A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)
2002-12-27 / 84. szám
16 A HÍD AMBRUS ATTILA /Whisky-s/ Színes 2002. DECEMBER 27. ÉLJ A MANAK! Földessy Dénes Soha nem értettem, hogy a kollégám miért csináltak magából sztárt. Bevallom, nem csináltam volna magával interjút soha. De legutóbb azt nyilatkozza egy riportban, hogy nem csinálja végig. Feladja, öngyilkos lesz. Jól értettem a mondatait?- Jól. Eg)' ilyen ítéletet a börtön ingerszegény környezetében talán ki lehet bírni. De nincs értelme! De itt úgy vigyáznak magára, hogy aligha tehet kárt magában.- Ugye ezt nem gondolja komolyan? Még itt is bármit meglehet csinálni. Ha akatja az ember, akkor végez magával. Úgy gondolom első kétségbeesésében ez a lehetőség is végigfut az ember agyában. Aztán az élniakarás ösztöne győz!- Valahogy így. Kétségtelen tény, hogy nagyon megdöbbentett a 17 évre kibővített ítélet. Már a 15 esztendő is nagyon soknak tűnt. Kevesebbre számítottam. Gyilkosok nem kapnak ennyit. Ugye azért nem kell, hogy sajnáljam? Végül is senki nem kényszeríttette arra, hogy bankrabló legyen.- Ez igaz. Nem nyomtak pisztolyt a halántékomhoz, hogy vagy rabló, vagy halott leszek. Erről jut eszembe! Soha nem értettem miért vált népszerű bűnözővé. Azt sem tudom felfogni, hogy miért az volt a védekezésének alapja, hogy soha nem akart ölni. Mert például képzelje magát annak az ötvenéves pénztárosnőnek a helyébe, akinek az orra alá tolta a pisztolyát. Szegény már ettől is szívrohamot kaphatott volna. Ezek után úriember- betörőként mutatkozni, több mint túlzás.- Nem voltam én úriember, de nem is voltam vadállat. Saját akaratomból úgy döntöttem, hogy pénzt szerzek, de soha meg nem fordult a fejemben, hogy ezért bárkit megöljek. Persze volt nálam fegyver, de csak pszichikai okok miatt. Lefegyvereztem vele a biztonsági őrt és ráijesztettem a pénztárosra. Ez többnyire elég is volt. Aztán volt olyan eset is, amikor dulakodni kezdett velem a fegyveres őr. Ez egyébként Kőbányán volt, a pali talán katona lehetett korábban. Nem ijedt meg a pisztolytól, maga is fegyvert rántott. Állítom, hogy mások azonnal lőttek volna. Nekem eszembe se jutott. Birkóztunk egy kicsit, majd elpucoltam onnan. Ez volt a pszichikai hadviselés csődje- Pontosan. Nehéz ezt megértetni, de higgye el, ha nem vászek magammal stukkert, akkor nem vesznek komolyan. Még így is megtörtént, hogy a pofámba röhögtek. Felismertek és tudták, hogy nem lövök. Ezzel ugye nem azt akarja mondani, hogy minden jó volt úgy, ahogy volt.- Attól függ. Én a magam módján csibész voltam! Most fizetek meg érte. Ennyi. Nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam. Nem! De én azért csak egy kis porszem vagyok, a nagy lenyúlásokat nem én csináltam. Most itt ülök, de hol vannak a többiek? Hogy én népszerű voltam? Igen. De nem azért mert ez egy aberrált ország. Az új demokráciában, amikor minden zavaros volt, az emberek ki akarták élni az indulataikat. Ennek voltam az eszköze. Kifejezte ez a népszerűség azt, hogy nagyon sokan ellenszenvvel viseltetnek a rendőrség és az igazságszolgáltatás iránt. Mert korrupt, mert átláthatatlan. És azt gondolta, hogy a zavarosban halászva könnyen jut pénzhez?- Igen. Sportolóként nem érhette volna el azt, amit szeretett volna?