A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-07-11 / 110. szám
16 ahíd Sport MCGEE AZ ELSŐ SÁRGA TRIKÓS Itt és most minden a Tour de France-ról szól! A napilapok egymással vetélkedve, hatalmas terjedelemben foglalkoznak a centenáriumát ünneptő körversennyel, az utcákon húszméterenként lehet sárga trikót vagy bringás kulacsot venni, s a bolt pörög, vevő mint a tenger. A Árnyék vetült a 3-0-ra Július 8. Lengyelországi források szerint nem teljesen tiszta körülmények között született meg a 3-Ü-s svéd siker a lengyelek elleni júniusi Európabajnoki selejtezőn (mint ismert, e két csapat csoportellenfele a magyar válogatottnak a 4. számú Eb-kvintettben). A Przeglad Sportowy nevű lengyel sportláp a kiütéses stockholmi vereség után, a lengyel válogatott harmatgyenge játéka láttán oknyomozásba kezdett, és az “A lengyel labdarúgás 55 démona” címmel útjára indított leleplező cikksorozata nyomán máris vizsgálat kezdődött az országos szövetségben. Az elsősorban pénzügyi visszaélésekre és szabálytalan szerződésekre összpontosító, Zbigniew Boniek egykori szövetségi kapitányt és szövetségi alelnököt előtérbe állító vizsgálat mérkőzéseredmények esetleges külső befolyásolására is kiterjed, így került képbe a svéd-lengyel Eb-selejtező is. Az Expressen nevű svéd lap megszólaltatta Lars-Age Lagrellt, a Svéd Labdarúgó-szövetség elnökét is, aki kategorikusan visszautasította a vádat - többek között arra alapozva, hogy Lengyelországból már nem először érkeztek információk svéd bajnoki mérkőzésekkel kapcsolatos “bundákról”, ám a vádak eddig egyszer sem igazolódtak be. Lagrell ugyanakkor nem zárta ki, hogy a lengyel játékosok valamely szerencsejátékban saját vereségükre fogadtak - természetesen anélkül, hogy ebbe a svéd futballistákat bevonták volna (a módszer a magyar bajnokikon sem ismeretlen). A svéd sajtó - beleértve a bulvárlapokat is - a fentieken túl nem foglalkozott a lengyel belügynek tekintett vádaskodással. Július 5. Több mint egy millió érdeklődőt vártak a szervezők a 90. Francia körverseny szombati rajtjára, s nem is kellett csalódniuk, július 5-én még a párizsi kifliárusok is kerékpáros rajongóvá váltak. Az Eiffeltorony környékén szinte mozdulni sem lehet, a sokat bírált vaskolosszus lábai alatt hatalmas falu várja a vendégeket, a környéken tucatnyi teherautóból kínálják a Tour-ajándékcsomagokat, amelyekben a LEquipe különszáma mellett néhány csecsebecse is jut az életre szóló élmény mellé. Bár az első kerekes csak délután négy előtt rajtol, a show már reggel elkezdődik. A dudaszótól hangos, bábeli zűrzavarnak látszó helyzetben minden egyes teherautó, kamion és autó vezetője tudja, hol a helye, nem is csoda, minden pontos terv szerint zajlik, a világ legrangosabb kerékpáros viadalát ugyanis több mint négyezer (!) jármű kíséri végig a következő bárom hét során. S hogy miért van szükség ennyi négykerekűre? A csapatok gépkocsijai mellett a versenybírók, az orvosok és a sajtó képviselői elsősorban a mezőny mögött haladó karavánban kapnak helyet, de a bringások előtt is megy eg}' hatalmas kocsisor, telis-tele a szponzorok feldíszített autóival. Ezek néhány órával a rajt előtt útjukra indulnak, a pálya mellett várakozó nézőket szórakoztatják, elhalmozzák ajándékokkal, s mire a távolban feltűnnek a porfelhőlovagok, már mindenhol fesztiváli a hangulat. Csoda? Parányit irigyelhetnénk is a franciákat, alig ért véget a Roland Garros, majd a Konföderációs-kupa, ezen a hétvégén itt vendégeskedik a Formula-1, a napokban négy koncertet is ad a Rolling Stones, a Champs de Mars parkban pedig ott tekernek Lance Armstrongék... Mellesleg az amerikait földi halandó megközelíteni sem tudta - ő a US Postai csapatának buszai között melegített a rajtra -, míg mások bátran állták, akadtak, akik keresték is a nyilvánosságot. Kevéssel délután négy óra előtt - a felvező alpesisí-bajnok, Hermann Maier után - a svájci Pierre Bourquenoud útnak indult, s ezzel megkezdődött a centenáriumi Tour de France. A prológ az