A Híd, 2003. január-június (3. évfolyam, 85-108. szám)
2003-04-04 / 96. szám
Április 2. Utazási figyelmeztetést adott ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO), azt ajánlva, hogy senki ne utazzon Hongkongba, illetve a Kína déli részén lévő Kuangtung tartományba a súlyos légúti szindróma (SARS) fertőzésének veszélye miatt. David Heymann, a WHO fertőző betegségekkel foglalkozó igazgatója kijelentette: ez az első eset, hogy a szervezet ilyen figyelmeztetést ad ki, s ennek oka, hogy a tudomány egyelőre nem rendelkezik a terjedő betegség elleni oltóanyaggal vagy orvossággal. Heymann azt is megemlítette a figyelmezetés okai között, hogy' eddig legalább kilenc külföldi üzletember tért vissza hazájába a betegséggel fertőzötten. Eddig a WHO-nak az a figyelmeztetése volt érvényben, hogy aki e területekre utazik, az figyeljen a betegség esetleges tüneteire, és az első jeleknél azonnal forduljon orvoshoz. Több ország már eddig is óvta állampolgárait a hongkongi, illetve kuangtungi utazásoktól, ám a legtöbb állam a WHO-ra hagyatkozik. A szerdán Genfben, a WHO székhelyén közzétett legfrissebb adatok szerint eddig 75 ember halt meg a SARS következtében, s közülük 43 Kína kontinentális területén, 16 pedig Hongkongban . A betegedés eddig a jelek szerint Kuangtung kínai tartományból kiindulva több mint egy tucat országban ütötte fel fejét. Kanadában kedden két idős személy halt meg atípusos tüdőgyulladásban és ezzel a titokzatos betegség már hat áldozatot szedett az észak-amerikai országban. Kanadában hétfőn 31 új megbetegedést regisztráltak és a nyilvántartott estek száma meghaladja a százhúszat. Az egyesült államokbeli Kaliforniában, San Jose város repülőterének betonján kedden néhány órára vesztegzár alá helyezték az American Airlines légitársaság Tokióból érkezett járatát, mivel a gépen néhányan olyan tünetekre panaszkodtak, amelyek az Ázsiában terjedő titokzatos új betegséget jellemzik. Az amerikai légitársaság 128. számú járata mellett mentőautók sorakoztak fel, amikor 9 órás út után leszállt és megállt a repülőtér betonján. A gépre fehér maszkot viselő orvosok szálltak fel, és végül három utast kórházba szállítottak. Mindhárman az első osztályon utaztak. A kórházban megröntgenezik őket és ellenőrzik, hogy merre jártak. A többiek távozhattak, de figyelmeztették őket, hogy azonnal forduljanak orvoshoz, ha gyanús tüneteket észlelnek. A gépen 125 utas és 14 fős személyzet tartózkodott. A SARS-betegség 1600 esetéről tudnak világszerte és legalább 64 ember halt meg a titokzatos kórban. Az Egyesült Államokban a betegségnek még nem volt halálos áldozata. A nyilvántartott gyanús esetek száma ötvenkilenc. Kínában további három halálos áldozatot követelt az atípusos tüdőgyulladás, Thaiföldön és Malajziában pedig újabb óvintézkedéseket hoztak a rejtélyes kór terjedésének megakadályozására. Kínában a szerda reggel közölt 43-ról délre 46-ra nőtt azoknak a száma, akik bizonyíthatóan atípusos tüdőgyulladás áldozatai lettek - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az egész országban eddig 1190 ilyen megbetegedést regisztráltak, s a vírus okozta tüneteket a főváros, Peking és Kuangtung (Guangdong) tartomány után két újabb tartományban: Szecsuanban (Sichuan), Hunanban (Hunan), valamint egy autonóm területen: Kuanghsziben (Guangxi) is észlelték - jelentette a Reuters. Thaiföldön az egészségügyi hatóságok szerdán elrendelték, hogy védőmaszkot kell viselnie az összes olyan turistának, aki valamely, az atípusos tüdőgyulladás által érintett országból, körzetből érkezett - közölte szintén a brit hírügynökség. A HÍD 3 Röviden ban, miután a bagdadi hatóságok megtiltották a munkavégzést két tudósítójának. Az iraki tájékoztatási minisztérium azt közölte a tévéállomással, hogy Dijár al-Omarinak és Tajszír Alluninak megtiltották a további munkavégzést, és az utóbbit haladéktalan távozásra is felszólították. Az iraki hatóságok nem fedték fel, hogy mit vétett a két tudósító, de a CNN amerikai hírtévé értesülése szerint az al-Dzsazíra munkatársai megszegték azt a megállapodást, amelynek értelmében kommentárokat nem fűznek az eseményekhez, és helybeliekkel nem készítenek riportokat. Az al-Dzsazíra vezetése sajnálattal vette tudomásul az iraki döntést - jelentette az AFP -, és további rendelkezésig felfüggesztette az Irakban dolgozó összes tudósítójának a tevékenységét. Az arab tévéállomás azonban élőképeket és felvételeket továbbra is sugározni fog az iraki háborúról. Szaddám Húszéin újabb üzenete Április 2. Újabb üzenetet intézett az iraki néphez szerdán Szaddám