- Soha. Én nagyon mélyről indultam. Csíkszeredán éltem húsz éves koromig. Anyám másfél éves koromban lelépett, apám helyett az utca nevelt. Nagyon fiatalon lopásba keveredtem és javító-nevelőbe vittek. Még katona is úgy voltam Romániában, hogy munkaszolgálatot teljesítettem. Elegem volt az egészből, úgyhogy átszöktem. Egy vonat alatt hasaltam, a kerekek között és úgy jöttem át Magyarországra. Semmim nem volt, de egy hónap után felkaroltak. így kerültem az ÜTE csapatához, tartalék-kapusnak. Már kint is hokiztam, de a javító, majd a munkaszolgálat miatt annyi évet vesztettem, hogy soha nem lett volna belőlem igazán jó hokis. Kaptam 7.900 forintos fizetést, dolgoztam a pályán és edzettem. Ismerősök hozzá segítettek egy házmesteri lakáshoz. A lóvé kevés volt, úgyhogy kiegészítettem azt csempészéssel. Állatbőröket vittem ki Erdélyből Ausztriába és Németországba. Aztán állampolgárságot akartam szerezni. Le is fizettem valakit, akit viszont új munkahelyre helyeztek át, úgyhogy ugrott a pénz is, és az esély is arra, hogy rendeződjék körülöttem a helyzet. És végül megismerkedtem egy lánnyal. A francia közmondás: “keresd a nőt”! Vagyis egy szerelem vitte a bűnbe?- Majdhogynem. Ez a lány egy értelmiségi és jómódú család egyetlen gyermeke volt. Ráadásul ahányszor találkoztam a szülőkkel, ők annyiszor elmondták nekem, hogy nem egy ilyen fiúra vártak. Ok jobb partit akartak a lányuknak. Hontalan voltam, érettségim sem volt. Sportoltam ugyan, de pénzem alig volt. A sikertelen állampolgársági ügylethez is kölcsön kellett kémem azt a pénzt, amivel megvesztegettem az éppen áthelyezett illetőt. A csapattársaimnak tartoztam, minden összecsapott a fejem fölött. No, ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy eldöntsem: pénzt kell szerezni. Könnyen ment?- Túl könnyen. Azt hiszem egészen fiatalon, tudat alatt erre készültem. Állandóan olyan könyveket olvastam, amelyek ilyen dolgokról szóltak. Mintha előre képeztem volna magam. Az első akció sikerült. És utána?- Utána? Jött még 45 balhé. Miért?- Mert kellett a pénz. Jól éltem. Mindent megengedtem magamnak. Sőt! Még a barátaimnak is fizettem ezt-azt. Volt olyan nő, akinek autót vettem. Állandóan utaztam és párhuzamosan 3-4 csajom is volt. Szóval nagylábon éltem. Soha senkinek nem szúrt szemet, hogy egy tartalék-kapus miből él ilyen jól?- Legendák keringtek rólam a csapaton belül. Egyesek azt beszélték, hogy egy pénzes-zsák testőre vagyok. Mások azt pletykálgatták rólam, hogy kábítószerrel Karrier kor: 35 éves szakma: elektroműszerész sport: 1988 és 1999 között jégkorongozik az OB 1-ben, az UTE tartalékkapusa, majd az. utolsó évben az. FIT sportolója 1993. januárjától összesen 46 fegyveres rablást hajtott végre 196 millió forintot szerzett. 50 milliót lefoglalt a rendőrség, 46 milliót elosztogatott a bűntársának és barátainak. 100 milliót elköltött 1999-ben elfogják, majd megszökik, 107 nap után fogják el. Névjegy: család: egyedül élt lakás: már nincs autó: már az. sincs hobbi: az utazás volt kereskedek. Hagytam, hogy ezek a sejtések erősödjenek. Sőt, még tettem is rá egy lapáttal. Háromhavonta új autóim voltak, állandóan utaztam. Tulajdonképpen Dél- Amerikát és Ausztráliát leszámítva mindenütt voltam. És nem egyedül. Mert ha van pénzed, nőd is van! És most elárulok egy szomorú dolgot. Tíz nőből kilenc a zsírra utazott. Mire?