A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-11-28 / 130. szám
20 A HÍD Fórum 2003. NOVEMBER 28. A Hídfórumában közölt cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség álláspontja szerint a ‘bír szent, a vélemény szabad”. MÉDIAHÁBORÚ Mottó: „Nem írok, nem olvasok. Én magyar emigráns vagyok.” Dr. Hámori Péter Egy nagy magyar társaságban, ahol természetesen a csevely is magyar nyelven folyt, az Amerikában megjelenő magyar újságokról esett szó. A vélemények természetesen megoszlottak a tartalom, a forma, a szerkesztés, a mondanivaló és egyéb dolgok tekintetében. Ez természetes és elfogadható, hiszen nem kell mindenkinek mindenben egyetérteni, és persze nem tetszhet mindenkinek egyformán egyegy írás és maga az újság sem. Igazán elmondhatom, hogy a kulturált, visszafogott, de őszinte és magas színvonalú beszélgetést egy addig némán hallgató hölgy megjegyzése „megbénította”. Csak ennyit fűzött hozzá magasröptű társalgásunldioz: „Drágáim, beszélgetésetekhez nem tudok érdemben hozzászólni, ugyanis az itt megjelenő összes magyar újságot előfizetem, de én egyiket sem olvasom el, ugyanis én tudok, de nem olvasok magyar nyelven.” Nem mondanék igazat, ha azt mondanám, hogy mindannyian jót nevettünk, megdöbbentő megjegyzése inkább szíven ütött bennünket. Véleményünk teljesen azonos volt, vagyis, hogy abban az országban, amelyik befogadott bennünket, megélhetést biztosít számunkra, egyenrangú polgárként ismer el bennünket az itt születettekkel, annak az országnak a nyelvét kötelesek vagyunk jól, vagy hibásan beszélni. Ne próbáljuk ügyes-bajos dolgainkat a közhivatalokban magyar nyelven intézni, mert ez még a több tízmillió spanyol nyelvterületről származó bevándorlónak is csak részben sikerül. Vagyis, ha valaki itt akar élni, annak meg kell tanulnia angolul, még ha az nehézségekbe ütközik, akkor is. Természetesen ez nem zárja ki azt, hogy egymás között magyarul beszéljünk, mert ezzel is ápoljuk elismerten szép anyanyelvűnket, na de nem olvasni magyarul, mert ez sikk, vagy divat? Hát ez nagyon elgondolkodtató. Beszélgető partnereim főleg azért döbbentek meg a „kiszólás” hallatán, mert azzal példálóztak, hogy az ilyen megnyilvánulás sajnos többségében magyarok között fordul elő. Jómagam is kapkodom a fejem, amikor az autóbuszon itt Amerikában kiadott külföldi lapokat olvasó utasokat látok, alak elmélyülten olvassák azokat. Ezek az emberek láthatóan nem hanyagolják el anyanyelvűket, és ami nem másodlagos, első kézből informálódnak szülőhazájuk életéről. Egyébként milyen nyelven tudnánk élvezettel olvasni Arany, Ady, József Attila, Móricz, Mikszáth, Jókai és sorolhatnám a végtelenségig a magyar irodalom kiválóságainak neveit, csodálatos műveit. Azokat kizárólag magyar nyelven lehet, és kell olvasni, hiszen a világ legjobb műfordítója sem tudja „visszaadni” e géniuszok műveinek hangulatát, értelmét, mondanivalóját. De a szépirodalmi írások mellett az itt terjesztett magyar nyelvű újságokban olyan speciális riportok, publicisztikák, glosszák, magyarországi események is megjelennek, hogy azok semmilyen más nyelven, mint magyarul nem is érthetők. Kérdezem én, hogy lehet-e más nyelvre lefordítani az alábbi szavakat, hogy azokat megértsük, és főleg azok olvasásakor ugyanarra gondoljunk: Emke, Corvin-köz, Recsk, Hortobágy, Pannonhalma, Gellért, Fradi, MTK, Csárdáskirálynő, Siófok, Dunakanyar, Gundel, Margitsziget, stb., s folytathatnám oldalakon át. Ilyen felsorolással minden nemzet rendelkezik, minden nemzetnek vannak speciális