A Jó Pásztor, 1952. január-június (30. évfolyam, 4-25. szám)

1952-06-20 / 25. szám

PAGE 2. OLDAL

A JÓ PÁSZTOR

A JÓ PÁSZTOR

(THE GOOD SHEPHERD)

Founder: B. T. TÁJIKÁNY alapította

Megjelenik mieden pénteken

Published every Friday

Published by — Kiadó

THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY

Szerkesztő: Muzslay József

Editor

Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO

Telefon: CHerry 1-3028

«illlis» 53

ELŐFIZETÉSI DIJAK:

Egy évre ..........................$5.00

Fél évre ............................ 3.00

SUBSCRIPTION RATES:

One Year ..........................$5.00

Half Year .......................... 3.00

Entered as second class matter September 1st, 1988, at the Post Office ox Cleveland, Ohio, under the Act of March 8rd, 1879.

MŰVELETLEN AMERIKAIAK?

Nehéz volna megmondani, hogy miről lehet felismerni a müveit embert és miről a műveletlent. Az mindenesetre bizonyos, ‘hogy nem müveletlenség jele, ha sokat olvasunk. Persze azt is figyelembe kell venni, hogy mit olvasnak az emberek.

Nos, a könyvkiadók számítása szerint a múlt évben Amerikában 972 könyv jelent meg összesen 231 millió példányban. Ez négyszerannyi, mint a háború utolsó évében az olvasók kezébe került könyvek száma. És ezek a számok csak egyik felét mutatják. 'Másik fele még jelentősebb: ma sokkal kevesebb detektivhistóriát, kalandorregényt olvasnak, mint azelőtt.

Mármost, próbáljuk felkutatni a sok millió amerikait, akik könyveket vásárolnak és olvasnak. Könnyű megtalálni őket. A statisztika azt mutatja, hogy legkelendőbbek a 25 és 35 centes köny vek, az úgynevezett puhafedelü könyvek. Világos tehát, hogy a nép tömegei, a vékonypénzüek vásárolják a legtöbb könyvet. És tudni kell, hogy azoknak a puhafedelü olcsó könyveknek jó része komoly, irodalmi színvonalú munkákat tartalmaz. Sok puhafedelü könyv nem más, mint egy ^drágább, keményfedelű, átlag 3 dolláros könyvnek uj, olcsóbb, de teljes kiadása.

Már évek előtt felismerték a könyvkiadók, hogy a nép széles rétegeire támaszkodva jó üzletet csinálhatnak. A Pocket Books gyűjteménynek óriási sikere volt, sok kötete többszázezres példányszámban fogyott. Ezt követték mások: Bantam, az angol eredetű Penguin könyvek, stb. Most a népszerű — olcsó, de jó — könyvek piacán jelentkezett egy uj kiadó, Ballantine, aki egy szenzációs újítást jelentett be: Tekintettel arra, hogy nem a kevesek, hanem a tömegek a legjobb könyvvásárlók, puhafedelü olcsó kiadásban fog megjelentetni eredeti könyveket, a drágább keményfedelű kiadással egyidőben. Vagyis egy bizonyos uj regény vagy egyéb komoly irodalmi alkotás egyidőben megjelenik 3 dolláros kiadásban, finom papiron nyomva, kemény kötésben és 35 centes olcsó kiadásban. Kiki azt vásárolja, amelyik igényeinek megfelel.

Ne beszéljünk tehát a műveletlen amerikaiakról, ne mondjuk azt, hogy csak technikához értenek s nem érdeklődnek olyasmi iránt, ami csak gyönyörűséget okoz, nevel és a leieket finomítja, de dollárt és centet nem kamatozik. Ostoba előítélet ez, amellyel Európában éppen a műveletlenek, a tudatlanok áltatták magukat, nevetséges gőgjüket legyezgetve.

CSALNI JÓ LELKIISMERETTEL

Egy new yorki “adószakértő” kitalálta a módját, hogyan lehet ügyfeleit felmenteni az adócsalás lelkifurdalásai alól. Ez az ember csupán azt kérte ügyfeleitől, hogy jövedelmük végösszegét közöljék vele, a levonásokról — egyszóval a csalás részleteiről — ő gondoskodik. Az adószakértő azóta börtönben ül.

