A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-02-06 / 139. szám
2004. FEBRUAR 6. A NAGYVILÁG HÍREI A HÍD 3 Tömegpusztítófegyverek hatóanyagaival kísérleteznek az észak-koreai koncentrációs táborok lakóin. Erről egy dezertált északi katonai vezető beszélt a BBC 2-es csatornájának. A vasárnap este műsorra tűzött riportftlmből kiderül, kísérletenként 30-150 embert ölnek meg vegyi- és biológiai fegyverek hatóanyagaival, köztük teljes családokat egyszerre. Eszak-Korea volt pekingi katonai attaséja szerint - aki maga is részt vett a kísérletekben - elhitették velük, hogy az áldozatok az ország minden bajának okozói. Február 4. A riportfilm megszóltatta Eszak-Korea pekingi nagykövetségének volt katonai attaséját, aki öt éve Dél-Koreába szökött, de korábban maga is egy észak-koreai koncentrációs táborban dolgozott. Az álnéven szereplő volt diplomata beismerte, hogy közvetlen részese volt tömeggyilkosságoknak - egy alkalommal 31 ember megölésében segédkezett -, de hozzátette: a táborok személyzetével elhitették, hogy a rendszer ellenségeivel van dolguk, akik az ország minden bajának okozói. Az illető - aki jelenleg a dél-koreai kormánv tanácsadója észak-koreai katonai ügyekben - elmondta: tanúja volt, amint egész családokat, köztük kisgyerekeket terelnek be üvegből készült gázkamrákba, amelyekbe vegyi hatóanyagokat vezettek be egy csövön keresztül. A családok felnőtt tagjai még haláltusájukban is igyekez-Családokat gázosítanak el észak-koreai fegyverkísérletekben A TERROR ORSZÁGA tek a gyerekeket életben tartani, úgy, hogy saját szájukból leheltek levegőt a gyerekek tüdejébe - mondta. A műsorban szakértők által hitelesnek minősített dokumentumokat is bemutatnak, amelyek bizonyítják a kísérletek tényét. A londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) január végén tette közzé jelentését az észak-koreai tömegpusztító fegyverekről. Ebben szerepelt - dezertőrök beszámolóit idézve - az a megállapítás, hogy a phenjani rezsim már a 90-es években végzett emberkísérleteket vegyi hatóanyagokkal; az egyik ilyen kísérletben állítólag 150 börtönlakó halt meg. Az IISS jelentése szerint a már kifejlesztett észak-koreai vegyifegyverkészletről csak "erősen spekulatív" adatok állnak rendelkezésre. Dél-koreai hivatalos becslések 2500-5000 tonnára teszik ezt a készletet. Az IISS tanulmánya 17 olyan jelentős vegyipari létesítményt sorolt fel, amely alkalmas vegyi fegyverek előállítására. A BBC riportjában megszólaltatott tanú azt állítja, hogy a Kim Dzsong II diktátor vezette rezsim nemcsak az ellenségnek minősített bírálókat vagy dezertőröket bünteti, de három nemzedékre visszamenőleg összes családtagjukat, valamint öszszes szomszédjukat és azok családtagjait is. Egyes becslések szerint 200 ezer fogoly sínylődik az észak-koreai koncentrációs táborokban. Egyoldalúan ürítené ki a Gázai övezetet Sáron ÍELSZÁMOLT ÖVEZET Arid Sáron izraeli kormányfő szóvivője szerint elképzelhető, hogy egy napon Izrael átad a palesztinoknak arabok lakta területet ciszjordániai zsidó településekért cserébe. A javaslatot egy nappal azután lebegtették meg, hogy Sáron, megdöbbentve híveit, bejelentette: Izrael felszámolja a zsidó településeket a Gázai övezetben. Erőszak, némten parancsra Február 2. Az egykori ruandai család- és nőügyi miniszter aszszonv parancsára erőszakolták meg a tuszi nemzetiségű nőket az 1994-es ruandai népirtás idején - állította a ruandai háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszék (ICTR) előtt egy tanú. A tanú, akinek személyazonosságát nem fedték fel, elmondta, hogy Pauline Nyiramasuhuko miniszter asszony nyíltan a tuszi népcsoporthoz tartozó nők és lányok megerőszakolására és a többiek megölésére szólított fel. A tanúvallomás abban a perben hangzott el, amely 2001 júniusában kezdődött a volt miniszter és öt társa ellen, akik között ott van a Pauline Nyiramasuhuko fia is. A volt egészségügyi miniszter az egyetlen nő, aki a nemzetközi törvényszék őrizetében van. 1994- ben helyi becslések szerint közel egymillió, a tuszi népcsoporthoz, illetve a hutuk mérsékelt irányzatához tartozó ember esett áldozatul a kegyetlen mészárlásoknak. Február 4. Ariel Sáron legújabb terve megvalósítása érdekében kész átalakítani kormányát is. Amikor bejelentett: a Gázai övezetben található zsidó telepek egyoldalú kiürítését tervezi, a kormány szélsőjobboldali koalíciós partnerei távolmaradása miatt csupán egy szavazattal élt túl egy bizalmi szavazást a Kneszetben. "Nem fogok habozni, hogy új kormányt alakítsak" - jelentette ki Sáron a Jediót Ahronótnak nyilatkozva. Efraim Eitam építésügyi