A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)

1949-08-05 / 31. szám

A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 5030 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: Egy évre .....................$4.00 One Year _____________$4.00 Fél évre ____________2.00 Half Year ....................2.00 Magyarországra: egy évre $5.00 — Félévre $3.00 Entered as second class matter September 1st, 1933, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. VIHAR AZ ISKOLA-SEGÉLY KÖRÜL Az amerikai kormányzás és törvényhozás távol tart ja magát egyházi és vallási ügyektől, minthogy az alkotmány értelmében az egyházak függetlenek az államtól és viszont. Most mégis egy­házi vita kerekedett a kongresszusban, amikor arról kellett dön­teni, hogy a 300 millió dollárból, amit a szövetségi kormány az egyes államoknak ad iskolai költségeik részbeni fedezésére, a gyermekeknek nyújtandó orvosi, közlekedési, tanszer-ajándéko­zási és egyéb célokra, a nyilvános iskolákon kivül a felekezeti iskolák is részesedjenek-e. Minthogy Amerikában legnagyobb számban katolikus felekezeti iskolák vannak, felvetődött a kér­dés, hogy ez a törvényjavaslat anti-katolikus-e. Előre kell bocsátani, hogy a 300 milliós iskolai segélyre vo­natkozó törvényjavaslatot előbb a szenátus tárgyalta le és fo­gadta el. Ez a törvényjavaslat úgy rendelkezik, hogy minden állam maga határozza meg, hogy a szövetségi hozzájárulásból kaphatnak- e és mennyit felekezeti iskolák. A képviselőházban nem ugyanaz a javaslat, hanem egy másik, amelyet Barden north carolinai képviselő készített, került tárgyalásra. Ez a Barden­­féle javaslat kifejezetten megtiltja, hogy a. kormánypénzekből akár csak egy centet is felekezeti iskoláknak adjanak. Katolikus részről ezt a javaslatot hevesen támadják s leg­élesebben Spellman biboros, a newyorki érsek kritizálta azt mint katolikus-ellenest. Spellman érsek szerint a Barden-j avaslat igaz­ságtalan, amennyiben oly általános adókat, amelyeket katoliku­sok is fizetnek, kifejezetten elvonnak oly gyermekektől, akiknek szülei felekezeti oktatásra, valláserkölcsi nevelésre nagy súlyt helyeznek s ezért nyilvános iskola helyett felekezeti iskolába kül­dik gyermekeiket. Katolikus részről rámutatnak arra, hogy az egyház és az állam elválasztásának alkotmányos elvén nem esik csorba, ha felekezeti iskolák növendékeinek ingyen ebédet vagy .«■.■LBjiypja .tankeayvet adnak, vagy ha őket is, éppen úgy mint nyil­vános iskolák növendékeit, felveszik az iskolaautóbuszokba, vagy pedig ha ezeknek a gyermekeknek is biztosítanak ingyenes or­vosi, fogorvosi kezelést. A katolikus egyház nem követel külön­leges elbánást, ellenkezőleg, egyenlőséget követel minden isko­lásgyermek részére; és a szülők részére is, akiknek jogát, hogy gyermekeik nevelését irányítsák, az állam nem korlátozhatja oly módon, hogy a felekezeti iskolában való tanulást költségesebbé teszi, mint a nyilvános iskolák látogatását. Pénzek elosztásáról lévén szó, katolikus részről rámutatnak arra is, hogy az egyházmegyék, illetőleg a hivők sok száz millió dollár megtakarítást juttatnak a kormánynak, amikor a nemzet nevelési költségeinek egy részét felekezeti iskolák fenntartásá­val magukra vállalják. A Barden-törvényjavaslat hivei ezzel szemben úgy érvelnek, hogy az alkotmány szigorú értelmezése kizár mindennemű se­gítséget bármely felekezet részére. Ez a szenvedélyes vita, amely Spellman érseknek Mrs. Eleanor Roosevelthez intézett levelében érte el tetőfokát, való­színűleg azt az ideiglenes következményt