A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)
2002-03-29 / 45. szám
2002. MÁRCIUS 29. Amerika hírei •• CSALÓKAT IS SZÜLT A WTC-KATASZTRÓFA Több mint egymillió dollárt utal- i tak ki csalóknak a szeptember 11-i I terrorcselekmények áldozatainak j megsegítésére létrehozott kárpótlási I alapokból - írta a Washington Post. I Joe Cavitolo, a New York-i rendőrség 1 szóvivője elmondta: sok szélhámos j folyamodott kárpótlásért, azt állítva, I hogy elvesztette hozzátartozóját a | World Trade Centert ért támadás so- I rán. A csalással megszerzett summa ! kevésnek tűnhet az összesen kifizetett | több mint egymilliárd dollárhoz ké- j pest, az amerikai hatóságok azonban * keményen akarnak fellépni a m erész- | kedők ellen. A nyomozók már lefülel- | ték Mark Christopher New Jersey-i I lakost, aki magát Mark Palmerrinek I nevezve azt állította: felesége meghalt I a World Trade Centerben, és így kár- I pótlásként 63 ezer dollárt sikerült ki- 1 csikarnia egy segélyalaptól. A New I York állambeli Roxanna Freeman- 1 Anderson azt hazudta, mindkét nővé- 8— re és bátyja is meghalt a World Trade Centerben. Amikor a segélyszervezet Magas rangú amerikai katonatisztek a hét végén kijelentették, hogy az al- Kaida terrorszervezet legtapasztaltabb harcosai és kiképzői közül többet megöltek, vezetői fejvesztve menekülnek, és ezáltal a terrorhálózat működésképtelenné vált. A tisztek megerősítették, hogy az Egyesült Államok által a tavaly szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrortámadások felelősének tartott al-Kaida legmagasabb rangú vezetői után továbbra is folytatódik a hajtóvadászat. Arra nem tértek ki, vajon az amerikai vezetésű szövetséges erők megölték-e Oszama bin Ladent, a terrorszervezet vezetőjét, vagy ismerik-e tartózkodási helyét. Jasy Briley alezredes, a szövetséges erők felderítési főnöke elmondta, hogy a Kelet- Afganisztánban végrehajtott több mint kéthetes Anakonda-hadművelet eredményeként az al-Kaida gyakorlatilag nem képes többé újabb terrorakciókat tervezni. Az alezredes kijelentései felvetik azt a kérdést, vajon időszerű-e még Oszama bin Laden elfogása, amikor maguk a katonatisztek azt mondják, a hadműveletnek köszönhetően szétzúzták az al-Kaida létfontosságú részeit. - Úgy hiszszük, hogy az Anakonda eredményként számosat megöltünk a vezető beosztású, legtapasztaltabb harcosok és kiképzőtisztek közül - jelentette ki David Gray alezredes, hadműveleti parancsnok. Az alezredes szerint kétséges, hogy a hatalmas csapást elszenvedett al-Kaida képes lesz-e valamikor is lábra állni. Bryan Hilferty őrnagy, katonai szóvivő ugyanakkor jelezte, hogy a szövetséges erők újabb hadműveleteket készítenek elő a maradék sejtek ellen, és folytatják a felderítő-megfigyelő tevékenységet is. _ Leaven Ön is támogatónk! Hungarian I W Magazine of Queens Adásunk minden héten a QPTV 57es csatornán sugározzuk, minden szombaton este 8-9 óráig és ezt az adást minden szerda du 2-3 óra között megismételjük. Stúdiónk vállalja magyarországi videók átfordítását amerikaira, vagy fordítva. Műsorvezetők: Hegedüsné, Podlovics Tímea, Csige Zsuzsa és Hajagos Zsuzsanna ÜSZTÖKE ISTVÁN producer/szerkesztő Tel.: (718) 721 - 2824 Fax: (718) 626 - 7566 E-mail: Uszhatvani@hotmail.com A Kék-Duna Klub Következő összejövetelünk március 30.-án szombaton, délután 3 órakor lesz a Magyar Ház könyvtárában (215 E.82nd St. 2 és 3. Avenue között). Meghívott vendégünk dr. Bazsa Enikő ügyvédnő akitől sok érdekes dolgot tudhatunk meg és igény szerint akár segítséget is kaphatunk. Mindenkit szeretettel várunk, aki az irodalmat, a könnyed kikapcsolódást kedveli. A HÍD 5 Röviden ■ Pekingi büntetés Nem kap behajózási engedélyt az amerikai haditengerészet ÜSS “Curtis Wilbur” nevű egysége, így elmarad április elejére tervezett hongkongi látogatása. Az engedély megtagadásának hivatalos oka egyelőre ismeretlen, de aligha téved, aki a döntés hátterében a tajvani védelmi miniszter washingtoni látogatását látja. 1997-ig, vagyis Hongkong visszatértéig Kínához, rendszeresen kikötöttek a városban az amerikai hajók. Azt követően, utoljára 2001 májusában került sor hasonló kínai megnyilvánulásra, az amerikai kémrepülőgép lelövését követően Kína felett. A két ország kapcsolatai tavaly szeptember 11. után ismét felmelegedtek, hogy most újra lehűlhessenek, miután kiderült: az Egyesült Államok nukleáris támadás célpontjaként tartja nyilván Kínát. ■ 3000 KÜLFÖLDIT HALLGATNAK KI Újabb terrortámadások megelőzése végett az amerikai hatóságok további 3000 külföldi állampolgár kihallgatását tervezik, akik nemrégiben érkeztek az Egyesült Államokba olyan országokból, amelyekben feltehetően jelen van az al-Kaida terrorszervezet. Ezt John Ashcroft amerikai igazságügy -miniszter jelentette be. Szerinte a meghallgatások biztosítják, hogy az Egyesült Államokban rejtőzködő terroristák tudatára ébredjenek: az amerikai igazságügyi szervek végzik a munkájukat. Az ilyen légkör pedig meghátrálásra, terveik megv alósításának elhalasztására vagy' az azokról való végleges lemondásra késztetheti a lehetséges terroristákat - fejtegette. A bejelentés egybeesik azzal, hogy az Egyesült Államokban véget ér a tavaly novemberben indított, ötezer külföldi állampolgár megkérdezését célzó kihallgatássorozat. Az amerikai hatóságok valójában ezeknek a személyeknek csak mintegy felével tudtak kapcsolatba lépni. A kihallgatássorozatot a tavaly szeptemberi egy esült államokbeli terrortámadások nyomán rendelték el, amelyek elkövetésével az Oszama bin Laden vezette al-Kaidát gyanúsítják. ■ Amerikai kártérítési per A rabszolgaság intézményéből egykoron hasznot húzó amerikai vállalatok közül három - az Aetna, a CSX és a FleetBoston Financial - ellen kártérítési pert indított az Egyesült Államokban egy fekete bőrű polgárjogi aktivistanő. A 36 éves Deadria Farmer-Paellmann New Yorkban, a brooklyni bíróságon nyújtotta be a keresetet, önmaga és “minden, hasonlóképpen érintett személy” nevében. Arra hivatkozott, hogv az Egyesült Álamok közel 40 millió fekete bőrű polgárának az ősei szenvedtek a rabszolgatartóktól és ezekért a szenvedésekért kártérítéssel tartoznak a leszármazottaknak azok, akik hasznot húztak a rabszolgaságból. A felperes aktivistanő ügyvédjei elmondták, hogy' a közeli napokban 12 további amerikai vállalat kap tőlük levelet, amelyben a kártérítési igény tárgyalásos rendezését kérik, ellenkező esetben ellenük is per indul. Konkrét kártérítési összeget nem fogalmazott meg a felperes a brooklyni keresetben. A keresetlevélben foglaltak szerint több mint 8 millió afrikait hurcoltak Eszak-Amerikába rabszolgaként 1619 és 1-865 között; többnyire dohány-, gyapot- és cukornád-ültetvényeken dolgoztatták őket és utódaikat. alkalmazottja felkereste egy 2000 dolláros csekkel, a hölgy a szomszédtól köl-I csőnkért csecsemőket tologatta babaj kocsiban a lakása előtt. A babákról azt j állította, hogy elhunyt testvéreinek ! gyerekei. A turpisság kiderült, a gátj lástalan hölgy már börtönbüntetését I tölti. Patrick Henn Miamiban lakó 1 polgár is több ezer dollárt csalt ki kü- 1 lönböző segélyszervezetektől. A férfi 1 " állítása szerint homoszexuális partnere vesztette életét az egyik toronyban. A melegek jogait védő egyik szervezet I támogatta Hennt, amíg a polgárjogi harcosok számára is nyilvánvaló lett, hogy az állítólagos partner ízig-vérig | heteroszexuális volt és szeptember I 11-ig boldogan élt családjával. A csa- I lóknak azért volt ennyire könnyű dol- I ga, mert a segélyszervezetekhez szeptember 11. után csak úgy áramlottak az adományok és nehéz volt figyelemmel kísérni, hogy mindig jó helyre kerül-e a pénz. Az amerikai Vöröskereszt még nagyobb összegek felett J rendelkezik: csaknem egymilliárd dollárt kaptak és ennek több mint a felét már kiutalták. Az al-Kaida működésképtelenné vált