A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-05-21 / 154. szám

Irodalom

24 AHÍD

2004. MÁJUS 21.

Jack Hahn

Imre bácsi

Imre bácsit leírni, megrajzolni, bemutatni olyan nehéz feladat, mint művészethez értő barátom szavait, amelyeket az athéni Pantheon előtt mondott: - A görög művészetnek ez a szakasza olyan magaslatra hágott, a Hellenic társadalom világpolgárai kvalitása ma... - Ennél a részemre túlkomplikált szavaknál felhagytam a figyeléssel és a művelt magyarázat helyett, Edith segítségével, önállóan kezdtem tanulmányozni a többezer éves köveket. Eeleségem tíz évet töltött Athénban.

Gyermekkoromban minden görög szó csodálkozással, belső tisztelettel töltött el mindaddig, amíg megismertem Edithet, aki felvilágosított, hogy a ropogósán hangzó „kárpuzi” görögdinnyét és az „r” betű hatalmában álló „néró” vizet jelent. Csodálatom enyhe tiszteletté változott...

A szakértők pehelyszerű könnyedséggel tudják megmagyarázni Leonardo da Vinci Mona Lisa-jának mosolyát, az „utolsó vacsora” pszichológiai drámáját, Michelangelo Mózesének szakállát, amiben állítólag a mester képmása van bedolgozva. Nekem nehézségeim támadnak Imre bácsi arcáról leolvasni hangulatát. Lehet, hogy a mosollyal leplezett, derűs arc visszafojtott dühöt takar, ami nála egyben jó adag megvetést is jelent. Imre bácsi korát sem tudom megítélni, mert magas alakja, markáns arca, szúrós, mindent átható szemei olyan alakot tükröznek, amilyenről Jókai alkotta regény-figuráit. Ezek eltűntek és felváltotta őket a kisnövésű, sápadtarcú, félretaposott tornacipőjével, kirojtosodott farmernadrágjával, idő előtt öregnek látszó, halállal foglalkozó, mindig rosszkedvű, ingerlékeny, zsémbes, zúgolódó fiatalságot képviselő ifjú, aki nem ismeri G. B. Shaw, Faulkner, Somerset Maugham, Molnár Ferenc, Arthur Miller hőseit, ideáljai a kisé elkopott és elfelejtett Beatles, a vadul ordítozó Rolling Stones, a minden ok nélkül, de állandóan trágár Eddie Murphy.

Molnár, Faulkner, Maugham, Miller színpadi és film-művei magas, szélesvállú, izmos hősei eltűntek és megváltoztak, de Imre bácsi, aki két utcányi közelségben lakik tőlem, ezt mondja: - Nyakkendőm szélességét, rádióm állását megváltoztatom, de elveimet sohasem.

Szigorúan betartott elveit hosszú ismeretségünk alatt megismertem, amint ezt már régebben megírtam: „- 45 évvel ezelőtt hagytam el Magyarországot és soha, még látogatóba sem fogok visszamenni, mert nem tudom és nem akarom elfelejteni, ami ott történt.”

Ezért ért örömömre az a meglepetés, hogy Imre bácsi, elvei ellenére, végre hajlandó volt napi egyórás sétáját társaságomban eltölteni - azzal a kikötéssel, hogy ha hirtelen az a vágya kerekedik, hogy 10-15 percig szótlanul gyalogoljon, - nekem sem szabad beszélni.

Ennek elmúltával Imre bácsi kitett magáért:

— Miért idéznek írók mondásokat, aforizmákat eredetiben és utána azonnal lefordítják őket? - kérdezte.

— Azok részére - feleltem -, akik az eredeti nyelven nem beszélnek. - Éppen ezért, aki nem tud franciául, megérti a franciák nemzeti jelszavát: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, de odasem figyel, ha eredetiben idézed: Liberté, Egalité, Fratemité.

Mindig vannak, akik tanulni akarnak - mondom.

— Tanulni csak egyféleképpen lehet: alaposan. Fordítsd le magyarra a következő német mondást: „Mir ist der Kragen geplatzt” - idézte Imre bácsi.

— Elvesztettem a türelmemet - feleltem, szintén mosolyogva.

— Wise guy. Ezt azért tudod, mert a feleséged Berlinben született, de aki csak konyít németül, így fordítaná: - megrepedt a gallérom. Most tudod, miről beszélek. Egyszóval, aki tud nyelveket, annak nem kell lefordítani, aki nem tud, az nem érdemli meg a fordítást.

— Imre bátyám - kérdem - hogy lehetsz ilyen szigorú?

— Te tudsz nyelveket? - kérdezi viszsza erélyes hangon.

— Igen, de rosszul.

— A németed nem rossz.

— Ez szerencse és Edith makacsságának eredménye, mert nem akart magyarul tanulni, tehát én tanultam meg németül.

— Ez egyszerű kifogás, ami régen így volt, de ma minden országban beszél az ifjúság anyanyelvén kívül még egy-két nyelven. Miért? Mert akar. Te már nem vagy fiatal csikó, mégis mindig akarsz valamit. Apropó, már legutóbb is meg akartam kérdezni: Mit akarsz csinálni, mielőtt elpatkolsz?

— Szeretném megérni a fejkorpa gyógyítását.

— Ne szemtelenkedjél velem, én komoly válaszra várok.

— Szeretném, ha az emberek hinnének hosszú imáik utolsó szavában.

— Ez nem könnyű óhaj, mert az „Amen” szót mindenki másként értelmezi. Vannak, akik ájtatosan ejtik ki és

nem gondolnak igazi értelmére: „Úgy legyen.” - mert imáikban próbálnak alkudozni: jó leszek, megjavulok és kérnek, újra kémek, majd az „ámen” szóval zárják le bűnös érzésüket.

— Ha ez igaz, akkor az istentelenek sok időt takarítanak meg.

— Életemben sok istentagadóval találkoztam, akik bőszként hirdették istentelenségüket, amíg baj nem érte őket. Barátom, a világ tele van kishitű emberekkel - mondja Imre bácsi és meggyorsítja lépteit, ami, tapasztalatom szerint, haragot jelent.

— Imre bácsi - mondom és próbálom enyhíteni - az emberek nem rosszak, de elpuhulnak a könnyű élettől és ezáltal gyávák lesznek. Jobban mondva: ha nem megy minden simán, megijesztik őket az élet problémái.

— A régi világban sem voltak jobbak, bátrabbak az emberek, de ok nélkül ritkán voltak rosszak.

— Az akkori emberek nem hibáztak?- kérdem.

— Nagyon is, de a hibákat tehetséggel leplezték és ha megszégyenültek, eltűntek a világ szeme elől.

— Hibákat ma sem bocsájtanak meg- felelem naivul. Azonnal éreztem, hogy hibát követtem el, mert arra gondoltam, hogy sok politikai, társadalmi, ismert figura, ha^bűncselekményt követ el (és az utóbbi időben minden gátlás nélkül teszik), párhónapos börtönbüntetés kitöltése után könyvet ír, egyetemi előadásokat tart (30-50 ezer dolláros tiszteletdíjjal) és egy éven belül milliomossá válik.

— Barátom, ne tiltakozzál, ne védekezzél, mert a jellemtelenek, a törvényen kívül álló, civilizált banditák röhögnek rajtad. Menjünk másik vágányra: mit szeretnél megélni, mielőtt búcsút mondasz ennek a vacak, mégis izgalmas, idegbizsergető, nagyszerű világnak?

Éz igen! Ez kitüntetés, mert Imre bácsi sose kérdez, ő kijelent, megjegyez és legjobb esetben: helyesel.

— Vannak problémáim. Miért válik a szeretet semmit meg nem bocsájtó gyűlöletté?

— Ha a probléma erősebb, mint te, el vagy veszve - mondja Imre bácsi olyan

egyszerűen, mint ahogy a pap értelmezi a Biblia törvényeit.

— Ez a filozófia jól hangzik könyvekben, irodalmi előadásokban, de a valóságban nem más, mint egy pofon azok arcára, akiknek fontos minden emberi, fizikai és lelki fájdalom. Van egy-két vágyam...

— Ki vele, ne teketóriázzál - mondja Imre bácsi, egy őrmester stílusában.

— Szeretném...

— Várj - kiált fel Imre bácsi, szinte felindultan, amit csodálkozva vettem tudomásul, mert hosszú ismeretségünk alatt csak ritkán volt felindult vagy felháborodott. Mindig bizonyos távolságot tartott, - hidegen, disztingváltan, mint egy szobor a tér közepén.

— Várj - ismételte - most megmutathatom a magyar nyelv értelmét, erejét, gazdagságát, agyunk, szívünk felé sugárzó fényét, amitől nem tudsz szabadulni, bár számos más nyelvet sajátítottál el. A „teketóriázás” szóra a gazdag angol nyelv azt mondja, hogy „fuss”, de a nagyvilágban ismeretlen magyar nyelv a következő gazdagsággal, bőséggel magyarázza az egyszerű, négybetűs angol szót: zaj, zsivaj, lárma, hűhó, fontoskodás, vacakolás, kicsinyeskedés, tevés-vevés, sürgölődés. Szóval mit szeretnél csinálni, ha hatalmadban állna?

— Imre bácsi, tudod, gyakran kanyargós gondolataim vannak...

— Ha ez nem zavar engem, ne zavarjon téged.

— Fiatal korom óta arra gondolok, hogy lehetne egyességet komi a természettel, hogy az emberek csak 65 évig éljenek - alvás nélkül - ami majdnem 85 évet tenne ki, a 60-65 évesek erejével.

— Az idea groteszk és éppen ezért frappáns. Keresztülvihetetlen, de mégis gondolkodni fogok felőle.

— Alig pár évvel ezelőtt ki mert volna komolyan beszélni a szív, tüdő vagy vese átülteséséről, a ráncokat eltüntető műtétről, a zseniális komputerről, ami megmutatja testünk eddig kifürkészhetetlen titkait s ez 30-40 évvel fogja meghosszabbítani az emberi életet.

— Rendben van, nyugodjál meg - mondja Imre bácsi. - Mondtam, gondolkodni fogok rajta, de már most mondom, hogy keresztülvihetetlen, mert a mai fiatalság semmi áron sem fogja feladni a napi 8 és a hétvégi 10- 12 óra alvást.

— A fiatalságnak lesz annyi ereje, hogy ezt megakadályozza - felelem magabiztosan.

— Te lebecsülöd a fiatalság erejét, ez képes volt buta, gyerekes viselkedéssel, ostoba hajviselettel, slampos ruházattal, a családi és társdalmi élet törvényeit felrúgni, nem törődve a szülők gyengülő szívével.

Közbe akartam szólni, de Imre bácsi nem engedte.

— Maradj csendben. Ha igazat adsz, az unalmas ismétlés lesz, kritikádra meg nincs szükségem. Na most elegem van belőled. Csókoltatom Edithet és ha nem fog esni, holnap újra találkozhatunk. Szervusz.