A Jó Pásztor, 1952. november-december (30. évfolyam, 46-52. szám)
1952-11-14 / 46. szám
PAGE 2. OLDAL ' A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) rounder: B. T. TÁRKÁNY alapított* Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József — Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 173« EAST 22nd STREET CLEVELAND 14. OHIO Telefon: CHerry 1*5028 «gflisSpa 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre ..........................$5.00 Fél évre ............................ 3.00 SUBSCRIPTION RATES: One Year ..........................$5.00 Half Year ......................... 3.00 Entered as second class matter September 1st, IttSS, at the Post oifice ua Cleveland, Ohio, under the Act of March 8rd, 1878. ÉLJEN! BRAVÓ! HURRÁ! Ha egy kommunista vezér nagyot mond, ütemes taps, éljenzés, hurrázás kötelező. Rákosi Mátyás Berlin szovjet zónájában nagyot mondott. Azt mondta: “A mi népeink vállvetve fognak harcolni az imperialisták táborában!” Zajos és ütemes taps, éljen, bravó, hurrá volt a visszahang. “Hoch lebe JRakoschi!” ordították a német elvtársak. Másnap a kommunista hírszolgálat tudtuladta az ütemesen tapsolóknak és mindenki másnak, hogy a magyar nép nagy vezére nyelvbotlás következtéiben elszólta magát. Természetesen nem azt akarta mondani, hogy a magyar és a német kommunisták az imperialistáik táborában fognak vállvetve harcolni, hanem azt, hogy az imperialisták ellen fognak vállvetve harcolni.. ............ \ Mindegy. Akármit mond a vezér, a csőcseléknek ütemesen tapsolni kell. A LÉLEK MEGSZÓLAL Európaiak véleménye szerint Amerika a materialisták, az anyagi javakat túlzottan kedvelők országa. Ellenségeink, a kommunisták irigykedve mondogatják, hogy az amerikai népet csak a dollár érdekli. Arról, hogy mi történt az elmúlt hetekben, hallgatnak a vörös sajtóban és rádióban, mert ez cáfolata lenne annak, amit hirdetnek rólunk. Az uj, revízió alá vett és modern angolsággal átirt Biblia közel másfélmillió példányban jelent meg és Amerika népe valósággal szétkapkodta ezt a másfélmillió kötetet. Bár minden amerikai családnak van bibliája, mégis siettek megvásárolni és az uj biblia “bestsellers” lett. Kifogyott a könyvkereskedésekben napok alatt és a kiadó nem győzi az utánnyomást. i ■ * ét 0 igyjiéznekki a valóságban a “szőrösszivü dollárhajáfcofók “7 á kiJKufl •' ’omk; 'szerint még arra sem érnek rá, hogy a sebtében bekapott falatot rendesen megrágják, s akik könyvet nem olvasnak. A bibliát állandó olvasmányként tartja maga mellett öreg és fiatal. A másik vád, hogy csak sportra, autóra szeret költeni az átlag amerikai, nem pedig könyvekbe, szintén hamis. Az elmúlt évben tiz százalékkal emelkedett az autóvásárlások szátna. Ezzel szemben a könyvek eladása 96 percenttel ugrott fel. NEM EZÉRT, HANEM AZÉRT ti Moszkva -utasítására az összes csatlós országokban divatába és, forgalomba hozták a vezetékes rádiót, öregamerikás magyarok bizonyára emlékeznek még a pesti telefon hírmondóra: telefonon lehetett hallani híreket és zenét. Ez kezdetleges előfutárja volt a rádiónak. Most moszkvai parancsra yisszatolták az óra időmutatóját, visszaparancolták a szovjet gyarmatok rabnépeit a telefon hirmondó kezdetleges korába a vezetékes rádióval. Mint régen, most is csak azt a egyetlen programot lehet hallani, amit a telefondrót utján küldenek. Egyetlen más állomást sem lehet hallgatni, csakis a vezetékest. Ennek persze politikai célja van: távoltartani a csatlósországok népeitől az igazságot. Csak propagandát szabad hallgatniok. De mit mondanak ők ? Beismerik, hogy a vezetékes rádió -— vagyis a kezdetleges telefon hirmondó — nem egyéb mint hazugságcsatorna? Szó sincs róla! Náciktól örökölt szovjet szokás szerint nem visszaesésnek, hanem fejlődésnek hazudjék az újfajta telefon hirmondót. Azt mondják: Ezzel teszszük lehetővé, hogy minél szélesebb tömegek hallgathassák a rádiót! Hitetlenül csóválja az ember a fejét. A rádió hallgatást azzal mozditják elő, hogy elzárják az embereket a rádió hallgatásától és egyetlen vezeték fogságába vetik őket? Igen, mondják ők. És — akár hiszik, akár nem — ezt a hazugságukat meg is tudják indokolni. És pedig a következő csürés-csa- Varással teszik ezt: A rádió iránt oly nagy az érdeklődés, hogy az “önálló vevőkészülékek” (magyarul: rádió készülékek) gyártása nem tud lépést tartani a szükséglettel s ezért mil- Ijióknak valóságos áldás, hogy van vezetékes rádió. Valóságos átok. hogy milliók ki vannak szolgáltatva a hazugságesatorna szennyes hazugságáradatának s ők ezt az átkot áldásnak nevezik. De ilyesmin mi már nem csodálkozunk, íriszen már régen hozzászoktunk a diktatúráknak ilyen szójátékaihoz és ferdítéseihez. A háború idején, amikor Churchill kiadta a V-fo/-Victory jelszót, a nácik ezt V-für-Viktoria formában kisajátították. A kommunisták pedig azt a rendszert, amelyet korábban proletárdiktatúrának neveztek, most élkeresztelték népi demokráciának, sőt röviden demokráciának is. Életelemük a hazugság. Nemzetközi himnuszuk: “Nem élhetünk hazugság nélkül!” PIPÁK BESZEL Pipák édes és mosolygó arcocskáju kisgyermek volt, egészen egyéves koráig. Ekkor egyszeribe elkedvetlenedett, angyalarca megnyúlt, szótlan és szomorú lett. Kezecskéi lat vetették rózsaszínű kispárnáikat, szép és változószinü szeme beesett, rózsaszínű kis füle megnyúlt. Alattomos betegség támadta meg szegényt és egyéves korában kivitték oda, ahol örök a vasárnap. A gyengéd rögök alá. Pipák kis koporsója fölött keservesen sirtunk mindannyian. Különösen a feleségem és én, mert mi a szomszédai voltunk Pipáknak. Gyermektelen házaspár vagyunk és olyan babáról álmodunk, mint a kis Pipák. Ezt a különös nevet is: Pipáik, a feleségem adta rá, mert úgy tudta összecsucsoritani nedvespiros, csöppnyi angyalszáját, mintha pipálna és fújná a füstöt. — Ni-ni! — kiáltott fel a feleségem egy ilyen gyönyörködéskor, — nézze csak Mellemé, nézze csak a száját. Úgy csücsörít, mintha pipálna. Pipák, kicsi Pipák! — így aztán Pipák lett, mert az igazi nevét nem állhattuk. A hivatalos neve Alfonz volt. Meller Alfonz. Csupán az volt a baj, hogy Pipák egyeszendős korában egy árva szót sem tudott még beszélni. Egész kis szótára enynyi volt: á, á, á . . . Nem baj, majd megszólal egyszer. Apja, Keller Ágoston, törvényszéki hites tolmács diplomatának szánta Pipákot. Ebben aztán megvigasztolódtunk. Majd beszél akkor eleget. Bár az igazi diplomata inkább hallgat. Pipák egy hétig feküdt kórházban. Nem látogathattuk meg, mert utón voltunk. Vidéken kaptuk a sürgönyt: “Pipák meghalt.’’ Feleségem sirt, én fekete nyakkendőt kötöttem. Visszasürgönyöztük: “Gyászuk és fájdalmuk egészben a miénk, örökkön őrizzük a kis Pipák emlékét.” Mikor tovább utaztunk, feleségem az egész utón sirt. Két napot töltöttünk egy vidéki penzióban az egyik utitársunkkal együtt. Itt ért utói bennünket Mellemé levele. — Csak látták volna, — irta, — milyen megrendítő volt drága kis Pipákunk búcsúja a kórházi ágyon. Kinyújtotta két kis karját, a szeme csupa könny volt és egyre mondogatta: Mamma, mamma, pappa, pappa. — De hisz önök azt mesél- I ték, — húzta fel kopott szemöldökét utitársunk, — hogy a baba egy szót sem tudott szólni ! A pillanat kínos volt. Hm . . . Hátha egyszer csak megszólalt Pipák? A nagy fájdalomban? Ki tudja... Hazatértünkkor talp ígérő gyászban találtuk Melleréket. Mellemé szegény kis Pipák utolsó óráiról beszélt. — Képzelhetik fájdalmunkat, — mesélte, — amikor láttam, hogy nincs segítség. Amikor panaszkodva mondotta: — Én elmegyek. . . öjökle... — Ugyan, kedves jó Erika, A szocialista kísérlet nem sikerült .i Első tórnbeszédét tartotta a múlt héten Erzsébet angol királynő a parlament uj ülésszakának megnyitása alkalmával. A irónbeszédben, melyet Churchill miniszterelnök irt, a királynő hangsúlyozta az Egyesült Államokkal, úgyszintén az európai szabad népekkel való legszorosabb együttműködés szükségességét. Bejelentette, hogy a kormány vissza akarja adni magánkezekbe az acélipart és a vasutakat, amelyeket a korábbi munkáskormány nemzeti tulajdonba vett. A királynő ez alkalommal még koronázatlan lévén, Victoria királynő gyémántokkal kirakott fej díszét viselte; koronázása júniusban lesz. Irta: BABAY JÓZSEF — (különös neveket viseltek Mellerék) ne túlozzon fiam! — De Arthur! Hát nem igy volt ? Az őszülő Arthur fájdalmasan mosolygott. . . Nemrégiben felkerestek bennünket Mellerék. Persze, szegény kis Pipákról folyt a szó. — Képzeljék, — sírta a hihetetlenül megőszült anya — az éjjel megint Pipákról álmodtam. Panaszkodott. Ezt mondta szegénykém: “Ó, mily kár, hogy nem ‘ élhetünk együtt. . .” Felriadtam. Fel is keltettem Arthurt. Igaz, Arthur? Te is hallottad. — Igaz, — mondta a férj — szóról-szóra igaz. * Egy hosszú év telt el azóta, hogy elköltöztünk a házból. Tegnap a véletlen hozott össze bennünket az autóbuszon. Ahogy utaztunk, Mellemé egy szerre csak felkiáltott.A Máriatéren egy ápolónő szállt fel a kocsira, az az ápolónő, aki Pipák mellett virrasztott a gyermekkórházban. — Ó, kedves Madame, — kiáltott fel Mellemé — hagyja csak, majd mi váltunk jegyet magának. Ugye emlékszik még Pipákra? Az én egyéves kisfiámra ? Aki versben köszönte meg a tejecskét, eképpen: Kösönöm, kösönöm, Tejecske az öjömöm .. . Az ápolónő zavarban volt, de bólogatott. Mellemé folytatta: — Két nap alatt tanítottam meg a Miatyánkra. Pedig elég hosszú imádság? Igaz, Arthur ? — Igaz, szivem. * —Nagyon boldogok vagyunk, ó nagyon, kislány érkezett hozzánk. Édes. Olyan a szeme, mint Pipáké volt. Sürgönyöztünk Melleréknek. Együtt mentünk vásárolni pár dolgot az áruházba. — Ó, csak látták volna — mesélte Mellemé, — hogyan tudott Pipák választani a dolgok között. És hogyan alkudott. Ilyeneket mondott az alkalmazottnak: “Adja olcsóbban bácsi kérem, akkor máskor is idejövünk?” — Igaz, Arthur? — Igaz, szivem, igaz. * íme igy volt. Pipák tudott a legszebben beszélni az egész világon . . . K IS ItÓMKA Az asszony a moziban Freddy Snouf az egyik mosoda kifutója Oklahoma Cityben. Hivásra házhoz megy, elviszi a szennyest és visszahozza a tiszta ruhát. Egyik üzletfelénél nyitott ajtót' talált, csak egy hároméves gyermek volt otthon, az asztalon pedig cédula volt a férj számára: — A moziban vagyok! Készítettem számodra vajas kenyeret. A jégszekrényben van. Mary. jÉfc . Freddy részvétet érzett a szegény férj iránt. Az éléskamrából lisztet, vajat, cukrot és tojást hozott elő, tésztát gyúrt belőle, majd megsütötte. A készsüteményt azután az asztalra tette és a cédulára hozzáírta : — A vajaskenyerek helyett ezt a süteményt ajánlom. Lényegesen jobb. Sok vajjal és tojással csináltam. Jó étvágyat! A ruhásembcr. Piros a zöld szilva Az egyik palóc megdicséri a másik szilvafáját. — Szép kék szilvája van kendnek. — Nem is kék a’, hanem csak piros! — feleli erre a másik. — No igen — ismeri el a koma —, de csak azért piros, mert még ződ! Modern világ Egy párisi süketnéma házaspárnak teljesen normális gyermeke született és az a kínos probléma merült fel, hogyan állapítsák meg éjszaka, sir-e a gyermekük. A süketnéma inté ÉDESANYÁM! Jaj, most csak meleg után sirok, a szived után. Szél sikongat a Dunán: ócska dal, ócska dudán. A fák felett átkiabál, a fák alatt engem cibál. Bált ad a kései tél, az ágakon púder a dér. A házakon ékszer a hó s csillog a villanykaró. zet, ahol a házaspár felnevelkedett, segítségükre sietett: olyan készüléket állítottak elő, mely a hanghullámokat fényjelekké változtatja. A gyermeksirásra villanykörte gyűl ki, mely olyan erős fényt vet, hogy éjszaka felkölti a süketnéma szülőket. Modern reklám “Ha szerelemre vágyakozik, úgy hívja fel azonnal a 862-es számot!” — igy szólt egy hirdetés az egyik vancouveri újságban. Sokan vágytak szerelemre és hívták fel a 862-es számot, amikor is legnagyobb csodálkozásukra megtudták a “Ha szerelemre vágyakozik” című filmnek a rövid tartalmát és azt, hogy melyik helyi moziban játsszák és mennyibe kerül a beléptidij. A FIRKÁSZ J. B. Priestley, világhírű anbol iró “Midnight in the Desert” cimü regénye az amerikai Arizona állam Wickenburg nevű kis városában játszódik le. A regény szerint Wickenburg elhagyott határváros, vonzó, csendes, kedves, romantikus hely. Mikor mostani amerikai látogatása alkalmával Wickenburgba is leutazott, Priestley csalódottan állapította meg, hogy a városka megváltozott, hiányzik belőle minden ismertetöjel, amilyennek regényében feltüntette. Priestley szomorúan ült az egyik kávéházban és figyelte az utcán zajló forgalmat, majd beszélgetni kezdett egy idősebb úrral: — Hogyan következett be ez a változás? — kérdezte Priestley —, én ismertem ezt a várost azelőtt és mondhatom, egészen más volt. Az öreg nagyot szippantott a pipájából, majd igy szolt: — Bizony csendben és békességben éltünk mi itt azelőtt senki sem zavart bennünket. De egy angol firikász valami regényt irt, aminek a cselekménye itt játszódik le és azóta nincs nyugtunk. Tömegesen járnak ide a turisták, akik látni akarják a regény színhelyét. Biblia magyarázat az iskolában Kain és Ábel történetéről van szó, s a tanító elmeséli, hogy Kain agyonverte Ábelt, amiért földönfutóvá lett. — Na, gyerekek — kérdi aztán —, ki tudná közületiek megmondani, hogy mi az: földönfutó ? Senki sem jelentkezik, csak egy bátor fiúcska nyújtja fel az ujját. — Nos? — szólítja fel a tanító. I — A bicikli — vágja ki a gyerek a nem várt bibliamagyarázatot. A KUTYABÜVÖLŐ Irta: OSZTÓK ISTVÁN Az ecsegi vasútállomáson a korhadt talpfák tüzét hatan ülik körül Bakos Károly viszi a szót, a vasúti munkások szószólója. A idő késő este tiz óra felé jár. A nyári éjjelt a teli> hold messzire megvilágítja. A parázs közé krumplit tettek, az egyik hangos puffanással éppen szét lőtt, jelezve, hogy megsült. Bakos kikotorja a parázs alól, szétfakitja és jóízűen falatozik belőle. Sass is előkotor egyet a hamu alól és szélés szájmozdulatokkal enni kezdi. Unottan böki ki: — Jobban izlene, ha volna hozzá egy kis pálinka! Szabó is közbe rikantja: „ — Nem telük a napszámból, de ha összepótolnánk is a krajcárjainkat, már a csárdából se tudnánk hozni, mert éjjel oda emberfia be nem tud jutni attól a két borjunagyságu kutyától. A csárda az ecsegi és a bábonyi ut keresztezésénél csendesen hallgat az éjjeli magányban. Sehol körülötte .emberlakta ház, a legközelebbi urasági tanya az akácos ut végiben, egy félórái járásnyira van innen. Amióta felszámolták a hajdani betyárvilágot, csak néhány felvidéki fuvaros vetődik be, ha útja erre viszi. A csaplárosné is már fogatlan, hetven felé tartó elhervadt asszonyság, aki nem vonza többé a környékbeli legényeket és kikapós férjeket. A régen jobb napokat és viharosabb időket látott csárda udvarát teljesen felveri a gyep. Nemsokára senki se fordítja feléje szekere rudját. A közeli falusi templom tornyában éppen tizenegyet üt a lomha toronyóra. Bakos maga elé nézve elmereng, de aztán felpattan a tűz mellől és harsányan hadarja: — Pótoljuk össze a pénzünket, én bemegyek pálinkáért a keresztúri csárdába és felzörgetem a csaplársné, ha már alszik. A tűz körül megmozdulnak a többiek is és kételkedve kérdezik: — Már hogy tudnál te most éccakának idején pálinkát hozni a csárdából, hiszen attól a két hamis kutyától a lábad se teheted az udvarra, menten széttépnek azok a bestiák. Nemrégen egy vándort majd széltéptek világos nappal, hát még éjjel! Bakos a vállára csapja kabátját és sértődötten felel: — Fogadjunk két liter pálinkába, hogy két óra múlva viszszajövök és ebben a butykosban pálinkát hozok magammal a csárdából. Azzal összegombolja magán kabátját, a pénzt összeszedi és elindult a csárda felé. A tűz mellett heverő és már szunnyadozó társai megszokták Bakos tréfáit, nem hitték, hogy komolyan pálinkáért ment. Majd visszajön a vasutárokból, mert csak hősködésből ment odáig. — mondogatják egymásnak. Nem telik bele egy és félra, Szendrei, aki nem aludt el, arra lesz figyelmes, hogy Bakos visszajött és a hátán valamit cipel. Nagyon nehéz lehet, mert egészen belegörnyed. Egy nagy rizskásás zsákban hoz valamit, egyik kezében pedig a pálinkás bütyköst tártja Szendrei gyorsan felrázza a többieket. Azok morogva feUápászkodnak a tűz köré csak úgy hevenyében készített fekhelyükről, és kíváncsian Bakos felé fordulnak. Vájjon mit cipel ez a hóbortos? — kérdezik egymástól. Bakos ezalatt odaér hozzájuk, egészen a tűz mellé, hogy a pislákoló tűz fényénél jobban lássanak. A zsákot ledobja a hátáról és dacosan a társaira kiált: — Ehunvan la, megnyertem a fogadást, itt a pálinka! nyújtja Balogh felé a bütyköst. Sorra jár kezükben a bütykös, mindnyájan meghúzzák, aztán egyre-másra hajtogatják: — Finom pálinka, bár volna belőle egy hordóval! De hogy jutottál be a két hamis kutyától? —kérdezik egyszerre. Bakos nem szól semmit, kioldja a zsák száját, megmarkolta a két csücskét és nagy lendülettel a tüzbe lódítja a zsák tartalmát: a két hamis kutyát. Azok pedik, ahogy a tűz a talpukat megpörköli, nagyokat üvöltve elrohannak. A FEJVADÁSZOKRÓL Mióta eszemet bírom, soha nem kívánkoztam arra, hogy úgynevezett vad törzsek, benszülött népek közé keveredjek. A magyarországi iskolában még benszülötteknek mondták azokat, akik például Afrika közepén születtek, de Amerikában leszoktattak erről a felfogásról. Itt ha nem is tulgyakran, de többször orrom alá dörzsölték, hogy nem vagyok benszülött. No, akik ezt orrom alá dörzsölték, azok se voltak alapjában véve benszülöttek. Amerikában csak egy igazi benszülött van : az indián, akit éppen ezért tartanak alábbvaló népnek. Az utolsó pár esztendőben a sors többször hozott össze' olyan emberekkel, akik messze vadonokból kerültek ide közénk és sok érdekes mondanivalójuk volt. Az utolsó, aki látogatásával megtisztelt, egy jezsuita rendi szerzetes pap volt, igen derék ember, aki Mandzsúriából menekült hozzánk a vörösek elől. Hogy hol van ez a Mandzsúria? Ázsiában, Kinaészaki részében, de többet ne kérdezzen tőlem senki, mert nem vagyok földrajz-tudós. Nekem elég, ha Clevelandból eltalálok Santa Fe városába, ami New Mexicoban van. A jezsuita atya még a névjegyével is megajándékozott, ami ékes kínai betűkkel volt nyomtatva. Amint megnéztem-, nem tudtam, hogy fecskefészeik leves neve vagy tengeri pók az, ami oda van nyomtatva, amig a jezsuita atya meg nem mondta, hogy kínai betűkkel igy Írják le a nevét. Alig hagyta el asztalomat a kiváló jezsuita, aki vagy tiz esztendőt töltött a kínaiak közöt, de azért kedvenc étele mégis a töltött káposzta és a túrós csusza maradt, — jött a másik, aki szintén misszionárius volt. Ezt a másik érdemes magyart Gábornak, hívták és Kálvin tanítása szerint hirdette a krisztusi igazságokat. Borneo szigetéről jött, ahova vagy tizenkét év előtt másodmagával ment, de egyedül tért, vissza. Egykori társát pörkölt formájában megették a borneoi fejvadászok. Ettől a honfitárstól tudtam meg, hogy Borneo szigetének népe még a jezsuita atya kínai embereinél is komiszabb. Aki ezt nem hiszi, menjen ki Borneóban a mocsaras erdők közé és bizony megeshet, hogy fej nélkül tér vissza. Ezen a nagy szigeten laknak ugyanis a “fejvadász” benszülöttek. ' Honfitársunk úgy mesélte, hogy misszionárius társa, aki valami Van Huysen nevű hollandus volt, egy meleg napon egy kókuszdiófa árnyékában hüsölt, mikor jött egy benszülött aszszony és segítségül hivta. Hogy volt ez a. benszülött asszony öltözve? Nagyon divatosan. Derekára reá volt kötve egy darab spárga és ezzel készen is volt egész ruházata. (Az Amerikában most divatos női fürdőruhák is ide fognak fejlődni . . ..) De ez a spárga mutatta, hogy a segítséget kérő benszülött asszony igen szemérmes és tisztességes nő, mert külömben a spárgát nem kötötte volná a derekára. Mire kellett a segítség? Nagybeteg volt a gyerek, arra kellett reáimádkozni. El is ment Van Huysen az asszonnyal az erdőbe és nem tért vissza soha többé. A magyar várta vagy öt napig, de végül jelentést tett a holland parancsnoknak, aki (Folytatása a 4. oldalon) De bus verébkék holtra fáztak és engemet ma megaláztak. Én sáros utakat taposok, mást visznek a villamosok. Nincs meg egynapi kenyerem és ostorral vert a szerelem. Engem ez a vig tél ne lásson, engem ez a vig tél ne bántson. Szived melegét, Édesanyám, áldott takarónak add ma reám. TEMESVÁRY KRISZTA