vonja maga után, hogy a 300 milliós kormánysegélyre vonatkozó törvény a kongresz­­szus mostani időszakában egyáltalán nem fog létrejönni. Lesinski képviselő, a kongresszus illetékes bizottságának elnöke nyilat­kozott igy. Remélhető, hogy a kongresszus következő időszaká­ban, a szenvedélyek lecsillapulása után, oly megoldást találnak, amely kielégíti az ország nagyszámú katolikus lakosságát. EGYMILLIÓ AMERIKAI EURÓPÁBAN Hivatalos jelentés szerint egymillió amerikai árasztotta el Európát. A hotelek zsúfolva vannak, felárral sepr lehet szobát ( kapni. Különösen nagy a forgalom Olaszországban, Francia­­országban és Ausztriában. Az osztrákok, akik még egyre ame­rikai segélyért kunyerálnak, óriási összegeket zsebelnek be az amerikai turistáktól. Mivel egy rókáról két bőrt lehúzni még sem illik, az ame­rikai sajtó azzal érvel, hogy érje be az osztrák kormány a turis­ták dollárjaival, melyek fellendítették a nácik alatt lezüllött szállóipart és a falvakba, városokba friss életet injekcióztak. Gazdasági szakértőink szerint egybillió dollárt költöttek az amerikaiak ezen az egyetlen nyáron Európában. Ez igazán felér sgy kiadós Marshall segéllyel. Ugyanakkor az amerikai szálló és nyaraló tulajdonosok megérezték a vendégek hiányát. Az ame­rikai fürdőhelyek konganak az ürességtől és ennek magyarázata, hogy a vendégek Európában hüsölnek. Hajón, repülőgépen hónapokra minden jegy előre elkelt. Washingtonban örülnek a jóhirnek, mert azt remélik, hogy csök­kenthetik az adófizetők terhére kiutalandó segélyeket, ha ugyan­akkor Európa másoldalról érkező dolláresőnek örvend. FELNŐTTEK 5000, GYERMEKNEK 20,000 A “Dunakurir” jelenti: Az Ausztriába érkező menekültek száma rohamosan csökken, mert a határzár mind szigorúbb. Az embercsempészet változatlanul folyik. Egy embernek a határon való átsegítése minimálisan 5000 forintba kerül, de gyermeket — a szigorú határőrizetre való te­kintettel — még 20,000 forintért sem válalnak. A legutóbbi tömeges határát­lépésekkel kapcsolatban a szlo­vák hatóságok megszigorították a Rajka és Pozsony közötti terü­letsáv ellenőrzését. A VÉKONYpZABÓCSKA írta: GOA^OS SÁNDOR Honnan került a mi város­kánkba Dobrovec Miska, a sza­bó, azt soha nem árulta el. Ép­pen csak a fiatal Piukovics ta­nár mondogatta: — Rác kell legyen a jámbor, mert arra mutat a neve. Vékonyka, lőcsös lábú ember volt, akinek láttára az is sajnál­kozni kezdett, aki soha nem is­merte és önmagában azt gondol­ta: — Ebbe is hálni jár a lélek. Elviszi az első tavaszi havas eső. A barátok emeletes épületé­ben, amelynek földszintje csu­pa bolt volt, a nagy piacra nyí­lott, bérelt magának műhelyt, akkorát, hogy Beregszászy mes­ter szerint: — Jól megtermett egérnek is kicsi lenne. Dobrovec Miska azonban el­fért benne, sőt egyben lakásnak is használta. A hosszú, keskeny szabó asztal alatt volt egy szal­mazsákja, azon aludt és a hát­térben álló kis kályhán maga főzte a keveset, amit naponta egyszer evett. Reászóltak: — Ne legyen olyan zsugori, Dobrovec. Jól megy magának a mestersége, tellenék többre is. De a vékonyka szabó ilyen­kor csak fejét rázta és bánatos hangon felelte: — Elférek én itt is arra a rö­vid időre, ami még hátra van. Fél évvel azután, hogy lete­lepedett közöttünk, egy esős, hűvös estén Dobrovec becsukta a boltot, elment a Kígyó utcára Mátyássy asztalos mesterhez a szóval: — Mátyásy uram, vegyen ró­lam mértéket. Felpattant erre a derék asz­talos és mérgesen dohogta: — Megbolondult kend? Nem vagyok én kecske, azaz hogy sza­bó. Nem szoktam én emberek­ről mértéket venni, csak éppen bútorokról. A vézna szabócska előbb kikö­högte magát. Leste az asztalos, hogy vájjon nem szakad-e vér tüdejéből, de nem látta nyo­mát. Megszólít szelíden Dobro­vec:-u Ne hangudjék Mátyássy uram, éppen cpk azt szeretném, hogy vegyen alam mértéket és csinálja men a koporsómat. Nincs nekem ölben az idegen vá­rosban senkin, aki gondoskod­nék felőlem, la üt az utolsó órám, pedig m r erősen közele­dik. Ezt a szivess get azután kész­séggel tette m€; Mátyássy «tes­ter. Elkészült £ koporsó, Dobro­vec kifizette a Megalkudott árat, ittak is reá eg 2t, aztán feltet­ték a Mátyáss; műhely padlá­sára, amig ide, * elérkezik. Esztendőre u, ra eljött az asz­taloshoz Dobi; yec, felment a padlásra, befeki dt két percre a koporsóba, máj l lej övét pana­szolta: — Kicsire s:llbta azt a kopor­sót, Mátyássy lírám. Igen nyom­ja a csipő-csontomat. Nem tud­nék benne k nyelmesen nyu­godni. '• Ránézett Mítyássy és kissé meglepetve felelte: —- Dobrovec uram meghízott azóta, hogy ez a koporsó készült. De nem baj jz! Koporsónak mindig akad gardája, mert az emberek nem tartósak a földön. Majd csinálok magának nagyob­bat, ezt meg eladom valaki más­nak egészségére, Két hét múlva elkészült az uj koporsó. Dobrovec azt is kipró­bálta és örvendező arccal álla­pította meg: v # — Megint csal kicsire szabta a koporsómat, Mi tyássy uram. Egyszer megharagudott a kü­­lömben türelmes <sztalos és reá­­förmedt: i — Elhallgass, Hpcske! A mű­helyed is csak |ük egérlyuk volt, mikor idéjrültél, most meg szinte a^gflgyohh a pia­­con. j\Tyoic ^gfecmel^őlgozol, négy inassal. Hát ha a boltod megnőtt, nem csoda, ha te is megvastagodtál. Kövér disznó­nak is beillenél. Zavartan hebegte a szabó: A Jó Pásztor Verses Krónikája írja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR VILÁGFOLYÁSA HIÁBA NYITOD FEL panaszra a szádat: véled, szegény bányász, mégiscsak elbánnak. Lewis "nyugdijára" most azzal felelnek: "Máskép beszélnek majd, ha jól megéheznek!" S gőgös bányabárók felirták a falra: leteszik a bányászt néhány jó hónapra. S ha majd a nyomortól megpuhul puhára, akkor számithat csak kegyelem munkára. ... Szegény bányászcsalád s éhező gyerekük: reménység az ágyuk, nyomor a kenyerük. Betegség, éhezés, rongyosság, tartozás: meddig tűrheti ezt még a törvényhozás? Fekete az éjfél; fekete a bánat, bányász keservétől terhes ez a század. ELVILEG A TÖRVÉNY szigorral kimondja, hogy aki "izmusok" hive vagy bolondja, vagy aki ily sújt rá a törvény haragja. S akár lapszerkesztő, akár csak olvasó: törvény parancsára deportálni való. ... De, aki a pártot idején otthagyja: a Supreme Court annak jogait meghagyja. Vagyis a VOLT tagság nem büntető ok még, csakis a meglevőt büntetik mindenkép.1 Tehát, aki tag még, váljon meg a párttól: így menekülhet meg a deportálástól! IGAZ MAGYAR INKÁBB koplal, ázik, fázik, de lap olvasásban azért nem potyázik. Nem kell arra várni, mikor lesz Szilveszter; jelentkezzünk nyomban azzal a kis "reszttel." Aki ezt olvassa, nézzen a dátumra, mikor küldte be a NÉGY dollárt lapunkra? Jobb lesz az Íráshoz nyomban most leülni, hátha később a lap többe fog kerülni? Hiszen gyorsan felmegy mindennek az ára, fizessen hát elő még ma az újságra. Használja ki gyorsan az olcsó alapot s négyért kaphatja még EGY ÉVIG a la$ot! — Hát igen! Valahogy meg­nőtt a pocakom, meg más irány­ban is nekiszélesedtem. De nem segít az rajtam, Mátyássy uram. Bennem van a halál kutyája. Ér­zem. Elvisz az engem mahol­nap, hát azért csak csináljon nagyobb koporsót, hogy elférjek benne. Megígérte és meg is tette azt Mátyássy mester, de fenyegette Dobrovecet: — Nekem többé ne hízzék, mert és még egy koporsót nem csinálok magának. Igaza volt. Nem csinált! Még azon az őszön elvitte a hideg­lelés. Ellenben Dobrovec, az egy­kor vézna szabó, megmaradt még vagy tiz esztendeig és vé­gül. mikor csakugyan meghalt, akkofa koporsót kellett neki csi­nálni, amely majdnem pajtá­nak illett volna be . Ilyen tréfái vannak az élet­nek. ARATÓK DALOLNAK A katonákvilágából A katonák világa egészen más, mint a polgári emberek világa. Ha közönséges polgári embernek azt mondja a főnöke, gazdája vagy valami fellebbva­­lója, hogy tökkel ütött szamár, akkor öles gorombasággal vág­hat vissza és legfeljebb más fog­lalkozást keres magának. Kato­­náéknál azonban amit a feljebb­való mond, azt szó nélkül kell elnyelni, ha még úgy fáj is. A katonai feljebbvalók gyak­ran mondanak olyasmit az alan­tas rangban levőknek, ami tel­jesen szokatlan. így a magunk baka életében történt, hogy egy éves önkéntes kézdivásárhelyi Gyárfás Ernőre reáförmedt a káplárja: — Hallja-e, önkéntes Gyárfás, ha maga olyan kövér lenne, mint amilyen ostoba, a gyorsvonat két hét alatt se tudná magát kö­rülnyargalni. Volt a századunknak egy Freid Albert nevű önkéntese, aki, sörgyáros fia lévén, vala­honnan az erdélyi szászok föld­jéről, meglehetősen elhízott és mikor az ugró gyakorlatokra ke­rült a sor, igen gyengének bizo­nyult. Dühbe jött emiatt a káp­lár ur, úgy érezte, hogy a kövér önkéntes elrontja a század be­csületét, és mérgesen pattant fel: — Nézze meg az ember ezt az önkéntest, aki még fél métert se tud ugrani! Gúnyosra fordult a hangja, úgy kérdezte: — Mondja csak önkéntes, nem szégyelli magát saját bolhái előtt? Néha persze megesett az is, hogy a fellebbvaló húzta a rö­­videbbet. így járt egyszer Po­­povits ezredes, aki az egyéves önkéntesek iskoláját vizsgálta és a fellebvalók rendes szoká­sa szerint zsörtölődött, hogy az önkéntesek nem tudnak semmit sőt, mint nagy hangon szavalta, még a semminél is kevesebbet. Enpek igazolására feladta a kér­dést: — Ki tudná például megmon­dani, hogy mikor volt a muhi csata? Ugyan van-e valaki, aki tudja, hogy mivel kezdődött és mikor a tatárjárás? Előirt tisztelgéssel állt fel ek­kor a hátsó pádból egyik önkén­tes és a jól begyakorlott kato­nai keménységgel válaszolta: — A muhi csata,^amelyet a tatárok nyertek meg^'1241 ápri­lis 11-én volt. * — Honnan tudja ilyen ponto­san, mikor a napot én se tudom? — dörögte az ezredes. Amire az önkéntes megfelelt: — Ezredes uram, a polgári életben a történelem tanára va­gyok. Kaszával, sarlóval dolgoznak e hóba; Ne heverj hát íe is, menj az araióba. De más búzájába ne vágjad sarlódat. Tsak az hói veieíiél, ott iaposd tarlódat! íme, igy int az “Uj és Ó Kalendárium” az 1804-ik esztendő­ben. Bölcsen és körültekintően, mert aratáskor a lustaság szinte vakmerő bűn és még elvetemedettebb cselekedet más földjén sarlózni, anélkül, hogy arra “részes” egyesség köttetett volna .. . De hát az- aratások bő történetében ritkán fordult elő az ilyen istentelen cselekedet. Mert az aratás, amellett, hogy a leg­­verejtékesebb munka, szinte áhitatos, ünnepélyes és kegyeletes, átitatja az uj kenyér öröme, a földi örömök beteljesülésének tiszta ize, az arató-ünnepek boldog vigsága, a bő jutalom tudata az egész évi keserves munkáért. Az aratás dalokkal, mesékkel, legendákkal van teleszőve. Péter és Pál napja nyitja meg hangulatait azzal a gyönyörű legen­dával, hogy e két vértanuságot szenvedett öreg apostol junius 29--ére viradóra bejárja a búzaföldeket és megáldanak minden kalászt. Öreg somogyi parasztoktól hallottam gyermekkoromban­— Hát igön széjön möntek -— möndögéltek körösztül a búza­táblán. Pétör jobbrul, Pál mög balrul. Osztán szorgalmatosán vetötték a körösztöt a termésre. Nyilván innét van, hogy a learatott búzát keresztbe rakják. Az év legnagyobb eseménye az aratás. Kemény munka, edzett, derék, izmos karok, éles kasza kell hozzá. Tengernyi verej­ték hullik le a földre, amig a végtelen táblákon ledőlnek a rendek, sokezerszer hajolnak le a marokszedők, sokezerszer roppan a derekuk a kévekötőknek és sokezerszer fordulnak me,g tengelyük körül a szekérkerekek, amig a gazda udvarára ér a termés. A kenyeret nem adják ingyen, — mondja a közmondás s ezt maga az arató nép tudja legjobban. Hajnalban kelnek s már régen horkolnak a városok, amikor még mindig ébren vannak. Természetes tehát, hogy a legmagasabb szólás-mondások, az élet­tel és sorssal kapcsolatos legbölcsebb példálózások az aratásidő s az artás körüli napokból születtek. Ezek között a legmélyebb és a legszebb az a rendkívül egyszerű mondatocska: Ki mint vet, úgy arat.. . Ebben a mondásban benne van egész jellemünk, sorgal­­munk, munkaszeretettünk, boldogulásunk. Ez a legszebb magyar mondás. Bizony aratás közben nem igen szárnyal a nóta, nehéz ez a munka, nehéz a keresztrakás is. Amire este lesz, fáradt a test, ólomsulyok nehezednek reá. De este azért már fel-felhangzik a dal, végigsöpör a vadonat­új tarlók szélén, a falvakon és a határokon, akár a fiatalkedvü szél. És egyszerre felzeng egy mély, erőteljes bariton, valamelyik szerelmetes szivü legény belesirja mosolygó szemmel a csillagok­ba, hogy Le kell a búzát aratni. Keresztbe is kell már rakni. Ahány szem van a keresztbe. Annyiszor jutsz az eszembe ... A kisasszon Pozsonyba, Selymet lopott a botba. A kisasszont megfogták, Ossze-vissza pofozták. Ereggy szépen aratni. Szokás abból részt adni. A jövő esztendőbe Selymet vehetsz belőle ... 'Tapos-táncot járnak a cséplés után erre a kis nótára is: Postautra süt a nap. Beharangozta! a pap. Az én bátyám a barát. Mondja a litániát, Hejehuja hopp! De én pógár maradtam, Ollan nagyot arattam. Végét vágtam, elejét. Learattam a megyét, Hejehuja hopp! t íme, jókedvvel, hittel, benne van az aratásban az ég is, a föld is. Nem csoda. A kenyér szent. De nemcsak a kenyér előtt emeljük meg a kalapunkat. A verejtékező aratók előtt is. BABAY JÓZSEF. NOÉ BÁRKÁJÁT MEGKERESNI TILOS Mint néhány hét előtt jelen­tettük, amerikai tudósok expe­dícióra készültek az Ararat he­gyére, hogy felkutassák Noé bárkájának maradványait, ame­lyek az ottani nép hite szerint még megvannak a bibliai hegy soha fel nem derített ormán. Az oroszok tiltakoztak e tudomá­nyos kutatás ellen s azt állítot­ták, hogy az amerikaiak a tö­rök-orosz határon levő hegyet azért akarják megmászni, hogy onnan kikémlelhessék a határ­menti orosz erődítményeket. A török kormány nem akart ezen összeveszni a moszkvai urakkal és “az okosabb enged” jelszóval lefújta az expedíciót. Nem engedte meg az amerikai­aknak, hogy felmásszanak a nagy hegyre. A Jó PÁSZTÓ: — THE GOOD SHEPHERD PAGE 2. OLDAL Bánokgyörgyön ezt énekli a lány: Még nem tudom mit csinálok. Férjhez menek vagy szógállok. Férjhez menek? Rongyos leszek. Ha szógállok? Szajha leszek. Inkább elmegyek aratni. Széperős részt fogok kapni. Magam veszem a ruhámat. Magam választom babámat... Kisatádon jegyeztem fel egy aratóünnepi nótázáson ezt a kis dalocskát:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents