A Jó Pásztor, 1954. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)

1954-10-15 / 42. szám

VILÁGJÁRÓ MAGYAR KADETT KALANDJA PORT SAIDBAN (Folyt, a 2. oldalról) egyszerre azt éreztem, hogy valami megmozdul ben­nem, mintha morfiummal oltottak volna be és a mé­reg lassan kinyomakodna összes ereimbe. Végtelen bágyadtságot éreztem egyszerre, a sütemény kihullt a kezemből. Fel akartam ugrani, de csak ahhoz ma­radt erőm, hogy lesöpörtem az asztalról az összes tá­nyérokat, csészéket, süteményeket. Ekkor hozzám lépett egy széles mosolyu kopt, a szemembe nevetett, kendőjével letörölte az asztalt és lehajolt, hogy a csempéket összeszedje. Most azonban valami egészen váratlan dolog történt. A kopt hirtelenül átkulcsolta a lábaimat és lerántott a puha szőnyegekre! Ebben a szempillan­tásban megmozdult az egész gyülev'ész társaság, las­san, bizonytalanul — jól láttam — felém tartott va­lamennyi! Valakinek a kezében kés villant meg . . . Irtózatos erőfeszítéssel erőszakoltam magamra azt, hogy el ne aludjak, mert most már tudtam, hogy álomport ittam a feketekávéban. Az volt az egyet­len szerencsém, hogy rajtam, a tengereken edzett atlétán, aki egyébként számtalanszor^ voltam már életveszélyben, nem tudott erőt venni a méreg, leg­alább is nem oly mértékben, mint eltávozott társai­mon ! Hirtelen felültem és a lábaimat még mindig gör­csösen összekapcsoló arab barna képébe teljes erőm­ből egy ütést mértem. Azt hiszem, gyengébb ütés is elég lett volna ahhoz, hogy az illető azonnal elve­szítse eszméletét. Most felugrottam és támolyogva bár, de óvatosan, egyenest annak mentem neki, aki­nek a kezében a kést láttam. Fölkaptam egy könnyű vasasztalt és ahogy csak birtam, hozzávágtam az il­letőhöz. Valami nagyot csattant és valaki harsányat kiáltott . . . Most előkaptam revolveremet és leadtam egy lövést. Nem emberre, hanem a levegőbe. Nem hasz­nált semmit. Nem én maradtam a helyzet ura. Ezek a banditák nem ijedtek meg egy lövéstől, hanem igye­keztek körülfogni. S egyszerre minden lámpa elaudt, pokoli sötét­ség borított be mindent. Ebben a pillanatban mint­ha valaki meglökött volna . . . nagyon közel lehettek hozzám . . . egy széket ragadtam föl és^ tiszta utat vágván magam előtt, teljes erőmből futásnak ered­tem. Ahelyett, hogy az európai negyed felé inaltam volna, beljebb és beljebb szaladtam a szűk utcákba, a düledező házak közé! Talán tiz percig tartott a vágtatásom. Üldözőim nyilván elmaradtak mögöttem, mert mikor visszafor­dultam, üresnek találtam az utcát. Ezzel szemben, a­­melyik pillanatban megálltam, határozottan érez­tem, hogy az oldalam sajogni kezd. Odanyultam . . . sötét lett a kezem . . . vér! . . . Megszurtak! . . . Mintha most hirtelenül elhagyott volna minden energiám, úgy összecsuklott minden tagom, hogy térdelő állásba buktam a földre. De csak tovább . . . csak tovább . . . mintha az utca túlsó végén valaki megjelent volna ... és most ... az innenső végén is . . . ezek a bestiák bekerítettek! A helyzet igazán nem volt valami biztató. Kö­rülnéztem. Jobbról-balról emeletes, szűk, sötét, lát­szólag lakatlan házak. Lehetetlen, hogy a közeledők eddig megláthattak volna. • Erőm utolsó megfeszítésével bevánszorogtam a jobboldali ház folyosójára (kapuja nem volt) és egy düledező lépcsőn felbaktattam az emeletre. Csupa bűzös lyuk, lakatlan, ablak nélküli szoba! Az egyik­ben nagy halom ládát, szalmát találtam. Ez a szoba kinézett a sikátorra, de