A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-12-19 / 133. szám
4 A HÍD Amerika hírei 2003. DECEMBER 19. Röviden Spammelésért börtön December 15. Akár 20 évi börtönt is kaphat az a két amerikai, akik minden idők legjövedelmezőbb internetes e-mail-akcióját indították. Jeremy Jaynes and Richard Rutovvski megtévesztő, kéretlen Internet-üzeneteket küldött ki az AOL hálózatán át emberek millióinak. A két férfi hamis Internet-címeket adott meg és megkísérelte követhetetlenné tenni az útvonalat, ahonnan az üzenetek érkeztek. Ez a tavaly július elseje óta elfogadott Virginia állambeli törvény szerint súlyosan büntetendő. Az AOL központja Virginiában van, ezért ez a bíróság illetékes az ügyben. Francia sztárügyvéd védené Huszeint December 17. Kész vállalni a napokban elfogott iraki exdiktátor, Szaddám Húszéin bírósági védelmét Jacques Verges, a híres francia ügyvéd, aki korábban már számos ismert terrorista és politikus védőjeként szerzett tapasztalatot. Ezt maga Verges jelentette be szerdán Párizsban. Az ügyvéd egyébként épp a napokban vállalta el Szaddám egyik fő bizalmasának, Tárik Aziz volt iraki miniszterelnök-helyettesnek és külügyminiszternek a jogi képviseletét is. Verges korábban olyan ismert személyiségeket védett bíróság előtt, mint a náci háborús bűnös Klaus Barbie (a “lyoni hóhér”), a terroristavezér Carlos, Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő vag)' Klaus Croissant, a német Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terrorszervezet egykori ügyvédje. COUN POWELLT MEGMŰTÖTTÉK December 16. Prosztatarákkal megoperálták hétfőn Colin Powell amerikai külügyminisztert. A Walter Reed katonai kórházban elvégzett kétórás beavatkozás sikeres volt - közölte Richard Boucher, a minisztérium szóvivője. A 66 éves Powell a tájékoztatás szerint jól van, komplikációk nem voltak, és teljes felépülésére lehet számítani. Néhány napig kórházban marad, majd otthon lábadozik. Távollétében Richard Armitage külügyminiszter-helyettes viszi az ügyeket. Powell várhatóan a jövő év elején áll ismét munkába. A KIS GYILKOS December 17. Az esküdtszék elkezdte Lee Boyd Malvo, a kisebbik "washingtoni rém" ügyének tárgyalását Virginiában. A 18 éves Malvot terrorizmussal, elsőfokú gyilkossággal vádolják, az öthetes tárgyalás végén akár halálbüntetésre is számíthat. A fiú vallott a támadásokban végrehajtott szerepéről, a védőügyvédéi pedig beszámíthatatlanságra hivatkoztak korábban. Malvo elkerülheti a halálbüntetést, ha a esküdtek figyelembe veszik azt a - védőügyvédek által fontosnak tartott - változatot, hogy a fiatal fiú az idősebb Muhammad manipulációjának és agymosásának áldozata. K Jót tett az amerikai elnöknek Husszein elfogása MIT TESZ A SIKER Ha nem is azonnal, de rövid időn belül számottevően nőhet George Bush amerikai elnök szavazótábora, legalább is ez derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatásokból. December 17. Az elnök pozíciója, úgy tűnik valamelyest megszilárdult részint Saddam Husszein elfogásával, részint pedig azzal, hogy komoly belső viták rajzolódnak ki a populista demokrata jelölt, Howard Dean és párttársai között. A Saddam Husszein elfogása utáni első közvélemény-kutatás szerint jelentősen nem emelkedett George Bush támogatottsága az Egyesült Államokban, de mindenesetre az iraki diktátor elfogása megerősíti az elnököt pozíciójában. A Gallup intézet adatai azt jelzik, hogy ha ma lenne az elnökválasztás, akkor nem szavaznának többen George Bushra, mint Saddam Husszein elfogását megelőzően, és ugyanez vonatkozik a Demokrata Párt jelöltjeinek támogatottságára is. Mintegy 10 %-nyi szavazó mondta azt, hogy egyelőre még nem döntött, de a bizonytalanok fele inkább George Busht támogatná. A politikai barométer alakulása nem tölti el túl sok lelkesedéssel a demokrata szavazókat, akik Howard Deant lámák szívesebben az elnöki székben. Beszédeiben Howard Dean meglehetősen populista, és a kezdetektől ellenzi az iraki beavatkozást. Az elnökjelölt állítja, az Egyesült Államok nem vált biztonságosabbá vagy élhetőbbé Saddam Husszein elfogásával. Erre a szintén demokrata, korábban elnökhelyettesnek jelölt Joe Lieberman csak annyit mondott, hogy ha Deanen és az általa képviselt politikán múlna, akkor Saddam Husszein nem a börtönben, hanem minden bizonnyal az elnöki székben ülne. Erre már nem reagált a demokrata elnökjelölt Howard Dean, így a párton belüli ellentét nem folytatódott, de az amerikai adminisztráció ezzel együtt is úgy tűnik élvezettel szemléli a demokraták belső konfliktusait. ■ Bush és Husszein egy kaptafára húzva? MÁS OLDALAKON Élesen elítélte Jörg Haider osztrák politikus kijelentéseit Szaddám Húszéin és George Bush összehasonlításával kapcsolatban az osztrák külügyminiszter. Benita Ferrero-Waldner állásfoglalása azt követően látott napvilágot Bécsben, hogy az ellenzék felszólította a - Jörg Haider pártját is magába foglaló- koalíciós kormányt: határolódjon el a szabadságpárti mitikus kijelentéseitől, aki egy televíziós beszélgetésben párhuzamot vont Szadaám Húszán megbuktatott iraki elnök és George Bush amerikai elnök között, valamint diktatúrával hozta összefüggésbe Izraelt. December 16. A politikus, aki egykoron a populistajobboldali Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ) volt a vezetője, ma pedig Karintia tartományi kormányzatát irányítja, egyebek között kifejtette: nem bizonyos abban, hogy az amerikaiak által bemutatott felvételeken valóban Szaddám Húszéin látható, s az egész nem az amerikaiak olcsó komédiája. Haider értetlenségének adott hangot a volt iraki elnökön elvégzett DNS-vizsgálattal kapcsolatban, mondván, hogy korábban nem vettek mintát Huszeintől, így nincs mivel összehasonlítani a szombaton vett DNS-próbát. Szerinte szemfényvesztő manőverről lehet szó. A jobboldali, populista politikus, aki a világ legfőbb csendőrének nevezte az Egyesült Államokat, az iraki háborúval kapcsolatban úgy vélte, hogy egy ország az ENSZ akarata ellenére megtámadott egy másik országot, s a Bagdaddal szembeni vádakat mindeddig nem bizonyították. A politikus 2002-es bagdadi látogatásaival és Szaddám Huszeinnel tartott találkozóival kapcsolatban azt fejtegette, hogy szerinte egészen más út is adódott volna Irakkal kapcsolatban. El lehetett volna érni újabb véráldozatok nélkül megfelelő ajánlattal akár az iraki vezetés békés lecserélését is, mert az a rendszer nem akart mindenáron konfrontációt. A szabadságpárti politikus a térség más diktátoraival összefüggésben említette meg állásfoglalásában Kína és Izrael nevét. Haider szerint az amerikaiak számára problémát jelent, hogy milyen bíróság elé állítsák Szaddám Huszeint. Mint fejtegette, az Egyesült Államok nem fogadja el a nemzetközi büntetőbíróságot, mert attól tart, hogy ez a bíróság aztán “az ő háborús bűnösei ellen is vádat emelhet majd”. Az adásban felvetődött, hogy Haider kijelentései alapján az a benyomás alakulhat ki: a politikus számára Szaddám Húszéin kedvesebb, mint George Bush. Haider azt magyarázgatta, hogy valóban nehéz számára a választás, mivel szerinte a volt iraki elnök és az amerikai elnök is hadilábon áll az emberi jogokkal, csak az egyiknek az a szerencséje, hogy egy világhatalomnak parancsol, és hatalmában áll a törvényeket előírni, míg a másik egy gyenge diktátor. Az osztrák külügyminiszter szerdai állásfoglalásában leszögezte, hogy semmiféle megértéssel sincs Haider kijelentései iránt. “Teljességgel abszurdnak” nevezte, hogy valaki összehasonlítson egy véreskezű diktátort és egy demokratikusan megválasztott elnököt. Leszögezte, hogy Haider kijelentései nem felelnek meg Ausztria külpolitikai irányvonalának. FULFILL ALL YOUR NEEDS! ALL IN ONE PLACE BUSINESS OR PERSONAL UP TO 70% DISCOUNT WWWATOZDISCOUNT.NET SALES@ATOZDISCOUNT.NET Egy hely, ahol békességre talál MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 229 East 82nd St, NY, NY, 10028,, Telefon; 212-734-3139 2003. december 21., vasárnap, de. 11 óra: elő-karácsonyi úrvacsorás istentisztelet 2003. december 24., szerda: este 7 óra karácsony esti istentisztelet 2003. december 25., csütörtök, de. 11. karácsonyi úrvacsorás istentisztelet 2003. december 26., péntek du. 3 órakor karácsonyi orgona koncert 2003. december 28., vasárnap de. 11 órakor istentisztelet 2003. december 31., szerda, este 7: szilveszteri bál ($50) (Lakatos István és zenekara) 2004. január 1., csütörtök: de. 11 órakor újévi istentisztelet E-mail: hunrefchurchny82@hotmail.com