A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-12-12 / 132. szám
2003. DECEMBER 12. AMERIKAI MAGYAR IRODALOM A HÍD 21 Potp Jack Hahn ourn Mottó: „Nevetségesség öl, de nem Bostonban. ” Kedves olvasóink! Kisközösségünkben kevés fórumon lehet találkozni magyar irodalmi próbálkozásokkal. “Amerikai Magyar Irodalom” rovatunk ezáltal hiánypótló — ugyanakkor pedig, remélhetőleg, önfeledt kikapcsolódást is nyújt minden kedves Olvasónknak. Fogadják szeretettel. Tárt karokkal várjuk az Önök próbálkozásait is! Ha kisgyerek hazudik, csintalankodik apuka megbünteti, tanító bácsi is büntet. A tisztelendő megdorgálja. Ha felnő s tisztességes embert megrágalmaz, bírónak hazudik, megtorlást kap. Törvényt tisztelő országokban, ha valakit nagy gazemberségen tetten érnek, börtönbüntetést kap. Kiszabadulása után társadalmi pozícióját, választási jogát elveszti s próbál új élet-formát szervezni eltűnve a világ gúnyos megjegyzései elől. Most idézek: „A kormány hazudik. Az ország elnöke HAZUDIK! HAZUDIK! HAZUDIK! Hibás, rosszindulatú, milliárdokat felemésztő, külügyekhez nem értő politikája következtében az iraki háború tragikus kátyúba jutott. Ki mondta ezeket a súlyos, bűnös, megbocsájthatadan vádakat? A vádoló egyén 42 esztendeje az amerikai szenátus tagja, hétszer választották újra. A liberal politika ismert harcosa. Evtiezedek óta harcol elsőrangú közoktatásért, a polgároknak államilag szavatolt egészségügy7! küzdője. Ez a nagyszerű politikus, hazáját hűségesen szolgáló polgár neve Amerika történelemkönyvében mint kötelességét teljesítő, humanitást gyakorló szenátor lesz beírva. A tiszteletreméltó Massachusetts (gyengébbek kedvéért: messze csúszott) szenátor neve Edward Moore Kennedy. Nyílt titok volt, hogy nős, több gyermekes családapa létére nőzött, ivott a „traces” újságíróknak szenzációs anyagot szolgáltató cselekedeteivel (autóbaleset, melynek következtében fiatal viszony s ivó-partnemője vízbefült). A harcos, minden rosszat támadó szenátusi beszédeiről híres szenátor a becstelenség megbocsájhatatlanságát ignorálva elhagyta a baleset színhelyét. Büntetést róttak ki reá, amit később a bostoni bíró felfüggesztett. MIÉRT??? Ezt a sokat mondó kérdést, azért használom (és fogom megismételni) mert nem régen egy idős földműves használt 10 centes bélyeggel adta fel a levelét, egy éves börtön büntetést kapott. A védőügyvéd fellebbezési kérelmét a bíró nem fogadta el. MIÉRT NEM??? Szerelemben, ölelkezésben, politikában minden megengedhető. Teddy (több milliós hívei így becézik) bal oldali újságok, rádió, TV tömegkommunikációs hírközlők szerint: „Mindez Teddy privát ügye. Menjünk tovább, sok fontosabb probléma vár megoldásra.” „- Ted Kennedy milyen politikailag jól hangzó, de érdemtelen szisztémát használt,”. - vetődik fel a kérdés, hogy 42 esztendő elmúltával az általa kidolgozott, s törvénybe iktatott terv „szépség-hibája” a nyugdíjasoknak saját zsebükből kell fizetni a Blue Cross, Blue Shield, szem- és fogorvosok járandóságát, orvosságért, szemüvegért, fülhallgatóért, hamis fogsorért, az egekig kiáltó, szegénységi bizonyítványnak számító orvosi kiadás első 100 dollárját. Ami a betegségi biztosítást (SZTK) illeti, az európai demokratikus országok egészségügyi törvénye szerint minden polgár 100%kos orvosi, kórházi kezelést kap (beleértve orvosság, fülhallgató, hamisfogsor, szemüveg stb.) A közelkeleti demokratikus országokban, lehet, hogy tévedek, s sunyi módra félre akarom vezetni a kedves Olvasó földrajzi ismeretét, csak Izraelben ismerik a demokráciát, privát orvosok, sebészek, specialisták havonta két nap dolgoznak a kijelölt kórházban ingyen. Ted Kennedy szenátor másik kedvenc vesszőparipája az állami iskola tanítás-nívója. A kilátástalanság olyan mélyre süllyedt, ahol a tanító fél a tanulótól, a tanuló bicskával, kihegyezett csavarhúzóval jön az iskolába. Hemingway nevét hallotta, de nem biztos író, vagy festő volt, nem tudja Amerika alelnökének nevét. A zűrzavaros káosz egyetlen reménye, hogy nemcsak tehetséges hanem tehetségtelen politikus is megy nyugdíjba. UI: Befejezve a fenti cikket, hallom a rádióban, hogy a kongresszus, a szenátus hosszú politikai harca után megszavazta az idősek részére az ingyen orvosságot. Női szerepvállalás a második évezred árnyékában Tallér Edina (Folytatás) (...) Az alábbi riport 1993 októberében készült, mikor is a déli határ mellett sokan döntöttek úgy, a jobb megélhetés reményében benzincsempészéssel egészítik ki „indokoladanul magas fizetésüket”. Történelmi távlatból ma már tudjuk, nem ők voltak a helyzet nagy nyertesei. Sokkal inkább a korrupt vámosok, a tisztességtelen benzinkút tulajdonosok, és persze néhány politikus. Javarészt minden oldalon természetesen férfiak. - Most egy kivételt mutatok be: Végzettségét tekintve német-magyar idegenvezető. Státuszát tekintve nem regisztrált munkanélküli. Küllemét tekintve légiesen vékony, játékosan élénk, megindítóan vonzó, fiatal lány. Kedélyét tekintve...- volt már jobban is. — Nem akarok sorban állni! Annyi papír kell hozzá. A volt munkahelyemről kereseti igazolás, meg minden. Nem szeretem én ezt! — De hát a munkanélküli járadék megillet! — Te álltái már ott sorban? — Nem. — Na ugye. — Miért hagytad ott a munkahelyedet? — Egyik nap arra ébredtem, hegy 23 éves elmúltam. Megfőztem a kávémat, leültem az albérleti szobámban és elkezdtem 4. gondolkodni. Végig pergett előttem az elmúlt 5 év. Eszembe jutott, hogy érettségi után két nappal munkába álltam, azóta dolgozom. A főiskolát is munka mellett végeztem. Szociális kategóriám fiatal értelmiségi? Mi az, amit fel tudok mutatni? Egy albérleti szobát, néhány turkás ruhát és az idegbajomat, ha a jövőre gondolok... Közös megegyezéssel felmondtam a munkahelyemen... — Most jobb? — Ja. Tudom, hogy amiért gürizek, az enyém. — Nem neked való ez! — Miért? Szerinted kinek való ez? Te milyennek képzeled a benzincsempészeket? Erőszakos, brutális banditáknak? Netán primitív, buta, igénytelen sötétképű alakoknak? Pénzéhes, ravasz üzletelőknek? A többségük átlagpolgár. Családapák és családanyák. Itthon nyaraló egyetemisták. Frissen végzett középiskolások, akik nem kaptak munkát. Mesélhetnék!- Hát, mesélj!- Nem! Gyere, nézd meg, éld át! Közben kérdezhetsz. Folytattuk Höcikét vásárolni viszik Nagy Johanna Mielőtt a tanítás megkezdődik az iskolákban a tanító úrék eg)7 utat terveztek a szomszédos kisvárosba, Belényesbe. Höcikét most vitték először magukkal. Emlékezetes esemény volt ez számára. Legalább hat kilométert kellett gyalogoljanak. Ez még a felnőtteknek is nagy megterhelést jelentett, hát még egy ötéves kislánynak. Nem volt már több „Apu höcc!”, a maga lábán rótta az utat szülei kezét fogva. Az út két oldalán napraforgó- meg kukoricatáblák váltogatták egymást. A napraforgók széles tányérjai a sok mag terhe alatt lefele hajoltak. Jó lesz hamarosan betakarítani, mielőtt a madarak kiverik a szemeket. A kukoricacsövek megbámult bajusza is azt jelezte, hogy rövidesen letörhetik azokat. Más látnivaló nem igen akadt ezen a lapos, poros terepen. Az égen néhány kisebb fehér felleg kúszott tova, ezek nem jelentettek veszélyt, esőtől nem kellett tartaniuk, csak hazafele a cipekedéstől. Főként vásárolni mentek. A lista elég hosszú volt, mert ritkán szánták rá magukat egy ilyen fárasztó útra. Egykét látogatást is beiktattak, a sok elintézni való közben jól esett néhány percnyi pihenő. Egyik helyen tejeskávé meg sütemény került az asztalra, máshol meg friss gyümölcs. Ez nagyon tetszett Höcikének. Otthon többször feltette a kérdést szüleinek: - Mikor megyünk megint vendégségbe? A tanító úr, aki maga is méhészkedett, az összegyűjtött és kifőzött méhviaszt új, préselt lépekre cserélte be egy ismerős méhésznél. Már csak a cipőüzlet maradt a listán. Hozták a szebbnél-szebb gombos lakkcipőket, Höcikével felpróbáltattak néhányat, amíg egyet megvettek. A szülők nagy meglepetésére kislányuk nem mutatott különösebb örömet. Röviddel azután, hogy' kijöttek az üzletből, kiderült az is, hogy mi az oka. Höcike félénken megkérdezte: - Nem kaphatnék egy pár piros, hímzett papucsot, amilyet a leánykák viselnek vasárnaponként a faluban? Alkalomadtán, ha elment játszani valakihez, soha nem mulasztotta el, hogy be ne dugja lábát a puha, pirosbársony, színes virágokkal tele hímzett papucsba. Titokban mindig olyanokra vágyott. A szülők összemosolyogtak és felelet nélkül hagyták kislányuk kérdését, csendesen haladtak hazafele a tömérdek csomaggal. Höcike továbbra is sóvárgott egy pár álomszép papucs után. Talán még a szép, fényes lakkcipőjét is elcserélte volna értük.