A fenti eset csupán egyike a sok kicsi és nagy adócsalásnak, amelyek annyira elszaporodtak mostanában. De emberi szempontból érdekes, mert a csaló nyilvánvalóan az emberi lelkiismerettel üz csúfos játékot. Mindenki tudja, hogy kisebb adócsalások lehetségesek -— és ezek persze a kincstárnak végül is billiókba kerülnek. De mindenki ugyanakkor ki van téve a lelkiismeret mardosásának. A kincstár egy jelentéséből olvassuk, hogy^ emberek évek múltán is még küldenek be “elmaradt” adótartozásokat, jeléül annak, hogy lelkinyugalmukat többre becsülik a pénznél.

A fenti adócsaló fogása lélektanilag helyes volt. Az adófizető egy “szakértőre” bízza ügyét és ezzel mentesül a felelőség alól. Nem lévén övé a felelőség, nem érzi, hogy csalást követett el. Még a szakértő szolgálatainak megfizetése után is jobban jár, mintha becsületesen fizetett volna adót.

Csakhqgy az igazságszolgáltatásnak is megvannak a maga utjai. Az adóhivatalnak feltűnt, hogy a szakértő levonásai egykaptafára voltek fogva és vizsgálatot inditott. A szakértő lakat alá került, de ügyfelei egytől-egyik hivatkozhatnak arra, hogy ők jóhiszeműen adták át ügyüket neki, miután ők maguk nem értenek a bonyolult adóhoz. Ez a kifogás megteszi majd a hivatalos igazságszolgáltatás előtt, de nem menti fel őket lelkiismeretük itélőszéke előtt. A tanulság az, hogy csalni még “jó lelkiismerettel” sem érdemes és szabad.

KETTŐS LÉLEK

Regényíróink gyakran foglalkoztak az emberi lélek különös kettősségével. Jó és rossz lakik bennünk kiegyensúlyozatlan arányban. Miközben békére vágyunk, folyton hadakozunk. A gépet azért találtuk fel, hogy könnyebbé tegye életünket, de ugyanakkor öldöklőnk vele, és ma már ott tartunk, hogy gépektől jobban félünk, mint leghalálosabb ellenségeinktől.

Hiába a mezőgazdasági, ipari fejlődés: emberek milliói éheznek Kínában és Indiában. Másutt pedig, az elmaradt országokban a lét peremén tengődnek emberek százmilliói.

A gyermek az iskolában borzalommal tanulja, hogy a fáraók alatt milyen rabszolgák voltak az emberek. De azt, hogy ma a kommunista uralom alatt még rosszabb sorban sínylődnek és pusztulnak a tömegek, fásult és tehetetlen közönnyel vesszük tudomásul.

A rabszolgakereskedelmet eltörölték, az ipari robotosok felszabadultak, védi őket az union ;az amerikai és a francia forradalmak visszaadták az embernek testét, lelkét. De ügyanaz az

AhAh

Altin

Irta: MIKSZÁTH KÁLMÁN

Sohasem feledkezem meg anyám barátnőiről, a jó öreg kisasszonyokról, akik nekem annyi örömet okoztak. Mert valahányszor jöttek, anyám mindig csokoládét főzetett uzsonnára.

A vézna Franczka néni szigorú volt, minden alkalomkor elkérte az Írásomat és lekorholt. “Micsoda macskakaparás ez még mindig. Egyetlen jóravaló betűt se látok.”

A kövér Johanka néni azonban védelmemre kelt:

— Ugyan ne zsörtölődj Franczka! Ne keserítsd a fiút. Látod, hogy elszomorodott szegényke. Még bizony elöli magát. Nem ő az oka, hogy olyan rossz betűket ir. Hát hol látott volna még ő tisztességesebb betűket? Hiszen ki se mozdult a faluból. Olyan betűket ir, aminőket a tanitoja mutat neki, annak pedig már reszket a betűvetésnél a keze.

De még a néniknél is kegyeletesebben gondolok a bátyjukra, az öreg tisztartóra, aki még elevenen látta fiú korában nagy Napóleont. Katonás tartásu, szállás ember volt. Erélyes kék szeméből a bolond is kiolvashatta, hogy okvetlenül látnia kellett Napóleont, aki meghódította a világot. Ott üldögélt délutánonként a mi ambitusunkon és egyre biztatgatta anyámat:

— Embert formálok a gyerekből komámasszony, mihelyt az én fiaim végeznek.

Két derék fia volt, mérnökséget tanult az egyik, a másik orvosnak készült. Az orvos volt az idősebb, annak kellett előbb végeznie, de a sors úgy akarta, hogy a másik végzett előbb: meghalt. Nem maradt utána

más, csak egy seb az öreg szivében, meg egy láda mérnöki könyv: algebrák, logaritmusok, vizépitészeti stúdiumok. A könyveket egy napon öblös hátikosárban átszállították hozzánk. Édesanyám már messziről boldogan mosolygott a kosár felé. (Alighanem cseresznye van benne). Kisvártatva behitt a szobába és ünnepélyesen mondá:

— Eredj, csókolj kezet keresztapádnak. Nagy örömhöz jutottál, édesfiam. (Most már nem kékelkedtem, hogy csakugyan cseresznye az a kosárban!) Sokat töprengtem, milyen pályára adjalak, de most már eldőlt, a könyvek már megvannak, inzsellér leszel.

És úgy is volt vagy két esztendeig. Annyiszor elmondták, végre magam is beletörődtem. Hanem rá’ két évre meghalt szegény keresztapám orvosnövendék fia is és minthogy az őkönyveit is hazahozták, beállt a konfliktus, hogy mi legyek most? Hátha mégis jobb az orvosi pálya? “Boldog gyermek — mondá keresztapám, — aki igy válogathat!”

Sok eszmecsere után végre arra dőlt el, hogy legjobb lesz, tanuljam meg mind a két mesterséget. Minélfogva én aztán nem tanultam meg egyiket sem. Csakhogy az öreg már arról nem tud semmit, mert ő egész haláláig bízott bennem és egyre sarkantyuzott:

— Csak te tanulj ki becsülettel. Gazdag emberré teszlek holtom után. S valóban, mikor a hagyatékát leltározták, egy ilyen feliratú levél volt közte:

“Adassék az én keresztfiamnak, mikor 21 éves lészen.”

Nehéz volt várni a meggazember, aki évszázados harcok árán vissza nyerte emberi méltóságát — önként lemond Istentől származó jogairól és beleolvad állítólagos tcmegcélok kollektivizmusába.

Miközben rakétán repülünk ki a világűr]:***» a csillagok titkait fürkésszük, mikor már megszüntettük a távolságokat és leigáztuk a kozmosz atomerőit — olyan mélyre sülyedtünk, hogy politikai ponosztevők vak eszközeivé váltunk.

Az élet és természet titkairól és törvényeiről egy mai gyér mek többet tud, mint az ókor legkiválóbb elméi. Az emberi szellem mégis eldurvult és a nyers erő, a hazug nerpzetieskedés kultusza nagyobb, mint volt valaha. írók, művészen megálmodták aforradalmakat, mig az egyszerű ember önként lemondott egyéniségéről és beállott egy politikai falanszterbe, amelynél szörny ebb zsarnokság még sohasem uralkodott ezen a földön .

A Jó Pásztor Verses Krónikája

írja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR

VESZÉLYBEN A HAZA . . .

HEJ, KEDVES MAGYAROM, úgy vagyunk a gonddal, mint egy-egy tébolyda sok ezer bolonddal.

Ha egy kiszabadul, három jön helyébe, hogy beölíöz tessék a "kényszerköténybe."

Bukhat a buicheros, hotelos, fűszeres, de a tébolyda még sohasem volt üres.

Elfoglalva benne minden kis kalitka s egyiknek, másiknak érdekes a titka.

Akad oly bolond is, aki diktátort játszik, pedig másként egész épeszűnek látszik.

Jaj, egy szörnyű gyanú agyamba most szaladt: hogy néhány diktátor még szabadon maradt.

"VESZÉLYBEN A HAZA" — az elnök üzente: s úgy hangzott, minthogyha tárogató zengne. "Veszélyben a haza!" — e szó el nem évül, mert veszélyben vagyunk szinte szünet nélkül. "Ördögöt füstölni nincs már elég tömjén; kémek sáskahada Amerika földjén."

"Távoli egeken baljós villámlások; gazdag kincseinket megkívánták mások."

S mint a vészkürt, szól az elnök riadója:

"Nincs hazánknak elég planja és hajója.

Fel, Uncle Sam népe: fegyverre, fegyverre: sok millió kell még az uj hadseregre!"

BIZONYTALANSÁGBAN, sötétségben élünk,

Edison hiába világit már nékünk.

Kidőlhet sarkából a világ tengelye, de a félkóiyáknak nem jön meg az esze.

M.ost is élesztik még a rőt vörös lángot s felakarják gyújtani az egész világot.

Vörös birkanyájnak szánnak minden népet s nem bánják, ha nyomban megdermed az élet. "Lángoljon a világ . . . nincsen könyörület s balalajkát táncol a bolsi őrület.

Felgyullad, kialszik a józan ész fénye s egyre jobban hizik a bolsik reménye.

dagodást s mindjárt elkértem a levelet Johanka nénitől.

Ez állt benne kusza, öreges betűvel:

— Néked hagyom, kedves doktor keresztfiam, a legféltettebb titkomat, melynek kedvéért fiamat is a pályán neveltem. lm, tudd meg a sorvasztó száraz betegséget mivel lehet gyógyítani. Minden beteged kilóból. Végy egy mozsárba csontokat a kecsege-hal bordáiból, azokat finom lisztté törd, sürü szitán rostáld meg s az igy nyert port szivasd fel félóránként s mellbeteggel. Nagy gazdagság, sok pénz száll reád ezen titokkal. Élvezd békességben, örömben.

Köszönöm alássan,' kedves jó keresztapám.

Ha un adnak útlevelet

Az útlevelek kiadása Amerikában nem holmi rendőrségi feladat, mint a legtöbb európai országban, hanem fontos politikai ügy. A külügyminisztérium határoz, hogy ki utazhat külföldre, ki nem.

Most, a nyári vakáció szezon kezdetén, százezerszámra érkeznek be a külügyminisztérium utlevélosztályába útlevélkérelmek. Ott egyre-másra gyártják az útlevelek tömegeit, de — egyik vagy másik kérelmezőnek megtagadják a tengerentúli utazásra kért papirt. Miért tagadják meg? Erre a kérdésre Miss Shipley, az utlevélosztály cárnője, megtagadja a választ- Még akkor is, ha képvisel ővagy szenátor emel szót az elutasított kérelmezőért, a mindenható Miss Shipley azt feleli: “Nem adhatok felvilágosítást, az elutasítás oka bizalmas természetű.”

Morse oregoni szenátor a kongresszusban tiltakozott az ilyen diktatórikus eljárás ellen s bejelentette, hogy törvényjavaslatot fog beterjeszteni, amely szerint a bírósághoz lehessen fellebbezni Miss i Shipley döntése ellen.

SOK CUKOR

Gubában a cukortermelés olyan veszedelmes méreteket öltött, hogy Babista diktátor szükségét érezte a bőség megfékezésének. Az idei termésből húsz százalékot a kormány megvásárol és visszatart, nehogy a bőség lenyomja az árakat. A jövő évi termelést pedig az előirányzott 7 millió tonnáról 5 millió tonnára korlátozzák.

Háziasszonyok, emlékeznek még, milyen rémülten vásárolták és halmozták a cukrot a koreai háború kitörése után?...

KRUMPLI-FARMER

John F. Froehlich hicksvillei ( N.Y.) burgonyatermelő farmert áprilisban egy évi börtönre ítélte a szövetségi biró, adócsalás miatt. Most a biró idő előtt kiengedte őt a börtönből, miután 413,000 dollár adót és kamatot utólag megfizetett.

KIS I

BIONIKA

_____________________________t

Előrelátó

Paul Wegener, aki Berlin egyik villanegyedében lakott, látogatást tett egy gyárosnál, aki a villanegyed másik végében lakott.