- A zsírra! A pénzre! Pillanatok alatt kiderült mindegyikről, hogy csak a lé érdekli. Ezért is, meg a lebukás veszélye miatt is úgy döntöttem, komoly kapcsolatról soha sem lehet szó. Úgyhogy jöttek és mentek a nők... Meg is lett az ára, mert hamar a nemigondozóban kötöttem ki. Legutóbb épp Dominikán szettem össze valamit. Tehát egyetlen fillért sem tett félre? - Semmit sem. Vettem egy kislakást Csepelen, de már az sincs meg, mert eladtam. Az ügyvédi díjra kellett. Minden más pénzt feléltem. Azt vallottam, hogy élj a mának. Egyébként is meg voltam róla győződve, hogy fegyveres rablóként nem lehet más a sorsom, minthogy lelőnek. Úgy gondoltam, amíg megy a szekér, addig jól élek. Es hová tette azt a temérdek pénzt, amit elrabolt?- Változó. Volt, hogy bevittem a Postabankba. Az volt akkoriban a legbiztonságosabb pénzintézet. Oda nem mertem volna betömi. És volt, hogy otthon dugtam el a lét. A sütőbe raktam pár milliót, sőt még a pisztolyomat és a lőszereket is oda rejtettem el. Majdnem galiba is lett lett belőle. Az akkori barátnőm meg akart lepni és grillcsirkét próbált sütni. Árra értem haza, hogy be akarja gyújtani a sütőt. Pillanat alatt leizzadtam. Nem sokon múlott, hogy felrobbanjon. Tehát három dologra költött: a nőkre, az autókra és az utazásra.- Pontosan. A divat, a ruhák és az ékszerek csak kezdetben érdekeltek. Hamar kinőttem ezt a dolgot, de mondjuk a jó autót az nem vetettem meg. Néztek is rám hülyén a szomszédok, hogy a házmester terepjáróval furikázik. Furcsállták. Megérte? Tudom, hogy ostoba a kérdés, de ha még az öngyilkosság is az eszébe jutott, akkor jogos lehet a felvetés.- Nem tudom. Csak annyi bizonyos, hogy az élményeimet senki nem veheti el. Itt a sitten már csak annyi a tuti, hogy holnap felkel a nap, illetve, hogy egyszer meghalsz. Más a börtönben, hasonló határozottsággal nem állítható. Megpróbálom persze lazán venni az ítéletet, de eddig nem nagyon ment. Az ügyvédem aztán megnyugtatott. Végülis neki van igaza. Majd négy évet ültem előzetesben. Tizenhét év jó magaviselet esetén harmadolható. Tehát 4 év 3 hónap csak rajtam múlik. Akkor tehát kilenc esztendőt kell kibírni. Ez már jobban hangzik. És hogy ez az idő gyorsan teljen, beiratkoztam a gimnáziumba. Két hónapja tanulok, leckéket oldok meg és nemsokára bejön hozzám egy tanár is. Állítólag vizsgázni is fogok, és így három év alatt le lehet érettségizni. Lefoglalom magam. És mióta tanulgatok, arra is rá kellett döbbenjek, hogy alig tudok valamit a világról. Nehezen múlik az idő?- Eléggé. Négykor van az ébresztő, hogy miért azt nem tudom. Jön a reggeli, majd délig semmi, aztán hozzák az ebédet. Este meg a vacsorát. Lehet konditerembe menni és lehet vásárolni is. Ennyi. Tanulás, sakkozás és tévézés. Ezeket lehet csinálni. Négyen vagyunk egy cellában, úgyhogy ez sem könnyíti meg az életet. Ráadásul az az érzésem, hogy ezeknek is az a dolguk, hogy állandóan engem figyeljenek. Hogy ne csináljon valami hülyeséget.- Van egy közmondás: ne mond, hogy soha. Lefoglalom magam. Azt hiszem tényleg vége az előző életemnek. Mostmár csak az foglalkoztat, hogy a börtönpszichológus szerint az itteniekhez képest háromszor nagyobb a bűnözési hajlamom. Hogy ezzel mit lehet csinálni, az még kérdéses. Egy biztos: a bankrablás nem nyugdíjas állás, valami értelmes dologra át kell állni. Van rá kilenc évem...