az ablaknyilásban itt sem volt egyetlen üvegtábla sem. Amennyire csak tehet­tem, lassan az “ablakhoz” ballagtam és lenéztem. Négy ember tanakodott nem messzire a bejárattól. Valamit értek arabul és kivettem szavaikból, hogy keresnek és érthetetlennek tartják, hogy eltűntem. Majd egy adott jelre eszeveszett futásnak indultak: valószínűleg a tengerpart felé. Arra gondoltak, hogy a viz felé menekültem. Eddig sikerült volna a menekülésem, tehát el­vonultam egy teljesen nyilásnélküli kamrába és gyu­fát gyújtva, megvizsgáltam sebemet. Nem volt mély, de minden lépésemnél szétnyílt, ami természetesen nagy vérzéssel járt. Mivel a revolveremet is elvesztettem, nem ma­radt hátra egyéb, mint az üldözőkkel ellenkező irány­ban minél jobban megközelíteni az európai negye­det, ahol legalább egy rendőrt találhatok. Elindultam tehát, inkább vánszorogva, mint lé­pésben, hiszen a méreg még mindig dolgozott ben­nem és sok vért is veszítettem. Órákig surrantam a házak tövéiben, óvatosan elkerülve mindenkit, akit arabnak néztem és reggeltájban, mikor a nap már felbukkant valahol a házak mögött, el is értem azt a széles utcát, mely bár távol esik még a fehérek la­kóhelyeitől, de már biztonságosabb valamivel. Itt találtak meg hajnalban a járókelők eszméletlenül. Hetekig nyomtam a furcsa éjszaka után az ágyat, mig Kigyógyultam. KORÁN KEZDI Az angol királynő Charlie fia már 6 éves, miértis elérke­zettnek látta a királyi család, hogy megtanítsák verekedni. Boxoló partneréül egy ameri­kai fiút választottak. A papa, Elizabeth csinos férje, fogja a fiukat tanítani. VILÁG HAZAÁRULÓI EGYESÜLJETEK! A moszkvai rádió felhívta a világ minden részében élő kommunistákat, hogy izgas­sák fel a népeket a londoni egyezmény ellen, amely meg­engedi a németek felfegyver­zését. a jO pasztok 3-IK OLDAL Moszkvában Egy amerikai újságíró éleihü képei ad az eresz átlag­ember életéről Nincs amerikai újságíró, ki a mai szovjet életet jobban is­meri, mint Harrison Salisbury a New York Times hires moszkvai tudósítója. Salisbu­ry öt évet töltött Moszkvá­ban, mig tudósításai termé­szetesen a cenzor kezén men­tek át. Most hogy visszatért Amerikába, őszinte elemzést nyújt a szovjet viszonyokról. Szenzációs cikksorozatának egyik fejezetében leírja “Iván életét”, aki nem személy, hanem jelkép — az orosz átlag ember jelképe. Az orosz Iván, akit Salisbury jellemez, mun­kás. Az olvasónak módja van összehasonlitani Ivánt “Joe”­­val, az amerikai átlagember s munkás szimbólumával. íme a jellemzés: Lakása, családi élete stb. Iván 39 éves nős, két gyer­meke van. Moszkva közelében egy farmon született. Négy elemi iskolát végzett. A hábo­rúban elég súlyosan megsebe­sült. A háború után Moszkvá­ban telepedett le és azóta egy épületfa üzemben dolgozik. Ä lakása nincs messze a gyár­tól. No már most, Iván lakása. Iván lakása aféle nyomor­tanya. A lakónegyed barak­­szerü faépületekből áll, kát­­ránypapir tetővel. Nyolc csa­lád lakik minden épületben és minden családnak egy szobá­ja van, némelyiknek kettő. Iván szerencsésebb. Ács lévén, tud elég fát “kölcsönözni” a gyárból, hogy a ház hátsó kis lépcsőfel járata helyére egy “szobát” építsen. Ilyen módon három szobája van, egyik sem nagyobb 8x8 lábnál. Iván házbére rendkívül ala­csony, szinte elenyésző. Ez az egyetlen rész, ahol előnyben az amerikai Jóéval szemben. Igaz, hogy Joe nem lakik oly nyomorúságos lakásban, mint Iváné. No de próbáljuk meg­állapítani, milyen