A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-09-26 / 121. szám

2003. SZEPTEMBER 26.

Hazai hírek

A HÍD 9

H Exkluzív beszélgetés a Baumgartner-vállalkozásról

ÜGYES MAGYAROK

Az elmúlt hetek kétségtelenül legnagyobb szenzációja Baumgartner Zsolt Forma- 1-es szereplése volt. Az első héten, a Hungaroring futama után több, mint 600 interjú készült a 22 éves pilótával. A kétségtelenül tehetséges versenyzőről már szinte mindent tudunk. Lapunk most mégis az édesapát kereste meg, mert úgy gondoltuk, az ő életútja legalább annyira érdekes, mint fiáé.

Gaál Péter

— Pestiesen szólva az öreg motorosok még emlékeznek arra a XI. Kerületi autószerelő műhelyre, amelyben a Dadákat javította. Messze földön híres volt felesége fóztje is, hiszen 16 alkalmazottjuknak készítette a reggelit és az ebédet és bizony gyakran akadtak olyan autósok, akik betértek egy kis jó kosztra. Hogyan lett a maszek kisiparosból az egyik legsikeresebb és az egyik legnagyobb autókereskedő?

— Az egész életemet a véleden határozta meg. Tulajdonképpen sem az autó, sem az autószerelés nem érdekelt. 1958-ban, a TSZ-esítés második ütemében apám minden egervölgyi földjét elvették. Kijöttem Pestre és elmentem a nagybátyámhoz, aki a 4-es számú Autójavítónál volt vezető beosztásban. A nővérem volt a raktárvezető, a sógorom pedig próbamesterként dolgozott itt. Megtanultam a szakmát, és mestermunkaként készítettem apámnak egy traktort. Tulajdonképpen ezzel tettem boldoggá, elsírta magát és csak akkor bocsátotta meg, hogy szó nélkül eljöttem otthonról. Akkor már az EPFU-nál fociztam NBII, illetve NBIII-as szinten. Furcsa világ volt, mert már az NBIII-ban is mindenki munka nélkül akart megélni a fociból. És 1970 karácsonyán közölték, hogy egy évig francia tanulmányútra mehetek.

—Milyen tapasztalatokat szerzett?

— Akkor értettem meg, hogy tulajdonképpen mit is jelent a kapitalizmus. Láttam, hogyan működik a piacgazdaság, hogy7 egy igazi üzemben milyen technológiával dolgoznak. Amit láttam, mind-mind kamatoztattam a saját vállalkozásomban. Sőt, minden pénzemet a szakmára költöttem. Amikor hazaindultam, hat bőröndnyi szerszámot hoztam magammal. Akkora volt a súlyfeleslegem a repülőgépen, hogy a teljes árú repülőjegyet még egyszer ki kellett fizetni. Ezzel tulajdonképpen megalapoztam a kisipari jövőmet. Láttam odakint, hogy milyen egy igazi műhely, hogyan dolgoznak ott az emberek, illetve hogy milyen körülmény'eket teremtenek az alkalmazottaknak.

— Azt mondta, hogy megtanult rendszerben gondolkodni. Megszerette tehát az autószerelő szakmát, de mi jellemzi ezt a gondolkodást?

— Mikor hazajöttem, néztek rám a szakmabeliek, mint 48-ban a kulák a földosztásnál. A szerelés teljes francia technológiáját bevezettem. Ennek eredményeként egyedül nyolc óra alatt képes voltam egy7 komplett motor beszerelésére, beállítására és átadására. A havi fizetésem 1.800 forint volt azt megelőzően, ezek után egyetlen nap alatt csak a jatt 1.500 forint volt. Hamar híre ment ennek a szakmai munkának, úgy hogy akkoriban mindenki hozzám járt javíttatni. Pártfunkcionáriusok, közéleti személyiségek, újságírók, színészek, jöttek a Renault-jaikkal, az akkori legjobb típussal, a Renault 16-sal. Egyébként úgy7 gondolom, hogy7 máig ez volt a gyár legjobb autója. Kényelmes volt, elegáns, könnyed és a francia sokoldalúság minden jegy ét felfedezhettük benne. Akkoriban amatőr, fusi műhelyek működtek a városban. Ezekhez képest nálam nyugati szisztéma működött. Ez hozta meg számomra a sikert.

— Ehhez képest mégis úgy érezte, hegy váltania kell, és jelentkezett a Renault cégnél, hogy szeretne importőr lenni.

— Igen, megkerestem a francia-magyar nagykövetet és az ő segítségével eljutottam a gyárba. Ott többen emlékeztek rám, azonosítottak azzal a Baumgartner öcsivel, így ismertek odakint, és máris megkötöttük a szerződést. Generál importőr lettem. Ha tehát nem indulok a szakma ifjú mestere versenyén, ha ott nem nyerek, ha elmegyek a Vasasba focizni és nem vállalkozom a francia tanulmányútra, akkor ma nem tartanék ott, ahol tartok. Azt hiszem ezek a dolgok kedvezően sültek el.

— 1991-ben kezdett hozzá a Budaörsi út végén az első Renault-szalon építéséhez. Azóta a fővárosban kilenc ilyen található. Ma már szerelésről szó sem lehet, hiszen egy igazi nyugati szemléletű értékesítő cég első számú embere. Mi volt a legnehezebb az elmúlt évtizedben?

— Hihetetlenül sok dolgot kellett megtanulni. A vámügyintézéstől a külkereskedelemig minden új volt a számomra, tehát volt mit elsajátítani. Azt hiszem én jól képviseltem a Renault céget, így aztán 10 évre szóló exkluzivitást kaptam, tehát Budapesten csak én értékesíthetek Renault gépkocsikat. Fittől kezdve szabályosan vitt magával az ár.

—Ez mit jelent?

— Sokan kérdezték már, hogy mi az üzletpolitikám, milyen stratégiát, tervet készítettem. A válaszom rendkívül rövid és egyszerű: én mindvégig azt csináltam, amit tőlem a Renault cég kért. Ok meghatározták a stratégiát, én meg azt végrehajtottam. Az első évben prospektusból adtam el 900 db autót. Ma már évente 3200-at adunk el és ezzel Európában is piacvezetők vagyunk, mármint a Renault-ok tekintetében. Ehhez hozzájön még 1500 használt autó értékesítése is. Megtanultunk értékesíteni és megtanultuk hogyan kell bánni a vevőkkel. Ez azt is jelenti, hogy a Renault Baumgartnemél dolgoznak a legjobb szerelők, a miénk a kontinens legjobb vevőszolgálata. Ezt pedig úgy értük el, hogy ahogy fejlődtek a vásárlók igényei, úgy igazítottuk mi is a szolgáltatásainkat az elvárásokhoz. Megtanultunk pénzt keresni és ez bizony sokkal könnyebb, mint a megkeresett pénzt gazdaságosan elkölteni. Ez volt az elmúlt tízegynéhány év legnagyobb tanulsága. Azt is mondhatom, hogy nekem a közgazdasághoz semmi közöm nincs, viszont a Renault-hoz annál több van. A sikerem tehát magának a cégnek köszönhető.

— Elképedve olvasom a szakmai folyóiratokban, hogy Magyarországon egyeden évben több, mint 300 ezer autó talál gazdára. A statisztikusok szerint 200 ezer új és 138 ezer használt négykerekű jelenti ma az autóértékesítés piacát Ez azért elképesztő, mert a nálunk sokkal magasabb életszínvonalon élő osztrákoknál ez a szám csupán 180 ezer. Mi lehet ennek az oka?

— Ez az igazi kérdés! Erre keressen egy tudós közgazdászt, hátha tudna rá válaszolni. Azt hiszem mi magy'arok egy7 kicsit furcsán gondolkodunk. Ha valakinek egy kicsit jobban megy7, mint korábban, rögtön meg akarja azt mutatni a külvilágnak. Tehát vesz egy elegáns autót. Nyugaton még a dúsgazdag emberek is meggondolják, mikor ülnek vadonatúj járgányba. Sok olyan milliomost láttam, aki a kitűnő állapotú, de idősebb autójával közlekedik. Egy kicsit tudatlanok vagyunk, de ezt már magamra és a szakmára is gondolva mondom. Tudatlanul vágtunk bele az értékesítésbe, nem tudtuk mit jelent az igazi marketing munka, nem konyítottunk az étékesítés gazdasági dolgaihoz, azt sem tudtuk, hogy mit jelent egy ilyen nagy cég importőrének lenni. Azonban mindent megtanultunk. És ma már ott tartunk, hogy a továbblépés érdekében saját iskolát akarok nyitni. A fejlődés érdekében ugyanis olyan munkatársakra van szükség, akik nemcsak a közgazdasághoz, nemcsak a gépjármű technikai dolgaihoz értenek, de tudnak és szívesen kommunikálnak is a vevőkkel, az ügyfeleinkkel. Ezt ma sehol nem tanítják, így ezzel is nekem kell foglalkozni.

—Ahogy hallgatom az az érzésem, hogy Ón burokban született. Szerencsés helyen volt a megfelelő pillanatban és később ezzel jól tudott élni. Ráadásul a szakmai karrierje mellett a családi élete is nagyon jól sikerült Gondolok Zsoltra, a Forma-1-es versenyzőre.

— Na, ez az a pont ahol nehezen kezdek beszélni. Mindenki azt hiszi, hogy csak megszületni volt nehéz. En Franciaországban a régi mesterektől tanultam el a szakma fortélyait. Nem csináltam mást, csak azt, amit tőlük ellestem. Most pedig, hogy7 a fiam szép karrier előtt áll, mindenki azt hiszi, hogy a gyereket be lehet fizetni a Forma- 1-be. Hát ez egyáltalán nincs így! A saját káromon tanultam meg mindent és lettem sikeres, vállalkozó. Azért alakult úgy az életem, ahogy7 alakult, mert minden időmet és energiámat az üzletbe fektettem. Hittem a sikerben. Ugyanígy hittem a fiamban is. Soha senki nem adott volna még 100 forintot sem azért, hogy Zsoltból autóversenyző legyen. Ráadásul én sem akartam, hogy az legyen. Annyira nem, hogy 4 évesen elvittem cselgáncsozni. Később pedig teniszezőt akartam belőle faragni.

Mindettől függetlenül csak arra koncentráltam, hogy a gyerek tanuljon. Tíz évesen már egy osztrák internátusba írattam, így német nyelven tanult, érettségizett, majd szerzett főiskolai diplomát. Ezzel együtt megtanult anyanyelvi szinten németül, angolul, Franciaországban Prost iskolájában pedig a franciát is elsajátította.

Az olasz már csak úgy ragadt rá. Autóversenyző pedig úgy lett, hogy nagy titokban elkezdett gokartozni. Balatonakarattyán volt egy gokart pálya, és oda járt a kocsikat tologatni és szerelni. Fizetségképpen mehetett egy-egy kört. Hosszú ideig nem is tudtam mit csinál, amikor elém állt és elmondta, hogy szeretne gokart versenyző lenni. Nem örültem neki, mert tudtam, hogy ebben a sportban csak csóró marad az ember. Azt kérdeztem tőle, mit adsz cserébe? A válasz ez volt: sikeres érettségit és két nyelvből felső fokú vizsgát. Megkötöttük az alkut és ő betartotta az ígéretét. Vettem egy gokartot, kapott mellé egy edzőt és jártak a versenyekre. Már az első évben harmadik lett. így indult a karrierje.

— És ettől kezdve hitte, hogy a gyerekből Forma-l-es versenyző lesz?

— Abban hittem, hogy a kitartó munkának

meg lesz az eredménye. Itthon rajtam kívül senki nem gondolta komolyan, hogy valaha is a Forma-l-es versenypálya közelébe kerülhet. Később is csak Frank 'lámás volt az, aki velem együtt hitt ebben.

— Még el sem indult a Hungaroringen a Magyar Nagy díj futama, amikor a sportminiszter megdöbbentő mondatát hallhattuk. Ez valahogy így szólt Magyarországnak másfél, két milliárd forintjába kerülhet Baumgartner Zsolt Forma-l-es versenyzősége. Ez mit is jelent?

— Nem szeretnék senkit megsérteni, főleg nem a sportminisztert, de jobb lett volna, ha a futam előtt egyszerűen odamegy a gyerekhez, kezet fog vele és azt mondja, hogy drukkol nelá. Többet használt volna.

— Azt akarja sejtetni, hogy nem ért egyet a nyilatkozattal?

— Nem akarok én sejtetni semmit, csak azt mondom, hogy jó lett volna, ha eszébe jut jókívánságait kifejezni.

—És hogy állunk a pénzzel?

— No, erre mondok egy példát. Világszenzáció volt Bechkam spanyolországi szerződtetése. Ennyi pénzt még soha nem fizettek ki egyetlen futballistáért sem. Aztán elvitték ezt a sztárt Amerikába, Japánba és egyetlen hét alatt

annyi Beckham-mezt adtak el, amibe a játékos szerződése került. Ezt a marketinget kellene nekünk megtanulni. Itt van Zsolti, az egyeden Magyar Forma-1 -es pilóta és nem tudok senkinek sem sapkát vagy trikót ajándékozni. Azt pedig már el sem merem mondani, hogy a versenyre, a Magyar Nagydíjra az egyeden hazai versenyző édesanyja csak úgy tudott bemenni, hogy becsempésztem a pályára. Ennyire nem értünk mi a menedzseléshez, az üzlethez. De konkrét szeretnék lenni. A Forma-1 -ben van 20 versenyző. Ebből az első nyolc-tíz keres pénzt. A többiek versenyeznek. A csapatok zöme nem fizet csak a világbajnok és a második, illetve a harmadik helyezett keres hatalmas összeget. Magyarországnak nem Zsolt kerül pénzbe, hanem az, hogy legyen a Hungaroringen Forma-l-es futam. Ha van, akkor több turista jön hozzánk, több szállodai szobát foglalnak, költekeznek, és így többszöröse bejön annak az összegnek, mint amibe maga a verseny rendezés, illetve a pálya fenntartása kerül. Zsolt Forma-l-es szereplése pedig azon fog múlni, hogy lesz-e olyan magyar vagy7 külföldi multicég vagy cégek, akik melléállnak. Nem a polgárok zsebéből kell a pénzt kivenni, hogy7 az én fiam Forma-l-es pilóta legyen.

—Egy kicsit ingerült..

— Hogyne lennék az, amikor nap, mint nap tapasztalom, hogy idehaza a butaságnak nincs határa. És az irigységnek sincs. Mindamellett arra nagyon vigyázok, hogy a fiam szereplésébe véledenül se keverjem bele a Renault céget. Amit én csinálok, az is más, és amit a gyerek csinál, az is más. Később persze az volna a hab a tortán, ha Zsolti a Renault csapatában versenyezne. Ilyen még nem volt a világon, hogy7 egy ármkakereskedő fia ekkora karriert érjen el...