miniszter, a Kneszetben hat hellyel rendelkező jobboldali nacionalista Nemzeti Vallási Párt vezetője lemondással fenyegetőzött kedden Sáron terve miatt. "Ebben nem veszünk részt" - mondta a közszolgálati rádióban. Ha Sáron ilyen tervet terjeszt elő az Egyesült Államokban, akkor "távozásunk időpontja csupán taktikai kérdés lesz" - mondta. A telepek kiürítése Ehud Óimért miniszterelnök-helyettes szerint négy-öt hónap múlva lesz végrehajtható. "Sáron végül megszerzi a terv végrehajtásához szükséges többséget" - vélekedett. A Jediót Ahronót által kedden közzétett felmérés azt mutatja, hogy az izraeliek többsége támogatja a Gázai övezetben lévő zsidó telepek egyoldalú lebontását: 59 százalék helyeselné ezt, 34 százalék ellenzi, 7 százaléknak nincs véleménye. A Dahaf intézet által 500 izraeli felnőtt körében végzett közvéleménykutatás eredménye szerint 57 százaléknak meggyőződése, hogy Sáron politikai okokból tette ezt a lépést, 24 százalék szerint korrupciós ügyét akarta vele feledtetni, 11 százalék úgy véli, hogy a kormányfőnek egyszerre voltak rá politikai és személyes okai, míg 8 százalék nem mondott véleményt. Azzal kapcsolatban pedig, hogy egy napon Izrael átad a palesztinoknak arabok lakta területet ciszjordániai zsidó településekért cserébe, Ranaan Giszin szóvivő megjegyezte: egy ilyen "határkiigazítást" csakis kölcsönös egyetértés alapján hajtanának végre. Mivel Izrael arab lakossága jelenleg csaknem 20 százalékot tesz ki, a zsidó lakosság körében növekszik az aggodalom, hogy felbillen a demográfiai egyensúly az arabok nagyobb születési rátája miatt. Röviden Romano Prodi bolognai címére. A csomagot a biztonsági szolgálat lefülelte. Észak-Korea: újrakezdődnek A HATOLDALÚ TÁRGYALÁSOK Február 3. Eszak-Korea beleegyezett kedden, hogy február 25-én folytatódjanak a hatoldalú tárgyalások katonai célú nukleáris programjáról. Eszak-Korea, az Egyesült Államok és az ügyben érintett többi tárgyalófél egy sor megbeszélés után jutott egyezségre az újabb forduló kezdetének időpontjáról - jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség. Röviddel az észak-koreai bejelentés után a kínai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az újabb tárgyalási forduló helyszíne ismét Peking lesz. AZ OROSZOK TAGADJÁK, HOGY OLAJAT KAPTAK SZADDÁMTÓL Február 2. Határozottan cáfolta a moszkvai külügyminisztérium azokat a nyugati médiahíreket, amelyek szerint orosz olajcégek "kenőolajat" kaptak a megbuktatott Szaddám Húszéin iraki diktátor rezsimjétől. Ilyesmit csak azok állíthatnak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogyan zajlott az iraki kőolajexport a szankciórendszer idején - mutatott rá az orosz tárca sajtóosztálya. A tárca szembeötlőnek találta, hogy a vesztegetési koholmányok olvan időpontban röppentek fel, amikor az orosz vállalatok igyekeznek visszatérni az iraki piacra a háború által lerombolt ország újjáépítésében való részvétel céljából. Tirana visszautasítja az al-Kaida-kapcsolat vádjait Február 3. Albánia hétfőn visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint a balkáni ország menedéket nvújt több terrorista szervezetnek, köztük az al-Kaidának. Az albán belbiztonsági minisztérium közleménye egy nappal azután látott napvilágot, hogy Szerbia-Montenegro Katonai Biztonsági Ügynökségének igazgatója azt állította, hogy több terroristacsoport bázist épített ki Albániában és más balkáni országban. Momir Stojanovic a Tanjug szerb állami hírügynökségnek adott interjúban azt is megjegyezte, hogy a szélsőséges iszlám csoportok független muzulmán államot akarnak létrehozni a Balkánon. "Semmilyen terrorszervezet, semmilyen iszlám csoport nem működik Albánia területén" - fogalmazott az albán belügyminisztérium közleménye. Pakisztáni tudós ÁRULTA EL AZ ATOMTTTKOT Február 2. Elismerte a pakisztáni atombomba "atyja", hogy részt vett nukleáris technológia Iránnak, Líbiának és Észak-Koreának történő átadásában - közölte vasárnap a pakisztáni biztonsági szolgálatok egyik magas rangú tisztségviselője. A neve elhallgatását kérő tisztségviselő szerint Abdul Kádír Hán, valamint a pakisztáni atomprogramban dolgozó négy másik személy is elismerte az atomtitkok külföldre juttatásában való részvételét. A technológiát 1986 és 1993 között juttatták az említett országokban dolgozó csoportok kezére. Pakisztán tavaly december elején kezdett vizsgálatot az atomtechnológia esetleges külföldre juttatása ügyében, miután a Nemzetközi .Atomenergia-ügynökség novemberben levelet küldött az iszlámábádi kormánynak, s közölte, hogy Irántól információkat kapott nukleáris technológia eladásáról.