A Híd, 2003. január-június (3. évfolyam, 85-108. szám)
2003-06-27 / 108. szám
2003. JÚNIUS 27. Színes A HÍD 15 KIRAJZÁS Tudósítás egy bogártalálkozóról Harwington, egy connecticuti kisváros idén 15. alkalommal volt házigazdája az érdeklődök százait vonzó VW bogár találkozónak. A kora reggeli óráktól gyülekező bogarasok száma dél körül már elérte az 500-at és természetesen sok olyan látogató is volt, aki nem bogárral érkezett, csak a látvány vonzotta oda. Jálics Miklós Június 22. A találkozót a budapesti bejegyzésű Hegyvidéki Bogaras Klub elnöke, Farkas László szakmai idegenvezetése tette színesebbé és érthetőbbé. Kérdésemre, hogy mik az első benyomásai a rendezvényről , hogyan értékeli a bemutatott autókat, mosolyogva válaszolt: — Egy bogártalálkozó természetesen csak jó lehet, tehát alapállásban elégedett vagyok és örülök, hogy itt lehetek. Számomra külön érdekessé teszi a találkozót az a tény, hogy ugye az USA-ban vagyunk. Európában rengeteg találkozón vettem már részt és bár voltam már néhány amerikai VW rendezvényen is Jerseyben, Pennsylvaniában, de egy amerikai bogártalálkozó mindig más. Kicsit idegen, mégis otthonos. Ismerős és mégis más. — Hogy érted ezt? Mi a különbség egy európai és egy itteni találkozó között? — Nos, otthon — már úgy értem Európában — egy VW találkozó teljes hétvégi program. Mi általában több kocsival, csapatostól szoktunk levonulni Szlovéniába, vagy Ausztriába, vagy akárhova, ahol bogitalálkozó van. Már péntek éjjel, szombat hajnalban megérkezünk a színhelyre és onnan kezdve, hogy a kocsikat leállítottuk, lényegében indul a bulizás. Ez is különbség, tudod? Itt például nem lehet sört kapni... Mások a törvények, a szokások. Otthon esténként zenekarok lépnek fel a rendezvényeken, mindenki bulizik, ismerkedik. Ha elmész egy találkozóra, biztosan fogsz találkozni egy csomó ismerőssel más klubokból. Mivel nyaranként minden hétvégén van valahol találkozó, rendszeresen futsz bele ugyanazokba az emberekbe és már tudod, melyik kocsival jöttek, melyik klubhoz tartoznak. Ez itt nem így működik, de az itteni találkozók légköre is nagyon barátságos. Amit itt hiányolok, az a felvonulás. Európában nincs bogártalálkozó felvonulás nélkül. A rendezők előre megtervezik az útvonalat, útközben több megállóval, ahol mindig akad valami program. Borkóstolás, ebéd, stb. A felvonulás persze azért is jó, mert ezzel a szervezők egy kicsit a saját városuknak is kedveznek. A helybeliek így kapnak egy kis látványosságot. Néha nem is kicsit... s — Úgy látom, van egy szisztéma, ami szerint a megjelent autókat bemutatják. Ezzel gondolom a zsűri értékelését könnyítik meg — folytatom a kérdezősködést, miközben az autók között bóklászunk. — A benevezett autók mindegyikét megtekintik a rendezők és osztályozzák, rendszerezik, pontozzák őket. Ennek alapján kapják meg a díjakat a különböző kategóriában induló autók. Az alapvető osztályozási rendszer az életkor. Látod, itt is előre kijelölt hely van a 68- 70, 70-72 stb. között gyártott kocsiknak. Érthető, hiszen többségében veterán autókról beszélünk, így meghatározó az életkor. Külön kategóriában, de szintén életkor szerint díjazzák a buszokat. Aztán külön kategória van fenntartva a buggy-knak, a Kitcaroknak... — Ki tear? Az mi? — Szinte bármelyik híres, népszerű autó replikáját meg tudod vásárolni. Már úgy értem, hogy magát a kasznit, amit te magad állíthatsz öszsze. Csak egy önjáró alváz kell hozzá és természetesen a motor, a futómű, stb. A VW bogár kifejezetten alkalmas arra, hogy egy Kitcar alapja legyen, ezért sokan ezt a megoldást választják, amikor autót építenek maguknak. Egyébként a buggykkal is ez a helyzet, hiszen azok is egyedileg épített autók. — Bődületes mennyiségű kocsi van itt. Szerinted melyik