A Jó Pásztor, 1953. január-március (31. évfolyam, 1-12. szám)
1953-03-20 / 12. szám
AZ AMERIKAI MUNKÁS MAGYAROK KINCSES ÚJSÁGJÁNAK EGYETLEN EGY MAGYAR HÁZBÓL SEM SZABAD HIÁNYOZNI Felfeipiilk Jugoszláviát Hatalmas arányokban megkezdődött Jugoszlávia ellátása legjobb, legmodernebb amerikai fegyverekkel. A múlt héten megérkeztek az első amerikai villámrepülőgépek, amelyeket még 100 vagy 200 fog követni. Úgyszintén kaptak már a jugoszlávok nehéz tankokat, nagy ágyukat, sokezer katonai truckot, továbbá lőszereket, alkatrészeket és gazolint. Az első amerikai villámrepülőgépek megérkezése alkalmából ünnepséget rendeztek, amelyen az amerikai nagykövet azt a kijelentést tette, hogy ennek az eseménynek jelentőségét meg fogja érteni mindenki nemcsak Jugoszláviában, hanem — másutt is, mindenütt, ahol azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy Jugoszláviát szovjet rabságba juttassák. Gosnyák honvédelmi miniszter annak a reményének adott kifejezést, hegy az amerikai fegyverek segitségével a jövőben biztosabbá tehetik a határokat. Az ünnepség lélekzetállitó programpontja volt három amerikai villámgép keringése a Belgrád határában levő repülőtér felett. Egy jugoszláviai származási amerikai repülőőrnagy vezetésével a gépek fejtetőreállást és egyéb hajmeresztő mutatványokat produkáltak, egészen alacsonyan, közvetlenül a nézők feje felett. A villámgépeket jugoszláv repülők fogják átvenni, miután kellő kiképzést nyertek. Dapcsevics jugoszláviai vezérkari főnök a jövő héten Washingtonba jön s azt hiszik, nemcsak az eddigi segítséget akarja megköszönni, hanem további katonai szállításokat fog sürgetni, hogy Jugoszlávia lelanyhithassa a magyar, román és bolgár kommunisták harci kedvét. Közben Tito, a jugoszláv diktátor, útban volt Anglia felé. Jugoszláv hadihajón utazott, két angol hadihajó kíséretében, amelyekhez az Atlanti óceánon még két angol hadihajó fog csatlakozni. Angliában széleskörű intézkedéseket tettek, hogy Tito elleni merényletnek elejét vegyék. A pápa a vatikáni rádió utján tiltakozott Tito angliai látogá' tása ellen, mert ez a megtiszteltetés csak fokozhatja bátorságál az egyház elleni harcában. Hawaii lm a tik állam? A képviselőház nagy többséggel elfogadta a törvényjavaslatot, amely állammá emeli a Hawaii szigetcsoportot. Hawaii lakosságát általában republikánusnak tartják s ez magyarázza meg, hogy a republikánus többségű Ház a javaslat mellett szavazott. A demokraták ellenezték ezt, mert szerintük Alaszkának éppen annyi igénye van államiságra, mint Hawaiinak s ezért ők a két territóriumnak egyszerre való felvételét követelik. Alaszka népe demokratának számit, ámbár a múlt évben republikánus jelöltekre szavazott. Ezt azonban Eisenhower személyes népszerűségének tulajdonítják s főleg Eisenhower kampány-ígéreté' re alapítják, hogy a koreai háborúnak hamarosan véget fog vetni. A törvényjavaslat most a szenátus elé kerül, ahol már kétizben elakadt. A délidemokrata szenátorok ugyanis ellenzik Hawaii felvételét az unióba, mert két hawaii szenátor erősítené a faji egyenjogúságért harcoló elemeket. A legújabb képek Stalin temetéséről. A középen menetelő Malenkov balján Chou Enlai kínai külügyminiszter megy A békepropagandisták gyilkos légi merényletei Malenkov« az uj vörös cár« békehurokat penget General Motors ni rekordja A General Motors Corporation most közzétett évi ’ üzleti jelentése szerint a múlt évben több mint hét és fél billió dollár volt a vállalat bevétele s ebből 558 millió dollár a tiszta nyereség. A bevétel ezúttal nagyobb volt, mint a vállalat 44 éves fennállása alatt valaha is volt, a tiszta haszon pedig meghaladja a múlt évi rekord profitot. A bevétel és haszon egy jelentős része hadiszállításokból származik, de négyszerannyit termeltek civil célokra mint a katonaság részére. Amerikában, Kanadában és egyebütt összesen 943 millió dollár jövedelmi adót fizettek, valamivel kevesebbet, mint az előző évben. A múlt évben 1,781,085 automobilt gyártottak, 453,312 truckot és autóbuszt — kevesebbet, mint az előző évben. Ne sajnáljuk eket Ha olyasmit olvasunk, hogy egy miniszternek vagy hivatalnoknak vagy követnek éveken át nem volt vakációja, nincs okunk sajnálkozni. Amikor hivatalukból távoznak, megkapják a fizetést a szabadságoktól, amiktől elestek. És pedig mindig a legutolsó, legmagasabb fizetés alapján számítják ki a járandóságaikat, úgy hogy csinos összegekre rug a vakációs kárpótlás. Most a kongresszusban nagy a fejcsoválás, mert kiderült, hogy a lelépett kormány tagjai ezer meg ezer dollárokat kaptak e címen. Például a miniszterek 2500 dollártól 5000 dollárig, Donnelly németországi főbiztos 12,560 dollárt kapott, O’Dwyer mexicoi nagykövet (akinek minden napja szabadság volt) 5396 dollár vakációdijat kapott, Mrs. Anderson követ, akinek Dániában főleg csak cocktail pártikat kellett rendeznie, 2002 dollárt kapott. Összesen 709,538 dollárt osztottak ki ily módon. A Civil Service Commission ezt az osztogatást jóváhagyta, holott a törvény úgy szól, hogy vakációját mindenki köteles az év folyamán igénybevenni, ide még ha ez nem is lenne lehetséges, kárpótlást csak megtoldott vakáció utján szabad adni, nem pedig készpénzben. Mégis, az a gyakorlat alakult ki, hogy amikor egy hivatalnok állásából távozik, vakáció-pénzt kap egy összegben. A múlt hét gyilkos légi merényletek hete volt. A csehek is odáig merészkedtek már, hogy behatoltak Németország amerikai zónájába és lelőttek egy amerikai gépet, a másikat pedig megfutamították. És aztán, orosz példára, még ők tiltakoztak, azt állítva, hogy az amerikai gépek megsértették a Csehország feletti légiteret. Persze Amerika kormánya is tiltakozott, még pedig erélyesen és ez a tiltakozás a cseh kormány egyik fiókjába került, ahol por fogja belepni. Aliig telt el két nap e merénylet után, az oroszok a németországi zónahatáron lelőttek égy angol gyakorlatozó, fegyvertelen repülőgépet és annak mind a hét pilótája életét vesztette. Az angol kormány ezt a támadást gyilkos merényletnek nevezte, és ezzel az ügy el van intézve. De mi lesz a jövőben? Úgy az angol, mint az amerikai hadvezetőség úgy rendelkezett, hogy ezentúl a gyakorlatozó repülőgépeket is felfegyverzik s szükség esetén vadászgépekkel kisérik, hogy elejét vegyék hasonló Ké^i merényletek megismétlődésének. De ez nem elég. Az oroszok és csatlósaik azért merészkednek ilyen gyilkos akcióra, mert tudják, hogy a szabad nemzeteknek Európában sokkal kevesebb repülőgépük van, mint nekik. Amerika máris újabb gépeket küldött oda, amelyek feltudják venni a harcot orosz MÍG villámrepülőgépek ellen. Vaiglmngn lelkesed őssel . . . Miután a fő-fő bolsevikok Malenkovot nevezték ki Sztálin utódjául, összeült a múlt héten az országos szovjet, az úgynevezett parlament, és 1 óra'és 7 percen át meghallgatta Malenkov programbeszédét, aztán egyhangú lelkesedéssel megerősítette az uj vörös cár kinevezését. Malenkov azt üzente Amerikának és az egész kapitalista világnak, amit Sztálin is már sokszor üzent: hogy minden fennforgó ellentétet békés utón meg lehet oldani. A “parlament” tagjai, miután jeladást kaptak Beria és Molotov miniszterektől, harsányan megéljenezték ezt a nyilatkozatot, amelyet aztán a következő nyilatkozatok követtek: Szorosabbra fogja fűzni a kötelékeket a szovjet és a csatlósországok közt;, fokozni fogja a fegyverkezést; biztosítani fogja a párt és a kormány egységét ■- 'mindezt a 'uÄ^vTdekeben. A jelenvolt diplomaták kétkedéssel fogadták az uj cár minden szavát. Sztálin után G&itwvnld . • • Sztálin temetésére Moszkvába rendelték, a többi csatlósországbeli helytartókkal együtt, Gottwald cseh elnököt is. A temetés után hazajött és két napi betegség után meghalt 56 éves korában, négy hónappal azután, hogy hóhér kezére adta leghívebb híveit, Slansky miniszterelnökhelyettest és tiz más vezető kommunistát, akik állítólag titóizmus bűnébe estek. 1948 februárjában orosz segítséggel és Slansky közreműködésével megdöntötte a Benes kormányzatot és megalakította a csehszlovákiai “népi demokráciát”, vagyis proletárdiktatúrát. • A légierőt fejleszteni kell . . . Hadvezetőségünk a legkiválóbb atomtudósek és más fizikusok bevonásával alapos vizsgálatot folytatott az atomháború kérdésében s a tudósok most arra az eredményre jutottak, hogy a szovjetnek legkésőbb két év múlva elég atombombája lesz ahhoz, hogy megsemmisítő csapást mérhessen reánk. Ez a komor jóslás, amely komoly tudósoktól származik, az amerikai légierő gyors és erőltetett kiépítését teszi szükségessé. Eisenhower elnök azzal a gondolattal foglalkozik, hogy 16 vagy 20 ezer millió dollár újabb hitelt kér a kongresszustól e célra. Súlyos probléma ez, mert az adók már ma is nagyon magasak. De van egy más megoldás is: az államadósságot, amely ma 275 ezer millió dollárt tesz ki, még tovább növelni, miáltal még meg nem született generációkra hárul át a fegyverkezési költségek egy részének fedezése. KAT< >NÁ íi KXÁ L SOK A « 1V1L Wilson honvédelmi miniszter, aki General Motorsnál megtanulta, hogy mindenkit el lehet és el kell látni munkával a munkaidő minden percében, rátapintott a közismert tényre, hogy a kormányhivatalokban több a munkás, mint a munka. Ezért utasította a haderő mindhárom ágának vezetőségét, hegy májusig szélnek eresszenek 39,346 civil hivatalnokot. A katonaságnak jelenleg 1,327,546 civil alkalmazottja van, akiknek munkáját sokkal kevesebben is el tudnák végezni, ha úgy dolgoznának, mint privát üzemekben szokás. SZÍNES TELEVIZ8Ő Johnson coloradói demokrata G;.,nátor szóvátette a kongresszusban a színes televízió kérdését és ebben az ügyben fejlemények várhatók. Johnson annak a gyanújának adott kifejezést, hogy bizonyos ipari érdekeltségek hátráltatják a színes televízió bevezetését. Pedig, Johnson szerint, a színes televízió előtt már nincsenek akadályok: színes képvetitő cső ma sokkal olcsóbban állítható elő, mint pár év előtt a fehér-fekete. A szenátus kereskedelmi bizottsága Tobey szenátor elnöklete alatt foglalkozni fog Johnson szenátor panaszával, Az irszaliifozás végnapjai A múlt héten a kormány újabb nagy darabot vágott le az árszabályozás épületéből, megszüntette most már minden élelmiszer és általános használati cikk árainak előírását, úgy hogy már csak acél, gépszerszámok, egyes öntvények, szóval katonai szempontból fontos anyagok árai maradnak korlátozás alatt — április 30-ig amikor a törvény lejár és teljesen szabaddá válik a gazdasági forgalom. A most szabaddá tett élelmiszerek élén a kávé áll, mert ez az a fogyasztási cikk, amelynek ára úgyszólván mindenkit érint. Bizonyos, hogy drágul a kávé s csak arra nézve vannak kételyek, hogy meddig mehet el a kereskedelem, anélkül, hogy a lakosság milliói ellentámadásban megy át és szövetségre lép a teával. A kávé ugrásszerű emelkedése elkerülhetetlen, mert a brazil termelők már novemberben, amikor itt a republikánus párt győzött, felemelték áraikat, biztosra véve, hogy az üzleti világ politikai győzelme az árszabályozás végét jelenti. Megdrágul a sör is. Egyáltalán, miniden megdrágul, és az egyedüli védelem az uj drágulási hullám ellen a közönség ellenállása, amelynek egyik inditóoka lehet a dac, másik a pénz hiánya, Senkisem költhet többet, mint amennyije van, és ez áll nemcsak egyesekre, hanem a nemzetre általában is. Ne bántsák az egy házakat! A felforgató üzelmeket vizsgáló (Un-American) bizottság elnöke, Velde illinoisi republikánus képviselő, uigy nyilatkozott, hogy a közhivatalnokok, unionok, moziszinészek Janitok, stb. után most sorra kerülnek az egyházak is, amelyeknek papjai közt kommunistákat fognak kinyomozni. Ez a bejelentés sok oldalról, mindkét kongresszusi párt részéről ellenzést váltott ki. Roosevelt newyorki demokrata képviselő indítványozta, hogy Veidét fosszák meg bizottsági elnöki megbízatásától. A papok elleni boszorkányhajsza veszélyeztetné a gondolat és a vallás szabadságát, mondotta Roosevelt. Bünbocsánat A francia parlament 390 szavazattal 210 ellen jóváhagyott egy javaslatot, amelynek alapján negyedízben amnesztiát kapnak franciák, akik a német nácikkal és Petain tábornagy áruló kormányával együttműködtek s emiatt börtönbüntetést kaptak. Ezúttal elitéltek tízezrei kapnak bünbocsánatot. A 400 képviselő és szenátor, akik annakidején a Petain kormány megalakulását szavazatukkal elősegítették, visszanyerik politikai jogaikat. Csak azok nem kapnak kegyelmet, akiknek bűne folytán franciák életüket vesztették vagy deportálva lettek. Végül amnesztiát kapnak újabban, a múlt év április elseje előtt sztrájkmozgalmak során elkövetett bűncselekmények miatt elitéit kommunista munkások is. A vasfüggönyön át elrepültek Három csehországi repülő — egy tiszt és két altiszt — éjnek idején átrepült a vasfüggönyön keresztül Grácba, Ausztria angol rónájába. Ott szívélyes fogadtatásban részesítették őket mint politikai menekülteket. A cseh repülők egyike magyar ember: Molnár Gusztáv 23 éves repülő mechanikus. Azt mondották, r menekülésre az éjszakát kellett választani, mert nappal “forró a levegő”, ami azt jelenti, hogy a cseh légierő megkettőztc az őrséget, amióta, tavaly nyáron, két fiatal cseh repülő elrepült Gottwald vörös paradicsomából, ugyancsak Ausztriába. Már régebb óta titokban gyűjtöttek gazolint és most, amikor a Gottwald kormány odáig merészkedett, hogy gyilkos utasítást adott ki cseh repülőknek, úgy érezték, itt az ideje, hogy meneküljenek. Emberrablás a Fertő-tón • A Fertőtón, amely Magyarország és Ausztria közt a határt képezi, magyar csónakos határőrök körülfogtak egy osztrák halászhajót s a benne ülő öt osztrák halász közül négyet magukkal vitték. Az ötödik halász a vízbe ugrott és úszva menekült meg a magyar kommunista emberrablóktól. EISENHOWER ELNÖK ÜZENETE AZ AMERIKAI MAGYARSÁGHOZ Az országszerte rendezett magyar Márciusi Ünnepélyek alkalmából Eisenhower elnök az Amerikai Magyar Szövetség utján a következő bátorító üzenetet küldte a magyarszármazásu amerikaiaknak és általában minden magyarnak, a világ bármely részében élnek is: — Helyes s kívánatos emlékezni azokra a történelmi eseményekre, amelyek a személyes szabadságért s a nemzeti függetlenségért való emberi törekvések útjelzői voltak. Bármelyik nemzet szabadságvágya, amelyet az Istenfélelem s mások jogainak a tiszteletben tartása táplál, az egész emberiség számára az inspiráció forrásává válik. Százévvel ezelőtt, Amerikában szónokolva, Kossuth Lajos, a nagy magyar hazafi, idegen uralkodók szám űzött je, azt azt mondta, hogy: “.. . Amerikába kell jönnie annak, aki azt a napfényt keresi, amely a legfényesebben ragyog s a szabadság útját megvilágítja. Mindazok, akik ma Kelet zsarnoksága miatt szenvednek, reménységgel néznek a Nyugat világának szabad intézményei felé.” A tiszteletadósnak eme szavai napjainkra nézve prófétai igazsággá lettek. Mint akkor, úgy ma is Magyarország népe Amerika szabad országától várja a zsarnoksággal szemben való ellenállásában a biztatást. Meggyőződésem az, hogy a magyarok nem feledték el azokat az ideálokat és eszméket, amelyeket Kossuth hirdetett s oly mejgrázóan fejezett ki kortársa, Petőfi Sándor, a nagy költő. Sőt hiszem' azt is, hogy kétségtelenül tudatában vannak annak a külső és lelki párhuzamnak, amely 1848 Magyar Függetlenségi Nyilatkozata és az 1776-i Amerikai Függetlenség Okmány közt van. A magyarok nem veszthetik el hagyományos jogaikat, amelyek Amerika és a többi szábad országok nemzeteinek a megértése és együttérzése segitségével arra a reménységre és igazságos meggyőződésre jogosítják fel őket, hogy a szabadság napja újra fel fog ragyogni felettük. The GOOD SHEPHERD is the Largest Hungarian Weekly Newspaper in America I Beolvadt lapok: KERESZT, EGYETÉRTÉS és VÁROSI ÉLET Szeretettel fogadd szivedbe és otthonodba ezt a léleknemesitő lapot! CLEVELAND, O.. péntek, 1953 március 20 EGYES SZÁM ÁRA 10 CENT No. 12. SZÁM