A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)
2002-01-11 / 34. szám
1ÓAHÍD Horoszkóp 2002 január 8.-14. Kos (március 21.-április 20.) Kellemes hét. Ön lesz a középpontban, 11-én felejthetetlen órák gondoskodnak a jó hangulatról. Majd mámorító napok következnek. Bika (április 21.-május 20.) ön szenvedélyesebb, mint valaha, és egy sorsdöntő találkozás sem kizárt. Mindez eljegyzéshez vagy házassághoz vezethet. Ikrek (május 21.-június 21.) A fizikai megterhelésen túl, igen nagy szellemi nyomás is nehezedik önre. Mindenképpen lazítani kell, hogy megőrizze belső egyensúlyát. Rák (június22-július22) Eseménytelennek ígérkezik a hét. Lapozza végig a telefonregisztert is, hiszen jócskán akad olyan ismerős, akit hónapok óta nem hívott fel. Oroszlán (július 23.-augusztus 23.) Beborul az égbolt. A rövid sikerszériát most komor napok váltják fel. Semmi sem sikerül, ahogy azt eltervezte. Ne csüggedjen, rövidesen kisüt a nap. Szúz (augusztus24-szeptember 23.) Hajlamos arra, hogy semmiségek miatt tönkretegye lelkinyugalmát. Ne törődjön azzal, hogy mit beszélnek a háta mögött, jó irányba fordul életének csónakja. Mérleg (szeptember 24.-október 23.) Egy kis pihenést megengedhet magának. Kiváló kapcsolatainak köszönhetően, elegánsan, anyagi haszonnal intézi ügyeit. Sikeres hét. Skorpió <október 24-mvember 22.) Viharos hét. Mivel a csetepaték a közelmúltban már többször megtépázták életét, érdemes elgondolkozni: összeillenek-e partnerével. Nyilas (november 23.-december 21.) Nagyszerű felemelkedési esélyek kínálkoznak, előléptetés, fizetésemelés. Érzelmi életében sem marad beteljesületlen kívánsága. Bak (december 22.-január 20.) Ellentmondásos hét. Kezdetben semmi sem akar sikerülni. 11-e után azonban hegymenetbe vált, pénzügyei szerencsésen rendeződnek. Vízöntő (január 21.-február 19.) Kitartása végre meghozza gyümölcsét. A hosszú ideje viszonzatlan vonzalom, úgy látszik, már a múlté. Legalábbis erre utalnak a jelek. Halak (február 20-március20.) Ne vállaljon semmilyen szükségtelen kockázatot. Ön ideges és agresszív, főleg 9-e és 12-e között heves vitákba keveredhet. (Forrás: Kiskegyed) Magazin 2002. JANUAR 11. Keresztrejtvénysorozat angolul tanuUknak 28. If the mountain will not come to Mohammed, then Mohammed ... OSTOBA SZÁNDÉKOLT ANGOLNA JEGY T" HÁLÓ VILAGITATLAN FEL HÚZOM r~ HELYI FELTÉTELEZTEM TESZTELŐ TARIFÁK HI_D_N (ELREJTVE) FELLÁZADTAK HE ... UGLY T MEGFEJTÉS 1 AKTATASKA S_____K (SÍKOS) r (Ö) ÁS T“ WORR_E_ (AGGÓDTAM) SZÁMÁR MŰVÉSZÉT AZSIA T NUMBER RÖVIDÍTVE ▼ ROZS MEGYEK KORCSOLYÁZÁS CSÚNYÁBB (Ö) LÁT r ELŐNY trr-MEGFEJTÉS 2 _EHE_ _TH (BEHEMÓT) _ _THER (APA) SÜTÖM FO_TER HOME (NEVELŐOTTHON) BORRAVALÓK ILLETMÉNY ^ T MEGTÁMADTA r~ S_AR_S_OOTER COST ... DOING BUSINESS LION_SS VIZSGÁLÁS r MIENK ~r~ r SC_ND_L (BOTRÁNY) KEZEK SZERVES AGITÁLOM ILYEN; OLYAN SU_ _AY (VASÁRNAP) MOTHER RÖVIDEN SZIESZTA GAMBL_R MEGFEJTÉS 3 SH_ME (SZÉGYEN) T ____ANGLE (HÁROMSZÖG) LO_K (ZÁR) R_TA_ES (FOROG) ~~r~ _ASHING M.CJNE (MOSÓGÉP) F_ _D (TÖKE) ANGOL SÖR T ŐSZINTE PRA_T_CE (SZOKÁS) ST_ _E (SZÍNPAD) G.EECE SZERTARTÁSOK TAGADOM L STA_ION (ÁLLOMÁS) EZ; AZ MIÉRT? CU_B (JÁRDASZÉL) T MEGFEJTÉS 4 RÓMAI 500 iTT árajánlat “T SEBHELY HÁBORÚ _ORN (VISELTES) > SLAN_ (SZLENG) T [ H M NG (VÁGÁS) Hl - _ S_ _KING (ÁTÁZOTT) T _A_LE (ASZTAL) TO EXIST PH_RA_H (FÁRAÓ) r MEGFEJTÉS 5 SCE_E (SZÍNHELY) SÚLY DE_I_ATES (DEDIKÁL) JAPAN PÉNZ VALAKI; BÁRKI Keresztrejtvényünk a NEW YORK PUBLISHING Co. jóvoltából jelenik meg. (Hirdetése a 10. oldalon.) Péntek este 9-től - 11-ig ingyenes belépés Szombaton 9-től - 11-ig hölgyeknek ingyenes a belépés 21 éven felülieknek Európai D Gyere, találkozz magyarokkal és érezd jól magad! 6612 New Utrecht Ave., Brooklyn, NY 11219 / Metro: B, N (718) 331 - 0074 / www.b66club.com