A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-02-06 / 139. szám

2 A HÍD A NAGYVILÁG HÍREI 2004. FEBRUÁR 6. Röviden Felfüggesztették Milosevic perét Február 3. Egészségi okok miatt kedden fel­függesztették Slobodan Milosevic volt jugo­szláv elnöknek a hágai Nemzetközi Tör­vényszéken zajló perét. A 62 éves egykori el­nök, akit háborús bűnökért, népirtásért és emberiesség elleni bűntettekért vonnak fele­lősségre Hágában, magas vérnyomásban, va­lamint szív- és érrendszeri betegségekben szenved. Milosevic perét, amely 2002. febru­ár 12-én kezdődött, már többször félbeszakí­tották a vádlott betegségére hivatkozva. Bebetonozzák Húszéin REJTEKHELYÉT Február 4. Az amerikai hadsereg bebetonoz­za azt a tikríti gödröt, ahol Szaddám Húszéin december 13-i elfogásakor tartózkodott. Josslyn Aberle őrnagy, a Tikrítben állomáso­zó 4. gyalogos hadosztály szóvivője kedden elmondta: ezzel kívánják megakadályozni, hogy a hely turistalátványossággá váljék. Hozzátette, a rejtekhelyét nem romiról ják le, csupán lezárják, hogy szükség esetén hozzá­férhető legyen. A gödör, amelv az utóbbi időben katonák és magas rangú vendégek lá­togatásának úgymond "kötelező" program­pontja volt, mostantól nem látogatható. Őrizetbe vették a Prodinak LEVÉLBOMBÁT KÜLDŐ ANARCHISTÁT Február 4. Az Európai Unió vezetőinek kül­dött levélbombák ügyében az olasz hatósá­gok őrizetbe vettek egv anarchista fiatalem­bert kedd hajnalban Szardínia szigetén. A gyanúsított minden jel szerint annak a szárd anarchista csoportnak az egyik vezetője, amelyik idén januárban vadásztöltény-hüve­lyeket és petárdákat tartalmazó csomagot küldött az Európai Bizottság elnöke, FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP Szerkesztőbizottság:/F.ditorial Board: Simon Katalin Jack Habt Sióréti Antónia Péterman István Földessy Dénes (Kultúra rovat) (Magyarországi kulturális tudósító) Gyenge Zsolt (magyarországi tudósító) Kárpáti Tünde (magyarországi kulturális tudósító) Hirdetésszervezés: 347-733-6414 (apróhirdetéseket NEM fogadunk el telefonon keresztül) Eseménynaptár: 347-729-3698 Főszerkesztő/Editor in Chief: Péterman István KIADJA/PUBLISHED BY: A HÍV, he. Felelős kiadő/Publisher: Péterman István T ördelőszerkesztő: Horvát Zsolt Szerkesztőség és kiadói hivatal/Editorial offices: 2071 Fiatbush Ave, Suite 157, Brooklyn NY 11234 Fax: 800-579-9306 E-mail: ahidny@aol.com www.ahid.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szükség esetén javításokat eszközöljön. /The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed./ H 251 embert tapostak halálra a mekkai zarándoklaton BUZGÓ ELTAFOSÁS Legalább 251 embert taposott halálra a tömeg a mekkai zarándoklaton és ugyaneny­­nyien megsérültek. A felórás tülekedés az ördögöt jelképező kőoszlop megkövezésének szertartása alatt alakult ki. Legalább 400 méter hosszúságú embertömeg nyomását kellett kiállniuk az oszlop köziében állóknak. A zarándoklat vasárnapi szertartá­sai a halálesetektől függetlenül folytatódtak. Február 3. A Hadzs ügyeinek intézésével megbí­zott szaúd-arábiai minisZter szerint az áldozatok többsége szaúdi volt, akik nem is rendelkeztek engedéllyel, hogy részt vegyenek a mekkai Hadzs egyik utolsó jelentős szertartásán. A tömegje­lenetek elkerülése végett ugyanis Sza­úd-Arábia minden országnak megszab­ja, hogy onnan hány ember vehet részt a zarándoklaton, akiknek regisztrálniuk is kell magukat, még a Hadzs előtt. A zarándokok akkor vesztették életüket, ami­kor vasárnap az ördög ri­tuális megkövezésére igyekeztek a gonoszt jel­képező szimbolikus kő­oszlophoz. A Mina-völgy­­be egy keskeny híd, a Dzsamarat-híd vezet, ahol már korábbi zarándokla­tokkor is történtek halálos balesetek. A mentők csak rendőri segítséggel érték el a helyszínt, a tömeget kordonnal igyekeztek megfékezni, ugyanakkor a Hadzs vasárnapi