szavai, helyégnevei, amelyeket ha lefordítanak, azonnal értelmetlenné válnak. Ezeket a fogalmakat csak annak a nemzetnek a nyelvén lehet és kell olvasni, amelyekről szólnak a megjelent írások. Ez a magyar nyelvre fokozottabban érvényes, hiszen köztudott, hogy a magyar nyelvben van a legtöbb rokonértelmű szó, a legválasztékosabb nyelvezetek egyike, egyébként ez az oka annak is, hogy a miénk az egyik legnehezebben elsajátítható nyelv. De nagyon szép nyelv. Ezért kell az amerikai újságok mellett magyar újságokat is olvasni, nemcsak előfizetni. Attól még nagyszerű állampolgárok lehetünk, hogy magyar újságokat is olvasunk a valóban kitűnő amerikai lapok mellett. Már majdnem teljesen úgy nézett ki, hogy egyetértés alakult ki közöttünk, amikor nevezett Pató Pálné felém fordult és bájos mosolyával csak annyit közölt velem, hogy tudom-e, hogy a mostani médiaháborút én robbantottam ki, így lényegében háborús bűnösnek számítok. Nem mondom, kissé meglepődtem, pláne ha az iskolában tanultakra gondolok, hogy a háborús bűnök nem év ülnek el. De hát egy médiaháború nem igazán hasonlítható egy fegyveres háborúhoz, így kihúztam magam, és büszkén visszakérdeztem, - tessen már mondani miért is lennék én a most folyó New York és környéki magyar médiaháború kirobbantója? Tudja azt maga - mondta, hiszen egy újságba hosszú éveken át hetente írt cikkeket, amit egyik napról a másikra abbahagyott. Azt is tudja, hogy azok között voltak, amelyek sokaknak tetszettek, voltak melyekről ezt nem lehetett elmondani, de amióta ezt abbahagyta, kitört a médiaháború. - Tudja, drága hölgyem, ha minden olvasómnak tetszenek az írásaim, annak nem igazán örülök, az soha nem jó, ha viszont van olyan, ami egyeseknek nem tetszik, annak örülök igazán, az nagyon jó dolog. De tessen már mondani, miért lett abból médiaháború, hogy a sok vitát kiváltó EZ VAN írásaimat megszüntettem. Hiszen maga is tudja, hogy azóta újabb magyar nyelvű újságok jelentek meg, szűntek meg és vannak megszűnőben, szeretnének összeolvadni. Asszonyom, - mondtam neki kedvesen, hát ön azért mégsem érdemelte ki a Pató Pálné elnevezést, hiszen Ön azért csak-csak beleolvas az itt megjelenő magyar nyelvű újságokba, sőt még az én ÉZ VAN dolgozataimat hiányolja is. Megmondom az őszintét, ahogy ezt pestiesen mondanák, jómagam is szeretnék egy' hasonló című EZ VAN bulvárlappal kijönni az amúgy is sokak szerint telített magyarnyelvű médiapiacra, ezért etikátlannak tartottam, hogy' ugyanott is folytassam EZ VAN dolgozataim írását. Ennyi és nem több az indoka elmaradt írásaimnak, de ez még nem ok egy médiaháború kirobbantásához. Most inkább a piacot mérem fel, hiszen pontosan Ön is azt kérdezte tőlem; megint egy újabb lap, van-e rá fogadó közönség, hiszen már majdnem mindenki intemetezik. Igazat adtam a hölgynek, - ekkor már nem neveztem Pató Pálnénak - hiszen már tudtam, hogy olvassa az itt megjelenő magyar újságokat és teljesen naprakész azok helyzetével. Ennek igazolására csak úgy röptében sorolta azokat, amelyek megszűnőben vannak, vagy amelyek „házasságra” szándékoznak lépni másik újsággal, ahogy ő mondta tréfásan, ezeknek az itt megjelenő lapoknak egyike házasodik, másika válni akar. Ténylegesen az egyik lap a példányszáma a duplájára emelkedik, a másiké viszont rohamosan csökken, az egyik árulja magát, mint egy rossz utcalány, a másik kitart nehézségei ellenére is a heti megjelenése mellett, csakhogy a magyar nyelv és kultúra fennmaradjon. Van olyan, amely meg sem születik, van olyan, amelyik néhány hetes korában megszűnik. Szóval itt valami nincs rendben a médiapiacon. Már nem is beszélek a már általam is sokat ostorozott magyar televíziók, rádiók műsorairól, s nézőszámaik és hallgatóságának mennyiségéről ugyancsak nem teszek említést, hiszen azok nem meghatározhatók. Az egyik rádióadó hallgatóinak számát 38(XX)re taksálja (hogy hogyan számolta ki, azt nem tudom), a másik televízióadó egy-egy telefonos vagy levél-reagálást ezerrel beszoroz, így jön ki a nézettségi mutatója, mivel szerintük a BBC is így számol. Ez valóban így van, de „londonországban” azért többen élnek, mint magyar ajkúak Manhattanban. A sajtó bizony más dolog. Ott a példány szám mindent bizonyít, hiszen nincs olyan őrült kiadó, hogy egy ezer példány számra igényt tartó lapot 5000 példányban nyomtat ki, csak azért, hogy a nyomdaszámlájával villoghasson: Igen ez a lap 5000 példányban jelenik meg! A piac törvényei ugyanolyan szigorúak a sajtópiacon, mint bármely más termék esetében. A beszélgetésbe az először dilettánsnak nézett hölgy után már majdnem az egész társaság bekapcsolódott, olyan volt a helyzet, mintha fociról és nem a sajtópiacról beszélgettünk volna. Ahhoz is, de ehhez is természetesen mindenki egyformán értett. A társaság egyértelműen megállapította, hogy a magyar sajtótermékek piaca itt New York környékén telített. Ezt nemigen veszik tudomásul mind a régi, mind az új lapok kiadói. Egy újságot kiadni nem nagy kunszt, ahhoz elsősorban pénz szükségeltetik. A jó újságírógárda, a nagyszámú hirdetők, mind-mind egyenes következményei annak, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre egy lap hosszantartó megjelenéséhez. De mielőtt elindítunk egy lapot, a piac legapróbb részleteivel is tisztában kell lennünk. A napokban igen sokan megkérdezik tőlem, mikor jelenik meg szerkesztésemben és a BNAI ZION ALAPÍTVÁNY kiadásában az EZ VAN újság. Válaszomon igencsak csodálkoznak, amikor minden esetben az említett piackutatásainkra hivatkozom. Hát, maguknak van lapkiadással kapcsolatos gyakorlatuk - mondják nem kevesen. Igen, a 30000 példányszámban kiadott BNAI ZION VOICE lapunk évtizedek óta ugyanolyan szép kivitelben jelenik meg, amit méghozzá minden tagunk ingyenesen megkap. Miért mondom ezt; mert ahhoz, hogy egy ilyen lap ilyen kivitelben évtizedek óta ingyenesen jelenjen meg, vagy sok-sok hirdető, vagy még több szponzor szükséges. És még emellett is kutatjuk, tanulmányozzuk, hogy egy újabb lapra van-e fogadóréteg az itt élő magyarság között. Ugyanis nem az a célunk, hogy az EZ VAN néhány szám után eltűnjön. Itt hivatkoznék a legszebb, legnívósabb kéthavonta megjelenő magazin alapító főszerkesztőjének elhíresült mondására: Egy új lap eredményeit nem az első, második száma bizonyítja, hanem a harmadik, vagy azután megjelenő számai. Veszik-e, előfizetik-e, hirdetnek-e benne, hozzájutnak-e újságárusoknál és még egy csomó kérdés. Ezekre a kérdésekre elfogadható válaszokat csak egy komoly kiadói múlttal, szakmai tudással és nem kevés pénzzel rendelkező természetes vagy jogi személy adhat, hiszen a lapkiadás az nem egy „garage-sale”, ahol megunt kacajainkat bárkinek, bármennyiért eladjuk, csakhogy megszabaduljunk azoktól. Következő számunkban a most folyó médiaháború egyes szereplőiről írok néhány gondolatot... FOLYTATJUK Tisztelt Olvasóink, a Fórum a vélemények, álláspontok rovata. Tárt karokkal fogadjuk ilyen jellegű írásaikat — legyenek azok önállóak, vagy a már megjelent szövegekkel szembeni fenntartásaiknak helvet adó írások. Előre köszönjük!
