A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)
1949-11-04 / 44. szám
PAGE 6. OLDAL A JÓ PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD Kineses <ló Pásztor Népszerű ismertetések a tudomány, a kutatás, a történelem, földrajz, találmányok, felfedezések, a csillagászat, a természet, az állat es növényvilág, stb. köréből. A KABEL TÖRTÉNETE 91 éve, hogy Amerika először jutott percnyi köze’ségbe Európához. — 1858 augusztus 5-én jött át az else kábeltávirat Londonból Washingtonba. “Nincsenek többé Pyreneus hegységek . . , a két ország a j spanyol és a francia: Egy — mondotta 1707 ben XIV. Lajo j francia király, amikor hadvezére döntő győzelmet aratott ; j spanyol örökösödési háborúban. “Nincs többé távolság Európa és Amerika között” — mon 1 dották 1819-ben, mikor az első gőzös átszelte az óceánt 26 nai I alatt. “Amerikát és Európát a mai naptól fogva alig egy perc j nyi távolság választja el egymástól” — mondotta határtalan büszkeséggel William Thomson mérnök 1858 augusztus 5-én, j mikor egy 90 szavas távirattal megnyitották a tenger alatt j távirót Európa és Amerika között. Történelmi nevezetességű nap volt ez 91 évvel ezelőtt, mert Amerika és Európa e nagy dátumig nehezen legyőzheti távolságban voltak egymástól; hiszen hosszú hetek kellettel' ahoz, hogy hajóközlekedés utján érintkezhessenek egymással " És a tengeri kábel volt az, mely a két világrész^ valóság j gal egy percnyi közelségbe hozta egymással. Bátran elmond ; hatjuk tehát, hogy Amerika felfedezésének igazi, gyakorlat: jelentősége ezzel a nagy korszakos dátummal kezdődik. Ezt a nagy történelmi dátumot súlyos küzdelmek előztél meg, melyek folyamán nem egyszer lehetetlennek látszott e nagy gondolat megvalósitása. Az érdem egyébiránt sem Angliáé, sem az Egyesült Álla moké, hanem néhány lelkes, elszánt magánszemélyé, akik tengernyi pénzt és fáradtságot áldoztak a nagy mii megváló sitására, mialatt az érdekelt országok kormányai részvétlenül szemlélték a nagy küzdelmet, anélkül, hogy akár egy centnyi segítséget nyújtottak volna nekik. ELŐSZÖR VOLT A GONDOLAT... A múlt század ötvenes éveiben már jól ismerték az elektromosságot és az elektromos erővel való táviratozást. Sőt Morse Sámuel, a táviratozás feltalálója, már 1843-ban felvetette azt a gondolatot, hogy asz egyes országokat és földrészeket tengeralatti kábellel kellene összekötni. A gondolat tehát már 1843-ban megszületett, de nem tudták, hogyan lehetne megválositani. A lehetőségnek egy uj ta iálmány adta meg az első nagyobb lökést. Siemens Werne: német elektrotechnikus úgynevezett “guttapercha” anyaggal vonta be a rézdrótot, mely teljes szigetelést jelentett minden nedvesség ellen. Ezután Anglia karolta fel először azt a gondolatot, hogy Amerikát és Európát kábellel kellene összekötni, De viszon ez a felkarolás csak elméleti volt és a nagy tervhez hozzá sem nyúltak. 1850-ben mégis hozzáfogtak, hogy Weaston ango mérnök tervei szerint, először Angliát és Franciaországot kössék össze kábellel a körülbelül 30-35 kilométer széles La Manche csatornán keresztül. Mikor azután ez a terv reményen felül jól sikerült, még néhány kisebb-nagyobb kábel lefektetéssel együtt, akkor végre komolyan kezdtek foglalkozni Morse Sámuel eszméjének megvalósításával. Azzal kezdték, hogy méréseket eszközöltek a tengeren. Kiderült, hogy a tervbe vett irányban a tenger feneke nagyon alkalmas a kábel lefektetésére. Ezzel az Európa-Amerika kábel eszméje megtalálta azt az utat, mely a fantázia birodalmából a gyakorlati életbe vezet. Mindenki azt várta, hogy most már Anglia és Amerika kor rnányai hivatalosan veszik kezükbe az ügyet és egyesült erővel gondoskodnak a korszakosnak ígérkező kábel lefektetéséről. De ez nem történt meg. A két legjobban érdekelt kormány újra elhallgatott és egyik sem volt hajlandó a megvalósításhoz szükséges költségek folyósítására. ... AZTÁN KÖVETKEZETT A TETT Bár a kormányok semmitsem tettek, a nagy gondolatot már nem lehetett agyonhallgatni. Egymásután alakultak meg magán érdekeltségek, melyek az Amerika és Európa közötti kábel lefektetésének gondolatával foglalkoztak. De amikor' megcsinálták a várható kiadások költségvetését: olyan óriási összegekről volt szó, hogy az érdekeltségek egyszerűen feloszlottak. Hiszen megtörténhet, hogy a terv valamilyen előre nem látott ok miatt j kivihetetlennek bizonyul és akkor hiába sülyesztették volna a j tengerbe a kábelekbe fektetett milliókat... Több kísérlet után mégis megtalálták végre az igazi embert, aki alkalmasnak látszott a terv megvalósitására. Cyrus Field amerikai nagykereskedő volt ez az ember, aki nem csak anyagiakban volt gazdag, de tetterőben, lelkességben és leleményességben is kiválónak bizonyult. Hamarosan szövetkezett William Thomson és John Pender gazdag amerikai vállalkozókkal és a dúsgazdag angol J. Brett gyárossal a nagy terv megvalósitására és 50 évre terjedő kizárólagossági joggal, 1855-ben, megalakították az Atlantic Telegraph Companyt. AZ ELSŐ KUDARC . . . Az első transatlanti kábelt 1857 augusztusában kezdték lerakni. Az egyik kábel hídfő az Írország közelében lévő Valentia sziget és a másik a new foundlandi Hearts Content lett volna, melyeket “csak” 300 kilométer távolság választott el egymástól. De mikor az első kábellerakó hajó, a jól megépitett Agamemnon már 720 kilométert lerakott és nagy volt a bizakodás mindenfelé, akkor a kábel saját súlyától kettészakadt és egyik vége a tengerbe zuhant. A tenger mélysége ezen a helyen közel négyezer méter mély volt és a kábelt onnét kiemelni és igy az összeköttetést helyreállítani lehetetlen volt. i A Fiald csoport kapitalistáit ez a baleset elcsüggesztette és csak Field volt az, aki nem adta fel a küzdelmet, hanem uj pénzügyi érdekeltségek után nézett. Ez sikerült is neki és 1858 ta-GAZDAG MŰSORA LESZ A JÖTÉKONYCÉLUTÁNCESTÉLYNEK A Szent István Dalárda a 8-9 órai programon Göre nótákkal szórakoztatja a vendégeket A Clevelandi R. Kát. Magyar Aggmenház és a Ligonieri Magyar Ref Árvaház javára november 6-án, most vasárnap rendezendő tánc^télyen, amely a Clevelandi Magyar Ifjúsági Egylet 11213 Buckeye roádi termében zajlik le, 8-tól j 9 óráig gazdag és nívós zene, ének és tánc műsor szórakoztatja a vendégeket. A műsor a következő: 1. Szent István Dalárda, amely Dr. Balogh Lajos karnagy dirigálása mellett elénekli j a vidám Göre nótákat, amelyekkel az Amerikai Magyar Katolikus Egylet 55 éves jubileumán falrengető tapsot aratott. A zongoránál Mező Margitka. 2. Semeka Julianna az Egy rózsaszál és a Késő ősz van dalokat adja elő. 3. Szarvas Barna a Csikországi fenyvesekben és a szerelmes vagyok én szép kislány magába cimü dalokkal szórakoztat. * 4. Oláh Margit és Kochis Zoltán magyar táncokkal bájolja el a vendégsereget. 5. Majoros Ilona az Aki neken mindenem volt és a Szól a cigánybanda dalokkal szerepel. 6. Szarka Ferenc a Volt nekem egy fehérszárnyu bóbitás galambom és a Csak egy szál virágot — dalokat adja elő. 7. Novák Béla hegedűn a Héj cigányt, a Nem kell a szőke énhékem népdalt játsza és klaszszikus egyveleget is ad. 8. Sándor Margit a Csak tebenned és az Álmodó tiszaparl dalokkal lép fel. Az énekszámokat Juhász Feri kiséri zongorán. A műsort Csóré Ferenc konferálja be. I Hírek Pittsburgh | ! és környékéről I NEW BRUNSWICK és KÖRNYÉKE Horváth Vilmos, 2 Maple St-£ New Brunswick, N. J. Telefon: 2-9323 R. HE VÁLTOZTASSUK MEG A BEVÁLT SZAVAZÓ RENDSZERT!“ Óva figyelmeztet a United Labor League of Ohio. __ Le a Massachusetts féle hatláb hosszú szavazócédulával! Megírtuk, hogy Ohioban bizonyos érdekeltségek el akarják vetni a régi, jólbevált szavazó-rendszert és a Massachusetts félét javasolják helyette, amelyben egyetlen cédulára kerülnek az összes pályázók s csak a nevük után olvasható, hogy republikánusok-e vagy demokraták. “Orcátlan támadás ez a bevándorolt polgárok és más kisebbségi csoportok ellen. El akarják venni egy becsületes, egyszerű szavazócédulához való jogukat, amilyen cédulát már 58 év óta közmegelégedésre használunk Ohioban” — int minket a United Labor League of Ohio. Az uj balott, amelyet Robert A. Taft szenátor hívei javasolnak, még most is hat láb hosszú lenne, hát még előválasztáson, amikor százak pályáznak. Philip Hannah, a United Labor League társelnöke, aki az Ohio Federation of Labor képviselője és Jacob dayman, az ; Ohio C. I. O. Council képviselője, rámutattak arra, hogy a j szavazó cédula Worcester, Massachusettsbon öt láb hoszszu, mig Medford, Massachusettsben hat láb hosszú. Egyes megyék már elvetették ezt a zavaros és college tanárnak való szavazó cédulát. Angolul nem iskolázott bevándoroltak és mások a legtöbben elrontják. Szavazzunk a Massachusettstype ellen! 25 ÉVES A PITTSBURGH! GÖRÖG KATOLIKUS EGYHÁZMEGYE Az évfordulót két magyar g. kát. egyházunk november 4-én, most pénteken este a Szent János Egyház templomában istentisztelet keretében ünnepli meg TÓTH J. JÁNOS, ja Jó Pászíor Pittsburgh ésj vidéki irodavezetője, j 75 Cust St., P. O. B. 5589, { (Tel.: HA 2760, Pittsburgh, Pa. j SZÍNMŰVÉSZET A Jávor Pál Sárossy Mihály színtársulata november 16-án McKeesporton a Szent István iskola termében, 17-én csütörtökön pedig Pittsburghban a Magyar Társaskörben fogja bemutatni 21, szereplővel a János Vitéz cimü 3 felvonásos gyönyörű vig énekes színdarabot^ Jegyek már kaphatók: McKeesporton Debreczeni Ferencnél, 1007 High St., Pittsburghban Tóth Jánosnál, 75 Cust St., tel.: HA 1-2760, Petró Istvánnál, 207 Glen Caladh St., tel.: JA 1-1507, és a Magyar Házban; Homesteadon Nagy Jánosnál, 1917 McClure St., tel.: HO 1-2152. A jegyek ára $1.10 és $1,35. November 4-én a Zilahy-ILeltay színtársulat Pittsburghban fogja bemutatni a “Volt egyszer egy nótás legény” cimü gyönyörű színmüvet, melyre a jegyek kaphatók Petró István rendezőnél, tel.: JA 1-1507, Tóth Jánosnál, tel.: HA 1-2760, Nagy Jánosnál, tel.: HO 1-2152 és a Magyar Házban. Sikerült a jótékonycélu hál A pittsburghi Nagybizottság által Miss Magyar Pittsburgh tiszteletére rendezett jótékonycélú bál tiszta haszna a két magyar árvaház javára lesz fordítva Karácsony alkalmából. A bál úgy anyagilag, mint erkölcsilek a siker jegyében zajlott le. Miss Magyar Pittsburghnak a Nagybizottság egy gyönyörű serleget adott át, amit Medve Rita keresetién szavakkal köszönt meg. Udvarhőlgyeinek pedig egy-egy doboz cukorkát adott a bizottság, úgyszintén a kisérő magyar ruhás lányoknak is. New Brunswick, N. J. Kosta János és neje leánya, Dorothy az elmúlt szombaton esküdött örök hűséget Canonica Bélának a Szent József g. k. templomban. Az esketést Ft/ Dunda Ernő, az egyház lelkésze végezte. Vőfélyek voltak: Szentgyörgyi Ferenc és Pasquali Patrick; koszorimleányok: Tóth Róza és Canonica Lydia; kis virágosleány Kotyuk Magduska. Esküvő után vacso-' ra volt a templom alatti helyi- : ségben. ♦ Fehérváry Ferenczné éppen a Jó Pásztort olvasta, mikor j képviselőnk betért hozzá. A Czinka Panna regényt nagyon[ szereti. Ugyancsak megdicsérte a múlt heti lappban megjelen “özvegyasszony” cimü cikket és mint mondja többször is átnézi a Jó Pásztor lapot hetenkint, mert jó olvasnivalók: vannak benne hétről-hétre. ♦ A Németh Testvérek hires népszerű zenekara a WCTC rádió állomáson minden vasárnap délután 4 óra 45 perctől.5 I óráig a legszebb és legjobb magyar zenével szórakoztatja aj I környék magyarságát, W oodbridge, N. J. Hornyák János és neje leá-j nyát Margitot oltárhoz vezette sziveválasztottja Urszó Jó-I zsef az elmúlt szombaton a j Perth Amboyi Szent Mihály1 g. k. templomban. Vőfélyek voltak: Dolso József, Hornyák| István, a menyasszony fivére,! Veréb János és Serák Mihály; koszorusleányok : Mannion Anna, Faleen Stadagonetz, Tóth Ilen, Dudics Irén; virágos kisleányok: Káról Szabola és Malen Waldors; kis .vőfély Gőzt j Martin. Esküvő után a Szent 1 Mihály teremben lakodalmi va-: I csora volt. THE ; I! E X I BODY & FENDER S REPAIR CO. SZAKSZERŰ MUNKA NICK LAKATOS ! Í704 Church Ave. MA 9258 j Cleveland 13, Ohio Harry Badger I! Szakszerű cipő javítás és átalak* í tás — 'A magyarok barátja. íj 4315 Lorain Ave. — ME. 5924 REVELT SEA FOOD FRISS HAL MINDENNAP A szezonban osztriga 90‘j8 Broadway Cleveland, C. Parkolóhely. Hétfőn zárva. MI 1511 Lakás: Dl 6743 tiyogyszer rt.epiekei a legielki- f ismereteseDhen elkészítünk K. N. Banrion R. W. McLeod j Boulevard 2200 j THE KURTZ DRUG CO. j 14715 Detroit Avenue • Lakewood, Ohio I Töltse meg szénpincéjét most 1 az alacsony nyári árak mellett. SO napi törlesztés. Pocahontas szén tonnája $16. The ZONE COAL SUPPLY CO. 9305 Woodland — RA. 2100 HI 10 Lorain — CL. 1934 Cleveland, O. OPTIKUS SZOLGÁLAT Szemészének előírását gondosan és pontosan teljesítjük. — Szemüvegeket javítunk, szorosabbra csinálunk. Eltört üveget megfelelővel pótolunk PRECISION OPTICAL DISPENSING CO. L. V. PROHASKA 9915 Euclid Ave CE 4961-2 AMERIKAI ÉS KANADAI MAGYAROK ÁLLAMPOLGÁRSÁGA A pittsburghi görög katholikus egyházmegye, mely a Magyarországból Amerikába vándorolt görög katholikus valiásu magyar, rutén és horvát származású hívők és itt született utódaik részére lett az Apostoli Szentszék által engedélyezve, akik azelőtt a lakóterületükön lévő római katholikus püspökök joghatósága alá tartoztak, ez évben ünnepli meg fennállásának huszonötödik évfordulóját. Évekig tartó kérelmezés után engedte meg az Apostoli Szentszék az önálló egyházmegye megszervezését. Mint minden kezdet pehéz, az egyházmegye huszonöt éves múltja is küzdelmes volt, de ezen nehézségeket az egyházmegye boldogemlékíi első püspöke, Takács Bazii őnagyméltósága bölcs atyai vezetése alatt leküzdötte. Jelenlegi püspöke, Ivancho Dániel őnagyméltósága, atyai gondoskodásával arra törekszik, hogy az egyházmegye éleképességéhez szükséges intézményeket megvalósítsa és igy az egyházmegyét a virágzás útjára vezesse. A huszonötödik évforduló alkalmából Ivancho Dániel püspök ur elrendelte, hogy egyházmegyéje minden egyes hitközségében a hívek adjanak hálát az Isten gondviselő kegyelméért és kérjék a jövőre nézve a püspök ur részére segitö kegyelmét, hogy egyházmegyéje javát szolgáló terveit megvalósíthassa, hiveire pedig árassza a hit kegyelmét, hogy a mai hit- és vallásellenes világban hitükben meg nem tántorodva, egyházmegyéjüket szerető és annak áldozatkész tagjai legyenek. A huszonötéves évfordulót a Cleveland West Side Szt. Mihály és East Side Szt. János G. Kath. Egyházak hívei a Buckeye roadi Szent János görög katholikus templomban november negyediicén este félnyolc órakor tartandó istentisztelet keretében együttesen fogják megünnepelni, a clevelandi espérési kerület papjainak közreműködésével. Az ünnepi szentbeszédet Kruskó János, az Orleans ave.-i görög katholikus hitközség lelkésze fogja mondani, megemlékezve arról, hogy mi az egyházmegye és mi a hivatása a mi vallási és erkölcsi lelki életünkben. Ezúttal felhívom a Clevelandban élő összes görög katholikusok figyelmét a november 4-én, pénteken megtartandó jubileumi istentiszteletre és kérem, aki csak teheti, vegyen ezen részt. Tabakovich Ödön, esperes lelkész vaszán újra megkezdték a kábel lefektetését. De közben kétizben is hasonló baleset érte őket. A kábelek újra és újra elszakadtak. Más mindenki abbahagyta volna a kísérletet, de Cyrus Field akaratereje törhetetlennek bizonyult. (Folytatjuk) A clevelandi magyar főkonzulátus felhívja az itt tartózkodó magyar állampolgárok figyelmét arra, hogy magyar állampolgárságuk elismerése végett a jövő év január 31-ig aj magyar belügyminiszterhez kell folyamodniok az itteni, > clevelandi vagy new-yorki ma-j gyár főkonzulátusok utján. A kérvényben igazolni, illetőleg valószinüsiteni kell, hogy az illető megfélel a törvény követelményének, amely a következőképpen szól: “Az a személy, aki 1939 szeptember 1 előtt a tőkés gazdasági rendszerben keletkezett gazdasági válság vagy munkanélküliség miatŰmunka vállalás céljából külföldre távozni kényszerült — amennyiben ő maga és atyja (ha házasságon kivíil született: anyja) Magyarországnak akár jelenlegi, akár a régi területén született és külföldi állampolgárságot nem szerzett — 1950 január 31-ig a magyar külügyminisztertől kérheti magyar állampolgárságának elismerését.” A kérvényezőnek elő kell adnia, hogy milyen körülmények okozták külföldre távozását,; továbbá, hogy 1939 szeptember óta hol és milyen munka- j körben dolgozott. Okirattal köteles igazolni lakóhelyét és foglalkozását. Mellékelni • kell a maga!és az atyja (haházassá- J gon kivül született, az anya) születési anyakönyvi kivonatát, amelyből kitűnik, hogy ő is, szülei is Magyarország mosta- j ni vagy régi határain belül szü- J lettek. A nős folyamodó azonjkivül köteles felesége, esetleg gyermekei születési anyakönyvi kivonatát -is mellékelni. A clevelandi főkonzulátus hatásköre kiterjed Michigan, Ohio, lindana, Illinois, Arkansas és ezektől nyugatra fekvő államokra. Steve Szalai a régi megbízhatóság alapján intéz el mindenféle BIZTOSÍTÁST Ohio állam hiteles közjegyzője HÁZAK, TELKEK, FARMOK , vétele és eladása 10701 Buckeye Rd., Cleveland, O. Telefon: CEdar 7700 JÓ ENNIVALÓK JÓ KISZOLGÁLÁS JÓ BOR — LIKŐRÖK BELLE GRILLE 80S PROSPECT AFFIDAVITOT KÉR * 30 éves D. P. kitanult -villany és rádió szerelő, autó vezetésé; és kisebb javítását is érti. Inas, kifutó, kerti, farmi, vagy bármily erős testi. munkát is vállalna. Cime: László Kerekes, D.P. 1 leli brim Láger, Salzburg, Austria. VOLT EGYSZER EGY NOTAS LEGENY” Zilahy-Heliay Vígszínháza uj országos körútba indul Fáradhatatlanul szolgálják az amerikai magyar kultúrát Zilahy és. Heltay színtársulatának kitűnő művészei: immár harminckettedszer indul nak művészi körutara Amerika és Kanada magyar telepeire, hogy ne hagyják kialudni a magyar művelődés lángját s egyben magas színvonalú szórakozásban részesítsék a magyarságot. Ezúttal égy gyönyörű magyar népi operettet mutatnak be: “Volt egyszer egy nótás legény.” Erdélyi Mihály kitűnő színdarabja óz, tele szebbnélszebb dalokkal, édes magyar muzsikával. Pittsburgh városából indulnak ehZilahyék s ott a bemutató előadás pénteken, november -4-én este lesz, a hazelwoodi Magyar Házban. A következő állomások: Szombaton este 'Youngstownban, a Szent István Auditóriumban. Vasárnap, november 6-án Clevelandban szokás szerint két előadás lesz : a keleti városrész magyarjai részére d. u. 2.30-kor a Bethlen Teremben, a nyugati I városrészben este 8-kor a Kálvin Teremben. Lorain: hétfő este, Ref. Terem. Toledo: kedd [este, Playdium. Detroit: szerda este, Delray Theatre. Csütörtökön, november 10-én átkelnek a kanadai határon és Windsorban este, a Polish Hallban játszanak. A további kanadai menetrend: Delhi nov, 11, csütörtökön este a Magyar Házban, a Magyar Ház javára. Brandford: vasárnap, nov. 13-án este, a Magyar Házban. Toronto: hétfő este a Magyar Házban. Welland: kedd este az önképző Körbne. Hamilton : nov. 16, szerda este, Ref. Teremben. Vissza az Egyesült Államokba: Buffalo, nov. 17, csütörtök este, Polish Cadet Hall. New York: nov. 20, vasárnap este, Fehér Teremben. Nagyszerű darabot választottak ezúttal Zilahyék, de — rossz időt. A nagy acélipari és a John L. Lewis-sztrájk miatt 1 magyarlakta ipari centrumokban is hétről-hétre elmaradt a peda, spórolni kell. Ezért a szintársulat mélyen leszállította a belépőjegyek áfát. JAKAB ISTVÁN ÉS TESTVÉREI KÉT GYÖNYÖRŰ TEMETKEZÉSI OTTHONA 11713 BUCKEYE RD., 8923 BUCKEYE RD. r.L> VVAíhington 4421 — TeL« CEdar 0384 As elhunytakat a legszebbem, a gyáisolő Mali» | dók teljes megelégedésére ravatalozzuk feL | OTTHONAINK TELJESEN DÍJMENTESEK. 1