A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)

1949-11-18 / 46. szám

PAGE 6. OLDAL A JÓ PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD Kineses Jó Pásztor Népszerű ismertetések a tudomány, a kutatás, a történelem, földrajz, találmányok, felfedezések, a csillagászat, a ter­mészet, az állat es növényvilág, stb. köréből. ■ — .............y A KÁBEL TÖRTÉNETE II. A kábel elszakadhatott, de Cyrus Field akaratereje töret­len maradt. Hamarosan újra sikerült összehoznia az újrakezdéshez szükséges összeget. “A kábel mindenütt fényesen bevált, ahol már használatban van” — mondotta. A feladat is ugyanaz, mint a kisebb távolságoknál, csak épen az arányok nagyobbak. Nekünk tehát ezekhez a nagyobb arányokhoz kell jól felké­szülnünk és a siker nem maradhat el!” Érvelésének meggyőző ereje volt. 1858 julius közepén újra megkezdődött a kábelek lerakása, de akkor már nemcsak az Agamemnon, hanem egy másik kábelhajó: a Niagara fedélze­téről is, egy és ugyanazon időben. Az egyik hajó Európában, a másik Amerikában fogott hozzá a nagy munkához. Két irányból elindulva, hatalmas erőfeszítések után végre összetalálkoztak ütjük közepén és ott a két kábelt összekötöt­ték. Az egyik hajó azután Európa, a másik Amerika felé in­dulva, rendkívül óvatossággal és vigyázattal tengerbe sülyesz­­tette a világ tengeralatti összekötőkapcsát. Először az Aga­memnon ért partot Írországban, Valentia szigetén. Nagy ün­nepségek és ágyudörgés közben révbe futott már, mikor a má­sik kábelhajó, a Niagar még elég messze volt feladatának befejezésétől. A GYŐZELEM NAPJA! Az Írországi ünnepségek után Amerika is feszült érdek­lődéssel várta a Niagara megérkezését. Végre ágyuk dörgése és az örömujjongás kitörései közben a Niagara is befutott a kikötőbe. És ezzel készen állott a leggyorsabb, percnyi össze­köttetés az ó és az uj világ között. Másnap, 1858 augusztus 5-én délután 2 órakor két világ­rész lelkesedet? és ujongott, amikor megtörtént az első kábel­­táviratváltás Viktória angol királynő és James Buchanan ame­rikai elnök között. Kölcsönösen üdvözölték egymást a nagy világmii befejezése alkalmából és lelkes szavakkal szerencsét kívántak egymásnak a két világrészt egybekapcsoló nagy al­kotás útjára bocsátása alkalmából. Arról nem beszéltek, hogy nekik — egymást üdvözlő ál­lamfőknek — vajmi kevés részük volt a korszakos mü létreho­zásában. Legnagyobb érdemük az volt, hogy nem akadályoz­ták meg, de viszont egyáltalában nem segítették az uj korsza­kot jelentő alkotás befejezését. Nagy müvének befejezése alkalmával ekkor mondotta William Tomson mérnök, hogy “Amerikát és Európát e naptól fogva alig percnyi távolság választja el egymástól.” AZ ELSŐ KILENCVEN SZÓ ,.. A percnyi távolságot akkor még úgy értelmezték, hogy egy perc alatt másfél szót lehetett továbbítani a kábelvezeté­ken. így az angol királynő 90 szavas áradozó táviratának to­vábbítása 67 percig tartott. De akkor ez még olyan teljesít­mény volt, melyre az egész világ ámulva felfigyelt, mert 1858 augusztus 5. előtt hetekre volt szükség ilyen üzenetváltsáokra: hetekre oda és hetekre vissza. Persze ez a teljesitmény ma már elavult és lehetetlenül lassúnak tűnik fel. Hiszen ma a felvevő és leadógépek oly töké­letesek, hogy egy perc alatt nem másfél szót, hanem 50 szót is továbbítanak a tengeralatti kábeleken. Sőt ugyanazon idő alatt, az ellenkező oldalról is, ugyanoly hosszú táviratot lehet továbbítani ugyanazon a vezetéken! A világ ujjongott, a győzelem teljesnek látszott, pedig a döntő megpróbáltatások még hátra voltak és az első “mézes­hetek” után a kezelő személyzet járatlansága és a tudomány botlásai következtében olyan összeomlás következett be, hogy minden eddigi fáradozás és költség teljesen hiábavalónak tet­szett és az volt az általános vélemény, hogy sohasem lesz többé kábeltáviró . . . ELVESZETT HÉT ESZTENDŐ A tengeralatti kábelnek is átkellett esnie a gyermekbeteg­ségen és a nagy örömet, mely 1858 augusztus 5-án kerítette hatalmába mind a két világrészt, nemsokára igen nagy csaló­dás és keserűség váltotta fel. Alig váltottak ugyanis néhány száz táviratot innenről (i túlról, kitűnt, hogy a kábelnek súlyos fogyatkozásai vannak és nem lehet tovább hasznát venni! Pedig tulajdonképen nem a kábel volt a hibás, hanem az emberek, akik nem tudtak bánni vele. Uj volt előttük a dolog és idegességükben súlyos műszaki hibákat követtek el. Az amerikai mérnökök tudomásukra adták kartársaiknak, hogy erős elektromos ütések zavarják és nyugtalanítják őket. Panaszukra angol kartársaik furcsa választ adtak. Semmi­esetre >sem olyat, amit műszaki emberektől várni lehetett vol­­nak. Válaszuk ugyanis kenetteljesen ezt a bibliai idézetet tar­talmazta: “Dicsőség a mennyben Istennek és béke a földön az embere lenek!” Az amerikai mérnökök próbáltak is megnyugodni, de az elektromos ütések egyre fokozódtak és állandóan halálos sze­rencsétlenségtől tartottak. A nyugtalanító jelenségek magyarázata ez volt: Sötéten látó tudósok, amilyenek minden uj találmánynál mindig fölös számban bukkannak fel, már a kábelek lerakása közben folyton azt jövendölgették, hogy az elektromosság vagy egyáltalán nem lesz képes útját megtenni a tengeren át, vagy pedig annyira hatását veszti, hogy ereje jóformán a semmivel lesz egyenlő . , . Nehogy tehát e sötétenlátó tudósoknak igazuk legyen, a kábelekhez olyan erős áramot használtak, hogy a kábel bur­kolata több helyen megolvadt és a guttapersa rétegek meggyul­ladtak . . . És a milliós költséggel létrejött kábel alig három heti használat után hirtelen hasznavehetetlenné vált! A tudat­lan tudósok nagy elégtétellel hangoztatták, hogy: “ugye, előre megjósoltuk.” Holott épen ők okozták az egész katasztrófát. És a kábel történetében, mint látni fogjuk, a körülmények szerencsétlen összejátszása következtében, hét esztendő kár­ba veszett. (Folytatjuk) BÜRKE POLGÁRMESTERT ÚJRA MEGVÁLASZTOTTÁK A 16-ik ward tanácsosa újra Jack P. Russell, a 29-ik wardé Mary K. ,cotak Clevelandban. a választások a várakozásnak megfelelően foly­tak le. Thomas A. Burke pol­gármestert újra megválasztot­ták, épigy a magyarlakta 16-ik wardban a tanácsos újra Jack Thomas A. Burke P. Russell, a Muckeye Press és társlapjai kiadó-szerkesztője lett, a 29-ik wardban pedig Mary K. Sotak tanácsost választották meg újra. A west sidei magyarlakta 8-ík wardban újra újból Thomas F. McCafferty lett a tanácsos. Nyolc uj tanácsost választot­tunk: Ezek Richard M. Master­­son 1. ward, William J. Hart 4. ward, Sam Brooks 5. ward, Jo­seph Horowitz 10. ward, Jean Capers , 11. ward, Stanley Szy­­manski 13. ward, William J. Rogers 15. ward, John A. Fault 32. ward. A megválasztott városi bírák: John E. Sweeney, David C. Meck, Charles A. Vanik, James T. Cassidy. Mind a négy ma is városi biró. Újraválasztott iskola tanácsi tagok: Carl F. Shuler, Norma F. Wulff, Alfred A. Benesch, Char­les A. Mooney. Jack P. Russell 5492 szava­zatot kapott, mig néger ellen­felére csak 1242 polgár szava­zott. A west, sidei 8-ik wardban a független republikánus Thomas F. McCafferty mai tanácsos győ­zött 3938 szavazattal. Ellenfele Michael C'Ile 2120 szavazatot kapott. 