsátok le lováról, ha lóháton közelednék sátorom felé. — A várhegy kapuján túl rögtön leparancsolom lováról úgy őt, mint kíséretét. — Békés katonáit tökéletesen szétvertük? — Igen, felség. — Veszteségünk mennyi? — Kevés, nagyon kevés, felség. — Ázsiából telik még ágyutölteléknek való ember elég! — felelte a nagy Szulejmán egyet ásitva s ezzel az elesettek fölött napirendre tért. A zimonyi fahíd elé érkeztek. — Hallod-e, Aga? — Parancsoljál, felséges császárom és uram. — Annak a Békésnek gyönyörű szép lánya van. — Egykor felséged vezette le őt a vérpadról. —Nem is tudom azóta elfelejteni. Aga, te nagy zsivány vagy, a császári ménest számtalanszór meglopod, hát megkereshetnéd azt a Békés lányt! Ez is •le borsot tört az orrom alá, de néhány csókért meg*grrelmeznék neki. — Csak tudnám, merre van. — Az apja körül lesz. Kis fáradtsággal nyomá- i juthatsz. Azonban légy ügyes, én mindenről érsülve vagyok, a leánynak paraszt fickó szeretője an és ez őrizni fogja a kedvest. — A holnapi ünnepély után rögtön nyomozni fogok. —Holnap? — szolt a császár, ajkait bigyesztve. — Holnapig az utolsó janicsárom is előkeritené. Most, rögtön, mindjárt, ebben a szakadó esőben kerítsd meg, Aga, akkor ember vagy, érdemes császári kegyeimre. — Iparkodom ebben a szakadó esőben is megkeresni, — felelte vissza Aga alázattal. — Várj! Menjünk mindnyájan, menjünk együtt! — Menjünk! menjünk! — szóltak a török urak s habár nem nagyon szívesen, de követték a hatalmas szultánt. Szulejmán átment a hídon és a várhegy kapuja előtt lefordult a római sáncok felé. A kiséret utána. Utjok a csatatéren vezetett keresztül. A csatatéren sötét alakok, férfiak és nők vegyest, sebesülteket hurcoltak. Másfelé török katonák gödröket ástak az elesett pogányok számára. — Egy ostoba ütközet színhelye — jegyezte meg a szultán. Aztán lovagostorával az egyik betegápoló csoport felé mutatott. — A sötétben is látom, — mondotta a szultán, — hogy ama csoportban álló páncélos vitéz, hölgy. Hölgy és senki más, mint a Békés leány! Formájáról ismerem. Lovagolj hozzá és hozd ide azt a leányt! Aga megsarkantyuzta lovát és a szultán által mutatott csoporthoz ugratott. — A szultán foglya vagy! — kiáltott a páncélos vitézre és lovagostorával megérintette a vitéz vállát. A lovag feltekintett. — Miért lennék foglya a szultánnak? Talán azért^ mert ápolom a sebesülteket? — szólt a vitéz, aki Julia grófnő, Csáky Péter özvegye volt. — Azt majd a hatalmas szultán ő felsége mondja meg neked, — felelte Aga —, hogy miért fogatott el. Most jer, kövess, mig szépen vagy, a hatalmas szultán amott vár reád. A kis csoport félénken pislogott a török nagy úrra. Sebesülteket ápolni jöttek, fegyver nélkül, szivükben az emberszeretet tiszta lángjával. Arra, hogy valaki s éppen a szultán, megtámadja őket, nem is gondoltak. Julia grófnő néhány pillanatig habozott. Aztán gyors elhatározással a szultán elé sietett. — Parancsolj, felség? — kérdezte Julia grófnő francia nyelven a szultántól. — Csalódtam, nem ő, nem az, kit gondoltam, — szólt a szultán halkan s mintegy önmagával beszélve. Fenhangon pedig igy szólt: — A Békés leányt keresem, nem tudod merre van? — Tudom! — Vezess el hozzá. — Mindnyájukat? — Igen, úgy ahogyan itt látsz bennünket. — Jutalmam mi lesz? — Akasztás helyett golyó. Nem szép jutalom? —Szívesebben kisérném felségedet egyedül, — felelte Julia. — Egyedül nem járok a Békés táborában. Szólj, jössz-e, vagy nem? — Megyek, hogyne mennék. — Nincs paripád? ✓ — Nincs. — Egyik főur adja át a lovát e hölgynek és ő maga menjen a zimonyi várba gyalog. A szultán parancsát mindnyájan teljesíteni