— Tulajdonképpen szomszédlátogatásra jöttem titkos tanácsos úrhoz — mondta Wegener.

— Úgy, szóval a közelben fog villát építeni? — válaszolt B.

— Azt nem, az én lakásom egy órányira van innen. De sírhelyet vásároltam, amely az ön családi kriptája közelében van. Hát azt gondoltam, ha már olyan sokáig egymás mellett fogunk feküdni, akkor mindkettőnk részére kellemes lesz, ha már előzőleg megismerkedünk.

A BÖLCSŐ

Irta: ÜSZTÖK ISTVÁN

Szendrei Pál vézna feleségét magához ölelve szomorúan ballagott haza a faluvégi kis temetőkertből. Egyetlen gyermeküket, a kis Palkót ragadta el tőlük a halál. Szegényes szalmástetős kis házukban alighogy megérkezett a várva várt elsőszülött, öt hónap múlva kikisérték a temetőbe. Szendrei Pálné még akkor is zokogott, amikor már az a néhány rokon meg a kántor ur is hazament a temetésről, akik nyár derekán a legnagyobb dologidőben is eljöttek. Nehezen nyugodott bele a fiatal asszonyka, hogy ilyen korán örökre el kellett búcsúzni ártatlan kisfiától. Vékony vállra való kendőjét szorosabban magára húzta, a hideg is kezdte rázni, törékeny alakja csaknem eltűnt férje hóna alatt, aki magához szorítva lehorgasztott fejjel szótlanul lépkedett a kis gyalogösvényen a kertjük aljában. Férje törte meg a csendet, szelíden vigasztalta kisirt szemű feleségét:

— Vigasztalódj mán te Julcsi, hiszen úgy se lesz már ez máskép, Palkócskánk örökre itthagyott bennünket, nyugodjunk bele, majd csak megsegít bennünket az Isten és ad nekünk másik gyermeket.

Julcsa még hangosabban kezdett zokogni és szemrehányóan korholta férjeurát:

— Hát elfeledte kend, hogy az orvos mit mondott, hogy nekünk neon lehet több gyermekünk, mert én nem is bírnám kihordani, azt mondta a bábaasszony is, hogy Palkó is azért nem maradt életben, mert koraszülött volt. Az az átkozott vérszegénységem és szárazbetegségem miatt nem lehet nekem több gyermekem. Már akkor megmondtam kendnek, amikor feleségül kért engem, hogy miért akar csinálni egy koldusból kettőt, hiszen kendnek sincs egy ponyványi nagyságú földje se, meg nekem sincs, még az a szerencsénk, hogy az uraság nekünk adta lakni ezt a kis sárkunyhót, amit a vadászás közben agyonlőtt öregapám után kegyelemből kaptunk. Most se gyerekünk, se földünk, se posztónk nincs, talán jobb is volna már nem élni.

Szendrei Pál összeszoritott fogakkal hallgatta felesége korholását, az asszony szavai mint éles penge belevágtak szivébe. Sajnálta egyetlen kisfiúkat, de sajnálta a feleségét is. Napszámos keresetéből bizony nem jutott arra, hogy vézna beteges feleségét kezeltetni tudná, örül már annak is, ha naponta egy darab kenyér, egy darab kukorica görhő kerül az asztalra sovány napibéréből.

Másnap kora hajnalban Szendrei Pál szótlanul felkelt, az asszonyt még aludva hagyta. A görbe eperfáról leakasztotta kaszáját és elindult napi munkájára a mezőre. A kora reggeli hűvös harmat csak úgy siettette a menésben, mert mezítláb bizony hideg és lacsakos volt a térdigérő fü. A mezőn még senkit nem látott, a csordás is akkor kezdte meg a reggeli kürtölését. Szendrei, aki az uraság csősze volt, kukoricaszárral elkerítette vályogházának kéménye már javában ontotta akkor a füstöt. Paprikás krumplit főzött az anyósa früstökre. Vejüket, Szendrei Pált is megkínálták vele, de neki nem esett jól, hiszen ami miatt ide jött, attól bizony az étvágya is elment. Anyósa nem is állhatta -meg szól nélkül, faggatta:

— Valami nyomja a szivedet, csak ki vele, talán Julcsa miatt gyüttél?

Szendrei Pál lassan, száraz torokkal felelt:

— Azért gyüttem ilyen korán, hogy a Julcsát hozzák haza, amig elfeledi Palkót, mert állandóan sir utána, attól félek, hogy ő is utána megy a temetőbe a nagy bánat miatt. Jobb lesz neki itthon egy-két hétig, addig én majdcsak megleszek magamban otthon.

Julcsát másnap reggel kora hajnalban hazakisérte szüleihez Szendrei Pál, azután visszasietett kaszálni a mezőre. Este, amikor alkonyaiban fáradtan hazafelé ballagott, a szomszéd utcai Ágnes asszony állta útját a kertek alatt:

— Hallod-eSPalkó, azt suttogják a faluban, hogy elkergetted a feleséged magadtól, szegény lelkem, Julcsa miatt az egész falu fel van háborodva. Hát ennyire elvetemetdtél, ilyen hamar, a temetés után hazaüldözted azt a jóravaló teremtést, — pergett Ágnes asszony nyelve.

Szendrei Pál egy szót nem szólt neki vissza, faképnél hagyta és busán hazaballagott.

Másnap reggel már három asszony állította meg a csordáhajtás után és kigyót-békát kiabáltak Szendrei Pál után. A merészebbek „már azt hajtogatták, hogy más asszony után nézett, biztosan a szomszéd faluból akar újra nősülni. A ragyás Varga Zsuzsi kukoricatöltőgetésről ebéd szünetben lóhalálban elszaladt a szomszéd faluba Szendrei Pál feleségéhez, Julcsához és elpletykálta neki nyomban, hogy férjeura az a “semmirekellő” már a szomszéd faluból akar másik asszonyt a házhoz hozni. Már azt is tudni vélte, hogy ki lesz az uj menyecske.

Szendreiné előbb nem hitte el, amit az asszonyok pletykálnak férjéről, de azért a féltés benne is feltámadt aztán. Harmadnap alkonyaikor szülei tudta nélkül hazaosont férje portájára, úgy hogy senki nem vette észre. Lopakodva a kert felől az est homályában nesztelenül az ablakhoz osont. Feltűnt neki, hogy férje az ő távollétében a kisablakon a muskátlikat meglocsolta, meg mintha az udvart is kisepergette volna. Talán mégis csak igaz, hogy férje más asszony után nézett és azért csinosította ki a portát.

Julcsában feltámadt a féltékenység. Rohant haza és elmondta amit férjéről hallott, -meg amit maga látott otthon. Másnap az apjával felült az uraság kétkerekű taligájára, a kepéseknek meg a béreseknek nyáron az ivóvizet azon szokták szállítani ki a mezőre. A juhász gebe lovát sebtiben kölcsön kérték, azt fogták a taliga elé. Meg se álltak a szomszéd faluig. Behajtottak Szendrei Pál gyepes udvarába. Éppen akkor indult Szendrei Pál a mezőre munkába. Nagyot nézett, amikor feleségét és- apósát a taligán meglátta. Nem értette a dolgot, ilyen korán taligával miért jöhettek.

Julcsa hamar beviharzott a pitvarba és minden kérdezés nélkül nekilátott, azt a néhány edényt, amit a lakzi után kapott, leszedte a falró^. Berakta az edényeket egy kosárba és kihordta a taligába. Aztán a két karosszéket cipelte kifelé. Az apja igazgatta a bútor darabokat a taligán. Szendrei Pál csak nézte előbb, de aztán kifakadva kérdezte:

— Mi ütött beléd, Julcsa, talán más férjet néztél ki magadnak otthon, amig tőlem távol voltál, hogy most igy szó nélkül hurcolkodol, vagy az asszonyok pletykájára hallgatsz?

Julcsa csipőre tett kezekkel vágott vissza:

— Csak ne mentegesse magát kend, mindent tudok, az egész falu azt beszéli, hogy a szomszéd Balajtról akar uj asszonyt hozni a házhoz, hát az’ én bútoraimat bizony nem fogja az uj menyecske használni, meg az én nyoszolyámbán nem fog aludni,

(Folytatás a 3-ik oldalon) |