A Jó Pásztor, 1954. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)

1954-10-15 / 42. szám

-4 IK OLDAL A JO PASZTOa (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította fíegjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József — Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office ^36 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 jUS*» 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: évre ............................ . . .$5.00 One Year ...................................$5.0Q ,'éi évre .....................................$3.00 Half Year ............................ .$3.00 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. ME 1014 ELE«; EGY BE Arany János azt mondta: “Kevésbé kevés bé.” Igaza volt nagy költőnknek, mert ez a szó rövidebb formája a “kevesebbé” szónak, és vájjon ki monda­ná, hogy ennek a szónak helyes Írása “kevésbé” len­ne? Magyarországon most mégis egy bével kell Írni a kevésbét. Megjelent ugyanis az uj magyar helyes­írási szabályzat s ez — mint a magyarországi ^szovjet­­kormánynak minden rendelete — törvényerővel bír. Magyarország népe manapság többé-kevésbbé örö­kös félelem állapotában él. Mi lesz a sorsuk azok­nak a régimódi embereknek, akik ez uj törvényere­jű szabályzat ellenére Arany János_ aranyszabályát követik, hogy a helyesírásnál a szó eredetére kell figyelemmel lenni? Szibériáiba küldik a helyesírási ellenforradalmárt? Reméljük, nem. Azért remélhetjük, hogy nem Szibéria vár a ke­­vésbbé félős óhazai testvérekre, mert Sztálin meg­halt. Tudni kell ugyanis, hogy az uj magyar törvény­erejű helyesírás alapelvei Sztálinnak, minden tudo­mányok legnagyobb művelőjének egy értekezésére vezethetők vissza. Pár évvel ezelőtt a Magyar “Tudo­mányos” Akadémiában vita volt a helyesírásról és akkor az egyszerűsítés szószólói arra a bizonyos sztálini nyelvtudományi értekezésre hivatkozhat. Főleg az ly és j mássalhangzók írásáról folyt a vita; a sztálinisták úgy vélték, hogy el kell törölni a ly-t, mert amugyis j-nek ejtjük ki, mint a székely, papa­­gály és más szavakban. A vita eldöntetlen maradt, mert a nyelvészek közt akadtak kevésbbé-sztalinis­­ták is, akik nem voltak hajlandók eltemetni egy ősi magyar betűt. Ezentúl — a magyar felszabadulásig — nem vajjont, hanem vaj ont kell írni. Az éjtszakát, amely i kommunisták szerint burzsuj szóforma volt, leegy­­jzerüsitik a szerényebb, proletár egyszerűségre valló éjszakára. (Mit beszélnek? Mi burzsujok mindig is éjszakát irtunk!) És a programúi? Mi itt Ameriká­ban már régóta egy m-el Írjuk, egyetértünk tehát a kommunistákkal — végre egy ponton egyetérthe­tünk velük! TE§SEK E ME VET MEGTANULNI Macao egy kis kikötőváros Kina déli részén, amely portugál gyarmat. Az olvasó nem igen hallot­ta még a nevet, de ajánlatos lesz megtanulni. Ami Macao körül történt, az napnál világosabban szem­lélteti az amerikai külpolitika erkölcseit. Portugália arra kérte Amerikát, hogy az ázsiai közös védelmet terjesszék ki Macao kikötőre, eset­leges kínai támadás esetén. Amerika a javaslatot el­vetette. Miért? Azért, mert az amerikai külpolitika elvből nem nyújt védelmet gyarmatosító hatalmak­nak, Amerika a gyarmati rendszer ellen van, ame­lyet idejétmúlt politikai rendszernek tekint, és tá­mogatja minden gyarmat függetlenségi törekvéseit. A tanulság ebben a kis incidensben bizonyára nem marad hatás nélkül az ázsiai népek előtt. A kom­munista propaganda évek óta szajkóba az “ameri­kai imperializmust” — és