A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-07-11 / 110. szám

2003. JÚLIUS 11. Sport A HÍD 17 SARAPOVÁT ÚJ KURNYIKOVÁNAK TARTJÁK Tizenhat évesen kevesen mondhatják el magukról, hogy akkora népszerűségnek örvendenek a tenisz világában, mint az orosz Maria Sarapova. A csinos szibériai hölgyet lépten-nyomon Anna Kumyikovához hasonlítják, ae ö nem kér ebből a kétes hírnévből. Nick Bollettieri tanítványa nem(csak) külsejével, de tenisztudásával is hódítani szeretne: a szabadkártyávaí induló teniszező Wimbledonban például már a legjobb tizenhat közé jutott. Július 5. 2001-ben még igencsak kevés olyan sporttal, azon belül is tenisszel foglalkozó ember élt, aki hallotta volna Maria Sarapova nevét. Igaz, itt-ott már cikkez­tek a nyurga, serdülőkorban lévő hölgy­ről, aki Nick Bollettieri irányításával bontogatta szárnyait, ám amikor megje­lent a profi versenyeken, senkit sem ér­dekelt, mit is tud a teniszpályán. Mintha Anna Kumyikova kiónja tette volna be lábát a tenisz szentélyébe, olykor még a fotóriporterek is megdöbbentek a hason­lóságon. Maria szeretné bebizonyítani: nem hasonlítható össze Annával. Ez vi­szont eddigi pályafutása és külseje alap­ján Grand Slam-győzelemhez hasonló, nehéz feladat lesz. Szibéria kincseket rejt, ezt mindig is tudta a világ. Ám, hogy olyan szépség rejtőzzön az ősi tajgán, mint Maria Sarapova - kevesen gondolták. Pedig 1987. április 19-én Njagan városában megszületett a kis Maria, akinek szülei korán elváltak. Édesanyja Szocsiba költö­zött, édesapja, aki bányászként dolgozott pedig összekuporgatott pénzén útlevelet és menetjegyet vett, lányával együtt az Egyesült Államokba utazott. Igaz, addig­ra már készen állt a terv: lányából teni­szezőt farag. Sarapova négyévesen vett először ütőt a kezébe, két évvel később egy moszkvai bemutatón már személye­sen megismerhette Martina Navratilovát - utóbbi találkozás meghatározó élményt jelentett számára. Útjuk Floridába, Bradenton városába vezetett, s a kilencéves Maria a híres Nick Bollettieri műhelyébe került. Oda, ahol olyan klasszisok tanultak, mint Jennifer Capriati és a Williams testvérek, illetve ahol korábban megfordult Anna Kumyikova és Jelena Bovina is. “Ez a hely a teniszálmok Mekkája, ugye? Le­het, még a szabályokat is megváltoztatják egyszer” - nyilatkozta a boldog apa, ám a WTA hallani sem akart a módosításról. A női szervezet jelenlegi regulája ugyanis nem teszi lehetővé, hogy a profik között túl fiatalok is elinduljanak, a kor­határt 15 évnél húzták meg. S ez alól ak­kor sem tesznek kivételt, ha istenáldotta tehetség bukkan elő. Márpedig Bollettieri sze­me nem csal, s a mester úgy vélte, Mariában sokkal több van. “Alig tudtam elmagya­rázni Maria édesapjának, hogy kár a sietségért. Meg van kötve a kezünk. Hiába tartott már azon a szinten Sarapova, hogy 12 évesen készen állt a nagy megmé­rettetésre, várnunk kellett még három évet.” Sarapova türelmesen várt, korosztá­lyos tornákon csillogtatta tu­dását, mígnem 2001-ben be­mutatkozhatott végre egy ITF-tomán, Sarasotában. Ugyan vereséget szenve­dett az első fordulóban, de 2002-t egyből úgy kezdte, hogy a columbusi viadalon megszerezte első profi győzelmét Ashley ellen (7:5,1:6, 7:5), majd márciusi WTA- debütálásakor Indian Wellsben Rippner ellen is diadalmaskodott (5:7,6:2, 6:2). A világranglistán az 532. helyre rang­sorolták, innen év végére a 186. pozícióba tornázta fel magát, nem is csoda, hiszen az ITF-viadalokon három győzelmet is aratott: Japánban (Gunma), Kanadában (Vancouver) és az Egyesült Államokban (Peachtree City). A csúcsot azonban az Australian Open jelentette, ahol a junio­rok között döntőt játszhatott. 2003-ban már a felnőttek között próbálkozhatott, ám Melboume-ben Kukalova, Párizsban Séma állította meg az első fordulóban. Jött a június, s Bir­minghamben, immá­ron füves pályán pará­dés menetelésbe kez­dett. Előbb a világ­­ranglistán 24. helyen álló francia Dechy, majd a svájci Mika­­elian (34.) és honfitárs­nője, Gyementyijeva (15.) ellen nyert, s az elődöntőben csupán a japán Asagoe állította meg. Anglia és Né­metország azonnal “le­csapott” az új Kur­­nyikovára, a Bild fo­lyamatosan életben is tartja a Sarapova­­lázat, miközben Maria mindent elkövet, hogy elhessegesse az összehasonlítás gondolatát. “Kérem, ne nevezzenek engem új Kumyikovának. Nagyon tisztelem An­nát, de én nem szentelek akkora figyel­met rá,vagy a modellkedésre, mint ahogy mások szeretnék. Ez az én dol­gom!” - mondta kissé felháborodottan, miután szójátékkal élve a “Koumi­­clona” (Kumyikova-klón) jelzőt aggatták rá a bulvárlapok. “Célom, hogy minél előbb Grand Slam-tomát nyerjek, s világelső legyek. Ha a legjobb formámat nyújtom, ez nem elérhetetlen vágy. De mindig a saját lépéseimre figyelek, nem szerepet ját­szom. Önmagam próbálok lenni, s nem egy kitalált figura.” A csinos hölgy Wimbledonban is megmutatta oroszlánkörmeit. Az első fordulóban az amerikai Harkleroad ellen 6:2, 6:1-re nyert, majd honfitársnőjét, a 21. helyen kiemelt Jelena Bovinát bú­csúztatta (6:3,6:1). A harmadik körben a 11. kiemelt szerb Jelena Dokié is megha­jolt a nagyobb tudás előtt (6:4, 6:4), ám a nyolc közé jutás nem sikerült Sarapovának, miután a negyedik körben egy másik orosz, Szvetlána Kuznyecova jobbnak bizonyult nála (1:6, 6:2, 5:7). “Milyen emlékekkel távozik élete első wimbledoni tornájáról?” - tették fel neki a kérdést a Kuznyecova elleni mérkőzést követő sajtótájékoztatón.- Csakis kellemes emlékekkel. Leg­alábbis csak ezekre emlékszem majd. Nagyon élveztem a játékot, megmutat­tam a szurkolóknak a tudásomat.- Beszélt arról, hogy jövőre minden­képpen visszatér Wimbledonba? Lehet, buta kérdés, de gondolt arra, hogy eset­leg idén megnyerheti a viadalt? - Egyáltalán nem. Volt esélyem még to­vább jutni, mert jól teniszeztem. Soha nem megyek úgy fel a pályára, hogy az jár az eszemben, miért vagyok itt, hiszen ki is kaphatok... Figyelem! Szurkolói buszokat indítunk a New York-ban sorra kerülő Vízilabda Világkupa döntőplére, melyen a magyar válogatott is részt vesz augusztus 22 és 24 között. Terveink között szerepel egy élménybeszámolóval egybekötött találkozó a magyar válogatott vezetőivel és játékosaival. Napi jegy ára: $50. Érdeklődni: 1-347-733-6414. I. MAGYAR KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA NEW YORKBAN % e w \\ a % % n $• V BeltPky" % Exit 6 Belt Pky Exit 6 S ^ Bayvie % % £ **** * # Long Island Bra 5 * * tó Ä * * # £ £ is»* * 3. Tfi & Coney Island w****** VG U\ & vo 2003. JULIUS 12., 9.30am HELYSZÍN: KAISER PARK! Neptune Ave és a 23-35 Street között. A W metró végállomásától tíz perc séta. Két utcányira a tengerparttól. Minden résztvevő csapatot és szurkolót vár a rendezőség. Információval az alábbi számokon állunk rendelkezésükre: 1-347-733-6414,1-718-686-8930 Csapatok létszáma: 4+1 (max. 8 fő). Nevezési díj csapatonként: $150! (egyszeri étkezés, ital, emlék T-shirt!) Nyeremények: 1. hely Egynapos utazási utalvány 2-3. Ajándéktárgyak Legjobb kapus, mezőnyjátékos, gólkirály: Minipix 320 típusú digitális fényképezőgép Ha szeretnél focizni, de nem sikerült csapatot szerezned vagy a csapatod létszáma még nem teljes, akkor minél hamarabb hívj a megadott telefonszámokon. Segítünk! A HÍD i helyszínen a bolti értékesítőhelyekre való kiszállítás lötti két napos magyar magazinokat lehet vásárolni, tégebbi számokat leértékelve árusítunk. »¥1 Minőségi borok importja és gyártása - a legjobb ízek a legmegfelelőbb árakon! Várjuk továbbá hölgyek jelentkezését is női csapatok összeállításához. Számukra a résztvétel ingyenes. Információk: 1-347-733-6414, 718-853-1066, 718-686-8930 PdpHÚS A rendezvényen a sültkolbászt, bográcsgulyást a Papi Hús biz­tosítja. jó étvágyat kívánunk minden kedves érdeklődőnek!

Next

/
Thumbnails
Contents