A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)
2002-01-18 / 35. szám
JANUAR 18,2002 VOLUME2‘NUMBER35 WEEK 3 2002. JANUÁR 18. 2. ÉVFOLYAM • 35. SZÁM 3. HÉT OUTSIDE NEW YORK CITY $1.50 VÁROSON KÍVÜL brí- - ~ FÜGGETLEN AMERIKAI HÉT •THEBRIDGE. TY a fegyverszállítmányról tó'!* S í V l/r|§É « 1 ’i ■ !U bi/oin :!ih Hol tk |U* ' jp f s-ywj torták, amely arra utal. hogy Aratat tudón a f Nastase “Szent Háborút” Hírdet ? Nastase szerint egyes magyar politikusok nyilatkozatai azt bizonyíthatják, hogy magyar részről rosszhiszeműen írták alá a román-magyar egyetértési nyilatkozatot. (6. oldal) || MSZP A VÁLASZTÁSRÓL Kovács László az MSZP választási programtervezetéről úgy nyilatkozott, hogy az a jólét, a biztonság, a biztonságérzet, valamint az ország, a haza, illetve a nemzet felemelkedésének programja. (9. oldal) Lapzárta után ■ Iskolai lövöldözés Egy 18 éves, osztályából több hónapja hiányzó fiatalembert gyanúsítanak azzal, hogy New Yorkban a Martin Luther King Jr.-ról elnevezett középiskolában több lövéssel súlyosan megsebesített két hasonló korú diákfiút. A két sérült állapota súlyos, egyikük hát-, a másik csípőiövést kapott. Más sebesülés nem történt. A merénylő a 3 ezer tanulót oktató iskola egyik folyosóján nyitott tüzet. Indokairól a rendőrség nem közölt részleteket, de az iskola egy vezetője szerint bandaharcról van szó. Az iskola vezetője elmondta, hogy egy olyan diákot gyanúsítanak a lövöldözéssel, aki hosszú ideje nem vett részt az órákon. A rendőrség csak annyit nyilatkozott, hogy kihallgattak egy fiatalembert az üggyel kapcsolatban, de őrizetbe nem vettek senkit. New Yorkban utoljára 1994-ben volt lövöldözés állami iskolában. Most van ráadásul az iskola névadójának, a neves polgárjogi aktivistának, az erőszakmentesség hirdetőjének a születési évfordulója. ■ Orbán Viktor rádióinterjúja A státustörvény, majd az annak nyomán létrejött magvar-román miniszterelnöki megállapodás egyetlen ember munkahelyét sem veszélyezteti Magyarországon - szögezte le Orbán Viktor kormányfő szokásos szerda reggeli rádióinterjújában. Szavai szerint egyetlen magyar munkavállalónak sem kell aggódnia azért, hogy külföldiek miatt el fogja veszíteni az állását. A miniszterelnök hangsúlyozta: a magyar-román egyetértési nyilatkozat is tartalmazza, hogy Magyarországon az általános szabályok szerint adnak ki munkavállalási engedélyt, és ebbe beletartozik a foglalkoztatási törvény, illetve a gazdasági miniszternek az a mindenkori joga, hogy meghatározza azt a keretszámot, amelyig külföldről lehet álláshelyeket elfoglalni. Tájékoztatása szerint a parlament által 1991- ben elfogadott, foglalkoztatásról szóló törvény felhatalmazást ad arra, hogy meghatározzák, hány álláshelyet tölthetnek be egy időben külföldiek Magyarországon... - A megállapodás egyszerre jó Magyarországnak és Romániának, szolgálja a békét, a jószomszédi kapcsolatokat és mindenek felett megfelel a határon túli magyarok érdekeinek - fogalmazott a kormányfő, s szólt arról, hogy az egyetértési nyilatkozat aláírását megelőzően nemcsak az összes magyarországi parlamenti párt vezetőjével egyeztetett, hanem élő kapcsolatban volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőivel is. Márer György Még a terrorizmus ellen folyó harcot is háttérbe szorította az országos, de mondhatnék világra szóló botrány, amely az Egyesült Államok legnagyobb energiaellátó vállalatának, az Enron cégnek csődbe jutását kíséri. A történet a nyolcvanas évekre vezethető vissza, amikoris folytak a féktelen felvásárlások, azaz a nagyobb hal lenyelte a kisebbet. Az akkor még közepesnek számító Houston Natural Gas megúszta ezt a nehéz időszakot, de tulajdonosa, Kenneth L. Lay, egykori tengerésztiszt és közgazdasági doktor rájött: vállalata csak akkor maradhat a felszínen, ha elég nagy lesz ahhoz, hogy ne lehessen csakúgy bekebelezni. 1985-ben ügyesen megszervezte tehát vállalatának egyesülését az Intemorth of Nebraska céggel, amely a világ legnagyobb távvezetéktulajdonosa volt. Lay természetesen kezébe kaparintotta a vezetést, és bejelentette, hogy Enteron lesz az új vállalat neve. Az igazgatóság azonban rájött, hogy ez az emésztőrendszer orvosi elnevezése, jobbnak látta tehát, ha pár betűt kivesz és így született az Enron. A texasi Houstonban székelő cég óriási kihívásokkal nézett szembe, hiszen az egyesülés folytán tömérdek adósságba keveredett és olyan piaccal állt szemben, ahol megszűntek az árszabályozások és kíméletlen versengés uralkodott. Az Enron vezetés legott úgy határozott, hogy átalakítja a vállalatot és nemcsak gázeladással, illetve szállítással foglalkozik, hanem részévé lesz a nyersanyagkereskedelemnek és villanyáramot, illetve földgázt fog vásárolni, nemkevésbé eladni az úgynevezett tervezett piacon, mintha éppen disznóhús, vagy a jövendő gabonatermése lenne. Az üzlet ragyogóan ment és 1995-re az Enron a földgáz üzlet egyik legnagyobbja lett, kezében tartva az észak-amerikai piac egyötödét. (folytatás a 4. oldalon) TÖBB SZEM MÉGSEM LÁT TÖBBET? A REAL MADRID ÉS A SZŐKE KISSRÁC Tízévesforma, szőke kissrác toporgott 1965-ben izgatottan a Szőnyi úti BVSC-pályán. Futballista akart lenni, ha törik, ha szakad. Törőcsik András szépet álmodott a toborzó előtt, lelki szemeivel a Real Madrid hófehér mezében rugdosta a gólokat. Látta, amint a szurkolók felállva ünnepelték őt, a magyar játékost... Törőbői aztán, bár sohasem húzhatta magára a királyi gárda szerelését, Újpest dédelgetett kedvence, világválogatott futballista lett.- Önről senki sem hiszi el, hogy jó gyerek, kitűnő tanuló volt...- Pedig igaz. De nem is tehettem mást, a neveltetésem erre kötelezett. Édesapám vízügyi mérnök volt, édesanyám pedig Cibakházáról, igazi úri családból származott, a feslettséget ösztönből elutasították.- Edzeni szeretett?- Imádtam. Mindig a Real Madridról és a Juventusról álmodoztam. A BVSC-ben Farkas Józsi bácsi volt az első edzőm. A sors nagy kegyének tartom, hogy később a BVSC-ifiben, majd az első csapatban is Mezey Gyuri lett a mesterünk, akiért rajongtunk, hiszen remek edzéseket tartott. Tőle olyan alapot kaptunk, ami végigkísért a pályafutásunk során.- Édesapja nagy Fradi-drukker volt, mégsem az Üllői útra igazolt. Miért nem? folytatás a 13. oldalon)