A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-08-08 / 114. szám
2003. AUGUSZTUS 8. Sport A HÍD 17 mény közismert... A FIFA már évekkel ezelőtt kimondta, hogy a hivatásos labdarúgóknak munkaviszonyban kell állniuk, csak ezzel Magyarországon senki sem törődött. A FIFA előírásai tehát ugyanazt mondják ki, amit a magyar munkajog alapelvei alapján a sporttörvény rögzíteni kíván.- S mi lesz a már megkötött megállapodásokkal?- Az új munka törvénykönyve alapján a színlelt vállalkozási szerződéseket az egész országban semmisnek nyilvánítják. A hivatásos sportolók ennél jobb helyzetben vannak, hiszen ők törvényi felhatalmazás alapján szerződtek. Ezért szerződéseik munkaszerződéssé történő átalakítására a sporttörvény méltányos átmeneti időt ad majd. Az időtartam mértékét majd eldönti a parlament, én körülbelül kétéves periódusban gondolkodom. Egyébként tudomásom szerint a professzionális liga viszonylag rövid, a labdarúgó-vállalkozások és a profi játékosok minél hosszabb átmeneti idő mellett kardoskodnak.- A sportvállalkozások vezetői azonban mondják a sportolók állományba vétele megnövelné a kiadásaikat, amin csak úgy tudnának enyhíteni, ha a futballistáknak jóval kevesebbet fizetnének- Ha ez így van, fizessenek kevesebbet, vegyenek fel kevesebb profi játékost, foglalkoztassanak több amatőrt. Egyébként az is elképzelhető, hogy a sport állami támogatásában a veszteségek pótlására egy-két évig elkülönítenének egy keretet, bár miután például az újságíró vagy a színész kényszervállalkozók sem kapnak kárpótlást, én nem értenék egyet ezzel a megoldással. Erről majd a kormány dönt.- De ha ez elmarad - mondják a futballvállalkozásoknál —, akkor a maradék piacképes játékos is összepakolja a betyárbútort- No, ne... Az FTC labdarúgó-Rt. nagyvonalú volt, amikor az Üllői úti botrány után a bántalmazott Tököli Attilát érvényes szerződése ellenére elengedte. Ez is mutatja a labdarúgás speciális kezelését, mert ha engem egy roszszul megírt könyvem miatt felizgatott egyének megvernek a Jogtudományi Intézet udvarán, miután ismét járni tudok, valószínűleg be kellene mennem dolgozni az intézetbe. És az újságok szerint, amelyek tele voltak a játékosnak tett meseszerű külföldi ajánlatokkal, a csatár most Pécsett edz... Gyakran hallom, ha a profi futballista nem kapja meg az eddig kiharcolt és a nézőszámhoz, illetve teljesítményhez viszonyítva általában aránytalanul magas jövedelmét, elmegy külföldre. Menjenek, sok szerencsét kívánok, az unióban a játékosok szabadon vándorolhatnak. Tudtommal azonban még az osztrák másod-, illetve harmadosztály sincs tele magyar profikkal... Mi pedig költsünk az utánpótlásra, és legyen jó amatőrfutballunk.- Van még egy nagy szívfájdalma a futballszakmának, nevezetesen a sportvállalkozások ügye. Sokan azt mondják, képtelenség, hogy egy labdarúgócég éppen olyan megítélés alá essen, mint az egyéb termelő vállalkozások.- Ez az, amit az Európai Unió versenyjoga határozottan elutasít. Az amatőrsport nemzeti ügy, de ha egyszer vállalkoznak, akkor teljesen mindegy, hogy milyen területen tevékenykednek, ugyanazoknak a feltételeknek kell érvényesülniük. Más kérdés, hogy erőltetett volt szerintem a magyar labdarúgó-bajnokság felső két osztályában kötelezővé tenni a gazdasági társasági formát. Ha a Bayern München egyesületként indulhat a Bundesligában, miközben a Dortmund káefté, úgy ezt nálunk is meg lehetne csinálni. Ennek előfeltétele lenne, hogy a sportegyesület labdarúgó-szakosztályát belső jogi személyként gazdaságilag elkülönítse az egyesület többi részétől. Erre az új sporttörvény több lehetőséget ad majd, mint ami eddig volt. Ettől független, hogy ha egy sportegyesület profibajnokságban indul, ugyanolyan pénzügyi feltételeket kell teljesítenie, mint egy vállalkozásnak.- Csak kérdés, hogy az egyesületi forma visszatérése nem lazítja-e fel a már a sportvállalkozásoknál is igencsak nagyvonalú, néhol kifejezetten felelőtlen gazdálkodást?- A 2000-es sporttörvény bevezette a sportegyesületek csődképességét, csak ez még a klubvezetőkben nem tudatosult. E tekintetben nincs már különbség a sportvállalkozás és a sportegyesület között, a fizetésképtelen sportegyesületet a hitelezők felszámoltathatják. Bármely versenyrendszerben és sportágban 2000 óta csak úgy lehet elindulni, ha a részt venni kívánó igazolja, hogy nincs kilencven napnál régebbi lejárt köztartozása.- A fútballcégek ezt most úgy hidalják át, hogy az APEH helyett az edzőknek, a játékosoknak, a beszállítóknak tartoznak, néhol százmilliókkal...- Ez a joggal való visszaélés. Tessék a privát hitelezőknek megindítaniuk a felszámolási eljárást! Azért e téren is lépegetünk előre. Ki gondolta volna mondjuk öt évvel ezelőtt, hogy a Vasas labdarúgócsapata az amatőr ötödosztályban találja magát tartozásai miatt, ugyanúgy, mint húsz évvel ezelőtt az 1860 München? VÍZILABDA VILÁGKUPA DÖNTŐ NEW YORK CITY, AUGUSZTUS 22-24 Mérkőzések: AUGUSZTUS 22-én: Ünnepélyes megnyitó és két mérkőzés: Szerbia és Montenegro-Hollandia (6.30pm), USA-Görögország (8.3()pmj. AUGUSZTUS 23-ÁN három mérkőzés: Az előző napi mérkőzések vesztesei egymás ellen (4.15pm), a USA-Görögország mérkőzés győztese Magyarország ellen (5.45pm), a Szerbia és Montenegro-Hollandia mérkőzés győztese Olaszország ellen (7.15pm). AUGUSZTUS 24-ÉN két mérkőzés: az elődöntő vesztesei a 3-4. helyért (3.15pm), a győztesek pedig az 1-2. helyért (4.45pm). Eredményhirdetés: 6pm. Jegyek a bajnokságra! A szervezőbizottság döntése alapján csak kétfajta jegy kerül eladásra. Napi Jegyek: ára 50 dollár. Ezzel az összes aznapi mérkőzés megtekinthető. VIP Jegyek: ára 250 dollár. Ennek tulajdonosa megtekintheti az összes mérkőzést és részt vehet a verseny végén rendezett gálavacsorán. (Összesen 250 VIP jegy kerül eladásra. A VIP jegy tulajdonosainak egy büféasztal is rendelkezésükre áll.) Jegyvétel: Jegyeket e-mailen keresztül a tickets@2003waterpolo.com-nál, vagy a helyszínen, a meccsek előtt lehet megvásárolni. A mérkőzésenként korlátozott számban eladásra kerülő jegyek és a magas érdeklődés miatt arra számítunk, hogy minden jegy el fog kelni, ezért az elővételt javasoljuk. A Világkupa Szervező Bizottsága és a HÍD megegyezése alapján a magyar szurkolók kedvezményes $40-ért napi jegyet válthatnak, vagy 3 napos bérletet $100-ért a Híd újsághoz eljuttatott megrendelő szelvénnyel. (Lásd alább.) A mérkőzésekre való eljutáshoz megfelelő létszám esetén buszokat indítunk. Rigmusfaragók, koreográfusok figyelem! A magyar szurkolótábor minél jobb “felkészítése” érdekében várjuk a jobbnál-jobb ödeteket! (A HÍD címére, vagy a 347-733-6414 telefonszámra.) ; VÍZILAÍDA VILÁGKÜPA, NEW YORK, AUGUSZTUS 22-24. j Jegyrendelő szelvény \ Kémék jutányos árú jegyeket a kővetkező napokra: J Augusztus 22:................................db/$40, azaz összesen..............................$ értékben ; 1 Augusztus 23:................................db/$40, azaz összesen..............................$ értékben ! ■ Augusztus 24:.......................................db/$40, azaz összesen..............................$ értékben 1 3 napos kombinált jegy:..................db/$100, azaz összesen..............$ értékben ! ! A megrendelő szelvényt és a jegyek árát a Híd újság alábbi rímére kérjük: ! j 2071 Fiatbush Ave, Suite 157, Brooklyn, NY 11234 j 1 Információkért hívja az 1-347-733-6414 számot! j