sajnos, nem minden hatás nélkül. Ez annál érthetetlenebb, mert időközben Amerika visszaadta a Fülöp Szigetek függetlensé­gét, mig maguk a kommunisták emberek millióit nyomták el a gyarmati rendszernél rosszabb rabszol­gaságban. így hát a példának, amelyet Amerika ez­úttal szolgáltatott, fontos oktató hatása lehet. Macao talán nem nagy tét a nagyhatalmi sakk­játszmában, de mint példázat könnyen érthető olyan népek előtt is, amelyek a közműveltség kezdetleges fokán állnak és, nem tudván irni-olvasni, bonyolult politikai fogalmakat sem értenek meg. De azt meg­értik Macao példájából, hogy Amerika nem óhajtja megvédeni a gyarmati rendszert. És azt se lesz ne­héz megérteni Ázsiában, hogy a szovjet Indokinát és Koreát gyarmatává akarja tenni. Ezért mondjuk, hogy Macao nevét érdemes megtanulni. Ha Portugália meg tudja védeni Macaot, az az ő dolga — de Amerika nem nyújt segítséget hozzá, mert nem hisz a gyarmati rendszer folytatá­sában, de hajlandó minden független nép segítségére enni szabadsága védelmében. A FOKKAIIALMAK ORSZÁGA Délamerikában majd minden héten van egy for­radalom. De ha felkelésről van szó, Bolivia áll az élen. Büszkén jelentik, hogy most zajlott le a 176-ik forradalom, amely elseperte a katonai juntát, amely ugyancsak puccs révén került uralomra a tavasszal. Ősztől tavaszig persze sok minden történhet és az sincs kizárva, hogy mig ezen sorok íródnak, vala­milyen kis ezredes éppen összeesküvést sző bajtár­saival. Lapzártáig azonban nem érkezett róla hir, te­hát, leszögezzük: a 176-ik puccs volt az utolsó. KIS FECSKE IRTA: MÓRICZ ZSIGMOND VILÁGJÁRÓ MAGYAR KADETT KALANDJA PORT SAIDBAN Egyszer volt, hol nem volt — beszélt anyácska —, volt egy fecske. Olyan csicsergő kis fecske, mint amilyen az én lányom. Ott született az eresz alatt, kis fészekben és mikor a mamája hozta az ebédet, so­hasem mondta: — Nem kell! Bizony megette: nem úgy, mint az én Etuskám. Kinyi­totta a száját, hamm! bekap­ta az ebédet. Mikor nagyobbocska lett és tollasodni kezdett, szeretett volna kirepülni mindjárt. De a mamája azt mondta: — Maradj veszteg, kis fecs­kém, gyönge még a te szár­nyad. És veszteg maradt; nem úgy, mint az én lányom, aki most is szeretne leugrani az asztalról. Hanem, mikor meg­növekedett a kis fecske, ma­ga a mamája biztatta, hogy repüljön ki a fészekből. Kiter­jesztette a szárnyát és huss, kirepült. Repült, repült, egyszer csak elfáradt. Mit tett a fecske? Szépen leült egy ágra. A fa tövében ibolya nyílt és lemo­­solygott rája. — Mit csinálsz itt, kis fecs­kém? — Pihenek. — Vigyázz, fecském, mert erre jár a kánya. — Ki az, Ibolyám? — Jaj, az egy csúf jószág. Megfogja az olyan kis mada­rakat, amilyen te vagy. Egyszerre hallatszott ám a kánya kiáltása: — Kis madarat keresek! Hol vae^v, kis madár? Nosza megijedt a fecske. Le repült az ibolyához. — Rejts el, ibolyám, jaj, rejts el! Az ibolya azt felelte: — Oh jaj, fecském, én ki­csi virág vagyok, nem tudlak elrejteni. Hová rejtselek? Drága szomszédasszony, gala­gonya bokrom, adjon menedé­ket ennek a fecskének. A galagonyabokor megszó­lalt: — Hé, kis fecske, jer ide gyorsan, bújj az én leveleim közé. A fecske a galagonyabokor­ba szállt é,s csipogva, reszket­ve meghúzódott a zöld leve­lek között. — Csitt, caiH, fecském. Itt van már a kánya. A kánya mérgesen röpkö­dött egy darabig a bokor fö­lött, kereste a kis fecskét, de nem adta ám oda a galago­nyabokor. Az én kislányomat sem adjuk oda, ha eljönne érte. A kánya elszállt. Nagyon