A Jó Pásztor, 1954. május-június (32. évfolyam, 21-26. szám)
1954-06-11 / 24. szám
A JÓ pAsztoä »Ae* T. OLDAL A FEJEDELEM TIT If A TÖRTÉNELMI 111 mY jtx «regény«» IRTA: BOROSS VILMOS Mariska az emlényt ajkaihoz emelte és megcsókolta a képet. Mária nem bírta tovább a néma izgatottságot. Mariska mellé lépett és hirtelen átölelte a leány nyakát. — Mariska! Mariska! Drága barátnőm, bocsáss meg, ha szenvedéseket, ha bánatot okoztam neked! — suttogta érzeménnyel. —- De én ártatlan vagyok, nem erőszakkal vettem el a vőlegényedet, akit újra visszaadok neked. Mariskám, édes Mariskám, légy az én bizalmas barátnőm és János Zsigmond megint a tied lesz, nekem nem kell, soha sem kell többé. Mariska meglepetten fordult hátra és a következő pillanatban már talpon volt. A gyöngysort és a medaliont háta mögé tartotta, miközben a meglepetéstől zavartan igy szólott: — Hercegnő, ki vádolja fenségedet vőlegényem elrablásával? Nekem nincs vőlegényem, nem szeretek senkit és fájdalmaim sincsenek. Az öreg Sára néne akarja reám fogni, hogy szenvedek, de nem úgy van, csak az ő szerető és aggódó szive érez mindent másképpen. — Kinek a képmását hordod ama medalionban? — kérdezte Mária. — Emlényben? . . . Ah, hiszen azt én nem is hordok . . . nem, nem! . . . — dadogta Mariska zavartan. — Kisasszony, — szólt most Mária ünnepélyesen —, ön csupa nagylelkűségből, vagy büszkeségből tagadja szenvedéseit. Az emlény belsejét láttam, a képben János Zsigmondot felismertem. Nekem ennél több nem kell. Még ma éjjel visszautazom Bécsié. A más boldogsága árán nem akarok férjhez menni. Kapok még olyan vőlegényt, mint János Zsigmond, anélkül, hogy boldogságomat rettegés közt, mások szenvedésével kellessen kivívnom. Kegyed szeresse tovább is János Zsigmondot, én Ígérem kegyednek, hogy visszajön hozzá s még boldogok lehetnek. Oh, ha ezt tudom, dehogy jövök ilyen mesz- Sze útra! Mióta Erdély határát átléptem, alig volt egy nyugodt és békés napom. — Fenség, a nagylelkűség és nemesszivüség szép és magasztos erény—- viszonzá Mariska —, de ezúttal rossz helyen gyakorolja azt fenséged. Bevallom, szeretem Jáno^ Zsigmondot. Szeretem és naponta megcsókolom a képmását. De ne feledje fenség, Békés Gáspár leánya vagyok. Atyám régi, ősnemes család sarjadéka és vezérférfiu Erdélyben. Már ez magában kötelességeket ró rám. Családi állásomat, családunk tekintélyét és fényét is figyelembe kell vennem, nehogy úgy tűnjék fel a dolog, mintha mindenáron a fejedelem nejévé óhajtanék lenni. De ha földhözragadt szegény leány volnék is, női büszkeségem tiltakozik az ellen, hogy feleségül menjek ahhoz, ki könnyelműen és minden igaz ok nélkül már két Ízben taszított el magától. Köszönöm a fenséged figyelmét. Köszönöm részvétét és sorsom iránti érdeklődését, de szeresse tovább is a fejedelmet, a történtek után én még akkor sem mennék hozzá, ha térdenállva kérne tőlem bocsánatot. Az élettel számoltam, lehet, maholnap arra a meglepetésre ébred a környékbeli lakosság, hogy egy közönséges paraszt feleségévé leszek. — Mariska, szinte fázom és reszketem, mig beszélsz, — mondotta a hercegnő. — Arcod az élő szenvedés. Szép szemeid mélyen beesve feküsznek üregeikben, csak a vak nem látja, hogy egy rohamosan hervadó virágszál vagy. Mariska a fejét rázta. — Veletek megyek! — folytatta Mária. — S ha én megyek, jön János Zsigmond is. Harcolni fog velünk együtt és megmentjük Erdélyország becsületét. S ha győzünk? . . . — Ünnepélyesen egybekelsz János Zsigmonddal. / Igaz szivedből mondod ezt, Mariska? — Isten engem úgy segéljen! Azonban hozzáteszem, ha a fejedelemmel együtt győzünk. — Együtt? Hiszen ez természetes. Vagy együtt győzünk, vagy együtt meghalunk. Az én jelenlétemben János Zsigmond nem fog a török szultán előtt meghódolni.-— Gondolod? — Annyira gyávának nem hiszem a fejedelmet. — Majd meglátjuk. — Kiváncsi vagyok, János Zsigmond mit határoz. — Jót nem várok tőle, de ha mégis csalódom, egyre kérlek, fenséges barátnőm. — És pedig? —Bukásában is szeresd őt. Egy olyan uralkodó, ki országa és népe védelmében bukott el, megérdemli, hogy szeretettel és hűséggel jutalmaztassák. — Én mást mondok neked, kedvesem. — Gondolom, mit akarsz mondani. — Nosi? — Hogy bukása után ereszkedjem le én őhozzá! — Igen, erre akarlak kérni. — Ezt akkor tehetem meg, ha te nem szeretnéd s ha én felejteni tudnék. Erről tehát nem lehet szó. Jelszavunk legyen az, hogy az esetben, ha János Zsigmond a hazát megvédi a törökkel szemben, te még bukásában is követni fogod és szerető feleségévé leszel. — Ezek megint nagy lelkű dolgok. Szivíigyeinket bízzuk a jövendőre, most legyünk az országé, mutassuk meg a világnak, hogy asszonyok is képesek hazafias nagy tettekre. Bátyámat holnap értesíteni fogom, hogy a Békés-párthoz szegődtem, s hogy Békés katonáival a török ellen indulok. A messze távolban apró fénysugarak gyultak ki. János Zsigmond katonái raktak tüzet és karikákba ülve űzték az időt, pirították a szalonnát, mesélték egymásnak szerelmi- és csata-kalandjaikat. János Zsigmond is sátorban ült. A sátor közepéről®olajmécs függött alá, ez hintett halvány fényt a fejedelemre és a köréje csoportosult főurakra. — Békés Gáspár ugyancsak megrontotta menyasszonyomat, — mondotta a fejedelem kíséretének. — Ez bosszút kíván, s biztositlak titeket, nem maradok adósa. — Összes haderőnkkel rá kell támadni, — jegyezte meg az egyik four. — Csakhogy ő meghívta fenségedet, — ellenveté egy másik ur. — Békés nyíltan hirdeti, hogy fenségednek és az országnak hive, a Mária hercegnő üzenetébe pedig látszólag nem folyt be. Nem tehetünk igazság szerint semmit. Csak egy esetben boszözulhatjuk meg, ha barátságot színlelve, várába vonulunk és ott éjnek idején katonáinkkal rátörünk. — Én nem teszem a lábaimat Békés Gáspár várába, — mondá a fejedelem. — A bosszú azonban nem marad el. Meglátom, milyen erős a török hadsereg. Ha megbirok vele, menyasszonyom kívánsága teljesül. Ha annyira túlsúlyba is van felettünk, hogy a veszteség biztos, békét kötök Szulejmánnal és seregeivel egyesülve támadok Békésre és táborára. Darabokra fürészeltetem őt magát és minden hívét . . . Ah, nézzetek a fogarasi vár felé . . . az ablakokból világosság ömlik ki, s a szoba közepén két fehér ruhás női alakot látok mozogni. Mariska és Mária, a két vetélytársnő ölelkeznek . . . Békés, Békés, megint rosszul számítottál, menyasszonyom elfogatását drágán fizeted meg? AZ UTOLSÓ KÍSÉRLET. János Zsigmond megállotta, hogy nem ment fel Békés várába, hanem harmadnapra kiadta a parancsot a visszaindulásra. Elvonult Bogaras alól anélkül, hogy menyasszonyával beszélt volna. A nép kíváncsian kérdezte az esküvő elhalasztásának okát. És mi volt az általános válasz? Az, hogy Mária bajor hercegnő, a fejedelem menyasszonya, Békés Gáspár pártjára szegődött. A fejedelemben forrott a méreg. A nép pedig annál jobban húzott Békés Gárpárhoz. Azután teljes négy hét múlt el. Mind a két párt: fejedelem és Békés, szervezkedtek. A levegő gyúlékony anyaggal volt tele. Az emberek izgatottan beszéltek, tettek-vettek, mint mikor rendkívüli események vannak készülőben. A nagy események várattak magukra., de nem múltak el. 1556-ik esztendőnek junius havában megérkezett Gyulafehérvárra, Szulejmán császár követe, Szokoli nagyvezér. A múltakon okulva, vagy ötszáz tatár lovas kíséretében jött és a város alól üzent be a fejedelemnek, hogy megjött. János Zsigmond kancellárt és megfelelő kíséretet menesztett Szokoli nagyvezér fogadására, kik ünnepélyesen vezették a fejedelmi palotába Szulejmán császár követét. A követ, különben is gőgös és felfuvalkodott ember, igen röviden beszélt. — Győzhetetlen császárom, a hatalmas Szulejmán — mondá Szokoli — azt üzeni neked, fenséges fejedelem, hogy ennek az esztendőnek junius 29-ik napján, reggel 7 órakor Zimonyba vár, hogy ott, mint a hatalmas császárnak hűbérese, hódolatodat bemutasd és jóvátedd a múltban történteket. A szultán kétszázezer emberrel közeledik Zimony felé, s ez a kétszázezer ember vagy támaszodat képezi, vagy feldúlja országodat és elkerget a trónról. — A hatalmas császár üzenetét tudomásul veszem — felelte János Zsigmond ünnepélyes hanghordozással, és ennek az esztendőnek junius 29-ik napján, reggeli 7 órakor Erdély zászlósuraival és katonai kíséretemmel Zimonyban leszek. — Mint ellenség, vagy hűbéres? — kérdezte a török vezér. — Mehetnénk-e másként a hatalmas szultán elé, mint hütalattvaló? — mondotta János Zsigmond tisztán csengő érces hangon és olyan nyugodtan, mintha valami igen természetes dologról lett volna szó. A fejedelem körül csoportosult főurak szótlanul, néma csöndben hallgatták a fejedelmi kijelentést. Soknak a szivébe nyilalott, de nem mert tiltakozni egyik sem. Szulejmán császár kétszázezer emberrel fenyegetőzött, mig Miksa császár egyetlen katonát sem küldött segítségül. A követet és kíséretét gazdagon megvendégelték, Szokolit selyem ágyba fektették s lesték minden szavát, minden parancsát. A török nagyvezér ki is szolgáltatta magát alaposan. Hazájában tiltva van a borital, s vad tatárjaival együtt ittak, mint a kefekötők. Mikor a nagyvezér visszavonult a számára kijelölt termekbe, Csáki Mihály kancellár nem állhatta meg szó nélkül s ezeket mondotta a végtelenül komor ég lehangolt fejedelemnek: — Mégis vari valami lealázó a török nagyvezér itt-tartózkodásában. A fejedelem vállat vont. — Mit tegyek vele? Kénytelen vagyok őt fogadni, kénytelen vagyok Szulejmánnak meghódolni, különben nemcsak trónon, de országom is elveszett. — így pedig elveszett fenséged számára Mária bajor hercegnő. Mert amint felséged a töröknek meghódol, Miksa császár haragja fejünkre zudul, akkor lesz majd serege is, Mária hercegnőt Bécsbe viteti s végvárainkat folytonosan támadni fogja. — Hosszas küzdelem után érlelődött meg bennem az a. határozat, hogy Szulejmánnak meghódolok. Menyasszonyom üzenete nagy lelki kínokat okozott nekem, választanom kellett közte és országom között. Szeretem, imádom Máriát, azon leszek, hogy a török seregek útját álljam minden további belzavargásnak. De ha el kellene őt veszítenem, még akkor sem cselekedhetem másképen. És János Zsigmond megmaradt szomorú elhatározása mellett. Minta történelem följegyezte: “János Zsigmond fejedelem 300 szekéren, 400 nemessel 1566. junius 16-án indult el Szulejmán elé, kihez Zimonyban junius 29-én, reggeli 7 órára hivatott. A díszes menetben lefényesebb volt maga János Zsigmond, kinek nyerge 24,000 aranyat ért és süvegén diónyi nagyságú gyémántot viselt.” A háromszáz szekeret és négyszáz nemest beláthatatlan mennyiségű katona kisérte. Zimony alatt, a város innenső részén elterülő síkságon, hatalmas meglepetés várta a fejedelmet. Közel