29-ik wardban Mary K. Sotak mai tanácsos 5947 szavazattal győzött Kováchy M. György el­lenében, aki 1915 szavazatot ka­pott. A városi és a megyei bontok nagyrészét megszavazták. Ohio állam néoe megengedte, hogy az állam területén ezentúl színes formában árusíthatják az oleo-margarint. Másfélszeres többséggel szavazták meg a sár­ga oleot, jóllehet a dairy ér­dekeltség államszerte erős kam­pányt folytatott ellene. Minden jó lesz, ha a vaj árát a színes oleo lecsökkenteni fogja. Azt a javaslatot, hogy Cuya­hoga megyében még egy pro bate courti bírót állítsunk mun­kába, tekintettel arra, hogy egy­nek túl sok a dolga, megbukott. | bár ellenzője nem sokkal volt I több, mint támogatója. Az office-tipusu vagy Mas­­j sachusetts-féle szavazócédulát j nagy többséggel megszavazta az j állam népe s igy a következő választáson már hat-hét láb hosz­­szu ballotot kapunk a szavazó­helyiségben, mert minden pá lyázó neve s minden javaslat [ egy cédulán lesz. A demokrata és a republiká­nus név és jelvény nem ékeske­dik többé a baliott tetején s straights csak úgy szavazhatunk, ha a cédulán csak a demokra­ta, illetve csak a republikánus jelöltek neve elé teszünk ke­reszti elet. lire ni csap le a mennykő Egy villámcsóva négy mérföld hosszú lehet, áramerőssége egybillió voltig fokozódik és mindössze a másodperc egy ezred­részéig tart. Minden másodpercben 50 villámcsapás éri a földet. A föld egy év alatt 2 billió villámcsapást fogad magába. A tudósok az' állítják hogy a világűrben másodpercenként 6000 villámlás tör ténik. Az egész világon Dél-Afrikában számolták eddig a villámcsa­pások legtöbb halálos áldozatát. A villámcsapás a legtöbb áldozatot 1934-ben Dél Afrikában érte el, egy másodperc századrésze alatt 66 embert ölt meg. Jo hannesburgban ebben az évben 115 ember halt meg villámcsa pás következtében. Tíz villámsujtotta ember közül kilenc a férfi és csak egy nő. Egy villámcsapás elektromos energiája nem elegendő arra, hogy egy este egyetlenegy villamoskörtét árammal ellásson, ezzel szemben egy házat szét tud rombolni. A veszedelem abban áll, hogy a villám hihetetlen gyorsasággal halad. A közhit szerint bizonyos fák a villámcsapással szemben vé tettek és a vihar alatt védelmet nyújtanak. Ez azonban téves felfogáson alapszik. A villám mindig a legmagasabb fákat keresi ki és a becsapás ereje mindig attól az esővizmennyiségtől függ, amelyet a fa tartalmaz, s amely vezetékül szolgál. Ezért ajánla­tos a vihar alatt a fákat kerülni. Venezuela egyik folyójának torkolatánál ötpercenként vil­lámcsapás éri a földet. A tudósok ezt a szokatlan jelenséget nem tudják megmagyarázni. A villámcsapás sohasem szalad cik-cak formában, ahogy azx képeken ábrázolják, hanem inkább hullámos vonalakban. A iteien szivhalái Noé bárkáját ’’ V'■ «... .4*4 nem találták meg Hazaérkezett egyik tagja az amerikai expedíciónak, amely Noé bárkáját kereste az Ararat hegyen. Walter I. Wood azt je­lenti, hogy 10,000 láb magasság­ban elérték a hegygerincet, amely a Nagy Araratot a Kis Ararattól elválasztja s onnan ■ távcsővel kémleltek további 3 ezer láb magasságba, de a bár­­j kának nyomát sem találták. : Nem valószínű, hogy valaha is megtalálják, véli Wood, mert a hegytetőn állandóan 100 lábnyi hó- és jégréteg borítja a talajt s ha Noé bárkája ott is volt, bi­zonyára már régen elpusztult. Egyébként az Ararat hegy ma másképp néz ki, mint a bibliai időkben, mert vulkánikus talaj és sokszor volt ott földrengés. Műtétek, születések és hosszas fekvéssel járó betegségek réme volt eddig a láb vagy a medence visszereinek eldugulása ; trombózis), ami annyit jelent, hogy e nagy erekben a vér meg­alvad és az innen elhurcolt vérrög a szívben vagy a tüdő nagy ereiben megakad és azonnali halált okozhat. Előfordulhat, hogy valaki kiállj a a