Eiffel-torony elől rajtolt, a kanyargós pálya átvezetett a Szajna túlsó partjára, majd vissza, a befutót pedig a 6.5 kilométeres táv végén, a torony melletti park másik oldalán jelölték ki. A nyelvtörő nevű svájci fiatal néhány percig virtuális sárga trikósnak érezhette magát, de aztán jöttek sorban a szám specialistái, akik közül a vb-ezüstérmes német Michael Rich egészen kiváló időt ért el (7:37). Ekkor már Bodrogi is előbújt a Quick Step buszából, s alaposan bemelegített, akkor pedig éppen a rajthoz szólították, amikor a spanyol Haimar Zubeldia majdnem tíz másodperccel lepipálva a németet átvette a vezetést. Meglepetés ez a javából, az Euskaltel kerekese az időfutamban eddig nem tartozott a legjobbak közé... Bodrogi jól teljesített, csupán két másodperccel maradt el Rich idejétől (7:39), ám érezhető volt, hogy mindez ezúttal nem lesz elegendő az első tíz közé kerüléshez. Mert a prológ esélyeseinek többsége csak a mezőny második felében következett. A nagy visszatérő Jan Ullrich színre lépéséig senki sem veszélyeztette Zubeldia első helyét, ám a Bianchi német kapitánya bizonyítani tudta: valóban egyre jobb formába lendül, nem véletlenül szerepelt olyan jól a Four legrangosabb felvezető viadalán, a Svájci körversenyen. A célegyenesben mégis hiába állt ki a nyeregből, 14 ezredmásodperccel elmaradt a spanyol idejétől... Arról, hogy mégse világraszóló meglepetéssel kezdődjön a Tour, Bradley McGee gondoskodott. A korábban 4000 méteres egyéni üldözőversenyben pályavilágbajnok ausztrál kerekes két másodperccel megelőzte Zubeldiát, s átvette a vezetést. Még nála is jobb időt érhetett volna el a brit David Millar, de az utolsó egyenesben a láncával gondjai akadtak, s nyolc századmásodperccel lemaradt az 2003. JÚLIUS 11. első helyről. Ezek után az időfutam-világbajnok Santiago Boterónak és a tavalyi prológ-győztes Armstrongnak sem sikerült javítania, így az eredményhirdetésnél McGee húzhatta fel a sárga trikót. A csapatversenyben Armstrongék vitték el a pálmát, a második helyezett jogán vasárnap a brit Millar viselheti majd a zöld trikót, Bodrogi László pedig mindössze 13 másodperces hátránnyal a 17 helyen végzett. A felvezetés tehát megtörtént, vasárnap kezdődhet az igazi verseny. Igaz, az ünnepségsorozat az első szakasz rajtja előtt is folytatódik. Vasárnap a Stade de France-ból kerékpáros-aréna lesz, ahol már reggel fél kilenckor kezdődik a program, pedig a rajtra csak kevéssel dél előtt kerül majd sor... Tour de France 2003 Száz évvel ezelőtt, 1903-ban rajtolt az első francia kerékpáros körverseny, az azóta már a legendássá vált Tour de France. (Mivel nem minden évben volt viadala, ez nem a századik, hanem “csak” a kilencvenedik Tour lesz.) A verseny programja: 1. szakasz, július 6.: Saint-Denis/Montgeron- Meaux, 168 km 2. szakasz, július 7.: La Ferté-sous-Jouarre - Sedan, 204.5 km 3. szakasz, július 8.: Charleville-Mézieres - Saint- Dizier, 167.5 km 4. szakasz, július 9.: Joinville - Saint-Dizier, 69 km, csapatidőfutam 5. szakasz, július 10.: Troyes - Nevers, 196.5 km 6. szakasz, július 11.: Nevers - Lyon, 230 km 7. szakasz, július 12.: Lyon - Morzine-Avoriaz, 230.5 km 8. szakasz, július 13.: Sallanches - L’Alpe d’Huez, 219 km, hegyi befutó 9. szakasz, július 14.: Bourg d’Oisans - Gap, 184.5 km 10. szakasz, július 15.: Gap - Marseille, 219.5 km 11. szakasz, július 17.: Narbonne-Toulouse, 153.5 km 12. szakasz, július 18.: Gaillac - Cap, Découverte, 47 km, egyéni időfutam 13. szakasz, július 19.: Toulouse - Ax-3 Domaines, 197.5 km, hegyi befutó 14. szakasz, július 20.: Saint-Girons - Loudenvielle-Le Louron, 191.5 km 15. szakasz, július 21.: Bagneres-de-Bigorre - Luz-Ardiden, 159.5 km, hegyi befutó 16. szakasz, július 23.: Pau- Bayonne, 197.5 km 17. szakasz, július 24.: Dax - Bordeaux, 181 km 18. szakasz, július 25.: Bordeaux - Saint-Maixent-l’Ecole, 203.5 km 19. szakasz, július 26.: Pornic - Nantes, 49 km, egyéni időfutam 20. szakasz, július 27.: Vilié d’Avray - Párizs, Champs- Élysées, 152 km