tízezer lovas és gyalogos katona hadrendben állott, puskákkal, kardokkal és ágyukkal felfegyverezve. A csapatnak élén Békés Gáspár, Balassa Mihály, Blandrata György, Békés Mariska, Mária bajor hercegnő és Julia grófnő, özvegy Csáki Péterné állottak. Arannyal, ezüsttel gazdagon hímzett takarókkal borított tüzesvérü paripákon, páncélban ültek. Mariska sisakján három fehér, Mária hercegnő sisakján három kék, az özvegy Csáki Petemé sisakján pedig három fekete strucctoll rengett. Festő ecsetére méltó amazon volt mind a három. A fejedelem megállott. Kucsmáján ragyogott a gyémánt boglár, lován csillogott a drága nyereg, az aranyos takaró. Büszkén kiegyenesedett a nyeregben s katonás köszöntéssel fogadta a Békés-párt vezéreinek tisztelgését. A főurak és nemesek csakhamar a fejedelem köré csoportosultak s midőn mindenki elhelyezkedett, ünnepies mély csendben Békés Gáspár harsány hangon megszólalt: — Légy üdvöz, fenséges fejedelem! — kezdte beszédét úgy, hogy hangja az óriási térségen messze elhangzott. Bátrak voltunk megelőzni tégedet, hogy érkezésed előtt csapatainkat csatarendbe állíthassuk. Tekints körül, fenséges ur! Tízezer katonát hozott össze és szerelt fel a mi áldozatkész hazafiságunk. Nézd e harcba vágyó vitézeket! Egytől-egyig kész Erdélyért és független fejedelméért meghalni. íme itt vagyunk, mi vezérek is. Köztünk leghívebb alattvalód: Balassa Mihály, leghívebb barátod: Blandrata György és szeretetreméltó bájos menyasszonyod, Mária bajor hercegnő. Egyetlen szavadba kerül és mi valamennyien megtámadjuk a város túlsó oldalán táborozó Szulejmán császárt. Nem nézzük a török császár harcosainak számát, a te seregeid és a mi csapataink lelkesedése elég ahhoz, hogy Erdély becsületét megmentsük és szabadságát biztosítsuk. — Gondold meg, fenséges ur, még van idő. Határozz! . . . E lelkes csapat, barátaid a tied, ha az országgal tartasz, mig ellenben egytől-egyig ellenségeiddé leszünk s Zimonyból csak e fegyveres katonák leveretése után távozhatsz, vissza nem engedünk, vissza csak holtan vihetnek. János Zsigmond büszke főtartással ült gazdagon szerszámozott lován. Tekintetét azonban a földre szegezte, nem mert Békés szemeibe nézni, vagy menyasszonyára tekinteni. Rövid gondolkozás után aztán igy felelt Békés Gáspárnak: » — Oktalanul vért ontani nem akarok. A háború rossz kimenetele bizonyos. Kétszázezer emberrel szemben a mi hazafiságunk, a mi lelkesedésünk és húszezer emberünk nem elegendő. Nem tehetek másképen, Békés Gáspár, meg kell hódolnom a török szultán előtt. — Mondjon le, adja át az uralmat annak, aki meg tudja védelmezni a nemzet becsületét! — kiáltott közbe Blandrata. — Oh, tudom, jól tudom, az a vágyatok, hogy lemondjak és helyembe Békést tegyétek. De nem teszem! Ismerem kötelességemet és helyemen maradok. Békés Gáspár és társai szótlanul tisztelegtek s visszalovagoltak a csapatok élére. János Zsigmond fájdalmasan nézett menyaszszonya után, ki ügyet sem vetett reá és aki olyan elragadóan szép volt abban az ezüst páncélban és kék strucetollas sisakban. János Zsigmond és kísérete állva maradt. A két tábor farkasszemet nézett egymással. Ugyanekkor Szokol nagyvezér Zimony másik oldalán, a megérkezett török tábor legdíszesebb sátrában, a hatalmas és bosszúért lihegő Szulejmán császár előtt állott. — Felséges ur — mondotta mélyen meghajolva —, János Zsigmond, Erdély fejedelme pompás kíséretével és gazdag ajándékokkal közeleg, hogy bemutassa alattvalói hódolatát felségednek. Ámde a város végén több gaz magyar útját állja Erdély fejedelmének. Békés