szertar­tásai a halálesetek ellenére folytatódtak. A miniszter beszámolója szerint legalább 400 méternyi embertö­meg indult meg és szorította az ördögöt Ilim Felrobbantottak két kurd párt irodát Irakban: 109 halott EGYMÁS KöZÖITIS? Száznál is többen haltak meg vasárnap az észak-iraki Erhüben, amikor öngyilkos merénylők felrobbantották magukat két kurd párt székházában. jelképező oszlop körül és mögöttük álló­Február 3. A Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP) és a Kurdisztáni Hazafias Szövet­ség (PÚK) helyi székházában történtek a robbantások, öt perc időeltéréssel. A két fő iraki kurd párt vezetői éppen látogatókat fogadtak az íd al-adha négynapos muzul­mán ünnep kezdete alkalmából, amikor a merényletek bekövetkeztek. Mohamed Ihszán, a kurd regionális kor­mány emberi jogokért felelős minisztere az AP hírügynökséggel közölte: a két nagy erejű robbanás rengeteg áldozatot követelt, és nagyon sok a sebesült. "Becslésem sze­rint a PÚK székházában mintegy hatva­­nan, a KDP-ében mintegy nyolcvanan haltak meg" - közölte Ihszán. Szemtanúk beszámolói szerint a halálos áldozatok között van Erbíl tartomány kormányzójának helyettese is, továbbá Szaad Abdalláh, a KDP politikai bizottságá­nak tagja és Sahvan Abbász, a PÚK vezetőségi tagja. E két rivális kurd párt uralja Irak északi tartomá­nyait. Noha hatalmi ellen­tétek feszülnek közöttük, fegyvereseik szorosan együttműködtek az ameri­kai és a vele szövetséges haderőkkel Szaddám Húszéin iraki elnök hatal­mának megdöntésében. Ezért a megszálló hatóságok és a velük együttműködő iraki­ak ellen harcoló fegyveresek célpontnak tekintik a két párt intézményeit, vezetőit és tagjait is. Amerikai katonai illetékesek már korábban jelezték, hogy a muzulmán ünnep idejére a merényletek és a fegyve­res támadások számának megnövekedésé­től tartanak Irakban. Maszúd Barzani, a Kurdisztáni Demok­ratikus Párt vezetője meglátogatta a terror­­cselekmény Erbilben ápolt sebesültjeit. A látogatást követően Barzani a katari al- Dzsazíra hírtelevízió közlése szerint kije­lentette: A történtek "nem fogják megaka­dályozni egy demokratikus föderalizmus megteremtését Irakban". kát egymásnak, és emiatt sokan összees­tek, ami pánikhoz vezetett. A tülekedés közel fél óráig tartott. Madani közölte, hogy a tömegjelenet a nem szervezett csoportban érkező zarándokok szemé­lyes holmijai miatt alakult ki. Egy egyiptomi zarándok szerint az emberek egyszerűen lezúdultak a Dzsamarat-hídról, miközben többen le is estek róla. A BBC Dzseddában lévő tudósítója szerint az ördög megkövezé­sének szertartása hagyományosan a leg­veszélyesebb esemény a Hadzs során. A három napon keresztül tartó különböző rítusokban kifáradó zarándokok ekkor általában ész nélkül özönlenek az osz­lophoz, hogy hét kisebb kavicsot hozzá­vágva kinyilvánítsák a gonosz iránti megvetésüket. A Korán kegyelme Február 4. A jövőben kegyelmi in­tézkedésekben részesülhetnek az irá­ni börtönök foglyai, beleérne a ha­lálra ítélteket is, ha kívülről megta­nulják a Koránt - mondta a keddi irá­ni lapok szerint Szajed Morteza Bahtiari, a büntetés-végrehajtási in­tézetek vezetője. "Azok a foglyok, akik ellen nincs különösebb panasz - legyenek akár halálra ítéltek -, része­sülhetnek bizonyos intézkedések­ben, feltéve hogy kívülről megtanul­ják a Koránt" - jelentette ki Bahtiari. Az iráni tisztségviselő nem ponto­sította, hogy milyen lépésekről lenne szó, de az ISNÄ hírügynökség sze­rint a foglyok "szabadulásával kap­csolatos könnyítésekről" beszélt, anélkül, hogy megmondta volna, hogy ez utóbbiak a halálra ítéltekre is vonatkoznának-e. Az iráni büntetés­végrehajtás vezetője szerint jelenleg háromszáz pap és kétszáz teológus­hallgató tart tanfolyamokat a börtö­nökben, hogy emelje a foglyok isme­reteit a hívők szent könyvéről, a Ko­ránról.

Next

/
Thumbnails
Contents