vakbélmütétet, már örül a gyógyulásnak és hetedik napon, amint éppen ki akar szállani ágyából, hirtelen meghal — tüdőembóliában, azaz a tüdőben fennakadt vérrög eldugitó hatása következtében. Az operáció sikerült, a beteg meghalt! Természetesen nem minden eldugulásban szenvedő beteg halt meg. Néha sikerült a szív műtéti megnyitása utján a vér­rögöt a szivbenyiló tüdőverőérből kikaparászni; vagy pedig, ha visszérben akadt meg az alvadók, akkor lekötötték a visszeret és igy megakadályozták, hogy a rög tovább sodródjék a tüdőerek felé. De olyan gyógyszert, amely egyszerűen megelőzze a trom­bózist, nem ismert eddig az orvostudomány. És most fordulóponthoz érkeztünk e téren is. Heparin be­fecskendezése vagy Dicumarol-tabletta szedése révén az eldu­gulás keletkezése meggátolható! A heparin a májból és izomból állítható elő, de nagyon drága. A dicumarolt egy lucernafajtából készítik és olcsó, mellékhatá­sokkal azonban számolni kell. Elképzelhető, hogy e tabletta orvosi felügyelet mellett szedve micsoda megváltást jelenthet pl. a szív koszorúerének eldugulásában szenvedőknél! Egyre többen betegszenek meg és halnak meg a szív koszorú­erének eldugulásában. Hires orvosok közül is sokan haltak meg eddig ebben a betegségben. Haudek, Moll, Peham és még más hírneves orvosprofesszorok aránylag fiatalon estek a betegség áldozatául, anélkül, hogy bármit is tehettek volna ellene. De most már lesz segítség, ha a dicumarolt idejekorán kezd­jük adagolni. Mikor kezdjék szedni a szert és mennyit szedje­nek? E részletkérdések megoldása nem lesz nehéz, ha már ke­zünkben lesz a szer. THE 1 | IIE X I i BODY & FENDER ! REPAIR CO. I SZAKSZERŰ MUNKA 1 i NICK LAKATOS \ j 2704 Church Ave. MA 9258* Cleveland 13, Ohio Harry Badger Í> Szakszerű cipő javítás és átalakí­tás — A magyarok barátja. 4315 Lorain Ave. — ME. 5924 I REVELT SEA FOOD FRISS HAL MINDENNAP A szezonban osztriga 9048 Broadway Cleveland,, C. Parkolóhely. Hétfőn zárva. ‘ ! Ml ISII Lakás: Dl 6743 Cíyogyszei reepicKei a leglellu tóiiiereKseuOeii elkészítünk ti. N. Bannon R. W. McLeod BOulevard 2200 | THE KURTZ DRUG CO. j 14715 Detroit Avenue Lakewood. Ohio : Töltse meg szénpincéiét most az alacsony nyári árak mel­lett. 90 napi törlesztés. Pocahontas szén tonnája $18. The ZONE COAL SUPPLY CO. ' 9305 Woodland — RA. 2100 14110 Lorain — CL. 1934 Cleveland, O. j WOLOVITS j ÉKSZER ÜZLETÉBEN | , Legjutányosabb árban mégvá- i • sárolhatja ékszereit agyszintén J j óra és ékszer javítások garanci- l mellett. } 11818 BUCKEYE ROAD ,-mmm,,m mm mmmmmmmm mmmmmmmm f SZÉPSÉGÉNEK EGYÉN! JKII.EGÉT kiemelheti a HOUSE or STUART szépségápolási szerekkel. Ezeket az. ön eüyemseEének megfelelően válogatjuk k, es csak azt kívánjál; öntói, hogy hívjon meK otthonába barátnőket és mutassa be nekik, hogyan használják a krémeket, pú­dereket, lotionokat, ajknirositókat a leg­­elonyosebbeií. — Hívja bővebb ismertetés vegeit Ellene Toomey-t, ly 0754, Cleve­land, Ohio. " _ ___________1 KINCSEK A TENGER VIZÉBEN GYŰJTÉS INDUL A CLEVELANDI RÓMAI KÁT. EGYHÁZMEGYÉBEN A HÁBORÚ ÁLDOZATAI RÉSZÉRE Érdekes kísérletek a tengervíz hasznosítására OPTIKUS SZOLGÁLAT Szemészének előírását gondosan és ponto­san teljesítjük. — Szemüvegeket javítunk, szorosabbra csinálunk. Eltört üveget meg­felelővel pótolunk PRECISION OPTICAL DISPENSING CO. L. V. PROHASKA 9915 Euclid Ave CE 4961-2 JÓ ENNIVALÓK JÓ KISZOLGÁLÁS JÓ BOR — LIKŐRÖK BELLE GRILLE 808 PROSPECT Használt ruhát, cipőt és szappant adakozzunk minél töb­bet! — Msgr. Albert J. Murphy a gyűjtés főigazgatója Mint Bishop Edward F. Hó­ban, a Clevelandi R. Kát. Egy­házmegye főpásztora közli ve­lünk, kinevezte Monsignor Al­bert J. Murphy bölcsészeti dok­tort a 14-ik évi “Gift in Kind Campaign” főigazgatójává. En­nek a kampánynak az a célja, hogy az egyházmegye területén ruhanemüeket, rengeteg pár ci­pőt és ezer meg ezer tonna szap­pant gyűjtsön. A gyűjtés, amit az Országos Katolikus Népjóléti Konferen­cia Háborús Segély Szolgálata rendeztet országszerte, novem­ber 20-tól november 27-ig tart s jelmondata ez: “Fiái’ Istennek adakozhatunk!” A clevelandi gyűjtő bizottság elnöké $ev. Joseph M. Andel-t, a St. Adalbert’s egyházközség plébánosát, a painesvillei gyűj­tő bizottság elnökévé Monsignor William J. Gallena-t, a Saint Mary’s Egyházközség magyarul is tudó plébánosát, az akroni gyűjtő bizottság elnökévé Mon­signor Edward B. Conroyt, a St. Vincent’s Egyházközség plé­bánosát, az elyriai gyüjtőbizott­­ság elnökévé Monsignor Wil­liam L. Newton-t, a St. Mary’s Egyházközség plébánosát, a woosteri gyűjtő bizottság elnö­kévé pedig Very Rev. Edward S. Hannon-t, az Immaculat Con­ception egyházközség esperes plébánosát nevezte ki. Az egyházmegyében 20,000 egyházközségi tag fog a gyűj­tésnél segédkezni. 1944 óta az amerikai katoliku­sok a háború sújtotta országok népeinek 303,284,000 font ruhát, élelmiszert, orvosságot küldöt­tek 128,800,000 dollár értékben. Amerika ipari . termelésé­nek rohamos fejlődése uj problémák elé állítja a nem­zetet. Tudjuk, hogy a föld méhében rejlő természeti kin­csek nem kimerithetetlenek. Szén. olaj, vasércek egy idő múltán — évtizedek vagy év­századok után — kimerülhet­nek. Mi lesa akkor? Olaj után már most kutat­nak, sok eredménnyel, a cali­­forniai és a déli partokon túl a tenger fenekén. De nem csak a tengerfenék, hanem maga a tenger vize is kincseket rejt magában s újabban erre irá­nyul a termés zettudományi kutatók figyelme. Az ország délnyugati részé­ben vízhiány van. Ezért kí­sérletek folynak a tenger vi­zének sótlanitására, miáltal nagymenniségii édesvizet le­hetne' nyerni öntözési és ipari célokra. De ugyanakkor, ami­kor a tengervizet sótalanitják, más anyagokat is lehet nyerni, hiszen a tengervíz állati és ás­ványi anyagokkal van tele. Miriádnyi apró, szabad szem­mel nem is látható élőlény hemzseg a tengervízben s azt hiszik, hogy ezekből lehet majd élelmiszert és orvosságo­kat készíteni. Háromszáz millió köbmér­föld vizet tartalmaznak a vi­lág összes tengerei. Hogy ez mily óriási mennyiség, arról nehéz fogalmat alkotni. Elég ha egy köbmérföldről beszé­lünk, vagyis oly víztömegről, amely minden oldalon egy mérföld kiterjedésű; gondol­junk egy kockára, amelynek minden oldala egy mérföld. Nos, az ilyen mennyiségű ten­gervízben a tudósok számí­tása szerint van 117 millió tonna só, 6 millió tonna mag­­nézia, .4 millió tonna hamu­­zsir, 2200 tonna jód, 450 ton­na réz, 70 tonna uránium, 15 tonna ezüst és kevés arany. Szinte hihetetlen, de tudósok mondják, el kell hinnünk! Mindezeknek az élő és élet­telen anyagoknak kitermelé-Teljes autótest és sárhá­­nyó javító szolgálatot vég­zünk uj festő és autótest műhelyünkben MEEHAN MOTORS ■' \ STUDEBAKER AUTÓK ÉS TRUCKOK Lorain Ave.—West 105 Cleveland, O. Telefon: OR 9000 se a tenger vizéből oly komp­likált eljárásokat követel meg, amelyek mellett olcsó terme­lés lehetetlen. Gyakorlati je­lentősége ma még csak a ten­gervíz sótalanitásának van. JAKAB ISTVÁN ÉS TESTVÉREI KÉT GYÖNYÖRŰ TEMETKEZÉSI OTTHONA 11713 BUCKEYE RD., 8923 BUCKEYE RD, r.l.t WAshington 4421 — TaLi CEdar 0384 As elhunytakat » lagísabban, • gyi.aolé iwli* dőlt tolja* n*g alígadásira toTatalousuk fai. OTTHONAINK TELJESEN DÍJMENTESEK. A TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL *

Next

/
Thumbnails
Contents