A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)
2002-11-15 / 78. szám
Az MSZP érdekelt a Fidesz konszolidálásában ________Hazai hírek_______ 8 A HÍD Röviden ■ Európai kitüntetés Mádl Ferencnek November 9. Mádl Ferenc köztársasági elnök Lausanne-ban pénteken átvette az Európai Közösség atyjáról elnevezett Jean Monnet Alapítvány díját. Az Európáért aranyérem birtokosai az európai építkezésben kiemelkedő érdemeket szerzett politikusok, köztük Jacques Delors, az Európai Bizottság volt elnöke, Valér}7 Giscard d’Estaing volt francia államfő, Helmut Schmidt volt német kancellár és Carlo Azeglio Ciampi olasz államfő. IVlagyar politikusok közül eddig Göncz Árpád volt köztársasági elnök kapta meg az elismerést. Mádl Ferenc a kitüntetés átvételekor hangsúlyozta: különleges megtiszteltetés, hogy az aranyérmet Európa újraegyesítésének küszöbén veheti át, “akkor, amikor tíz tagjelölt országot már csak néhány hónap választ el a csatlakozási tárgyalások befejezésétől”. ■ CSAPODY: A KEDVEZAÍÉNYTÖRVÉNY SZŰKKEBLŰ November 13. A Magyar Demokrata Fórum minden olyan érdemi változtatást támogat, ami hozzátesz a kedvezménytörvényhez, nem pedig elvesz belőle - jelentette ki Csapody Miklós szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. Az MDF-es politikus hangsúlyozta: nem ért egy et azokkal az észrevételekkel, amelyek szerint a tervezett módosítás kiüríti a jogszabályt. Elmondása szerint az MDF ragaszkodik ahhoz, hogy az oktatási támogatást továbbra is a gyermek, illetve a szülő kapja meg. - A munkavállalási kedvezmény szőrőstőlbőröstől nem kerülhet ki a törvényből - jelentette ki az MDF-es politikus. Hozzátette: a kedvezménytörvény egyébként is szűkkeblű, hiányzik belőle a gazdasági kapcsolatok rendszere, ami megteremti a kulturális identitás alapjait. ■ Szili Katalint fogadta a pápa November 8.11. János Pál pénteken magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét. A házelnök a találkozó után megbeszélést folytatott Angelo Sodano bíborossal, vatikáni államtitkárral. A magyar politikus e programja keretében látogatást tett a Magyar Kápolnában és a Szent Péter-bazilikában, majd megtekintette a vatikáni múzeumot. November 7. A MSZI} mint felelősen gondolkodó politikai erő, érdekelt a Fidesz konszolidálásában, ezért a szocialisták óvatos bizakodással fogadják a legnagyobb ellenzéki párt elnökségének döntését, miszerint felhagynak a választási vereségeiket előidéző arrogáns és durva politikai vonalvezetésükkel - olvasható az MSZP közleményében. A dokumentum szerint a Fidesz képessége arra, hogy megértse és elfogadja a választók üzenetét, már fél siker azon az úton, amelynek végén “pártjuk megtalálhatja saját - európai értelemben is elfogadható - politikai stílusát”. Sajnáljuk ugyanakkor, hogy csak tegnap délután ismerte fel újra a Fidesz a rendszerváltás alapértékét, a konszenzuskereső politikát. Ha ezt a hatalomban már megtalálta volna, előrébb tartana az ország, és például ma nem hazánk nemzetközi tekintélyének helyreállításával kellene Szélen (Folytatás a címlapról) , i De hogy ne legyen egyszerű az élet, a jobboldalon belül is vita támadt. A szócső, Lovas István egyenesen elv-társaira rontott. Az a Lovas, aki nemrégiben egy tévéműsorban igencsak kínos helyzetbe került. Vele szemben a maffiavádakkal és adócsalással gyanúsított Tasnádi Péter ült és nem kevesebbet állított, mint azt, hogy Lovas köztöryényes bűncselekményeket követett el az Államokban, onnan Németországba szökött, ahol állítólag kém volt, majd kérte izraeli letelepedését és az állampolgárságot. Mindemellett itthon a legnagyobb antiszemitaként mutatkozott- legalábbis Tasnádi ezt állította. És Lovas felsült, egyeden cáfolatot sem hallottunk tőle. Szóval Lovas most nekirontott a jobboldalnak. Szerinte Antall József nem tett foglalkoznunk - olvasható a közleményben. A kommüniké hangsúlyozza, hogy az MSZP ellenzékben és kormányon egyaránt azt vallja, hogy a parlament nem működik ellenzék nélkül. Hozzáteszi: a szocialista párt nyitott az értelmes, az ország és az emberek Ixildogulását szem előtt tartó eszmecserére. Az MSZP bízik abban, hogy a Fidesz által meghirdetett új politikai stílus “nem csak kommunikációs szemfényvesztés, és az ellenzéki párt ezúttal komolyan is gondolja, amit mond”. Ennek sajnos ellentmondani látszik az ellenzéki párt elnökségének közleménye, amely durván támadja az ország érdekeit külföldön képviselő delegációt. Az