akarták, egymás után ugráltak volna le lovaikról. A császár intett s a legfiatalabb főurat szállította le lováról. Özvegy Csákyné lóra pattant. Megsarkantyuzta a paripát és délcegen lovagolt a szultán mellett. Csákyné a Zimony alatti “Cigány-Sziget” felé vezette a törököket. — Ki vagy te? — kérdezte a szultán. — Csáky Péter özvegye vagyok. , — Férjedet ismertem, — jegyezte meg a szultán. — János Zsigmond ölette meg. — És most azért nem vagy János Zsigmond hive? — Azért nem vagyok, igen. — Aztán merre megyünk most? — A “Cigány- szigetre”, mely a Száva közepén emelkedik ki a víziből. —Békés leány ott van? —- Ott fogják találni. — Meg ne csalj, asszony, mert megkinoztatlak. — Miért csalnám meg? Tudom jól, hogy Békés Mariska kérésére vissza fordulna innen, Erdélyre többé nem vágyakoznék s János Zsigmondtól sem kívánná a kódolást és megalázkodást. — Abban igazad van, hogy Békés Mariska kedvéért sok mindenre képes volnék. A szultán szemügyre vette Csákynét. x Julia grófnő az ezüst páncélban igen jól nézett ki. Szemei ragyogtak, orcái kipirosodtak a lovaglásban s minthogy a lovat is jól megülte, Szulejmán nem győzte eléggé nézni szomszédnőjét. Júlia grófnő nem azért volt asszony, hogy rögtön észre ne vegye a császár érdeklődését. A félhomályban is iparkodott tehát mosolyogni és szellemes válaszokat adni a szultánn kéréseire. Magában pedig ezeket gondolta: — No megállj te hatalmas szultán, jó kezekbe kerültél. Amit nem tudott megakadályozni tizezer ember, majd megakadályozom én. Nem olyan fekete az ördög, aminőnek festik. Nem félek én tetőled, rettenetes császár, mire megvirrad, a lábaim előtt fogsz heverni. Julia grófnő páncélján kopogott az eső. Ő maga azonban peckesen ült a lovon és szótlanul lovagolt a szultán mellett. A “cigány-sziget” a Száva közepén terült el. A Száva partjáig, honnan széles kompon jártak át a szigetre, mintegy félórai ut lehetett még. Julia grófnő észrevétlenül sarkantyuzni kezdte a lovát. A ló ágaskodott, prüsszögött, táncolt, toporzékolt. — A lovad nyugtalankodni kezd — szólt a szultán —, látszik nem szokta meg, hogy idegen lovagolja. — Nyugtalanságát rögtön megfékezem, — felelte vissza Julia s ez alatt a sarkantyút jó mélyen belevágta a ló oldalába. A paripa neki iramodott. Kivált a szultán és kíséretének lovai közül és előbb két hátulsó lábára ágaskodva, neki iramodott az országúinak. Julia grófnő felsikoltott. A ló annál erősebben futott. Julia sikoltása rémesen hangzott ott künn a Száva partján. A szultán meghökkent és megparancsolta kísérőinek, hogy a grófnő lovát el kell fogni s őt magát meg kell menteni. A kiséret tagjai észvesztetten rohantak a Julia grófnővel tova száguldó paripa után, sőt maga a szultán is sarkantyúba kapta lovát és a leány után vágtatott. Hegyes-völgyes utakon rohantak előre. Julia grófnő erősen ült a lovon, de hogy az ijedséget fokozza, eleresztette magát, arccal végig dó'lt a lovon, megfogta a ló sörényét és hangosan segítség után kiáltozott. A kantárt pedig úgy fogta, hogy a ló egyik mellé'kutra rohant le s azon vissza a városba, egyenesen a zimonyi vár kapujának futott. A császári kíséret és maga a szultán utána. Hegynek már nehezebben ment a futtatás. Midőn Julia látta, hogy a török tábor közepén van, erőtlenül elhagyta magát, lebukott a lováról és elterült a sáros földön. Úgy tett, mintha eszméletét vesztette volna. Olyan bravúrosan csinálta mindezt, hogy egy cirkuszi műlovarnő is megirigyelhette volna.----Vigyétek sátoromba, — parancsolta Szulejmán és orvosaim vizsgálják meg, mig utána jövök. A főurak és az időközben odagyült török katonák pillanat alatt felkapták a földön fekvő Amazont és bevitték a szultán díszsátorába. A szultán nyugágyára fektették. Két-három orvos is körülvette azonnal tapogatták az ütőereit, simogatták a homlokát, e közben meglehetősen buta ábrázatot vágva, csóválgatták a fejüket, hümmögtek, fontoskodtak. Nemsokára megjött a szultán is. Nedves ruháit leszedték róla, száraz ruhadarabokat adtak rá, azután odament a nyugágyon fekvő Amazonhoz. — Nagyon megsérültél? — kérdezte a szultán részvéttel. . — Nagyon, nagyon, — felelte Julia grófnő halkan és fájdalmasan. — Hol fáj? — Add ide a kezedet, hatalmas ur, — suttogta Csákyné. — A szultán a hölgy kezébe tette kezét. Csákyné a szultán jobbját szive fölé szorította. — Itt fáj, hatalmas szultán! — szólt azután sokat mondó kézszoritással. Küld ki az embereidet, négyszemközt szeretnék veled beszélni. — Asszony, a szemeid perzselnek, ajkaid pirosak, mint az izzó tűz, még kisértetbe hozol, karajaim remegnek, szivem hevesen lüktet. — Egyedül! Egyedül legyünk, felség, azután én is elmondom, mit érez a szivem. — Szeretsz? — kérdezte a szultán halkan és lihegve. — Egyedül! Egyedül legyünk! — susogta ismét Julia. Szulejmán kezével intett kíséretének, hogy távozzanak. Ezek a sátor elé vonultak. — Nos, egyedül vagyunk, — mondotta a szultán és a nyugágyon fekvő, páncéljából kihámozott Julia grófnő mellé ereszkedett. — Kegyetlen érzés szállotta meg szivemet, — szólt a grófnő s karjait a szultán nyaka köré fonta. — Gyűlöltelek, még a nevedet is utáltam. A csatatéren azonban olyan mélyen, olyan szenvedélyesen néztél a szemeimbe, hogy minden csepp vérem felforrott. Békés Mariska után vágyakozol, aki pedig inkább meghal, semhogy téged megcsókoljon. íme, itt vagyok én, nézz meg, talán nem vagyok még anynyira csúnya, hogy eltaszitsál magadtól. Oh, úgy fájnak a bordáim a lezuhanástól, a fejem szédül, úgy megütöttem, de mindezt elfelejtem, ha megtűrsz magad mellett és majdan elviszel magaddal Törökországba, háremedbe! , ... A szultán szemei kéisóváran égtek, orcái kigyultak s bizony megszédült ő is Julia tüzes tekintetétől. Szorosabban húzódott a grófnőhöz. A sátor közepéről római olajmécs függött alá. A sátor félhomályban úszott, mig künn csepegett az eső, kopogtatta a sátor bársony oldalait. — Húsomnak kőből, véremnek vízből kellene lenni, ha olyan tüzesvérü hölgyet, mint te, itt hagynálak. Igen, elviszlek szép grófnő törökországi háremembe s addig, mig Békés Mariskát megtaláljuk, te leszel a szultánám, te leszel az, aki esténként elűzöd a gondok felhőit homlokomról. Egyet azonban kikötök, grófné! — Szólj, uram és parancsolom! — lihegte Julia igen ügyes színleléssel. — Eddigi ismeretségeidről végképen le kell mondanod. Barátaiddal, barátnőiddel még csak levelezned sem szabad, elzárlak a külvilágtól s a háremen és rajtam kívül nincs számodra semmi más a világon. — Ne is legyen soha! Ott, ahol te vagy, ott van az én világom. Szivem úgy ég, mint Nápolyban a Vezúv belseje. Jer, csókolj meg és feledjük el, hogy ellenségek voltunk. . , — Bolond ló! — gondolta magában Szulejmán. — Ha meg nem vadul, ez az asszony soha sem kerül sátoromba, pedig megér egy boszporusi-parti palotát. Julia grófnő gondolatai ezek voltak: — A csókot drágán fizeted, te ostoba, te hiszékeny szultán. Itt a keblemben rejtegetem a mérget, melyet magamnak szántam, ha elfogna és vérpadra hurcoltatna a török. Ezt a mérget fogja Szulejmán magába szívni, amint keblemen elalszik. — Oltsátok el a lámpát! — rebegte a szultán halkan s fejét a grófnő keblére nyugtatta. Kívülről két cserkesz tiszt lépett be s elfujta a sátor közepéről lefüggő római