A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-12-19 / 133. szám

2003. DECEMBER 19. Amerika hírei A HÍD 5 Elkapták Folytatás a címoldalról Az amerikaiak által kinevezett iraki kor­mány tagja, Intifad Kenba szerint ez a bíróság ideális hely lenne Szaddam pere számára: “Úgy vélem, hogy hamarosan átadják Szaddamot az irakiaknak és nem­sokára iraki bíróság elé állhat, ahol az új kormány által hozott törvények szerint kell felelnie. Úgy gondolom, hogy az iraki­ak képesek lefolytami a tárgyalást. Hogy mikor állítjuk bíróság elé Szaddamot, az a jogászokon és az amerikai kormány, valamint az iraki vezetők közötti tárgyalá­son múlik“- teszi hozzá Intifad Kenba. Az emberi jogi csoportok megdöb­benésére elképzelhető, hogy Szaddam Husszeint halálra ítélné a különleges bíróság annak ellenére, hogy a halálbün­tetést az előző rendszer bukásakor eltörölték Irakban. Az amerikai elnök szerint a legsúlyo­sabb büntetést érdemli Szaddám Húszéin, ám a bukott diktátor fölötti ítélkezést iraki bíróságra bízza. George Bush az ABC amerikai televíziónak adott kedden inter­jút, az elsőt azt követően, hogy az amerikai katonák szombaton elfogták az Irakban bujkáló diktátort. - Erőszaktevő, gyilkos pribék, visszataszító zsarnok, aki büntetést, a legsúlyosabb büntetést érdemli - fogal­mazott az amerikai elnök, ám beszédében egyszer sem használta a halálbüntetés kife­jezést. Bush azonnal hozzátette: erről nem az Egyesült Államok, hanem az irakiak fognak dönteni, valamilyen formában. Változik valami? Legfeljebb propagandaértéke lehet Szaddám Húszéin elfogásának. A diktátor nem irányította az amerikaiak elleni akciókat, mi több, azok részét nem is hívei követ­ték el - vélik szakértők — az amerikaiakat folyamatosan tá­madó ellenállók jelentős része nem Huszein-hívő Baath párti harcos, legalább négy-öt külön­böző csoport felelős az akciókért. Húszéin amúgy sem irányíthat­ta az ellenállást három négy­­zetmáteres rejtekébőlA diktátor elfogása némileg visszafoghatja a támadásokat, de a helyzeten, a megszállás rendszerén alapve­tően nem változtathat, vélik sza­kértők, akik szerint az is kizárt, hogy megváltozzon a háborút ellenző országok eddigi álláspontja. Számukra ugyanis nem Húszéin elfogása, hanem a háború jogalapja, elindításának módja volt kérdéses. A háború ugyanakkor kiváló pro­pagandaeszköz mind az amerika­iak, mind az újraválasztásért küzdő Bush számára. Ezért nem tartható kizártnak, hogy a volt diktátor pe­réből hatalmas médiaesemény lesz. Irakban ugyanakkor nem mér­vadó szimpátiatüntetések zajlanak Szaddámért. Tikritben mintegy három­száz iraki diák tiltakozott a bukott diktátor elfogása ellen és azonnali szabadon enge­dozásával megvédünk, Szaddám” - kiabálták a tüntetők. A demonstrációt a helyi iraki rendőrség és amerikai katonák feloszlatták, több személyt őrizetbe vettek. dését követelték. “Vérünk és lelkünk felál­--------­wm [mA Otthonra , _ _ m vágyik? * HOryiE LOANS Kibövítjük lehetőségeit!-l’/ii1' 0% kezdő befizetés kiadások nélkül temélyre szabott hitelügyintézés INGYENES — bármilyen kreditmúlt , , ^kedvező és gyors hitellehetőség TANACSADAS! — jövedelemigazolás, kezes nélkül — Kedvezményes kamatozású hitel H ÍÍ:A llb'" (718)-623-2255 x 230, 9am-5pm (917|-322-9445, szombaton és vasárnap ÜGYVEDEI / RÓNAI & RÓNAI L.L.P. ügyvédi iroda, mely soha nem alszik botlások, esések — építkezési balesetek — mérgező anyagok — ólommérgezés — kutyaharapás — égések — gyermeksérülések — azbesztmérgezés — gépkocsi-, teherautó, kerékpárbalesetek — repülőgép- és vonatszerencsétlenségek — munkahelyi balesetek — születési rendellenességek, szélhűdések — gondatlanságból bekövetkezett halálesetek — motorkerékpár-balesetek — orvosi műhibák — minőséghibás termékek Otthoni és kórházi látogatások! Ingyenes konzultáció! .an® '• m**“* éjjel-nappal hívható! 1-800-664-7111 www.ronaiandronai.com MINKET MÍGNEM NYERÜNK!”

Next

/
Thumbnails
Contents