innen a legértékesebb, legritkább? — Erre könnyű válaszolni — bólint — mert egyértelműen ez az 1943-as Schwimmwagen viszi a pálmát — mutat a homokszínű, géppuskával is felszerelt kétéltűre. Amíg odasétálunk, kapok egy kis háttér-információt is: — Ez egy valóban ritka darab, még nem találkoztam eggyel sem, 900 köbcentiméteres motorral szerelték és alkalmas volt kisebb vízi akadályok leküzdésére. Ragyogóan át lehet vele kelni például egy folyón. A német hadsereg megsemmisülése után nem sok maradt belőle, mára szinte teljesen kihalt ez a típus. Tippelni sem tudnék, vajon mennyiért lehet egy ilyet vásárolni. Bevallom, két olyan autót is láttam, amit nem tudok hova tenni. Az egyik talán egy Kitcar, de ha az, akkor nagyon igényesen van megcsinálva. Nem tudom minek a replikája lehet, de az is lehet, hogy teljesen egyedi tervezés. A másik valószínűleg eredeti darab egy nagyon kicsi szériából. Tudod, az 50-es években sok kis autóműhely kötött szerződést a Volkswagennel, amelynek értelmében a bogarak a gyártósorról lényegében készen, de kaszni nélkül kerültek hozzájuk. A kasznikat ezek a kis cégek maguk tervezték és készítették és különböző fantázianeveken kerültek forgalomba. Szinte követhetetlen, hány különböző fajta bogár látott napvilágot ebben az időszakban. Bonyolítja a helyzetet, hogy ezek persze mind kis számban készültek, tehát mára alig-alig maradt belőlük. Ilyen volt például a Hebmüller, amely 1110 cabriót készített el, majd bezárt. Ma 200 példány van belőlük a világon. Ara egyszerűen nincs is ezeknek a kocsiknak. Ha van is valami eszmei értéke, venni úgysem tudsz, mert nagyon ritkán válik meg tőlük a gazdájuk. Lehetetlen szerezni egyet. Azt hiszem, ez az autó is valami ilyesmi lehet — nézegeti tanácstalanul az elegáns vonalvezetésű, csillogó fekete csodabogarat. — Láttam néhány Porschét is, Laci. ők hogy kerülnek ide? — A VW bogarat 1934 és 1938 között tervezte meg Ferdinand Porsche, aki a Porsche atyja volt. Az első bogarat, egy Volkswagen cabriolettet 1938-ban mutatták be, akkor meg KdFWagen néven. Porsche rengeteg gyakorlati tapasztalatot szerzett a bogár tervezésének időszakában, amit később értelemszerűen használt fel a Porsche megalkotásakor. A korai darabok között nagyon sok a hasonlóság, elég nagyfokú kompatibilitás jellemzi őket. Hát ezért vannak itt, mondhatni olyan testvér-félék, tudod?... — Kevés autót emeltél ki a megjelentekből... Mi az oka ennek? — Nos, sok szép autó van itt. Jó néhány valóban igényes, jól karbantartott, megkímélt példány, de a ritkaság az ritkaság. Ez az egyik oka. A beszélgetés elején kérdezted, mi a különbség az otthoni és az itteni találkozók között. Most visszatérnék erre a pontra. Az amerikai ízlés más. Ha megnézel egy messziről nagyon szépnek tűnő bogarat, akkor azt látod, hogy valóban sokat költöttek rá, vigyáznak rá, rendben van tartva, de az összkép valahogy nem oké. És ennek az oka a kultúrák közötti különbség. Itt szabályosan kicsicsázzák az autókat. Olyan színeket, anyagokat használnak, ami a mi európai ízlésünk szerint nem harmonizál. Sok olyan kocsit láttam itt, ami egyszerűen giccses. Otthon az ilyen kocsikra azt szokták mondani: karácsonyfa. De ha már itt tartunk, van itt két kategória, amivel kifejezetten elégedett vagyok: A mikrobuszok és a Karmann kategória. Mit mondjak? Gyönyörűek! Meglepően sok Karmann Ghia van itt. Több, mint amennyit otthon szoktam látni. És kivétel nélkül nagyon szépek, igényesek. A mikrobuszok szintén döbbenetesek. Nem mind olyan szép, de a döntő többségük valóban nagyon jó. Ezért mar önmagában megérte eljönni. Számomra a VW busz az igazi kedvenc. Ha megkérdeznék tőlem, egy szóval hogyan jellemezném azt a feelinget, amikor VW busszal járhatod az utakat, azt mondanám: zsiványos!