mécset. — Uram! Felséges császár, — hangzott kívülről Szokoli nagyvezér hangja. — Ne szerelmeskedjél most, János Zsigmond hü szolgád van itt, tisztelegni kíván, kegyelmedet óhajtja ! — János Zsigmond menjen most a pokolba és ne háborgasson! — felelte vissza a szultán nyers hangon. — Holnap reggeli hét órára hivattam, akkor várom, most semmi beszélni valója nincs hozzám, jó éjszakát. _ Hallotta? — kérdezte Szokoli a sátor bejárata előtt álló Balassától. Balassa fejéhez kapott. _Be kell.mennem, különben minden elveszett! — suttogta önmagával tépelődve. — Mi veszett el? — kérdezte a nagyvezér. — Oh, ha ismernéd azt a leányt! — sóhajtott Balassa önfeledten. — Leányt? — álmélkodott a nagyvezér. _______ (Folytatjuk) _ ____ ‘ Wyandotte, Mich. MICHIGAN ÁLLAMI ésTÖLEDOl HÍREK Üszlök István LA PK ÉPv IS ÜLŐ 1053 Goddard. AV 2-3979 üszlök István Iroda: 835 S. West End Detreít 17. Mich. MSGR. EÖRDÖGH ELEMÉR 80-IK ÉLETÉVÉBE LÉPETT TOLEDO, 0. — Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat aláírásának napján, julius 4- én született — egy hijján száz évvel a nagy történelmi nap után, 1875-ben — Eördögh Elemér. Fiatalon telepedett le Toledo városában és 'hamarosan a toledoi magyarság büszkesége lett mint a Szent István római katolikus egyházközség papja, plébánosa. Sok évtizedes pásztorkodása elismerést és tiszteletet szerzett neki messze a város határain túl is és példás papi működésére felfigyelt az egyházi főhatóság is. A pápa már régebben pápai prelátusi rangra emelte és azóta a toledoi magyar plébánost a Monsignor kitüntető cim illeti meg. Most, amikor jó egészségben, töretlen erőben elérkezett születése 80-ik évének küszöbéhez, áldásokban gazdag hosszú évekre és évtizedekre tekinthet vissza és ez az emlékezés a legszebb születésnapi ajándék Msgr. Eördögh Elemér részére. őszinte szívvel csatlakozunk Msgr. Eördögh megszámlálhatatlan tisztelőihez és velük együtt még sok, örömökben és áldásokban gazdag esztendő megérését kívánjuk neki. UJ KATOLIKUS ISKOLA ÉPÜL TOLEDOBAN TOLEDO, O. — Uj katolikus középiskolát szándékoznak építeni a West Bancroft utcán, közel a Parkside Blvd.hoz, szemben az Ottawa Parkkal. 750.000 dlolárra van szüksége az építési alapnak. Az önkéntes kollektorok a Civic Auditóriumban tették meg jelentésüket a gyűjtés eddigi eredményéről, amely szerint félmilliós dollár előjegyzésekben és készpénzben már együtt is van. Oravetz András és Nyitray Gyula, akik magyar városnegyedben vée-zik a kollektálás munkáját, 700 dollárral járultak hozzá az építési alaphoz. INNEN-ONNAN a Jó Pásztor utazó képviselője Jakab András 234 Wilson SÍ.. Tel.: 37-8395 Johnstown. Pa. YOUNGSTOWN, Ohio. — Habodász Gusztáv 303 E. Pasadena Ave. lakos két hónapi betegség után 71 éves korban szívbaj következtében június 24-én elhalálozott. Habodász 1882 szeptember 15-én született a Gömör megyei Bajbar községben, ahonnan fiatalon, 1899-ben jött Youngstown városába. Az utolsó huszonöt esztendőben a Medbury-Prosser-Welch biztositó vállalatnak volt megbecsült alkalmazottja. Alapitó tagja volt a Szent István r. k. egyházközségnek, az Egyházak és Egyletek Na'gybiizottságámak (az utóbbinak örökös diszelnölke), elnöke a Verhovay Segély Egylet 21-ilk fióknak, tagja volt a Polgári Körnek, az Öreg Amerikas Magyarok Családjának, a Demokrata Körnek és a Magyar Társalgó Körnek. Temetése junius 28-án volt a Szabó temetkezési otthonból. A Szent István r. k. templomban Ft. Török Dezső, Ft. Hegyipéter és Ft. Szőcs Dénes ünnepi gyászmásét mutattak be az elhunytért, utána a gyászolóik tömegének kíséretében a Calvary temetőben helyezték örök nyugovóra.
