A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-08-29 / 117. szám

2003. AUGUSZTUS 29. Tudomány A HÍD 13 ■ Megtalálták az ember egyik gerinctelen ősrokonát ŐSEINK, CSIGÁBÓL Egy rendkívül egyszerű testfelépítésűféregről kiderült, hogy az emberi fai rokona. A svéd tavak iszapjában élő, zöldessárga meztelen csigára emlékeztető allat és az ember egy 500 millió évvel ezelőtt élő közös ősből fejlődhetett ki. Az állatnak nincs agya, sem nemi szerűn, és egyelőre még azt sem tudják, hogyan szaporodik. Augusztus 15. Korábban úgy gondolták, hogy a latin­ul “különös laposféregnek” (Xeno­­turbella) keresztelt élőlény a kéthéjú puhatestűek, így a kagylók és osztrigák rokona. Az állat DNS-ének tanulmány­ozása alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Xeno­­turbella az újszájúak csoportjába tartozik, ahova a gerincesek, és köztük az ember is, áll a Nature folyóiratban közölt tanul­mányban. A 80 éve felfedezett élőlényt először primitív laposféregként sorolták be, mivel nincs felismerhető szájürege, végbélnyílása, sem testürege. Később idegrendszerének szerkezete és kül­­takarója alapján a tüskésbőrűek közé helyezték, 1997-ben azonban puha­testűnek nyilvánították Most kiderült, hogy a DNS-elemzésre alapuló téves Szívműtét, ébren Augusztus 22. Altatás nélküli szívműtétet végeztek brit orvosok négy betegen az elmúlt egy hétben. A forradalmian újként ke­zelt eljárásnak az az előnye, hogy olyan betegeket is operálhatóvá tesz, akiknek állapota az altatást vagy az úgynevezett nyitott szívműtétet nem teszi lehetővé. Az ébren operált l>etegek gyorsabban is gyógyulnak, és hamarabb elhagyhat­ják a kórházat is. A sebészek először egy héttel ezelőtt alkalmazták az új módszert, és azóta összesen négy- beteget operáltak meg ezzel a technikával. Az altatás nélkül szívműtét során epidurális - a gerincve­lő külső burkán végzett - érzéstelenítést alkalmaznak, amely a fájdalomérzést teljesen meggátolja, viszont a beteg lé­legzésére és beszédkészségére nincs za­varó hatással. Ugyanilyen fájdalom­­csillapítást alkalmaznak általában a csá­­szármetszéses szüléseknél. A londoni beavatkozások során a pá­ciensek koszorúérműtéteken estek át, a mellkas télnyitása nélkül. Gyakorló szívsebészek ezzel kapcsolatban arra intenek, hogy a módszeregyelőre csak bizonyos fajta szívbetegségeknél, és az azokban szenvedő betegeknek is csak egy részénél alkalmazható, így nem várható széles körű elterjedése. Utób­bihoz szükség lenne az altatóorvosok átfogó átképzésére is. Hasonló műtéte­ket egyébként végeztek már Törökor­szágban, Németországban és az Egye­sült Államokban is. Nagy-Britanniá­­ban azonban ezek voltak az első altatás nélküli szívműtétek. besorolást az állat által elfogyasztott kagylók és kagylópeték elemzésére alapozták. A kutatók ugyanis az állat testszövetének gondolták azt, ami valójában az ebédje volt, írta a Nature. “Kimutattuk, hogy a ma élő valamennyi gerinctelen közül a Xenoturbella az egyik legközeleb­bi rokonunk. Izgalmas belegon­dolni, hogy ez az egyszerű féreg ugyanabból a régesrég kihalt élőlényből fejlődött ki, mint az emberi faj.” - nyilatkozta a brit és holland kutatócsoportot vezető Max Telford, a Cambridge Egyetem professzora. A ma élő állatokat mintegy 25 törzsbe sorolják. A legegyszerűbb állatok teste két csíralemezből fejlődött ki, ide tartoz­nak a csalánozók és a bordásmedúzák. A Augusztus 26. “Ügy véljük, hogy műszakilag megoldható a feladat. Végső soron a poli­tikai akaraton múlik, hogy egy tartósan ember lakta bázissal megkezdődjön a Hold gyarmatként vagy lehetséges menedékként való hasznosítása” - jelen­tette ki a BBC-nek az ESA első Hold­misszióját, a Smart-1-et felügyelő kutató. A személyzet nélkül működő Smart-1 szeptember elején landol a Holdon. A küldetés főfeladata annak bizonyítása, hogy' az ESA műszakilag felkészült a ko­molyabb űrkutatási feladatokra is. A szonda legfontosabb újdonsága, hogy' ha­gyományos üzemanyag helyett napele­mekkel táplált ionhajtómű szolgáltatja a megfelelő tolóerőt. Amikor a Smart-1 ti­zenöt hónapos útja végén megérkezik a Holdhoz, jég után kutat majd a kráterek­ben, és ásványok után a felszínen. A fel­­térképezést arra is felhasználják, hogy a következő Hold-missziók számára leszál­többi törzs három csíralemezből fejlődött ki, az ide tartozó állatok két csoportra oszthatók. Az ősszájúak csoportjába tar­toznak a férgek, a puhatestűek és az ízeltlábúak is. Az újszájúak csoportjába eddig a gerinceseken kívül csupán két törzs tartozott, a tüskésbőrűek (ten­gerisünök, tengericsillagok) és a gerinc­­húrosok törzse. A tudósok azt remélik, a féreg tanul­mányozásával jobban megérthetik a ge­rincesek evolúcióját. “A következő lépés a Xenoturbella embrionális fejlődésének tanulmányozása. A kihívás az embriók megtalálásában rejlik, hiszen egyelőre senki sem tudja, hogyan szaporodik ez az állat.” - nyilatkozta Telford professzor. lóhelyet keressenek. Erre legközelebb az amerikai NASA 2009-re tervezett mintát vevő és Földre visszajuttató szondájának lesz szüksége. “A Hold a jövő emberi űrutazásainak kísérleti terepe lehet. Az élet egy teljesen más világban komoly próbatétel volna technikának és emberi pszichének egyaránt. Nem tudjuk biztosan, milyen hosszú távú hatással van a csökkentett gravitáció az élő szervezetre” - jelentette ki Sarah Dunkin, a Smart-1 projekt brit vezető szakértője. A Holdon létesítendő bázis bármilyen hosszú távú terve csak nemzetközi össze­fogással lehet sikeres. A részt vevő orszá­gok közé tartozhat India és Kína is. A két ország nemrégiben síkra szállt az űrhajó­sok Holdra visszatérése mellett. A jelen­legi brit űrkutatási kódex szerint viszont ebből Nagy-Britannia kimaradna, mert nem támogatják az űr emberes felde­rítését, emlékeztetett a BBC. Húsz év múlva már lesz működőképes Hold-bázis SIVÁR GYARMAT? i’ Az európai űrkutatási hivatal (ESA) egyik vezető szakértője, Bemard Foing szerint hamarosan meglesz az a technológia, amellyel úrbázist létesíthet az emberiség a Holdon. Viszont a politikának segítenie kell megnyerni a közvélemény támogatását. eladási számokból úgy tűnik, hogy' az Egye­sült Államokban a hagyományos, videó tí­pusú műsorrögzítés kihalófélben van, egyre inkább a számítógép és az önálló DVD író veszi át a videomagnó helyét. SZOFTVERKERESKEDŐK LETARTÓZTATÁSA PAKISZTÁNBAN Augusztus 20. A karacsi rendőrség az ille­gális szoftverfelhasználás és -kereskedelem megfékezéséért folytatott akciója kereté­ben letartóztatott négy illegális szoftverke­reskedőt és lefoglalt közel 5000 darab ille­gális CD-t. A négy rendőrségi rajtaütést a Business Software Alliance (BSA) feljelen­tése alapján hajtották végre. A rendőrség kilenc vadonatúj számítógépet is lefoglalt, miután kiderült, hogy azokra több szoft­vert - többek között a Microsoft Windows, a Microsoft Office, a Norton AntiVirus, a PhotoShop és az AutoCAD programokat - illegálisan telepítettek fel. A BSÄ közlemé­nye szerint a szerzői jog megsértéséért akár 2Ó0 000 rúpia (800 000 Ft) pénzbírság és három év szabadságvesztés is kiszabható Pakisztánban. ÖTMIITIÁRD FORINT MAGYAR INFORMATIKAI KUTATÁSOKRA Augusztus 23. Az informatikával összefüg­gő kutatás és fejlesztés támogatására egy év alatt több mint 4,7 milliárd forint értékben kötelezte el magát az Informatikai és Hír­közlési Minisztérium (IHM) - mondta Ko­vács Kálmán, a tárca vezetője sajtótájékoz­tatón csütörtökön Budapesten. Mint mondta, ez az összeg a tárca teljes költség­­vetésén belül 10 százalékos részarányt kép­visel, ami jól jelzi a minisztérium elkötele­zettségét az innováció iránt. Kötelező frissítés az MSN Messengerben Augusztus 21. Az elmúlt napokban az MS Messenger felhasználói a legújabb frissítésről kaptak értesítést. A Microsoft most rossz hír­rel szolgál a régebbi verziók használóinak. A biztonsági frissítések ugyanis csak a jelenlegi 6.0 és az egyel korábbi 5.0 számára készül­nek. Az összes korábbi programváltozat 2003. október 15-től nem fog tudni bejelent­kezni az üzenőprogramokat összekötő szer­verre. A Microsoft azzal indokolja a kötelező frissítést, hogy a Trustworthy Computing (megbízható programozás) kezdeményezés részét képezi a biztonsági frissítések haszná­lata. A lépés megfigyelők szerint az alternatív üzenőprogramok, például a Trillian felhasz­nálóit is érzékenyen érinti. Kiépülő mobilszolgáltatás Irakban Augusztus 19. A hírek szerint szeptember elejétől indul a mobilszolgáltatás Irakban. Az MCI WorldCom munkatársától szár­mazó információk szerint az amerikai távközlési cég már befejezte a tornyok és átjátszóállomások telepítését, és a GSM alapú rendszer már túl van a teszt üzem­módon is. A mobilhálózat már működik, de egyelőre csak az új közigazgatás emberei és a tesztelő cégek használhatják. Az iraki mobiltelefonokkal valószínűleg csak helyi hívások kezdeményezhetők majd, a kül­földre irányuló beszélgetésekhez az Egye­sült Államokban is használatos hívókártyát kell vásárolniuk a felhasználóknak.

Next

/
Thumbnails
Contents