A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-08-08 / 114. szám
18 a HÍD 2003. AUGUSZTUS 8. Röviden Az ENSZ 2005-re teljesen KIIRTANÁ A HIMLŐT Augusztus 2. Az ENSZ egészségügyi vezetői szerint a himlővírust 2005-ig teljesen kiirthatják, ha a négy leginkább érintett ország, India, Nigéria, Pakisztán és Egyiptom kormánya támogatja az immunizációs kampányt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a kórokozót talán sohasem tudják majd megfékezni, ha most nem használják fel a rendelkezésre álló pénzügyi támogatásokat. A himlő korábban minden éviién több ezer gyermek halálát okozta, de a sikeres oltási kampánynak köszönhetően idén néhány százra csökkent az áldozatok száma. A vírus a már említett négy ország mellett Afganisztánban, Nigerben és Szomáliában is előfordul. Halálos betegséget is OKOZHAT A TETOVÁLÁS Augusztus 4. Az Európai Unió bizottsága szerint nagyobb óvatosságot kellene tanúsítani a tagállamokban a tetoválás és a piercing divatjával kapcsolatban, mert ezek művelői olyan egészségügyi kockázatoknak is kitehetik magukat, mint a lepra, az AIDS vagy a rák. “Amikor az egészségügyi óvintézkedésekre nem fordítanak kellő figyelmet, a tetoválás vagy a piercing súlyos vírusfertőzéseket okozhatnak - például hepatitisz- vagy HIV-fertőzést - de bekövetkezhetnek bakteriális fertőzések, gombás bőrbetegségek, allergiás reakciók, rosszindulatúvá váló sérülések, mint a melanoma, felléphet a lepra és más fertőző betegség is” - olvasható a bizottság közleményében, amely megemlíti, hogy 2002 óta két olyan halálesetet regisztráltak Európában, amely a piercingre vezethető vissza. Gyógyszer elhízás ellen Augusztus 3. Napjainkban mintegy 31 millió amerikai tekinthető elhízottnak. Ez a szám annak ellenére ilyen magas, hogy minden lehetséges módon igyekeznek felhívni a figyelmet a probléma súlyára. A tudósok biztonságos és hatékony gyógyszerek után kutatnak. Most azt jelentették, hogy felfedeztek egy vegyületet, amely szeletív módon stimulálja állatoknál a pajzsmirigy-hormont, a hasonló terápiák mellékhatásai nélkül. Azt már régóta tudják a kutatók, hogy a pajzsmirigy-hormon felgyorsítja az anyagcserét, csökkenti a koleszterinszintet, és elősegíti a fogyást. Ugyanakkor azonban nem kívánt mellékhatásai is vannak, mint pl. a gyors szívverés. A Bristol-Myers Squibb gyógyszergyárban most két hormonreceptort vizsgáltak meg, a TR-betát és a TR-alfát. Azt tapasztalták, hogy a TR-alfa hiányában szenvedő egereknél sokkal kevésbé gyorsul a szívverés, mint a kontrolioknál, a jó hatás azonban továbbra is megmaradt. A megoldás egy KB-141 nevű vegyület lehet, amely csak a TR-alfát stimulálja. Bár a kutatások még csak kezdeti stádiumban vannak, ígéretesnek mutatkozik a további kísérletezés. Viták a férfi-klimax jelensége körül VEDTELEN FÉRFIAK Nem csak a nőket, gyakran a férfiakat is megviseli a változás kora. A panaszolt tünetek is hasonlóak, ám a férfiak esetében ezeket leginkább a tunyaság, az egészségtelen életvitel okozza, állítja egy amerikai kutató. Augusztus 4. A menopauza, más néven klimax általában az ötvenes éveikben járó nőket érinti. A tünetek általában hőhullámok, fokozott verítékezés, hullámzó kedélyállapot formájában és gyakran a nemi vágy hiányában jelentkeznek. Gyakori jelenség ugyanakkor, hogy a hasonló korban járó férfiak is ugyanezen tünetekre panaszkodnak, és a terület szakemberei közül sokan úgy vélik, az okok itt is hormonális változásokra vezethetők vissza. A Massachusetts állambeli New England Kuta^ tóintézet (USA) munkatársa, John McKinlay azonban azt állítja, a férfi menopauza nem más, mint egy jól kigondolt mítosz, amely jelentős bevételeket jelent néhány gyógyszergyártó vállalatnak. A kutató szerint az említett tüneteket leginkább a férfiak egészségtelen életvitele, a túlsúly, a dohányzás és a túlzott italozás okozza. John McKinlay professzor, az intézet munkatársa vizsgálata során a Massachusetts Male Ageing Study (MMAS) 17(X) férfiről begyűjtött adatai alapján kimutatta, hogy a középkorú férfiak nem esnek át a nőkéhez hasonló nemihormon-szint csökkenésen. Azt találta ugyanis, hogy a férfiak hormonszintje a korral fokozatosan, évente mintegy 1 százalékkal csökken, s a férfiak 5 százalékánál jelentkezett a sokak által férfi klimaxként emlegetett hipogonadizmus (tesztoszteronhiány), ám ezt korántsem volt a középkorú férfiak sajátja. Az úgynevezett férfi klimax hormonpótlással való kezelése - számolt be John McKinlay professzor egv Aberdeenben megrendezett szakmai konferencián - nem más, mint a gyógyszergyártók nagy hasznot hajtó üzlete. SZÍVHEZ SZÓLÓ GENEK Infarktus: gyilkos hibás génváltozatot találtak Egy nemzetközi kutatócsoport olyan génváltozatot azonosított, amely kulcsszerepet játszhat a szívinfarktusok kialakulásában. A gén hibás változata közel háromszorosára növeli a kockázatot. Augusztus 5. Amennyiben a LOX-1 jelzésű gén hibás változata van jelen, úgy az infarktus valószínűsége drámai mértékben megnő - állítják amerikai, japán és olasz kutatók, akik több országban és több népcsoporton végezték vizsgálataikat. Természetesen nem lehet azt állítani, hogy a hibás génváltozat önmagában felelős a betegség fellépéséért. Az eredmény mégis komoly siker, hiszen a betegségre hajlamosító genetikai háttér egyik kulcsszereplőjét találták meg - írja a BBC. Az eredmény egy genetikai szűrővizsgálatot alapozhat meg, s a hibás génváltozatot hordozó embereknek lehetősége nyílik majd arra, hogy nagyobb genetikai kockázatukat életmódbeli változtatásokkal csökkentsék. Nekik az átlagnál is érdemesebb majd figyelni arra, hogy ne dohányozzanak, egészségesen étkezzenek, többet mozogjanak és ne hízzanak el. A szívinfarktusok genetikai hátterében természetesen nem ez az egyetlen gén áll. A világ egyik legnagyobb gyógyszergyártó ccgénél jelenleg 65 génnel és közel 120 génváltozattal kapcsolatban folynak kutatások. E génváltozatok kockázatnövelő hatásának becslésekor a normális állapothoz képest 1,2-1,3 körüli értékek jellemzőek, a LOX-1 -nél azonban ez az érték 3,74 - azaz valóban az egyik “leggyilkosabb” szereplőről van szó. A kutatók szerint hosszabb távon talán arra is lehetőség nyílik, hogy a genetikai hibát kiküszöböljék, gén- vagy sejtterápiás eljárásokkal. Egyelőre azonban csak a környezeti hatások csökkentésével harcolhatunk majd ellene, így küszöbölve ki a megnövekedett kockázatot. Hogyan hat a súlycsökkentő DERMAWSS tapasz? A legújabb ragtapasz-technológia lehetővé tette, hogy nagyon hatásos úton a gyógyfüvek a bőrön át a vércsatornába jussanak. A kulcs alkotóelemeket úgy választották ki, hogy használata során az anyagcserénél biztonságot nyújtson a folyamatos és hatásos fogyásnál. Nem kell tablettákat szedni, fogyasztó italokat inni, vagy különleges diétát követni. Folytathatja a hagyományos étkezési szokásait, de észreveszi majd: a telítettség érzése sokkal gyorsabban következik be. A Dermalossban lévő erős étvágycsökkentő hatására kevesebbet fog enni, mint a szokásos. Fokozatosan el tudja kezdeni a fogyást. (Ami 1,5-2,5 kg is lehet hetente.) 135 orvosi teszt eredménye azt mutatja, nyugodtan lehet használni mindenfajta mellékhatás nélkül. A Dermaloss tapaszt nem csak önmagában lehet használni, hanem szinte a legtöbb fogyasztóprogrammal együtt is. A Dermaloss-t a tökéletes eredmény eléréséhez legalább 90 napig ajánlott használni. Vásároljon nálunk! Üzletünkben jutányos áron várásolhat DERMALOSS terméket, valamint egyéb vitaminokat is. Címünk: 3820 - 13th Ave, Brooklyn, New York. Telefonszám: 718-435-4489. Egy kerti sütés: 220 ezer cigaretta Egy tipikus két órás kerti sütés (barbecue) annyi rákkeltő dioxint termelhet, mint amennyi 220 ezer darab cigaretta elszívása során szabadul fel - jutott a megdöbbentő megállapításra egy francia kutatócsoport. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kerti partik ártalmasabbak a dohányzásnál - hiszen a dohányzás során a dioxinon kívül még több száz, a tüdőbe közvetlenül bejutó rákkeltő anyag keletkezik -, de mindenképpen arra figyelmeztet, hogy a sütögetés ontja a levegőbe a rákkeltő anyagokat. A kutatók mérései szerint 16 szelet hús megsütése közben 12-22 nanogramm dioxin került a levegőbe - körülbelül akkora mennyiség, mint 220 ezer cigaretta elégése során.