Gáspár, kinek leányát a vérpadról megmentetted, hatalmas sereget szervezett és mindenáron meggátolni akarja, hogy János Zsigmond előtted hódoljon. Kegyes engedelmedet kérem, hatalmas császár, hogy a mai ünnep fényét megzavarhassam és seregeink felét a vakmerő Békés Gáspár ellen vezethessem. — Le kell tiporni a kutyákat! — hangzott Szulejmán császár parancsa. Szokol nagyvezér mellén keresztbe tette kezeit, mélyen meghajolt és távozott. A következő percekben kürtök riadtak, lovak dobogtak, kardok és puskák zörögtek, a török tábor egy része megmozdult. János Zsigmond és Békés Gáspár seregei még mindig farkasszemet néztek egymással. (Folytatjuk) Hirek Magyarországból , BÜROKRATÁK ARCKÉPCSARNOKA Érdekes kiállítást rendezett a komárommegyei tanács és a közalkalmazottak szakszervezetének területi bizottsága. Cime: “Bürokráciaellenes kiállitás”. A kiállitás megmutatja azt, hogy a bürokrácia — a túlzott ügy’buzgalom álarca alatt — gyakran a semmittevést leplezi. Az egyik tábláról például kiderül, hogy a község- és városgazdálkodási osztály Tatabánya-Újváros vízellátásának ügyében eddig 356 levelet kapott vagy küldött, 114 jegyzőkönyvet vettek fel, 40 bizottság folytatott vizsgálatot a helyszínen és egyebütt — viz azonban még mindig nincs. Az egyik táblára kitettek egy levelet, amelyben a sze- » mélyzeti osztály a III. emeleten dolgozó Kovács Lajostól adatokat kér. Igaz, hogy ezt egy telefonnal is el lehetett volna intézni, de igy a levelet meg lehetett Írni, iktatni lehetett, s külön fel kellett küldeni valakivel a III. emeletre. A személyzeti osztályt is túlszárnyalja a mezőgazdasági osztály: a tanácstitkárságra (az I. emeletről a földszintre) mégcsak nem is hivatalsegéddel küldték a levelét, hanem feladták postára. Egy másik táblán Márkus elvtárs a beruházási igazgató által aláirt üres meghatalmazási blankettákat találunk. Az ilyen eljárás azt mutatja, hogy az ügy, amelyben intézkedik, nem érdekli, tudni sem akár róla, azon van, hogy minél kevesebb gondja legyen vele. “Ritka szép” példája ez a lélektelen ügyintézésnek. És Márkus elvtárs, amikor felhívják a figyelmét, hogy üres papírokat aláírni helytelen, még azt felelte: “Nem számit, hadd menjen, nem vagyok én bürokrata!” Igen érdekes anyagot gyűjtöttek össze a tanáccsal kapcsolatban álló más szervek bürokráciájáról is. Kiállították, például a földművelésügyi minisztérium március 26-án érkezett rendeletét, mely a gépállomások munkájáról intézkedik. Az intézkedések végrehajtásának határideje (ezt maga a rendelet mondja ki!) március 15-én — tehát tizenegy nappal előbb — lejárt. Van a kiállításon egy tábla, “Bürokraták arckpécsarnoka” a cime. Itt négy-öt “portré” látható. Mindegyik a bürokrata egy-egy jellemvonását figurázza ki: a rendelet betűin való rágódás, önteltséget, aktagyártó-szenvedélyt stb. És van a táblán egy kép, amely felirata szerint azt az embert ábrázolja, aki a bürokrácia “levét issza”. Ez egy akták és mindenféle iratok hegyei közé szorult — tisztviselő. Az persze helyes, hogy a kiállitás rendezői igyekeztek megmutatni, mennyire érdekük maguaknak a tanácsdolgozóknak is harc a bürokrácia ellen. De hiba, hogy a bürokrácia szenvedő alanyként egyedül és elsősorban a felesleges munkával agyonhalmozott tisztviselőt mutatják be. • Pénzátutalás • MAGYARORSZÁGBA 300 forint - $19,50 1000 forint - $37,50 TELJES GARANCIÁVAL ÁTUTALUNK HAJÓ- ÉS REPÜLŐJEGYEK Vámmentes csomagok és gyógyszerek. Kérjen árjegyzéket! UNIVERSAL & A, 401 YONGE ST. TORONTO, ONT., CANADA 4 í PÁRTOLJA LAPUNK HIRDETŐIT
