A Jó Pásztor, 1949. február-május (27. évfolyam, 5-21. szám)
1949-02-11 / 6. szám
A Jó PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD PAGE 3. OLDAL Folyik a történelem A közelmúlt történelemnek és a jelen történelemnek teiemrehivása SZOBROK BESZÉLGETNEK Az egek mérhetetlen mélységéből ismét két fénysugár indul a Föld felé. Kossuth és Washington szellemei ezek. Egyik fénysugár a new yorki Kossuth szoborban, másik a budapesti Washington szoborban helyezkedik el. A szobrok a fényhugár érintésétől feléreznek, élnek . . . KOSSUTH: Én már testet öltöttem . . . helyemen vagyok, testvér. Megjöttél-e már te is a megbeszélt találkozókra? WASHINGTON: Igen itt vagyok, szellemtestvér. Én is felöltöttem a Városligeti Tó partján tartós bronztestemet, melyet több mint 40 évvel ezelőtt testvéreid, a lelkes amerikai magyarok, készítettek nekem. KOSSUTH: Vájjon mit látsz, testvér? Melyek a legújabb hazai hírek? Felépült-e már a Duna Királynője: Budapest azokból a borzalmas sebekből, melyeket a nácizmus őrülete miatt ütöttek rajta az ostromlók? WASHINGTON: Budapest újra a Duna királynője lesz. A romokat szorgalmasan eltakarították és helyükön újra glédába sorakoznak az uj palotasorok ... A Dunába hullott szép hidakat is kiemelték már és újra összekapcsolják a két testvérvárost: Pestet és Budát. KOSSUTH: Szivem ujjong mindezek hallatára. De milyen ott most az élet? Milyen a közszellem? Milyen az uj alkotmány? Milyen a hadsereg, az ifjúság? WASHINGTON: Fájdalom, testvér, nagyon szomorú mindaz, amit erre válaszolhatok. Hazádban és hazád fővárosában az élet most csupa szomorúság és rabság. Néped nemcsak nélkülöz, nyomorog, de súlyos szellemi, lelki, sőt fizikai rabságban tartják! A szabadsajtó, a szabadgondolat és a vallásszabadság: mind ravatalon fekszenek. A magyar hadsereg nem magyar többé, hanem vörös . . . Az ifjúság lelkét idegen eszmék mérgével mérgezik ... A hercegprímás, a vallásszabadság bátor őre, börtönben ül . . . KOSSUTH. Lesújtó, félelmetes, megdöbentő mindaz, amit mondasz, testvér. Csak azt hallgattad el, hogyan volt lehetséges mindez. Mi történt az Atlantic Charterrel, melyre az uj erkölcsi világrendet akartátok felépíteni? Mi lett a nemzetek függetlenségével, félelemnélküli szabadságával, a többség akaratán nyugvó demokráciával? Mi lett az alkotmányos népuralommal és mindennel, amit a győztes hatalmak Ígértek hazámnak és az összes kisnépeknek? Lehetséges-e, hogy a nagy győztesek csak játékot űztek a kis nemzetek élet-halál sorsából? WASHINGTON: Mint felemelt zsilip alól a rohanó árvíz,- úgy- TOtrcMvioljá'l* telkemet felém zuhogó fájdalmas kérdéseid. De hogyan is válaszoljak neked mindezekre? Közel száz évvel ezelőttre kell visszamennem. Akkorra, mikor nálunk jártál, hazámban, az Egyesült Államokban . . . KOSSUTH: A lelkes csodálat, amit akkor hazád iránt éreztem, azóta még sokkal nagyobbra nőtt bennem. De ha megengeded, testvér, én most nem erről a korszakról akarok beszélni, hanem hazám mostani állapotáról, mely éppen szavaid szerint siralomvölggyé változott. WASHINGTON: Megértlek, testvér. De a múlt és jelen láthatatlan szálakkal vannak egybefüzve és légy nyugodt: a száz év előtti múltba csak azért megyek vissza, hogy kellő történelmi tanulságokkal megrakodva visszatérjek fájdalmas jelenünkbe. KOSSUTH: így már értelek, testvér. Igazad van: a jelen megértéséhez, vagy igazolásához igen gyakran a múltba kell visszatérnünk. Beszélj hát, testvér. Figyelemmel hallgatom minden szavad. WASHINGTON: Nagyon jól emlékszem rád, testvér, még abból az időből, amikor közel száz évvel ezelőtt nálunk jártál Amerikában. Én már akkor szellem voltam, de láthatatlanul hazám felett őrködtem. Láthatatlanul én is ott voltam a tömegben, amikor szavaid lelkes tüzével lángra gyújtottad itt a lelkeket és rólam is nagyon szép szavakkal emlékeztél meg. KOSSUTH: Óh, testvér, ezek valóban nagy emlékek! Édes, fájó, lelkes emlékek. És hogy rólad is megemlékeztem? Tehettem volna-e másként? Hiszen te voltál az akkori rab Európa és az egész világ elnyomott népeinek világitó fáklyája és szabadságálma! Az ón nagy küldetésemnek pedig titkos reménysége. WASHINGTON: Jólesik ezt újra hallanom, testvér. Csak azt nem tudtam megérteni akkor, hogy engem, akit a Haza Atyjának neveztek: életemben sohasem ünnepeltek oly lelkes elragadtatással, mint téged, aki varázslatos szavakkal beszéltél róram. Mit szólsz ehhez, testvér? Mert őszintén szólva: akkori nagy csodálatomba egy kis irigység is vegyült. KOSSUTH: Óh, testvér, csak mondjad tovább. Szavaid nyomán az emlékezések lelkivásznára olyan képek vetítődnek fel, melyek újra felforralják véremet és lángra lobbantják fájó lelkemet . . . Óh, beszélj, testvér, hogy újra átélhessem a száz év előtti magasztos perceket! WASHINGTON: Nos hát, ilyen tömeglelkesedést még sem azelőtt, sem azóta nem látott Amerika! És bevallom: akkor éh is ott marsoltam láthatatlanul a téged éljenző, érted lelkesedő hatalmas tömegben, mely honvédhuszároktól kisért hatlovas hintódat követte a new yorki Broadwayn. Láthatatlanul én is Kossuth kalapot viseltem és a többiekkel együtt dobáltam a levegőbe azt. Mert te feledhetetlen igazságokat mondottál és nagy dolgokat ültettél el a lelkűnkben! KOSSUTH: Testvér, te túlbecsülöd akkor szereplésem külső sikereit. De én tisztában voltam vele akkor is, tisztában vagyok vele ma is, hogy ezt a nagy lelkesedést a bukott vezér iránti részvét fütötte nagyrészt, amire neked nem volt szükséged. Bennem akor a hazátlant, a vérző szabadságeszmék bolygó lidércfényét ünnepelte nemzeted. Neked erre nem volt szükséged, testvér. Saját hazádban te valóságra váltottad mindazt, amiről én csak beszéltem. WASHINGTON: Nemcsak erről van szó, testvér. Te szabadságharcos, látnok és próféta voltál egy személyben. Te olyanokat mondottál, amilyeneket előtted még senki más nem mon-Szereiéiért — szeretet Linda Neville különös élete a kentuckyi hegyekben, ahol vakok ezreit mentette ki a sötétség birodalmából Lexington, Ky.-ben, pontosabban 722 West Main Street alatt, él egy 75 éves asszony, aki hetenkint tucatjával kap leveleket ilyen cémzéssel: “A hölgynek, aki segít a vakokon” vagy “A mi csodatevő szentünknek.” Név nincs a borítékon, cím sem. Nem is kell. A postán már ismerik a címzettet. Kentucky hegyvidékein mindenki ismeri. A címzett neve Linda Neville. Élete lassan legendává vált. Amint üldögél háza tornácán, az emberek megemelik kalapjukat, ha arra mennek. Ha az egyház nem is avatta szentté, élete sokban hasonlít a szentekéhez. Linda Neville a szegények pártfogója, a vakok jótevője. Tucatjával vannak elismerő oklevelei egyetemektől, egyházaktól, társadalmi intézményektől. Legutóbb, amikor a vakok társaságának aranyérmét kapta, a kisérő levél azt hangoztatta, hogy emberek ezreit “mentette ki a sötétség birodalmából.” Hogyan kezdődött? Linda Neville különös története a múlt századba nyúlik vissza.. Apja kollégiumi tanár volt, latint és görögöt tanított. Két lánya, Linda és Mary is jó nevelést kaptak. Apjuk beléjük oltotta a vallásosságot és a szegényeken való segítő készséget. Egy napon egy fiatal telepes jelent meg a ház tornácán. Izmos és magastermetü volt, de vak. Anyja vezette. Az anyja elmondta, hogy már mindent próbáltak a fiú szemével, herbateát, penészt és régi mohát tettek rá, de semmi sem használ. Linda, aki akkor 18 éves volt, látta, hogy egyszerű trachomáról van szó. A szerencsétlen emberen aligha lehetett már segíteni, a trachoma túlságosan előrehaladt. De elmondta, hogy a hegyekben a telepesek között sok fiatal és gyerek van, akik szintén hasonló bajban szenvednek. Linda néhány pillanatig tűnődött, aztán igy szólt nővéréhez, Maryhez: — Megyek a hegyek közé, segíteni ezeken az embereken. Akkor azt hitte; néhány hetes munkáról van szó és ha felhívja a hatóságok figyelmét az állapotokra, azok kezükbe veszik az ügyet. Nos, Linda elhatározása óta közel 60 év telt el s azóta belerokkant a munkába, amelyet végzett. Őserdők vadona . . . Linda közel 60 év óta járja a hegyvidéket, minden elképzelhető közlekedési eszközzel, kezdve az öszvértől és végezve a repülőgépen. Ma már öt szemklinika felállítása fűződik az ő nevéhez, de volt idő, amikor ő maga végezte a kezelést és gyógyítást egy sebtében elvégzett tanfolyam után. Kentucky hegyvidéke akkoriban kezdett benépesedni. Az első telepesek magukkal hoztak ragályos szembetegségeket, melyet nemzedékről nemzedékre adtak. A szembetegségeknek ez a formája nem veszélyes, ha kellő időben kezelik. Ha elhanyagolják, előbb-utóbb bekövetkezik a vakság. Sehol annyi vak és szembajos nem volt az országban, mint Kentuckyban. Még 1922-ben is, egyetlen countyban 33,000 trachomás beteget találtak. A kezelés, ahogy Linda Neville végezte, hihetetlenül fárasztó volt. Ne felejtsük el, hogy Kentucky abban az időben még úgyszólván nem is volt betérképezve. Utak nem voltak és Lindának járhatatlan hegyi ösvényeken, őserdők vadonán át kellett eljutnia betegeihez. Egy szörnyű élmény Minthogy felszerelésének cipelése is fárasztó volt, rendszerint azt tette, hogy az egyik hegyi falucskában ütötte fel tanyáját, oda jöttek a farmerek és telepesek és ő csak végszükség esetén ment házhoz. Egyik legszörnyübb élményén 1905 januárjában esett keresztül. Négy vakot kellett járhatatlan hegyi ösvényeken, őserdőkön át tél idején a hegyekből lehozni abba a faluba, ahol a jfelszerelése — Isten mutatta az utat — emlékszik vissza ma Linda. — Az ő segítsége nélkül nem tudtam volna a négy világtalant a hegyeken átterelni az ösvényeken. Harcolnia kellett a babona és a közöny ellen. A hatóságoknak akkoriban vajmi kevés gondjuk volt a tudatlan hegyi lakók élete, akik úgysem jöttek le a heigyekből szavazni és igy politikailag nem jelentettek értéket. Másrészt a szegény és tudatlan emberek eleinte sokkal inkább hittek kuruzsló módszereknek, mint a modern kezelésnek. Ma már persze más a helyzet. Ma már vak bizalommal teszik le sorsukat Linda Neville kezébe. Követik minden szavát kérdezés nélkül. De Linda Neville, 60 év szakadatlan munkája után fáradt és már csak lelki vigasztalással szolgál azoknak, akik rászorulnak és házához jönnek. Magát a kezelést már intézetek végzik. dott. Mert te már 100 évvel ezelőtt figyelmeztetted nemzetemet arra, hogy az eltiport magyar szabadság nemcsak Magyarország ügye . . . Hogy ugyanazon északi hatalom, mely Magyarország szabadságvirágait sárba, vérbe taposta, egykor sárba, vérbe fogja taposni más nemzetek szabadságvirágait, mig végül, naggyá, hatal/nassá duzzadva az én hazámmal, Amerikával kerül majd szembe. Ezt 100 évvel ezelőtt Te mondtad, testvér. Te: Kossuth Lajos és rajtad kívül senki más! Ez az, ami feledhetetlen és örökérvényű számomra! KOSSUTH: Igaz, testvér, én mondtam ezt, mert a fájdalom világosságánál én ismertem fel ezt az igazságot legelőször. Elismerésed most történelmi pecsét szavaimon. De mesterem és történelmi elődöm mégis csak te voltál, Washington! Te adtad nekem a nagy szabadsággondolatok aranypénzét. Ezzel próbáltam nemzetem évszázados rabláncait megváltani, összetörni. És amit én a te hazádban mondtam, mindaz már csak a te aranypénzeidnek a kamatja volt. WASHINGTON: De fájdalom olyan kamat, melyet mi sohasem váltottunk be a történelem bankjában . . . Hiszen mi tettekkel sohasem mentünk helyreállítani azt a szabadságot, amit ugyanez a hatalom most már másodszor tiport el. És nem mentünk helyreállítani akkor sem, amikor mások tiporták el . . . KOSSUTH: Köszönöm neked, szellemtestvér, ezt a nagy vallomást. Bevallom, olyan fájó hurt pendítettél meg lelkemben, amit irántad és hazád iránti tiszteletből nem akartam felemlíteni. * X A Földre szállott két fénysugár újra vissza villan az Égbe. Kossuth és Washington szobrai újra szobrokká merevednek. Linda Neville teljesítménye Hogy mit tett Linda Neville a szegények, betegek és vakok érdekében, azt nem lehet számokban összegezni. Először is az öt szemklinika felállítása az ő kizárólagos érdeme. Az ő szakadatlan munkájának levelezésének, nógatásának köszönhető, hogy az állami törvényhozás szemkezelést rendezett be az egyetemeken. Levelezett szenátorokkal, gazdag adakozókkal, a Vöröskereszttel, újságokkal — mindenkivel, akiben ügyének támogatóját sejtette. Saját kis vagyona, amelyet apjától örökölt, beleértve a 25 szobás családi házat, az ügy szolgálatában olvadt el. Legutóbb, az újságíróknak egy kérdésére, hogy mi volt élete legnagyobb jutalma, igy válaszolt: — Az emberek szeretető és bizalma. Mert éreztem, hogy az újabb és újabb felelősséget jelent részemre. De aztán igy zárta le a beszélgetést: — Nehéz élet volt az enyém, de ha újból kezdeném, akkor is ezt tenném. Mert nincs tökéletesebb élet, mint az, amelyben a legnagyobb jutalmat a jólvégzett munka tudata jelenti. Művészi Kossuth-emléktábía Pittsburghban Történelmi és erkölcsi magyar tőkét akar kamatoztatni, régi adósságát akarja kiegyenliteni Pittsburgh és Nyugat- Pennsylvania magyarsága: Kossuth Lajos 1852-ben volt diadalmas pittsburghi szereplésének akar örök emléket álreformátus magyar iskola termébe (217 Johnston Ave., Hazelwood), hogy ott a Pittsburghi Kossuth Emlék-Tábla Bizottságot megalakítsák és tisztviselőit megválasszák. Ez a magyar megmozdulás időszerű, mert Kossuth egykori Az emléktábla művészi megalkotását lelkesedéssel vállalta Finta Sándor, az Amerikában is elismert nevet szerzett magyar szobrászművész, aki már is elkészítette az emléktábla itt látható tervét. Finta Sándor, az ősmagyar litani pittsburghi szállásának, a St. Charles szállodának helyén épült belvárosi Sheraton Hotel falán, a Wood Street és Third Avenue sarkán. A művészi értékű érc-emléktábla elkészítése érdekében a Pittsburghi Magyar Társaság (Hungarian Professional Society) mozgalmat inditott és ebben az ügyben február 20.ra, vasárnap délután 3 órára gyűlésre hívta meg Nyugatpennsylvania magyar egyházközségeinek, egyleteinek, köreinek képviselőit a pittsburghi amerikai körútja és igy pittsburghi látogatása, illetve emlékének fölujitása a tragikus mai Magyarország felé irányíthatja az amerikaiak tekintetét és ismét megértést, jóakaratot ültethet Magyarország népe iránt az amerikaiak szivébe. A nyugatpennsylvaniai Egyesült Magyar Polgári Szövetség máris lelkesedéssel megszavazott 100 dollárt az emléktábla költségeire s egyes magyarok is megkezdték már az adakozást. tehetség, az egykori pusztaecsegi csikósbojtár, állami ösztöndíjjal került a Túr folyó mellől Párisba, hogy őstehetsége valódi művészetté képződjék ki. Majd tizenegy országban negyvenhárom első szobrászati dijat nyert nagyszabású szobormüveivel éppen úgy, mint kis, elefántcsontból faragott szobraival, emlékérmeivel. Hayes érsekről alkotott márvány mellszobra a new yorki Metropolitan Múzeumba került. “Ezentúl hívj minden héten!” THE OHIO BELL TELEPHONE COMPANY BüCSUZÁS nem. okoz olyan szi vf áj ást, ha megszokjuk a városközi telefon utján való gyakori találkozást. A telefonon való meghitt, barátságos diskurálás majdnem olyan, mint a kedveseinkkel való személyes beszélgetés. Amikor akarj', része lehet ilyen kedves ta’ásban. Semmi más nem szerez olyan örömet oly kevés költséggel. A telefonkönyv fedőlapjának belső oldalán megtalálja a díjszabást 1 4