MSZP ezt csak a Fidesz elnökségén belüli vitának tulajdonítja, amely inkább már a polgári párt decemberi rendkívüli kongreszszusának előszele - zárul a közlemény. mást, mint visszaadta az országot a kommunistáknak. Orbánt pedig felelősségre kéne vonni médiapolitikája és emberismerete miatt. Tanácsadója, a volt kancelláriaminiszter, Stumpf István nem tesz mást mint a saját pecsenyéjét sütögeti. Abból pedig már egyenesen elege van Lovasnak, hogy “motyogó, lusta, magánbizniszeik előmozdításában fáradhatadan Deutsch Tamások és a vereség után dicsekvő Martonyik” vannak még mindig jelen a politika színpadán. Lovas még most is tényként kezeli a választási csalást, így aztán szemére veti Orbánnak, hogy nem állt ki a “hidi-tüntetés” résztvevői mellett. És a Nobel-díjas Kertész Imre sem ússza meg, ő egyszerűen azért kapta az elismerést, mert az Európában növekvő antiszemitizmusra ez volt a politika válasza. Kertész pedig szerinte még az Auschwitz-irodalomban is gyenge, sőt fő bűne, hogy “megérti gyilkosait”. Lovas azt is tudja ki támadja őt, illetve Orbánt, valamint a jobboldali publicistákat, mint Bayer EURÓPAI ÍZEK HUNGARIAN MEATS AND DELI 311 Somerset St. New Brunswick, NJ 008901 (732) 247 - 8275 Hurkák, Kolbászok, Szalonnák, Pecsenyehús, Brinza, Trapista, Szörpök, Száraztészták, Savanyúságok, Édességek, Újságok, Hímzett térítők. Távolság nem akadály UPS-el elküldjük megrendelését. Szeretettel várjuk Vásáslóinkat. 2002. NOVEMBER 15. Thürmer leváltásával próbálkozik a belső ellenzék November 9. A pártelnök leváltására készül a Munkáspárt belső ellenzéke, de az akció kimenetele finoman szólva is erősen kérdéses, hiszen Thürmer Gyula egyedül indult az elnöki tisztért a most folyó tisztújításon. A Munkáspárt kevéssé sikeres választási eredményei információk szerint egyelőre nehezen megbecsülhető mértékű belső elégedetlenséget váltottak ki. A belső ellenzék eredetileg a fiatal Vásárhelyi Árpád elnökjelöltségét támogatta. Vásárhelyinek saját alelnökjelöltjei voltak, egyikük azonban az utolsó pillanatban lemondott. Az elnökjelölt és csapata ezek után nem vállalta a megmérettetést, mert - mint Vásárhelyi fogalmazott- “nincs értelme régi alelnökökkel nekilátni az új feladatoknak”. A változást akarók nem adták fel: továbbra is az elnökség leváltását szeretnék elérni. Abban bíznak, hogy a decemberi kongresszuson - amely a párt legfőbb döntéshozó szerve - sikerül megkötniük a feltehetően újraválasztott elnök és alelnökei kezét. A belső ellenzék tisztázni szeretné a párt pénzügyeit, növelni akarja az aktív tagok számát, és fiatalokat is be akar vonni a politizálásba. Zsoltot, “A balliberális zsidók, akik a holokausztot verik le a magyar jobboldalon”. Márpedig Lovas nem szereti azokat, akik “csak a klozetbán mernek rasszisták lenni, míg üzleti életüket az elátkozott etnikum előtti hajlongás jellemzi”. Hát ez van. Ezért a stílusért kellett magyarázkodni Medgyessynek Bushnál. Szélre sodródtunk, többet várnak tőlünk a Natoban és megkövetelik az Államokba, sőt az Európai Unióban is azt, hogy az ilyenféle hangok ne kapjanak még csak hallgatólagos támogatást se. Nincs hát könnyű helyzetben Orbán, aki még nem számolt el se a tavaszi, se az őszi választások kudarcával. Nem vonta le káderpolitikájának hibáiból a tanulságot, sőt ma már be se megy a parlamentbe, csak népgyűlésekre jár. Szélre húzódott. Mint ma is versenyszerűen futballozó sportoló: önzőzik és cselezget. Csak ma már mintha önmagát próbálná kicselezni... WWW. .cam A PILLANAT VARÁZSA... IMewr York ém környéke magyar eseménye!... FOTÓKON MEGÖRÖKÍTVE Tegye űz.tétét, rendezvényeit láthatóvá az Interneten HIRDESSEN A GIMAGINE LAPJAIIM gyg@gimagine.cam JOGAINK VEDELME - BIZALMI KÉRDÉS, OLYAN TANÁCSADÓRA VAN TEHÁT SZÜKSÉGÜNK, MINT BAZSA ENIKŐ Kolozsvárott és New York-ban végzett, magyarul beszélő ügyvéd, a POMERANZ GOTTLIEB & MUSHKIN, LLC 205 Lexington Avenue 16. Emelet, New York, NY 10016 ÜGYVÉDI IRODA TAGJA Szakszerű, pontos ügyintézés Hagyatéki ügyek - végrendeletek Estate administration - Trust - Wills - Estate Planning to minimize tax liabilities Representation in tax audits Családi jog - Emigrációs ügyek Családegyesítés - Zöld kártya — Állampolgárság Ingatlan - adás-vétel Belföldi és Nemzetközi üzleti szerződések International Arbitration - Mediation Banking, Corporate Finance, Securities Law HÍVJA BIZALOMMAL A FENTI IRODÁT A (212) 779-4233 SZÁMON ÉS KÉRJE BAZSA ENIKŐT