A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-08-15 / 115. szám
2003. AUGUSZTUS 15. A NAGYVILÁG HÍREI A HÍD 3 MA BBC újságírója védi elhíresült Irak-tudósítását INDOKHÁBORÚK Védelmébe vette az iraki hírszerzési dossziéról szóló tudósítását Andrew Gilligan, a BBC újságírója, akit ma hallgatott meg Lord Hutton vizsgálóbíró Dr. David Kelly fegyverzetszakértő halálának ügyében. Augusztus 13. Az egész napos meghallgatáson kemény kérdéseket tettek fel Andrew Gilligannek, aki a Radio 4 csatorna Today című műsorában számolt be korábban titkos hírszerzési forrásokra hivatkozva, hogy a kormány valószínűleg "eltúlozta" az állítólagos iraki tömegpusztító fegyverek veszélyességét. Gilligan kijelentette, hogy Dr. Kelly nagyon segítőkész volt és önszántából adott ki információkat. Az újságíró egy londoni szállodában találkozott a fegyverzteszakértővel, és a találkozóról feljegyzéseket is készített. Gilligan kitartott állítása mellett, hogy pontosan idézte azt, amit Dr. Kelly elmondott neki. A fegyverzetszakértő nem sokkal halála előtt ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a tudósítás nem fedi a találkozójuk tartalmát. Úgy tűnik, hogy Gilligan szerkesztője, Kevin Marsh IH Komoly veszélyben van az anglikán egyház egysége ISTEN SZÍNE ELŐTT Az anglikán egyház feje, Canterbury érseke megpróbálja megakadályozni, hogy mély szakadék keletkezzék az anglikán egyházban az első homoszexuális püspök kinevezése nyomán. Az amerikai episzkopális egyház kedden éjszaka erősítette meg Gene Robinson kanonok New Hampsbire-i püspökségét. Augusztus 13. Nagy Britanniában a liberális és konzervatív anglikánok keményen megoszlanak az üggyel kapcsolatban. A progresszívak számára ez a haladás kérdése. Tom Sutcliffe, az angliai egyház szinódusának világi tagja közölte: "Vannak olyan témák - mint például a válás, a női papok ügye, a homoszexualitás -, amelyekkel foglalkoznunk kell, mert a modem élet részei. A homoszexualitás témáján belül nem szabad elfeledkezni azokról az emberekről sem, akik noha ugyanazon nemű emberekhez vonzódnak, mégis erkölcsös életet akarnak élni. Bevallom, nem könnyű döntéseket hozni ezekkel a témákkal kapcsolatban." Konzervatív evangélikusok szerint az egyház olyan döntést hozott, amely megtagadja a legutóbbi lambethi konferencián elfogadott sem volt elégedett a sztorival. Egy emailben azt írta egy BBC-menedzsernek, hogy ugyan jó oknyomozó riportról van szó, de annak nyelvezete zavaros és hiányos ítélőképességre vall. Gilligan ugyanakkor egy másik e-mailt mutatott be, amelyben a szerkesztő éppenséggel megdicsérte őt a tudósításért. Gilligant az iraki dossziéval foglalkozó parlamenti képviselők is bírálták, mert szerintük nem volt következetes a bizonyítékok feltárásában, főként ami Tony Blair kormányfő kommunikációs igazgatójának, Alastair Campbellnek a szerepét illeti. Nem állta meg helyét az az állítás, hogy Campbell lett volna a felelős olyan információk beiktatásáért a dossziéba, amelyekkel kapcsolatban a hírszerzésnek fenntartásai voltak. A BBC továbbra is kitart amellett, hogy a hírszerzésben nyugtalanság volt elveket. Ezek szerint ugyanis a homoszexuális papoknak cölibátust kell tartani. A most megválasztott Gene Robinson nyíltan vállalja szexuális hovatartozását, ám ő sem szeretne egyházszakadást. "Meg kell mondanom hogy nagyon bízom a canterbury-i érsekben csakúgy, mint az összes többi püspökünkben, hogy valahogyan be tudjuk gyógyítani azokat a sebet, amelyeket esedeg egymáson ejtettünk' mondja Robinson püspök. Sajnos nem mindenki ilyen derűlátó az üggyel kapcsolatban. Drexel Gomez nyugat indiai érsek szerint az új hullámot képviselők száma elenyésző a többséghez képest. "Én nem akarok elszakadni az egyháztól, de szerintem ők ezt már meg is tették. Ez már nem az egyház amely felnevelt minket, és végképp nem az az intézmény, amelyet az apostolok ránkhagyományoztak. A legamiatt, ahogyan a kormány igyekezett megindokolni az Irak elleni háború szükségességét. Következőnek a BBC egy másik újságírója, a televíziós Susan Watts jelenik meg Lód Hutton előtt. O már annyit bejelentett, hogy Dr. Kelly határozottan állította neki: hiba volt azt állítani a dossziéban, hogy Szaddám Husszein kész fegyvereit 45 percen belül bevetni. több anglikán ugyanígy gondolkodik, sőt a katolikusok, a keleti ortodoxok és a protestánsok többsége is így vélekedik. Az amerikai és kanadai reformerek igazából nagyon kevés százalékát teszik ki a hívőknek" - mondja Drexel Gomez. A canterbury-i érsek nincs könnyű helyzetben, hiszen a liberálisok az áldását akarják Gene Robinson megválasztására, míg a konzervatív egyházi méltóságok az amerikai anglikánoktól való elszakadást követelik. Az anglikán egyház feje egyelőre nem hozott döntést az ügyben. Röviden hagyására vár - azt jelenti, hogy Argentínában újra felelősségre vonhatók mindazok, akik súlyos bűncselekményeket követtek el az 1976 és 1983 közötti diktatúra idején. Rendőrőrsre támadtak A CSECSEN LÁZADÓK Augusztus 12. Rendőrőrsöt támadott meg és rabolt ki egy csecsen lázadóktól álló csoprt a satoji járásban Aszlanbek-Seripovo településen. Á mintegy húsztagú csoport két gépkocsit és két automata fegyvert zsákmányolt, majd a rendőrőrs épületét porig égetve elmenekült - jelentette az ITARTASZSZ orosz hírügynökség. A két ellopott kocsit később a rendőrök teljesen kiégve találták meg. A támadásban a csecsen rendőrök közül senki sem sérült meg. A hatóságok nyomozást indítottak a tettesek kézre kerítésére. Urusz-Martan körzetében csecsen fegyveresekkel kirobbant tűzharcban meghalt a helyi orosz parancsnokság egy katonája, négy pedig megsebesült. Harmincnyolc sebesült A KASMÍRI ERŐSZAKBAN Augusztus 13. Pokolgépet robbantottak és gránáttámadást hajtottak végre iszlám szélsőségesek Kasmír indiai tagállam két városában. A központi bank bandiporai fiókja ellen elkövetett merényletben harmincegy ember sérült meg, nyolcán súlyosan - jelentette az AR Kojmoh városánál egy hindu félkatonai csoport teherautójára hajítottak gránátot. A célt elvétették, a gránát az úton robbant. A támadásnak hét sérültje van. Észak-Korea AMERIKAI ÍGÉRETRE VÁR Augusztus 12. Észak-Korea továbbra is az Egyesült Államok meg nem támadási garanciájához köti atomfegyverprogramja felszámolását. A phenjani külügyminisztérium szóvivője szerdán a KCNÄ észak-koreai hírügynökségen keresztül közölte, hogy Észak-Korea egy ilyen szerződés hiányában nem hajlandó a nukleáris programja miatt keletkezett válság megoldására. "Addig, amíg az Egyesült Államok ellenséges politikát folytat a KNDK ellen, ez utóbbi nem mond le nukleáris elrettentő erejéről" - hangzik a hivatalos phenjani közlemény. Pénteken az Egyesült Államok közölte: kész írásos formában garantálni, hogy nem indít támadást Észak-Korea ellen. • És ffbaOöté&trifiéí. csapágyak. ■ U ............ & fékvezetékei éiM(. ! és Wxikáuk fclútvirajílása, Á szntgáloiás a&mtniWgidlertlraés. I icon fwicle csőén ingyenes aUtu-tcsn1 A •V ajánlat toámte kupon felmutatása esetfa i hütőszer extra. Az ajánlat kizánítag topon felérvényes. Plusz illetékek Érvényes: 2003 f mutatása esetén érvényes Plusz illetékek augusztus 31 -lg QuAKtyi J Érvényes: 2001 augusztus Hág. . | Q kedvezmény SZOMBATON Tomii tnegtaiaritásoldtá éthet ternyié st/á-Cáltatist* esetén, ha szervizünket szomUuon veszi igénybe! Az. ajánlat kizárok« toprai felmutatása esetén érvénves. Plusz illáitok. Érvényes: 2003 augusztus 3l4g. Malouf Ford, Inc. US Hwy. 1 & Commerce Blvd, Nor th Brunswick, NJ 08902 (732) 951-0400 http://www.maloufford.com FDSERV@OPTONLINE.NET Keresse Sióréti Russelt. Beszélünk magyarul. Munkaidő: hétfőtől péntekig 7:30am - 6:00pm, szombaton 8:00am - 4:00pm nktjat. valamint így Maturcraít nla Dicsei esetén fetóeHultadűíkezelés esetén fetir. Az ajánlat kizárlilac lomon fcfenmatisa esetén érvényes. Plusz nietékek. Érvényes: 2003 S aUgUSZtUS 31-ig. Qu;»Kty é-W] Akkumulátor-tesztelés INGYEN Kornak Mido-wt) teöácw RcsAackcrt rorJutyni s fflji Az ajánlat kizárólag kupon felmutatása epeién érvényes. Érvényes: 2d03 augusztus 31 -ig. Qitatilyi'.uy Qualttyfiííí'