örvendezett az ibolya, hogy megmenekült a fecske. De egy vadrózsabimbó is volt a kö­zelben, az is kinyílt örömében A Jó Pásztor Verses Krónikája LÁTOMÁS A JÖVENDŐBE ... Irta: Szegedy László RÉGEN BOTORKÁLUNK feikete csapáson, de nékem már van egy újabb látomásom. Jövendők vérvásznán kél az uj látomás: sötét magyar sorsban egy uj, szebb állomás. Minden ellenünket végül is legyőzzük s határainkon túl, messzi-messzi űzzük. Hol van a törökvész? Hol van mára. tatár? Csak az emlékezet őrzi nevük 'X. Hol van a nácizmus, hol Hitler, a véres? S hol lesz mindenki más, aki ellenséges? S hol lesz Molotov is, ki packázik velünk? Ő sem lesz már régen, mikor mi még leszünk. Ős rúna betűkkel meg van Írva régen: győz a magyar végül minden ellenségen! SZENT KÁRPÁTUNK havas, fenyves ősi bérce: miénk lesz még egyszer méhed minden érce. Miénk lesz még vasad, ezüstöd, aranyod; erdőd, völgyed, hegyed és futó patakod. Miénk lesz sok csodás kéklő tengerszemed, uj küzdésre hivó tüzelő szellemed. Miénk lesz mélységed, miénk magasságod; miénk ébredésed és szent álmodásod. Miénk lesz visszhangod, dalod, nevetésed, és miénk lesz, ha kell, búd és szenvedésed. Miénk peremeid gyopárja és hója; miénk völgyeidnek síró tilinkója. Miénk fölötted a szivárványok hid ja s miénk őseinknek rég elporladt sírja. KÁRPÁTUNK! Őrtálló ezeréves bércünk: ime, halljad tovább szent jövendölésünk: Sionunk . . . tűzhányónk . . . ezeréves Etnánk: sorsod szégyenfoltot jövőben nem vet ránk. Idegenek jármát többé nem szenveded: miénk lesz örökzöld koszorús fenyvesed. Miénk gyógyfüveid, miénk gyógyforrásod; miénk hazátmentő szent nagy akarásod. Miénk a fölötted szálló sasok röpte; miénk sok hegycsúcsod, mely elvész a ködbe. Miénk meny dörgésed; sok szoros s hegytorok és a villámlás, mely fölöttünk sustorog. Miénk minden, amely együtt jelent hazát, mert mindig miénk volt, egy ezredéven át! és azt mondta: — Hála istennek, csakhogy megmenekült a fecskénk. Gye­re hozzám, fecském, szállj az én bokromra. — Galagonya néni, kérem szépen, nézzen szét, nincs-e itt az édesanyám? —Minek, fecském? — Éhes vagyok, ma még nem ettem semmit. A galagonyabokor nevetett. — Jaj, fecském, hát nem tudsz magadnak ennivalót ke­resni ? — Nem bizony galagonya néni, nekem mindig az édes­anyám hozott ebédet. Én ma­repültem ki először a fészek­ből. A galagonya odaszólt egy lepkének. — Eredj, lepkém, nézd meg, nincs-e itt a közelben ennek a fecskének az anyja. A lepke elrepül’ és nemso­kára visszajön ezzel a híradás­sal : — Nincs sehol a fecskeanyó. Erre sírva fakadt a kis fecs­ke. — Éhes vagyok, jaj, jaj — siránkozott — Meghalok most éhen! A fecske szavára sírva fa­kadt a galagonya is, az ibolya is, a vadrózsa is. Meghallotta a sírást a folyóka. — Miért sirtok, pajtások? — kérdezte. — Itt van a galagonyabo­korban a fecske — feleltek ezek — és nagyon éhes. Azért sirunk, mert nem tudunk en­ni adni neki. A folyóka szétfutott az er­dőben és hirdette: — Hallja meg mindenki, a galagonyabokorban sir a kis fecske, mert nagyon éhes! Aki tud rajta segíteni, segítsen! Hát mi történt? Egyszer­­csak kibúvik a bokorból egy íeketeképü nénike, zöld levél­kassal a kezében és igy szól: — Hol van a lelkem fecs­kém? Én vagyok a földi sze­der ; hoztam neki egy kis ételt. Itt vagy, lelkem, kis fecském? Nesze, neked hoztam ezt a kas szedret! Drom, drom! Nagy döngi­­cseléssel előballag Darázs bá­tya. Tarisznya van az oldalán. — Merre van a kis fecske? Szereted a mézet? Itt küld az anyjukom egy tállal, egyél be­lőle kedved szerint. Az anyju­kom is előjött volna, ha nem fájna a lába. Hát ott mi közeleg? Nini, Szamóca kisasszony! Milyen piros az orcája! Vájjon mit akar Szamócza kisasszony? — Kis fecském — kiált a jövevény. — Hoztam neked friss szamócát. Szereted-e? De ne sirj ám, lelkem. Eljött Vadalmafa szomszéd és megkínálta a fecskét gyü­mölcslével, eljött sok más nö­vény s kinálgatta bogyóit, vé­gül előbujt vigan Patak urfi és azt csörögte: . — Fecském, fecském, igyál a vizemből! Nagyon friss ám! Volt nagy lakoma. Jól is la­kott a kis fecske és elkezdett szépen csicseregni. Erre az­tán táncra kerekedett minden­ki. Szeder néni járta Szamóca kisasszonnyal. Darázs bátya Lepke pajtival, Vadalmafa Galagonya nénivel, Patak ur-' fi az Ibolyácskával. Hát egyszer megint sirás hallatszott. Fecske anyó ke­reste a fiát. — Virág, bokor, patak, nem láttátok az én elveszett kicsi­nyemet ? Galagonya néni mindjárt ezt kiáltotta: — Itt van, itt van! Patak urfi ezt csörtögte: — Ne busulj, fecske anyó, itt van a’. Az ibolya nevetett: — Kis fecske édesanyja ke­belére repült. Mindjárt ezt kérdezte: — Nem vagy éhes, fiacs­kám? — Nem, anyácskám, hoztak uzsonnát. Szeder néini, Darázs bátya, Szamóca kisasszony, Vadalmafa szomszéd, Patak urfi. Fecske anyó megköszönte a sok szívességet és hazavitte a kis fecskét. Igen bizony, lel­kem, eddig a mese. Látod, a kis fecskét mindenki szereti. T© is szeresd. Port Said egy darab Egyiptomba tévedt Ame­rika. A féktelen és gyors meggazdagodás vágya űzi itt az embereket és ennek a hajlandóságnak kivétel nélkül eleget is tesz mindenki. Itt az embereket nem érdekli a társadalmi élet vagy a természet szépsége, a tenger, a pálma, a nő, csak egy egyetlen egy, a pénz: és a pénz jegyében a jótékonyság fogalmának teljes kizárásával a legrosszabbra is képesek. Hát hiszen, ami a természetet illeti, nine;: is mi­ben gyönyörködniök. A városnak egyetlen kis park­ja van, abban áll néhány hihetetlenül lezüllött, vas­tag porréteggel födött pálma. Ezenkívül a Lesseps szobra felé vivő utón faládákban is van vagy tiz em­­bermagasságu pálma. Ami pedig a nőket illeti, már erényesség szempontjából, hát ezek sem mennek a szomszédba romlottságot tanulni. . . Az arab negyed szűk kutyaszorítóival, zsákut­cáival minden európai emberre egyaránt veszedel­mes. Különösen, ha megsejtik nála a pénzt. Mikor kadett voltam, egyizben kimentünk este sétálni Port Saidba. Akkor még magam is a Kelet varázslata alá kerültem, tetszett a zaj és elevenség, hajhásztam a kalandokat és mit sem adtam volna azért, ha beha­tolhatok egy ifcenszülött kopt családi kunyhójának titkaiba. Akkor még nem tudtam, hogy ez a titok leg­feljebb — még több piszok és szemét és erkölcste­lenség lehet, mint amennyi kívülről is látható az egészből! Az alkalom nem is váratott oly túlságosan so­káig magára. Az arabok nagyszerű édes süteményeket tudnak csinálni kókuszbélből, dióból, meg másféle déligyü­mölcsökből. Kimenőm alkalmával azonban kissé túl­ságosan sokáig bámultunk a mulatókban a táncokon. Ez csak annyiban volt baj, hogy a süteményesek el­vonultak az európai negyedből, ki a lakásaik kör­nyékére, ahol — mohamedán ünnep lévén — a nyilt utcán szőnyegekből hevenyészett imaházakat léte­sítettek és ott itták nyakrafőre a feketekávét, ami nekik semmibe sem kerül, mert egy-egy hajó kiraká­sánál mázsaszámra lopkodják a mokkát. Viszont az európaival a tőle ellopott kávénak csészéjét min­den európai árnál magasabban fizettetik