alacsony Iván házbére. Általában, mennyit keres Iván és mennyi a keresetének értéke. Rubel és dollár A rubel hivatalos átváltási árfolyama négy az egyhez ■— de még a szovjet is titokban elismeri, hogy ez nem reális. Például, egy Zis autó, ami megfelel a Pontiacnak vagy Oldsmobilnak, 24,000 rubelbe kerül. Hivatalos árfolyamon ez 6000 dollár lenne. De diplo­maták 2400 tényleges dollár­ért vehetik meg — amivel a szovjet elismeri, hogy a rubel és dollár aránya inkább tiz az egyhez. No már most, Iván fizetése 600 rubel havonta. Ezért hat napot, 48 órát dolgozik. Hiva­talosan 75 cent lenne az óra­bére, de annak tényleges érté­ke csak 30 cent. Miután Iván házbére 14 ru­bel, valamivel többet mint fél napot dolgozik érte. Joe kény­telen havi jövedelmének ne­gyedrészét költeni házbérre. De innen kezdve minden előny Joeé. Iván kevés húst eszik. A felesége tavasszal vásárol egy kis malacot, azt a ház háta mögött felneveli és novem­berben levágják. Ezt a húst, mitegy 120-150 fonjtot eszi a család egész évben, és néha ta­lán egy öreg tyúkot. Mert Iván felesége néhány tyúkot is tart az udvarban tojás miatt. Ha kiöregszenek, le­vágj a őket. Iván főleg burgonyát, ká­posztát és céklát eszik, vala­mint jó barna kenyeret, ami olcsó. A disznó zsírjának tar­tani kell egész évben, mert a zsir az állami üzletben igen drága. Nyáron gyümölcsöt is eszik a család. Vodka és ruházat Ivánnak két ruhája,van. Az egyik a munkaruha, amiben a gyárba jár, egy végtelenül el­nyűtt, piszkos, foltozott öl­töny, a másik a “jó ruha”, többnyire egy kék öltöny. A télikabátja egy meleg és ne­héz idomtalan ruhadarab. A cipője inkább bakancshoz ha­sonlít. Van két jó két rossz inge. Egy öltöny ára 900 ru­bel — másfél havi fizetés. Egy télikabáté két havi fize­tés. Iván még igy is jobban bol­dogulna, ha nem Ltna oly so­kat. A vodka literje 20 rubel és Iván megiszik havonta tiz litert belőle. A feleségének ez nem tetszik, de csak a vállát vonogatja. “Ilyenek a férfiak, nehezen dolgoznak, kell nekik az ital” mondja rezignált ta­pasztalattal. Iván tud olvasni, de nem elég jól ahhoz, hogy minden nap elolvassa a Pravdát. Időn­­kint egy ember jön a gyárba és elmagyarázza mi van a Pravdában és miért fontos mindez. Iván és barátai nem nagyon értik a dolgot, de tü­­re'mesen meghallgatják, alig várva a végét. Egyébként az életet, most hogy az “öreg em­ber” nincs többé, valamivel könnyebbnek találják. Iván egyik barátja még durva meg­jegyzést is tett “a vén disz­nóra”, de Iván azt hiszi, ez nem illő. De amikor Beriát le­Tizenöt napig voltak cseh fogságban Richard H. Dries had­nagy (bal) St. Albans, N. Y. és Pfc. George M. Pisk (közép), akik azt mondják, hogy a csehek testileg nem bántalmaz­ták őket, ellenben hihetetlen lelkinyomást gyakoroltak rá luk. kihallgatásuk során, tartóztatták, Iván és barátai összeálltak és megverték a sarki rendőrt. Ez ötven rubel­be került fejenként, de meg­érte. . . “Az amerikaiak . . Iván tudja, hogy az ő ha­zája és Amerika nem férnek meg egymással, de nem érti, hogy miért. Még soha életé­ben nem látott egy eleven ame rikait. Az amerikai filmek na­gyon tetszenek neki és homá­lyosan sejti, hogy az ameri­kaiak nem egészen olyanok, mint az újságok mondják, de ehhez ő nem ért és az ilyen magas dolgokba jobb nem be­leszólni, mert az ember csak bajba kerülhet. Ivánnak- van egy barátja a gyárban, aki a háború idejé­ben Németországba járt és ott látott amerikai katonákat. “Olyan magasak mint egy emelet — meséli — és olyan gépeik vannak, hogy a mi sze­gény kis gépeink játéknak lát­szanak mellettük”. Iván hüm­­mög ezen és néha nevet is. Nem hiszi el egészen a barát meséjét, de sose lehet tudni. A filmeken azok az amerikai ak egész szép szál fickóknak látszanak, dehát azok persze válogatott legények. Nem is látszanak olyan gonosznak — dehát a gyárban ott van az a Dimitri nevű csoportvezető, aki szintén jóképű fickó és ba­rátságos, mégis levonatott 50 rubelt a béréből, mert kétszer elkésett. Az ember sose tud­hatja . . . Iván és a kormány Iván nem gondol arra, hogy a kormány jó vagy rossz. Nem is tudja, hogyan lehetne eb­be beleszólása. Az ilyesmit “magasabb helyen” intézik el. Még ha elégedetlen lenne is, akkor sem szólna. Még a ba­rátjának sem ivás közben. Iván tudja, hogy “az élet ne­héz”. Ha kicsit könnyebb lesz például olcsóbb a villamos­­jegy vagy krumpli ára — ak­kor örül neki. Hogy több-e az az élelmiszer, azt egyszerűen annak tulajdonítja, hogy volt­­e “elég eső”. Hogy nincs elég cipő vagy tepsi vagy kályha? Majd rákerül arra is a sor. Nem lehet mindent egyszerre csinálni. Egyszóval Iván nem lázadó. Legalább is nem tudatosan. Homályosan sejti, hogy “le­hetne más is az élet” és van­nak leszerelt katonák, kik azt mondják, hogy külföldön más­kép van — de mit lehet csi­nálni ! Iván “csinálna valamit” — ha alkalma adódna. De az agya meg van bénulva, tetterejéből csak az élet fenntartására te­lik. Ha valaki utat mutatna neki, kívülről, vagy belülről, Iván megmozdulna. De igy csak tunya munkagép — dol­gozik és szaporodik, iszik és katonáskodik. De igy? Sorsa ellen nem lázadozik — nem mintha az jó lenne, hanem mert nem tudja, hogy lehet iobb is . . . J0-o-—­AZOK A NŐK AUSZTRÁLIAI LÁNYOK SZIVES FIGYELMÉBE! Jól nézze meg az ausztráliai leány azt az idegent, akihez férjhezmegy! Mert sokszor megtörtént, hogy a férj — in­kább csélcsap férfi — eltűnik s ilyen esetben az asszonyka tanácstalanul és tehetségte­lenül áll az elhagyott fészek­ben. Ugyanis az ausztráliai törvény szerint az ausztráliai lány automatikusan felveszi férje állampolgárságát és lak­helyét s ebből következik az, hogy ha vissza akarja nyerni szabadságát, válópert kell in­dítania — külföldön, ott, aho­vá a férje ment. És Ausztrália messze van minden más or­szágtól messze, az utazás drá­ga. Még nagyobb a baj, ha a hűtlen férj ismeretlen helyre lógott el. Áz elhagyott fiatal­­asszony nem tudja, hol a tör­vény szerinti lakhelye, nem tudja, hol kellene hűtlen elha­gyás miatt pert indítania. Mindezt egy biró állapította meg egy nagyon csúnya elha­gyási esetben. Két amerikai haditengerész feleségül vett egy-egy ausztráliai szépséget s a mézeshetek után mind a kettő hajóra szállt — ismeret­len uticéllal. Az elhagyott me­gy ecskék még azt sem tudják biztosan, hogy mi volt a ne­vük csélcsap férjeknek. Na­gyon valószínű, hogy hamis néven esküdtek nekik örök hű­séget. Ausztráliai leánynak leg­jobb férj az ausztráliai! DRÁGA FÉRJ Chicagóban Mrs. Bianca Hunter egymillió dollár bánat­pénzre perli Miss Betty Ere­­miát mert elhódította a férjét. FESTETT IVÁNOK Brandenburg tartomány­ban, a németországi szovjet­zónában, az orosz katonai pa­rancsnok felszólította a német nőket, hogy állandóan tartsa­nak a kézitáskájukban egy üveg vörös tintát és ha orosz katonák tiszteségtelenül kö­zelednek hozzájuk vagy erő­szakoskodni kezdenek fröcs­­csentsenek a katonák unifor­misára pár cseppet. Ezáltal le­hetővé válik a felettes kato­nai hatóságnak, hogy a nők­kel erőszakoskodó Ivánok sze­mélyazonosságát kideríthes­sék. KETTEN A KONYHÁBAN Londonban történt: Két fia­tal hölgy egy-egy szobában la­kott egy bérelt lakásban és; közös konyhahasználati joguk volt. Egy reggel az egyik hölgy egy tojást akart főzni reggelire, de a tűzhelyen egy bogrács állt, ugyancsak egy tojással. Félretette a bográ­csot és a magáét helyezte az égőre. Ezen a másik hölgy úgy felbőszült, hogy a forró vízzel telt bográcsot a vetély­­társnő arcába vágta. Másfél évi börtönt kapott ezért. BOLDOG HÁZASPÁR Vak férj, vak feleség Cloquet, Minn.-ban nagy baj érte Joyce Campbell 13 éves kislányt. Pajtásaival játsza­dozva, egy kemény hógolyó csapódott az arcába s ő mind­két szemére megvakult. Most 21 éves Joyce. Évek óta arról álmodozott, hogy egy nap eljön érte — nem egy me­sebeli herceg, hanem egy de­rék fiatalember, akit hasonló csapás ért, és ők ketten kezet fognak és együtt fognak ha­­lagni, világtalanul, de szerel­mesen, boldogan, az élet ut­ján .. . Joyce álma valóra vált. • • . hogy a kukorica eredeti, valódi amerikai termény. . . . hogy ha minden állam olyan nagy lenne, mint Tex­as, mindössze 12 államunk lenne — kevesebb, mint az eredeti 13. . . . hogy Japán népessége évente egymillióval növekszik. . . . hogy a bolsevik forra­dalom Oroszországban 1917- ben egyebek közt azt jelentet­te, hogy ezer millió aker föl­det elvettek birtokosaiktól. . . . hogy Bermuda szigetén régebben tilos volt az autó. De még most is korlátozásoknak vannak alávetve az automobi­listák. Városokban 15, ország­úton 20 mérföld a megenge­dett sebesség. Egy családnak csak ee-v autóia lehet. Koreából, japáni kórházból nemrég tért haza John Thorn­ton, aki egy kínai kézigránát felrobbanásánál szemevilágát vesztette. Hazatérve, eszébe jutott, hogy két évvel ezelőtt, amikor otthon járt szabadsá­gon, egy fényképész kiraka­tában látta Joyce képét: a vak lányok szépségversenyén őt választották meg szépség­királynőnek. Ami ezután következett, azt könnyű kitalálni. A carltoni római katolikus templomban volt az esküvő­jük. A templom illatos krizáll­­ténumokkal volt feldíszítve; Egy carltoni papírgyár égy gépét átalakította úgy, hogy a vak Thornton dolgozni tud­jon rajta. A Joyce szülőfalu­jában, Cloqueten pedig az em­berek összeadtak annyi pénzt, hogy lehetett a világtalan fia­talpár részére telket venni és azon egy gyárilag készült há­zat felállítani. (Mesterembe­rek ingyen dolgoznak, keres­kedők ingyen adják a bútoro­kat és minden szükséges ház­tartási eszközt. INGYEN PRÓBA REUMÁS ARTHRITIS FÁJÁSRA Ha sohasem használta a ROSSE TAB-ot azok ellen a kisebb izom­­szúrások és fájások ellen, amik gyakran a Rheumatizmus, Arthri­tis és Neuritis betegséggel járnak, miért nem próbálja meg most, MÉG MA, a mi költségünkre? Sok ezren használták már 30 év óta. INGYEN E LAP OLVASÓINAKI FELHÍVJUK, hogy próbálja meg költség nélkül. Engedje meg, hogy küldjünk önnek egy teljes nagysá­gú csomagot. Használjon el 24 tab­lettát INGYEN. Ha nincs teljesen megelégedve a nyert enyhítő há­­tásával, küldje vissza a megmarad­ta kát és nem tartozik nekünk sem­mivel. A próba nem kerül önnek egy pennyjébe sem. PÉNZT NE KÜLDJÖN. Csak Írja meg nevét és címét GYORSAN nekünk. ROSSE PRODUCTS CO. Dept. H-2 - 2708 Farwell Ave. CHICAGO 45, ILL. Ivári

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents