A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)

1949-08-05 / 31. szám

f PAGE 6. OLDAL Kineses Jó Pásztor Népszerű ismertetések a tudomány, a kutatás, a történelem, földrajz, találmányok, felfedezések, a csillagászat, a ter­mészet, az állat es növényvilág, stb. köréből. A VILÁG ÁLLAMAI Világkörüli utazásunk közben újra a Szentföldre értünk, ahonnét a világot átfogó kereszténység indult ki. A parányi mus­tármagból, melyet az Ur megfeszítése után 12 zsidó halász je­lentett: a kereszténység égig érő hatalmas épülete magaslott fel. Pedig a tanítványok, a 12 zsidó halász, nem voltak tanult em­berek. Mindössze egy-két évig jártak iskolába, hogy némi betű­vetést tanuljanak és főként megtanulják a héberbetüs imaköny­veket olvasni. Mert a zsidó az ÍRÁS népe volt, ahol az irás és olvasás megtanulása már kétezer évvel ezelőtt is kötelező volt. És ebből a 12 egyszerű halászból lettek az apostolok. Zsidó halászokból keresztény apostolok! Mert noha nem voltak tanult emberek, a Mester szavai megtermékenyítették lelkeiket és az ő lelkűk lett a kereszténység termőtalaja. Bizony csoda volt ez. Az emberiség fejlődésének egyik leg­­■ nagyobb lelkicsodája. És most e kitérés után folytassuk az ország ismertetését. PALESZTINA Területe 10,429 négyzetmérföld. Lakosainak száma 1 millió 500 ezer. Kétezer évvel ezelőtt egyedül Jeruzsálemnek volt any­­nyi lakosa, mint most egész Palesztinának. Palesztina akkori lakosainak száma pedig meghaladta a 6 milliót. Ugyanakkor Angliának alig másfélmillió lakossága volt. És Franciaország lakossága is a másfél millió körül mozgott. A Palesztinán kivül lakó zsidóság száma pedig öt millió volt. (Ezek Görögországban, Egyiptomban és Rómában laktak.) A zsidóság lélekszáma tehát 2000 évvel ezelőtt 11 millió, volt. Ma — 2000 év után — ugyaneny­­nyire olvadt le az egész világon szétszórt zsidóság lélekszáma... Az egész világ lakosainak lélekszáma pedig meghaladja a 2000 milliót. A zsidóság lélekszáma tehát az egész világ lakosságával szemben, mindössze j/j százalék. Magában Palesztinában, az 1 millió 600 ezer lakosból a fele, vagy 800 ezer a zsidó. A többi arab és kis részben keresztény. Az arab egyébiránt a zsidóság testvérnépe volna, mert szin­tén szemiták. Vagy jobban mondva ők az igazi szemiták, mert az európai zsidóságban átlagban már csak 25 százalék a szemita eredet. Annak ellenére, hogy az igazi szemiták az arabok: Hitler annakidején szövetséget kötött az arabokkal Anglia ellen és a — zsidók ellen! A politikának sikerült széles árkot húznia a két testvérnép közé. Pedig, ha nem vallásilag, hanem fajilag osz­tályoznák őket Palestinában is: akkor a zsidóság az arabokkal együtt, 70 milliós nemzetnek nevezhetné magát! De mialatt Európában faji alapon gyilkolták őket, azalatt Palesztinában vallási alapon különitik őket el. .. Palesztina történelme igen mozgalmas. Hiszen az alatt a közel ezer év alatt, amig a zsidó állam kétszeri megszakítással Izráel és Judea elnevezés alatt fenállott: a környező népekkel jóval több mint ezer háborút viseltek. Ezek között volt a leg­véresebb és legutolsó az, amelyet a római világbirodalommal viv­­tak három évig és amely végül is a zsidóállam teljes szétrom­­bolásával végződött! A történelem különös sorsforgása következ­tében a zsidóság most újra államot alkot ugyanabban a Palesz­tinában, ahonnét két ezer évvel ezelőtt szétszórták őket. Az uj zsidó állam megalakulásának eszmei alapköveit már az első világháborúban rakták le. Akkor ugyanis a törökök Né­metország szövetségesei voltak és Anglia ellen harcoltak. 'Mikor Anglia veszélyeztetve látta keleti uralmát: 30 ezer főből álló zsi­dólégiót szervezett a törökök ellen. Ezeknek segítségével sikerült megállítani a törökök hatalmas előretörését. A zsidó légiók nagy harci érdemeinek elismeréséül, Balfour angol külügyminiszter az angol kormányzat nevében nyilatko­zatot intézett a zsidókhoz, melyben megígérte, hogy a háború befejezése után Palesztina a zsidóság nemzeti otthona lesz. A politika azonban más utakra terelte Angliát és Ígérete elől úgy akart kitérni, hogy titokban megszervezte Palesztinában a zsidóellenes arab ellenállást és erre hivatkozva nem engedte létrejönni a független zsidó nemzeti otthont, sőt a zsidó beván­dorlást is egészen jelentéktelenre csökkentette le. Politikailag érthető volt ez, mert Angliának fontosabb volt a környező ál­lamok 20 milliónyi arabsága, mint a palesztinai félmillió zsidó­ság. De kormányzati tisztesség szempontjából Anglia viselkedése szédelgés volt. Mikor a zsidók az európai vérengzések elől mene­külve, nagyobb tömegekben akartak Palesztinába bevándorolni, az angol kormány 1 ezeket Ciprus szigetére internálta a drót­­sövényes fogolytáborokba. A régi zsidóállam megszűnése után Palesztinát felváltva törökök és arabok foglalták el. 1200-tól kezdve a pápa felhívására a kereszténység háromizben viselt keresztesháborut a Szent Sir visszavételére, mely a törökök kezében volt. Rövid időre, igen nagy és véres áldozatok árán, harmadszorra csakugyan sikerült is Jeruzsálemet elfoglalni és a Szent Sirt visszavenni a töröktől, de a keresztes háborúk általában nem jártak igazi sikerekkel, úgy hogy Jeruzsálem továbbra is a törökök kezén maradt, egé­szen ennek a századnak az elejéig. III. Endre magyar király, aki szintén résztvett a keresztes háborúban, felvette a “jeruzsá­­lemi király” címet is; azóta a magyar királyok “jeruzsálemi királynak” is hívták magukat. A palesztinai zsidóállam Anglia minden erőfeszítése ellenére is megalakult, sőt azóta ezt a megalakulást maga Anglia is elis­merte és a zsidóállam ma már tagja a “Nemzetek Tanácsának” is. Palesztinát eredetileg a zsidók a kanaanitáktól foglalták el. Ez a ma oly sivár, köves, kavicsos, homokos, szikes terület akkoriban — amint azt a Bibiliában olvashatjuk — tejjel és mézzel folyó Kanaán volt. A zsidó állam megszűnése után azonban a nomád arabok nem folytattak földművelést, a sivatag viharai pedig két­ezer év alatt pár méternyi magasra hordták tele a nagyszerű talajt homokkal és kaviccsal. Az uj zsidó település a talaj megjavításával is megkezdte az ország visszafoglalását. Mint amerikai szakértők megállapították: alig 30 év alatt jelentékeny területeket tettek ismét gazdag ter-A JÓ PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD f bwsdandi 3UjiqJí BEMUTATJÁK A TELEFON CSODÁIT A CLEVELANDI TELEFON PALOTÁBAN Á látogatók egy-egy csoportjának átvezetése 30-40 percig tart. — Mindenkit örömmel látnak. Bemutatnak egy “transitor” nevű készüléket, amely lehető­vé teszi a long distance hívá­sokat. Bemutatják, hogy a Bell Sys­tem miképen terjesztette ki a telefonhálózatit s azt, hogy miképen lehehéges egyszerre több telefonbeszélgetést lebo­nyolítani, sőt tileviziós progra­mokat is leadn. Látni fogjuk munkában a New York-Boston rendszer egy 2( láb hosszú mo­­deljét. Bemutatják azt is, hogy egy szerkezet miképen jelzi min­den telefonelőfiíető esetében a helyi és távoli telefonhívások számát. Csak igy lehetséges gyorsan megállapítani, hogy ki mennyit használta a telefont s mennyi tulhivás vagy long distance hívás volt és hogy mi­lyen számla küldendő. A bemu­tatás és magyarázat 30—40 percet vesz igénybe. Az Ohio Bell Telephone Com­pany felhőkarcolójának föld­­zintjén szenzációs kiállítás 'esz aug. 9-én, a jövő kedden, k telefont, amint ma működik is “jövendő dolgok képét” mu­stja be megelevenített formá­ban. A látogatóknak 25 szakértő magyarázza meg a kiállított tárgyakat. Az Ohio Bell módot ad az érdeklődőknek arra, bogy megismerjék azokat az uj, csodálatos készülékeket, amelyekkel a telefonszolgála­tot megjavította és még jobbá fogja tenni. A készülékek munkája előt­tünk folyik le s a szakértők né­pies nyelven, igen érthetően magyarázzák. Bemutatják a long distance telefonhívás végrehajtását és a két telefon összekötését, hogy a hivó és hivott beszélget­hessenek. ELKÉSZÜLT A Sí. RITA R. KÁT. HITKÖZSÉGI ISKOLA Szeptemberben 150 gyermek fog beiratkozni ebbe az iskolába. — A Vincentian Sisters of Charity rend apácai fognak tanítani A Clevelandi R. Kát. Egyház­megye újabb szép egyházközségi iskolával gazdagodott. A St. Rita Egyházközség, amely Cleveland­­dal szomszédos Solon, O.-ban van, építtette az iskolát, amely­be szeptemberben már 150 tanu­ló fog járni. Monsignor Becka meghalt A St. Procop Egyházközség plébánosa volt Monsignor John W. Becka, a clevelandi St. Procop Egyház­­község plébánosa, aki májusban tartotta aranymiséjét, a St. Johns kórházban agyvérzés folytán vasárnap este meghalt. Az prelátus, akinek temploma a W. 41. st. és Trent ave. sarkán van, 74 évvel ezelőtt Cleveland­­ban született. Temetése szerdán ment végbe templomából. A St. Rita Egyházközségnek, amelyhez 350 család tartozik, Rév. Oldrich A. Mazanec az ala­pitó plébánosa — már 21 év óta. Ft. Mazanect ismerik a katoli­kus magyarok is, hiszen részt szokott venni a Magyar Kát. Aggmenház ünoej^lyein. Szere­ti a jó magyar ételeket, amelye­ket az ünnepélyeken a lelkész­uraknak és más vendégeknek szoktak fel szolgálni. A díszes emeletes iskolában a Vncentian Sisters of Charity rend apácái fognak tanítani. ül KAI ISKOLA ALAPKÖVÉT TETTÉK LE CLEVÉLANDBAN A Green and Rushton roadok sarkán épül az iskola 272,000 dollár költséggel HOTEL BREAKERS on WORLD'S FINEST BEACH AMUSEMENT CIRCLE-PICNICS BIG NAME BANDS NAME ENTERTAINMENT in GRAND BALLROOM OHIO ROUTE 2 (U.S. 6) SANDUSKY, OHIO A St. Gregory the Great r. kát. egyházközség iskolát épít­tet. Az uj iskola alapkövét va­sárnap tették le. A szertartást az egyházköz­ség plébánosa, Rév. Achilles P. Ferreri végezte számos lelkész segédletével. A vendégek közt voltak Mon­signor Richard E. Brennan, a Notre Dame College lelkésze, Rév. Henry J. Hofer, a St. Mar­garet Mary egyházközség plébá­nosa és Rév. James H. Smith, az amhersti (O.) St. Joseph Egy­házközség pélbánosa. Az iskola, amelyet 272,000 dol­lár költséggel építtetnek, 16 osztályos lesz s kétszer annyi tanuló fér majd el benne, mint az egyházközség jelenlegi s fá­ból épült iskolájában. TYERS FELLÉPTE A POP KONCERTEN A Cleveland Summer Or­chestra e heti két hangverse­nyén két kiváló művész lép fel mint szólójátékos. A szombati műsoron John REICH DERMAL SALVE Reich bor kenőcs Egy tégely $2.69 Különleges készítmény Dr. Unni (Berlin) cs Dr. Lassar (Récs), a világ elismert két legkiválóbb börspccialtstája előírásai szerint. Enyhíti az ekzéma, poison ivy, hő kiütés, sömör és rovarcsípés okozta viszketegséget. Előmozdít­ja a bőr repedezés és keményedés gyógyulását. Enyhiti bőr beteg­ségek- égető, viszkető hatását. REICH DRUG CO. 3800 West 25, a Garden Ave. sarkán — Cleveland, Ohio. FL 9557. John Tyers AUGUSZTUS 21-ÉN VASÁRNAP MAGYAR NAP A PURITAS PARKBAN Délután 2:30 órakor kezdődik a műsor a kis táncteremben Hüsitők, harapnivalók bőven lesznek. A Clevelandi Egyesült Ma­gyar Egyletek rendezésében az idén is Szent István Király napja alkalmából tartjuk meg a clevelandi Magyar Napot. Közös nagy ünneplésünk színhelye a Puritas Springs Park lesz, ahova a Lorain ave. és W. 140th st. sarkáról indul gyakorta városi autóbusz. Au­tóval is legjobb követni a vá­rosi autóbusz útvonalat, gyár Napra. A nagyarányú mű­sor 2:30 órakor kezdődik meg a kisebbik táncteremben, a szokott helyiségben. Ezúttal a gyermekeknek is osztanak ajándékot. Sok ajtó­­dij lesz. Hűsítő ital. lesz bőven. A rendezőség már minden előkészületet megtett a Ma- Fáradhatatlan asszonyok fog­ják sütni a lacipecsenyét. Jó zene mellett fog táncolni népünk a fás téren. ŐSZI RUHÁT ÉS FEHÉRNEMŰT MOST KÜLDJÜNK ROMÁNIÁBA Az American Transatlantic augusztus 18-án zárja legkö­zelebbi szeretetcsomag szállítmányát Romániába OPTIKUS SZOLGÁLAT Szemészének előírását gondosan és ponto­san teljesítjük. — Szemüvegeket javítunk szorosabbra csinálunk. Eltört üveget meg! felelővel pótolunk PRECISION OPTICAL DISPENSING CO. L. V. PROHASKA 9915 Euclid Ave CE 4961-2 Villanyos készülékek javítása Minden munka jótállással INGYEN elhozzuk és h,ázhozszállitjuk E. 93RD WASHING MACHINE SERVICE jVU 3-5310 3377 E. 93rd St. | Cleveland, Ohio Az American Transatlantic augusztus hónapban Romániá­ba induló szeretetcsomag szállít­mánya a legjobb alkalom arra, hogy az amerikai magyarság most küldje el a hűvösebb őszi időkre való ruhákat Romániá­ban élő rokonainak. Az ezzel a szállítmánnyal menő csomagok október első felében kerülnek Romániában kiosztásra, amikor arrafelé már hűvösebb idők jár­nak. Romániában még mindig igen nagy a ruhahiány és első­sorban ruhára van szükségük az ott elő emberek túlnyomó ré­szének, amit szűkös keresetük­ből venni egyáltalában nem tud­nak. mő területté. De a teljes terület átalakításához még sok évtizedre van szükség. Az újra megművelt területeken bőven terem a, gabona, árpa, olajbogyó, pálma és kókuszdió, füge, narancs, szőlő, citrom, paradicsom és veteményesek. A Holt-tenger mentén, ahol a Biblia szerint egykor Sodorna és Gomora, a két bűnös város terült el, nagy mennyiségben bá­nyásznak sót és ként. A Jordán völgyében pedig fokozatosan kiépítik a villamos erőmütelepeket, melyeket uj ipartelepek táp­lálására használnak fel. Palesztina behozatala egyre kisebb, kivitele egyre nagyobb, ugy hogy az ország valóban az ujjászület és mesgyéjére lépett és ott ahol 200 évig csak homoksivatag volt, csak gaz termett és éjjelenként csak a sakál üvöltött: ma már újra virágzó ország kezd lenni. Kívánatos, hogy újabb véres harcok ne zavarják meg ezt a sokat ígérő békés fejlődést. Egyben az American Trans­atlantic örömmel közli, hogy a román kormány enyhítette a ká­vé, kakaó, csokaládé és tea bevi­telére vonatkozó legutóbbi ren­deletét és mostantól kezdve ká­véból, kakaóból, csokoládéból egy fontot, teából fél fontot sza­bad minden csomagban küldeni. Ennél többet senki ne küld­jön, mert külömben kereskedel­mi célra küldött árunak fogják minősíteni és igen magas vámot vetnek ki rá. Bármilyen más élelmiszerből 6 font súlyig sza­bad egy csomagban küldeni, ki­véve fűszert, amiből a legna­gyobb megengedett mennyiség egy font. Az American Transatlantic szállítási dijai továbbra is 15 fontig $9.50, 15 fonton felül min­den font 60 cent, amibe a román vám és a csomagoknak fonton­­kint $l-ra való biztosítása már bele van számitva. Bővebb felvilágosítással szí­vesen szolgálnak a cég vidéki képviselői, ahol felveszik a cso­magokat is. Ahol nincsen kép­viselet, onnét Írjon felvilágosí­tásért, vagy küldje csomagját az alábbi címre: American Transatlantic Package For­warders, Inc., 58 Park R’ow, New York, N. Y. írhat magyarul. Steve Szalai a régi megbizhatóság alap­ján intéz el mindenféle BIZTOSÍTÁST Ohio állam hiteles közjegyzője HÁZAK, TELKEK, FARMOK vétele és eladása 10701 Buckeye Rd., Cleveland, O. Telefon: CEdar 7700 IFJAKAT KERESÜNK A Ferences Atyák, Friars Minor Capuchin lehetőséget nyújt fiatal férfiaknak, hogy életüket Krisztusnak ajánlják, Szent Fe­renc munkájának folytatására. Fiuk nyol­cadik osztálytól vagy felsőbb iskolások kér­jék ingyenes felvilágositásainkat. VERY REV. PROVINCIAL O.F.M. CAP. MT. CARMEL CHURCH, ORANGE, N. J. AZ ORVOSI TUDOMÁNY ELISMERI a méhfullánk mérgének hatá­sát rheumatikus esetekben. A “MUSCU­­LAID” -az egész világon az egyedüli olyan gyógyszer, mely méhfullánk mérget tar­talmaz. Enyhitöleg hat arthritis, rheuma, viszketegség, csipő és derékfájás, viszér­­tágulás, görcs és hülés eseteiben. Kérjen INGYENES bővebb értesítést és győződjön meg a valóságról, óvakodjunk az utánza­toktól. Cím: John Tóth, 1143 Hillcrest Road, South Bend 17, Ind. Tel.: 2—7609. Tyers, a hires new yorki ba­riton mutatkozik be, ez lesz ugyanis első clevelandi fellé­pése. Tyers énekelni fogja Gounod Faustjának hires ári­áját, az “Avant de quitter ces lieux”-ot, de énekel Mozart és Menoitti áriákat is. UOLOCKER’S BÚTOR ÁTFESTÉS — JAVÍTÁS — KÁRPITOZÁS — BUTORKÉSZITÉS RENDE­LÉSRE. Butorkárpit tisztítása Szakképzett munkások 4507 LORAIN AVE. Tel: ME 6566 — Cleveland, O. Nichol Washer Parts — Service Kenőolaj, üzemolaj és mosógépé­nek rendbehozatala .... $1.75 12018 Lorain Ave. — CL 2718 REVELT SEA FOOD FRISS HAL MINDENNAP A szezonban osztriga 9048 Broadway Cleveland, O. Parkolóhely. Hétfőn zárva. MI 1511 Lakás: Dl 6743 ATLAS LAUNDRY LAUNDRY — CURTAINS — DRY CLEANING 5416 Detroit Ave. ME 8100 Cleveland, Ohio Töltse meg szénpincéjét most az alacsony nyári árak mel­lett. 90 napi törlesztés. Pocahontas szén tonnája $16. The ZONE COAL SUPPLY CO. 9305 Woodland — RA. 2100 14110 Lorain — CL. 1934 Cleveland, O. JAKAB ISTVÁN ÉS TESTVÉREI KÉT GYÖNYÖRŰ TEMETKEZÉSI OTTHONA 11713 BUCKEYE RD., 8923 BUCKEYE RD. Tel.« WAshington 4421 — Tel.« CEdar 0384 Az elhunytakat a legszebben, a gyászoló csalá­dok teljes megslégedésére ravatalozzuk feL OTTHONAINK TELJESEN DÍJMENTESEK. PIW.AKET ingyen PITRGARET ÍRJON MÉG MA és posta fordultával INGYEN küldünk' önnek a Valódi PURGA RÉTBŐL MINTÁT. így megismerkedhet, meggyőződhet arról, hogy a HASHAJ­TÓK KIRÁLYA — A GYOMOR É’S BELEK RENDBENTARTÓJ A — A PURGARET; — Rendelje meg azonnal ezen a cimen: VÖRÖS KERESZT PATIKA, 11824 P. Buckeye Rd., Cleveland20, O. N6v: ' Cim: CEDAR POINT ON LAKE ERAK )&C Steamer 10:00 AM Daily

Next

/
Thumbnails
Contents