Húszéin iraki elnök, a nyilatkozatot azonban ezúttal az állami televízió egyik műsorvezetője olvasta fel. Mint az AP amerikai hírügynökség jelentette, az egyenruhába öltözött műsorvezető által ismertetett üzenetben Szaddám Húszéin azt hangsúlyozta, hogy az iraki hadsereg még korántsem használta fel tartalékait. Kijelentve, hogy a győzelem kézzelfogható közelségbe került, az iraki vezető a harc folytatására, és városaik megvédelmezésére szólította fel az irakiakat. Harcolja-ELENA I. BODONI, DDS. Fogorvos 35 East 38th Street Suite 1D New York, NY 10016 Telefon: (212) 499-9083 Személyhívó:(917) 925-0090 E-mail:BodoniDDS@aol.com 2003. ÁPRILIS 4. A NAGYVILÁG HÍREI MEGHALT A BBC EGYIK OPERATŐRE Április 2. Meghalt szerdán a BBC tévé ik külsős operatőre, aki aknára lépett 'rak északi részén. Az Amnesty International ismét felhívást adott ki a fürtös bombák alkalmazása ellen, miután a londoni emberi jogi szervezet szerint előző nap több tucatnyi civil halt meg egy ilyen bombától Irakban. A BBC szerda este bejelentette, hogy külsősként alkalmazott Pulitzer-díjas iráni operatőre, Kaveh Golestan, aki a cég teheráni irodájának dolgozott, Kiffi városa közelében, kocsijukból kiszállva lépett taposóaknára, és azonnal meghalt. A robbanásban megsérült Jim Muir tudósító és a BBC egyik producere is; őket az amerikai hadsereg Szuleimáníja melletti tábori kórházában kezelik. Golestan a harmadik tévés a háború kezdete óta, aki brit televíziók szolgálatában vesztette életét Irakban. Vasárnap a Channel 4 kereskedelmi televízió magyarországi születésű haditudósítója, Gaby Rado halt meg, amikor ismereden okból lezuhant Szuleimárüjában szállodája tetejéről; egy héttel korábban Terry Lloyd, a legismertebb brit haditudósító, a brit kereskedelmi tévék híradóit készítő ITN újságírója futott bele autójával szövetséges harckocsik füzébe Dél-Irakban. A londoni székhelyű Amnesty International ember jogi szervezet szerdán ismét nyilatkozatban követelte a robbanótölteteket nagy területen szétszóró fürtös bombák bevetésének felfüggesztését a szövetségesektől, miután a csoport szerint előző nap legalább 33 polgári személy halt meg az iraki el-Hilla városában egy ilyen bomba robbanásában. Az AI szerint a fürtös bombák használata válogatás nélküli mészárlásnak minősül, és súlyos megsértése az emberi jogoknak. - Ha az Egyesült Államok komolyan gondolja a civil lakosság védelmét Irakban, nyilvánosan kötelezettséget kell vállalnia a fürtös bombák használatának felfüggesztésére - áll a világ legnagyobb emberi jogi szervezetének szerdai londoni nyilatkozatában. Az AI értesülése szerint az el-Hillában bevetett fürtösbomba-típus 202 kis robbanótöltetet szór szét hozzávetőleg két futballpályányi területen. Is A szétszórt tölteteknek mintegy 5 százaléka nem robban fel azonnal, vagyis gyakorlatilag taposóaknává válik - áll a felhívásban. Az AI egy héten belül másodszor követelte a fürtös bombák bevetésének beszüntetését az iraki háborúban. A szervezet már múlt csütörtökön is kiadott egy hasonló nyilatkozatot, amelyben a válogatás nélkül ölő fegyverek használatának azonnali beszüntetésére szólította fel az mm Irakban harcoló feleket, mondván: szaporodnak a jelentések a fürtös bombák és a taposóaknák használatáról. A múlt heti közlemény szerint az AI úgy értesült, hogy a szövetségesek ilyen fegyve- M reket alkalmaztak Bászrában is, és ennek állítólag polgári áldozatai voltak a dél-iraki városban. Atípusos tüdőgyulladás: ne utazzunk Hongkongba és Dél-Kínába! tok az ellenség ellen Irak, a vallás és a magas erkölcsiség bástyájának megoltalmazásáért, azért, hogy iszlám nemzetünk győzedelmesen kerüljön ki ebből a válságból - jelentette ki népéhez intézett üzenetében az iraki vezető. Eddig hadseregünknek kevesebb mint egyharmada vett részt a harcokban, míg a bűnösök bevetettek mindent, amit idehoztak - hangoztatta az iraki elnök. Kudarcuk nyilvánvaló, győzelmünk pedig ragyogó lesz - tette hozzá Szaddám Húszéin nyilatkozata. Az elnök külön kiemelte és követendő példaként állította népe elé az iraki hadsereg 11 hadosztályát és a Baasz párt néhány tagját, akik Násziríja környékén és más dél-iraki városokban teljesen kimerítették a szövetséges erőket. Az iraki televízióban huszonnégy órán belül immár a második Szaddám Huszeinnek tulajdonított nyilatkozat hangzott el, az államfő azonban egyik alkalommal sem volt látható a képernyőn. Szaddám Húszéin a kedd esti, Muhammad Szaid asz-Szahaf tájékoztatási miniszter által ismertetett üzenetben a támadó erőkkel szembeni szent háborúra szólította fel Irak népét.