meg. Hárman voltunk zöldfülűek és mindhármunk­nak a fejébe kergette a megivott nehéz görög borok gőzét a meleg éjszakai levegő. A többiek haza akartak menni, de én szigorúan kötöttem magam a kókuszsüteményhez, aminek az lett a vége, hogy útra keltünk benszülöttnegyed felé. Elég hosszú volt az ut, de egyszerre csak néhány jövendő utca még fel nem épített háztelkei között voltunk. Itt kezdődött az arabok birodalma. Alig né­hány pislogó lámpa világította meg az egyes sikáto­rokat. Az egyik sikátor bejáratánál megpillantottunk egy cifra szőnyegekből összeeszkábált "valamit, ahol asztalok álltak, az arabok a szőnyegeken kuporodva ültek és szívták hosszú cigarettáikat. És a társaság közepén ott állt egy asztal, roskadásig megtöltve szi­vem süteményeivel. Nos, ide betértünk. Fölényes arcot vágtunk és szó nélkül leteleped­tünk egyik asztalkánál, nem tudván, hogy ezzel meg­sértettük a mohamedánokat és meggyaláztuk imahá­zukat Hiszen ha tudtuk volna, hogy imaházban & nem kavehazban vagyunk! Egyik társamnak azonnal feltűnt, hogy egyet­len nőt sem látni. Mert ne tessék képzelni, hogy az arab nők elbújnak, mert csak a háremekben van a helyük! Valamikor talán elbújnak ezek a fúriák, ma azonban az utca tele van velük és el sem lehet kép­zelni náluknál erőszakosabb erkölcsi gonosztevőket! A megrendelt feketekávé nagynehezen megér­kezett. Apró csészékben valami maszatos folyadék: ®z a mokka. Nem vagyok képes megérteni, miért jobb az őrölt kávénak az üledéke, amit mokkának hívnak es a legnagyobb házakban is mint újdonsá­got kezelnek, mint a tiszta, jó, zamatos feketekávé. Lehet, hogy van, akinek a török mokka Ízlik, hát csak legyen boldog vele. Én viszont kijelentem, hogy sehol, sem itt a Keleten, sem Dél-Amerikában, szó­val sehol a kávé hazájában nem ittam olyan Ízletes, jo íeketekavet, mint akármelyik pesti kávéházban! Mialatt az undok nedvet megittuk, nagy sereg gyerek gyűlt össze körülöttünk. Én a süteményt maj­szoltam es eszre sem vettem, hogy mindkét társam felkelt az asztaltól es kiment valahova. Mint utóbb kiderült, rosszul lettek a kávétól és ez volt talán a szerencséjük. Ezzel szemben jómagam evés közben (Folytatás a 3-ik oldalon) John Foster Dulles külügyminiszter (közép) visszatérve a kUenchatalmi konferenciáról, Herbert Hoover, Jr. (bal) uj külügyminiszter-helyettessel és a távozó Bedell Smith-ei tárgyal. ...—— -------.s ■ : e Néha vértelenül zajlanak le a délamerikai for­radalmak. De a bolíviai felkelésnek halálos áldoza­tai is voltak. A katonai junta vezérei persze még ide­jében külföldre repültek és a száműzetés édes kalá­csát morzsolgatják, mert még uralmuk alatt külföld­re küldtek néhány milliót. Az uj nemzeti párt a szokásos jelszvakkal ká­bítja a népet: Bolivia a bolíviaiaké. Ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy a múlt­ban odacsalogatott amerikai tőke révén életrehivott vállalkozásokat majd kisajátítják. Ez a legegysze­rűbb' módja a gyors pénzkeresésnek és a népszerű­ségnek. A nyomorgó indánok, földnélküli parasztok, rosszul fizetett munkások és fehérgallérosok éppen olyan koldusok maradnak,, mint voltak, de azzal a jóérzéssel feküsznek le, hogy “felszabadultak” a kül­földiek uralma alól. A gyermek halandóság nagy az országban, az átlagos emberi korhatár pedig 35 év, a nyomor és betegségek miatt. A benszülöttek okos öngunnyal igy beszélnek magukról. “Koldusok vagyunk, akik egy rakás aranyon ülünk.”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents